Vadas József (szerk.): Ars Decorativa 11. (Budapest, 1991)

FERENCZY Mária: A modernizáció megjelenése a századeleji kínai ábrázolásokon

lenetet ábrázolja, amelyben a szomszédságbei i öregasszony (kerítőnő) rábeszéli a férje távollétében egyedül búslakodó fiatalaszszonyt, Szan-csiao-ert egy kis vígasztalódásra. Ebből természetesen baj támad, de a két főhős végül újra egymásra talál, sőt egy méltó második feleséggel egészül ki a család. Az elbeszélés idilli befejezése tehát itt is fölfogható mágikus jókívánságként. Párhuzama (ugyanennek a témának az ábrázolása) számomra nem ismeretes. Hasonló ábrázolásmód viszont az összes említett kiadványban előfordul (a színpadi jelenetek megörökítésének ez az eredeti, régibb formája). 12. SZÍNPADIJELENETNYOLC SZEREPLŐVEL (TOU ER-TUN ELFOGATÁSA) Leltári száma: 89.37.1 Mérete: 59 x (98+7,5) cm Címe: Tou Er-tun elfogatása (Na Ton Erűin). Jelzése nincsen. Technikája: dúcnyomás fekete, zöld és halvány narancsszínnel; kézi festés: sárga, rózsaszín, háromféle kék (hideg világoskék, meleg középkék, ultramarin), vörös, lila, kétféle zöld színnel, fehérrel, feketével. (Az arcok finomak, a ruhák és a tárgyak színfoltjai clnagyoltabbak.) Állapota: vékony, sárgás papírjának széle baloldalt rongyos, hiányos, jobbszéle visszahajlik, a ráfolyt ragasztó (?) egy csíkban a képes oldalához tapasztja. A fehér festék az arcokon megsötétedett. Tárgya: épületek által közrefogott tér a jelenet színhelye: kétoldalt szimmetrikusan (nem hagyományos építésű) emeletes házak, nagyméretű üvegablakokkal, szemben díszes kerítés, zöldre és vörösre festett oromzatos kapuval (a kerítés fölé háztetők és fák nyúlnak). Elöl kétoldalt sziklák, növények. A főhős (Tou Er-tun) a térségnek csaknem közepén áll, hosszú szakállú, sötét színekkel festett maszkban, terjedelmes, pomponos, fácántollas fejdísszel. Derekáról foltos sárga prém lóg alá. Fegyvere nincsen; egyik kezével szakállát, másikkal fej díszének fácántollát fogja, egyik lábát magasra emeli — rendkívül dinamikus pózban ábrázolták. Körülötte a többiek mind feléje fordulnak, illetve gesztusaik, tekintetük ráirányul. Balról a szélső alak a jobbját emeli magasra, a második személy hatalmas, lendületes mozdulattal kaszál a karjával, hogy szembeszállhasson a túlsó oldalon már a kardját emelő figurával. Balról a harmadik, a nagybajuszú figura szintén fenyegetően emeli fegyverét. Jobbról mellette, kicsit előbbre a kardot rántó alak (Huang T'ienpa) következik, tovább jobbra a háttérben még egy kardot viselő személy (Csu Kuang-cu) ujjával éppen a főhősre mutat. Jobbra előbbre hosszúköntösű alak (Sen-jen Ting Küan) áll, mögötte még egy nagyszakállú, maszkos, fejdíszes figura (Feng-huang Csang K'i). Értelmezése: a mozgalmas jelenet egy számomra azonosíthatatlan színjátékot idéz; a mellékszereplők neve alapján azonban valószínű, hogy a színjáték forrása: Az igazságos Si bíró esetei (Si hing an) című XIX. századi kínai „detektívregény" volt (v.o. ELIASBERG: IS.old.). A vulgáris irodalom ilyen típusú művei és az epizódjaikból készült színjátékok izgalmas történetcikkel nemcsak szórakoztattak, hanem az igazság diadalát ígérték. Okkal voltak népszerűek előadásaik és a témáikat idéző újévi képek is. Mivel a környezet nem hagyományos színpad (a templomudvar terasza vagy ácsolt dobogója, melynek helyébe a kínai néző egyaránt képzelhet gazdag palotát vagy csatamezőt), hanem egy idegen stílusú épületkomplexum: egy „modern" iskola udvara, képünk igazi témáján túl azt a pilla-