Vadas József (szerk.): Ars Decorativa 10. (Budapest, 1991)

Szvetnik Joachim (1927-1988)

ismeretlen Selmecbányái ötvös alkotása 1650-ből -, amelynek értékét a művészi megmunkálás mellett, azon túl, a befoglalt ritka, különleges ásványok is emelik. E két műtárgy állapotát az 1949-ben felvett jegyzőkönyv tömör szűkszavúsággal, így rögzíti: „99%-ban roncs". Szemügyre véve az akkori állapotot dokumentáló archív fotókat, a mai nézőben is felrémlik az a torokszorító érzés, amelyet e roncsok látványa keltett. Ugyanakkor felmérhető, de legalábbis sejthető, mekkora elszántság, a vállalkozásnak miféle eltökéltsége volt szükséges ahhoz, hogy a restaurátor hozzáfogjon a művek újjáteremtéséhez. Utóbb, évek s évtizedek múltán, megannyi kolléga, tudós szakértő és laikus dilettáns tette fel Szvetnik Joachimnak a kissé naiv és banális kérdést : mit érzett, amikor szerszámaival a kezében odalépett e roncsokhoz s hozzákezdett az első művelethez ? Ő felelhetett volna fölényes öntudattal, hivatkozhatott volna saját, részletes munkatervére, arra, hogy kellő szakmai tudással felvértezve, s a leleményesség, az intuíció különleges adottságával megáldva, világosan kirajzolódott számára - már akkor - a bonyolult munkafolyamat megannyi kritikus szakasza, részeleme. Ám Szvetnik Joachim másképp válaszolt; szarkasztikus öniróniával a hályogkovács vakmerőségét emlegette. Pontosan tudta ugyanis, hogy az előzetes elképzelések, a mégoly részletes munkaterv, a speciális szerszámok, eszközök megtervezése, elkészítése - mindez szükséges, ám korántsem elégséges feltétele annak, hogy vállalkozása sikeres legyen. S a munka haladtával, ahogy a gyűrt, roncsolt, amorf alakzatból fokozatosan, szakaszonként sikerült visszanyerni az eredeti alapformát, úgy, ezzel arányosan nő a kockázat, az elkövethető hibák lehetősége. A feszítőszerszámok beállításánál, a speciális faformák rögzítésénél, majd a kalapácsütések irányának, szögének megválasztásánál elég egy tizedmilliméternyi eltérés az optimálistól, s a műtárgyon újabb, immár helyrehozhatatlan sérülés keletkezik. S vajon tudható-e előre, hogy az anyag más-más, különbözőképp roncsolt, s egyidejűleg megmunkálandó részei hogyan reagálnak a szükséges hőkezelésre? Mindez csupán sejthető, talán többé-kevésbé megbecsülhető, előzetesen tudni azonban mindössze annyit lehet, hogy e művek restaurálása során nincs rutinszerűen elvégezhető feladat; megannyi kritikus szakasz követi egymást, sokszor új és új buktatóval, nem várt nehézségekkel. Fontosak voltak az első műveletek, csakugyan, izgalmas a restaurálásnak, magának a folyamatnak a beindulása, s kétségtelenül látványosak az első részeredmények. Fontosak tehát, de elsősorban azért, mivel ezek adtak önbizalmat, s biztatást a továbbiakhoz, az anyaggal való gyötrő, olykor idegölő, csüggesztő küzdelem folytatásához, újrakezdéséhez a munka háromszázadik vagy épp hatszázadik napján. Ami pedig a pótlásokat, a helyrehozhatatlanul elpusztult, s újonnan megformálandó motívumokat illeti, ezek kialakítása, kidolgozása sem tekinthető egyszerű részfeladatnak. Ezek ugyanis az eredeti műhöz hasonlóan, azonos technikával, s felületi megmunkálással kell, hogy készüljenek; így, ezáltal válnak a művet szervesen kiegészítő, hiteles rekonstrukcióvá. Előfordul ugyanakkor, hogy épp a történeti hitelesség megőrzésének szándéka készteti valamiféle „megtévesztőén" leleményes megoldásra, egyfajta kegyes csalásra a restaurátort. Bravúros, egyedülálló példát nyújt erre Szvetnik Joachim utolsó munkája, egy 1630 körül készült Szarvserleg helyreállítása. Ennek az aranyozott ezüsttalppal és -fedéllel ellátott, figurális tagozatokkal s ékkövekkel gazdagon díszített serlegnek az edénytestét különös alakú bölényszarv képezi, amely hiányosan, s töredékes állapotban maradt fenn. Hasonló fajtájú - anyagú s összetételű - szerves anyaggal ezek a töredékek nem egészíthetők ki, hiszen rugalmas, formatartó tulajdonságuk alapvetően eltér az eredeti darabokétól. Ez utóbbiak s az archív felvételek azonban lehetővé teszik az eredeti edény test alakjának rekonstruálását. A restaurátornak tehát, ezek alapján, egy hasonló formájú, ki-