Vadas József (szerk.): Ars Decorativa 11. (Budapest, 1991)

FERENCZY Mária: A modernizáció megjelenése a századeleji kínai ábrázolásokon

JEGYZETEK 1. Az újévi képek őseit, a kapuőrző istenek ajtószárnyakra festett vagy vésett ábrázolásait már az ókori források is említik. A későbbi értelemben vett újévi képek, azaz évenkénti ünnepi használatra tömegesen előállított fametszetek elterjedése a XVIXVII. századra tehető. A kérdés történetéről lásd bővebben elsősorban Wang Shu-cun kutatásait, melyeknek összefoglalása angolul: WANG 1986. 2. E hagyományos technika ma is élő változatának fényképekkel dokumentált leírását lásd UNTERRIEDER 1984: 20—27.old. 3. A legnagyobb és legnagyobb hatású központ a Tiencsin (Honan tartomány) közelében lévő Jangliucsing, amelynek két legnevezetesebb műhelye a XVII. század óta ismert, s ahol a múlt század második felére a családok többsége újévi képek készítéséből élt. Jangliucsing és tágabb környéke műhelyeihez köthető az újévi képeknek az a stílusa, amely a leginkább mutat közvetlen kapcsolatot a magas művészet hagyományaival, színvilága derűs, kedveli a pasztellszíneket és gyakran egészíti ki a színes dúcnyomást kézi festéssel. Erről és a többi nagyobb központról és stílusuk sajátosságairól lásd WANG 1986. 4. Az újévi képeket V.M. Alekszejev és Edouard Chavannes fedezte fel az európai tudomány számára, amikor a fiatal Alekszejev elkísérte Chavannes-t, a sinológia professzorát kínai utazására 1906-ban, és klasszikus stúdiumai mellett tanulmányozta az élő hiedelemvilágot és a népművészet kifejezési formáit. E munka során mintegy háromezer újévi képet gyűjtött össze, és később művelődéstörténeti tanulmányok hosszú sorában dolgozta fel anyagát (összegyűjtve: ALEKSZEJEV 1966). Európa néprajzi múzeumaiban sokfelé akad több-kevesebb újévi kép századunk elejéről, de Alekszejevéhez fogható gyűjtemény nincsen. Párizsban Henri Maspero 1928-ban írt úttörő jellegű tanulmányt a kínai népvallásról, újévi képekkel is illusztrálva (MASPERO). 1942-ben Pekingben a Centre Franco-Chinois d'Études Sinologiques rendezett kiállítást egykorú újévi képekből, mintaszerű kétnyelvű katalógussal kísérve (sajnos képek nélkül): DUBOIS. — Itt köszönöm meg Miklós Pál értékes segítségét, hogy ezt a raritássá vált katalógust rendelkezésemre bocsátotta. A kutatók érdeklődése azonban csak az utóbbi évtizedben fordult nagyobb mértékben e téma felé: ELIASBERG kiadta Chavannes gyűjteményének egy részét, UNTERRIEDER tanulmányozta a hagyomány ma is élő elemeit, Leningrádban albumot jelentettek meg az Alekszejev-gyűjtemény legszebb lapjaiból (CHPP 1988). A Kínai Népköztársaságban az ötvenes években már elemezték az újévi képek művészetét (A YING), jelentettek is meg képes kiadványokat (pl. JANG-IJU-CING). A nyolcvanas évek közepére nagyot lépett előre a gyűjtés és a kutatás, első sorban Wang Shu-cun és köre munkássága révén (eredményeinek összefoglalása: WANG 1986). 1989-ben Tiencsinben folyóiratot is indítottak Az újévi képek művészete címmel (NIIJS). Ennek feladata — amennyire a hozzám eljutott néhány számból megítélhető — a hagyomány feltárása is, de első sorban az újévikép-készítés mai gyakorlatának továbbfejlesztése, nem függetlenül a nemzeti identitástudat problémáitól és az újévi képekben rejlő propagandalehetőségektől. 5. Egy kivételével ezeknek ismert a provenienciája: két hagyatékból vásárolta őket 1989-ben a Múzeum (a leírás 1., 2., 4., 5., 7. 8(1)., 9., 12. és 14. tételét az egyikből, a 3., 6., 8(2)., 10., 11., 15. és 16. tételét a másikból), két olyan első világháborús magyar hadifogoly hagyatékából, akik szibériai hadifogságból 1920—21-ben a Távol-Keleten keresztül tengeri úton tudtak hazatérni, és filléres úti emléknek vásárolták ezeket az újévi képeket a mandzsúriai kínai-orosz határvidék valamelyik városkájában. A 13. tétel beszerzése ismeretlen. — Hasonlóképpen ismert, mégis bizonytalan az eredete például a lcideni Néprajzi Múzeum múlt század végi kínai újévi képeinek, melyek közül a két legszebb darabot publikálta GAN Tjang-tek: Some Chinese Popular Block-Prints: Mededclingen van Het Rijksmuseum voor Volkenkunde, Leiden No.15. Leiden 1962. 26-36.

old. 6. A könnyebb azonosítás végett a képeknek magyar címet adtunk, ezért a leírásban közöljük az eredeti címet. Az adatok közlése után a kép tárgyának leírásában a részletekre, színekre stb. csak akkor térünk ki, ha ennek az értelmezés szempontjából jelentősége van. A leírások közlési sorrendjét a képek témája és ezen belül a hagyományhoz való viszonyuk alapján választottuk meg. Az idézett irodalomban a tematikus feloszlások általában négy-öt fő csoportot különböztetnek meg illetve ezek valamelyikét vizsgálják: az istenek és mitikus hősök/jelenetek ábrázolását, jókívánságok kifejezését mágikus képek és jelképek segítségével, a színház, színpadi jelenetek ábrázolását, a mindennapi élet megjelenítését illetve a politikai röplapokkal érintkező műfajú kései fametszeteket. (Vö. CHPP 1988: 9—11.old.) Az itt bemutatandó újévi képek tartalmi gazdagsága is bizonyítja, hogy e tematikus felosztás nem alaptalan, de túl egyszerű és merev: a mitikus-mesés alakok vagy a mindennapi élet megjelenítése ugyanúgy hordoz mágikus jókívánságot, mint maguk a jelképek, a színház hősei ugyanúgy lehetnek az irodalom