Vadas József (szerk.): Ars Decorativa 11. (Budapest, 1991)

RENNER Zsuzsanna: Baktay Ervin, mint művészettörténész és muzeológus

került a múzeumba; ezek egyike a 7. képen látható Buddha-fej, amelyet Baktay korai munkának, a naturalisztikus hellenisztikus Buddha-ábrázolások tipikus példájának tartott. Az indo-szkíta arctípus alapján valamivel késeibbre datálta azt az uralkodófejet, amelyet az életteli kifejezés, a lendületes megformálás sorol a legkitűnőbb darabok közé (8. kép). A gandhárai stukkók között is több, igen figyelemre méltó darab került a gyűjteménybe. A gandhárai iskola utolsó korszakának ezek az alkotásai nemcsak anyagukban, hanem jellegükben, stílusukban is nagymértékben eltérnek a korábbi alkotásoktól: ebben a korszakban a tipizálás helyét a jellemábrázolás, az individuális kifejezés, a porté-jelleg veszi át (9., 10. kép). A Schwaiger-anyag egy másik értékes csoportját alkották a mathurai plasztikák. Ezek származási helye könnyen azonosítható a jellegzetes mathurai sárga foltos vörös homokkő alapján. A problémát itt az okozza, hogy Mathura a pre-Maurya kortól kezdve mintegy másfél évezreden keresztül művészeti központ volt, így az innen származó tárgyak korát illetően a réteg, amelyből előkerültek, szolgálhat döntő bizonyítékul. A Schwaiger-anyag darabjai esetében azonban ez ismeretlen volt, így Baktaynak a stílusjegyek alapján kellett megállapítani a műtárgyak legalább hozzávetőleges korát. A mathurai plasztikák többsége a Kusán-, illetve a Gupta-korból származott, tehát az 1—6. század közötti időszakból. A két korszak alkotásait inkább csak a részletekben megfigyelhető különbségek alapján lehet elkülöníteni. A Kusán-korban például a szemek íveltebbek és hosszabbak, a szemöldök hangsúlyosabb és az ívek az orr tövén találkoznak; mindezt vonalas bevésésekkel, szinte grafikus módon jelzik a csak enyhén kiugró formák között (11. kép). A Gupta-korszakban ugyanezek a formák jóval plasztikusabbak, élettelibbek, „domborulatosabbak" (12. kép). A stílusjegyek alapján való datálás buktatóját az átmeneti korszakok jelentik, amelyek olykor több évszázados hibalehetőséget rejtegenek. Például a Gupta-korra jellemző stílusjegyek Magadhában alakultak ki, miközben Mathurában még a korábbi stílust folytatták, így még a Gupta-kor elejéről is származhatnak Kusán-kori stílusban megformált plasztikák. Ugyanez a probléma merül fel a Gupta-kor és a középkor fordulóján, mivel a Gupta-stílus Mathurában a korai középkorban is tovább élt. A 13. képen látható női fej a formák plasztikus hangsúlyossága ellenére Baktay szerint a Kusán-Gupta-kor közötti átmeneti típust példázza a fej nem szerves felépítése miatt. Az orrtőhöz közel ülő szemek sem az érett Gupta-stílusra vallanak. Sok esetben tovább bonyolította a meghatározást és a datálást a tárgyak állapota: a plasztikák ugyanis a legritkább esetben voltak épek, s a sérült vagy kopott felszín megnehezítette a stílusjegyek, sőt olykor az attribútumok felismerését is. Példa erre a 14. képen látható fej, amelyet Baktay Sivaként azonosított a hajviselet és a homlok felett kivehető koponya alapján. A bizonytalanságot az okozta, hogy hiányzik a harmadik szem - ez valószínűleg lekopott. Keletkezési idejét Baktay az átmeneti periódusra, a 4. századra teszi. Baktay kiváló érzékét dicséri, hogy kormeghatározásai a mathurai szobrászatra vonatkozó szakirodalom azóta bekövetkezett gyarapodása ellenére kiállták az idő próbáját. Az indiai gyűjtemény egyik legértékesebb darabja a 15. képen látható Visnu-fej. Anyagáról, amely egyfajta jellegzetes fekete pala, könnyen azonosítható, hogy a Pála-Széna kor művészetének alkotása. Ez a művészet, amely a Gupta-stílus egy speciális változatát alakította ki, Bengálban és Biharban virágzott a 9—12. században. Ebből a korból és területről 5 tárgy került Schwaiger Imre adományaképpen a múzeumba. A képen látható fej azonosítása körül