Vadas József (szerk.): Ars Decorativa 10. (Budapest, 1991)

SZILÁGYI András: Egy diplomáciai ajándék a 17. századból

tetése minden kétséget eloszlat; az itt szereplő „Trinkgeschirr" egyértelműen és megnyugtatóan azonosítható a város számadáskönyvéből származó, ugyancsak 1612-es keltezésű bejegyzés hasonlóképp megnevezett ötvöstárgyával, azaz Hans Petzolt díszserlegével. Eszerint a fent említett két patrícius városa nevében s képviseletében e művel ajándékozta meg a császárválasztás színhelyére, Frankfurtba igyekvő Mátyást, Magyarország és Csehország királyát. A nevezetes díszserleg tehát az ő számára készült, s ily módon, ennek ismeretében lesz világosan kitapinthatóvá az a célzatosság, mely létrejöttét motiválta, s az a határozott politikai szándék - a lojális alattvalók elkötelezett hűségének kifejezése -, mely kialakításában, megformálásában döntő szerepet játszott. Egyelőre nem tudjuk, hogy Mátyás, a birodalom császára meddig birtokolta a művet, bizonyos azonban, hogy annak további históriája fordulatosán, érdekesen alakult. 1612 után a serleg néhány évre eltűnik szemünk elől - mint említettük -; sem a császári kincstárban, sem a Mátyás által adományozott ötvöstárgyak között nem sikerül nyomára lelnünk. A készítését követő első, illetve harmadik évtizedtől azonban - látszólag különös módon - két különböző magyarországi családi levéltárban bukkan fel egy-egy figyelemre méltó adat. Ezek egyike önmagában is sokatmondónak tűnik, különösen fontossá azonban a kettő együtt válik számunkra. A korábbit ai az évszám nélküli - minden bizonnyal 1621-ből való - összeírás tartalmazza, amelyet Radvánszky Béla tett közzé 1879-ben; az ott szereplő műtárgyleírások egyike a következőképp hangzik: „A' csehországi király adott egy kupát, merőn aranyozott, hólyagos formán csinált, legföljül vagyon rajta az Politia, egyik kezében sceptrum, másikban sas, fejében korona, vagyon benne egy gyémánt, két rubint, gyöngy is egy néhány".

9 A későbbi, 1639-ből származó adat annak az elismervénynek az egyik tétele, amelyben Thurzó Erzsébet (1621-1642) tanúsítja, hogy anyja, Nyáry Krisztina ( 1604-1641) a kiházasításakor hiánytalanul kiadta számára az őt örökösként megillető ingóságokat. E jegyzéknek a bennünket érdeklő részlete a következő: „az szép mesterseggel czinalt öregh pohár, kit szegény Athiamnak adott volt Fridericus".

10 Első olvasatra is valószínűnek látszik, hogy a két adat ugyanarról az eseményről tudósít, következésképp ugyanannak az ötvösműnek, éspedig - amint a részletező leírás félreérthetetlenül tanúsítja - Hans Petzolt serlegének az adományozásáról szól. Az idézett adatok tehát értelemszerűen csakis egymásra vonatkoztathatók. Ezt a felismerést azonban, még ha evidenciának tűnik is, bizonyítanunk kell. Magának az eseménynek az időpontját e források homályban hagyják ugyan, ám az adományozót mindkét adat feltünteti, az utóbbi meg is nevezi. Ami Fridericus személyét illeti, ő - a források keletkezési idejéből is következően - nem lehet más, mint V. Frigyes, pfalzi választófejedelem, aki 1619. augusztus 26-tól a következő év november 8-ig, a fehérhegyi csata napjáig, valóban cseh király volt.

11 Különösebb indoklást aligha igényel, hogy a „csehországi király"-megjelölés csakis őrá vonatkozhat: elődei, II. Rudolf és I. Mátyás, s utóda, II. Ferdinánd, akik rajta kívül még - elvben szóba jöhetnének, egyszersmind magyar királyok is voltak (a közvetlen előd II. Mátyás néven), őket tehát egy hazai forrás nem az idézett módon említené. Ki lehetett a megajándékozott? - e kérdésre az utóbbi, a másodikként idézett adat ugyancsak világos, egyértelmű választ ad : az elismervény aláírójának apjáról - Thurzó György nádor (1567-1616) fiatalon elhunyt fiáról - gróf Thurzó Imréről (1589-1621) van szó.

12 Az ő és V. Frigyes cseh király személyének ismeretében további új megállapítást tehetünk. Bizonyosak lehetünk abban, hogy csehországi királysága idején, pontosabban a trónra lépésének fent említett, illetve az adományozásnak - egyelőre nem ismert, csupán vélhető - dátuma között V. Frigyes volt a jeles ötvösmű tulajdonosa.