Vadas József (szerk.): Ars Decorativa 10. (Budapest, 1991)

SZILÁGYI András: Egy diplomáciai ajándék a 17. századból

annyi szoros köteléke fűzte nem csupán a német múlt legjelesebb alakjaihoz, az elmúlt századok nagy hatalmú császáraihoz, de azok utódához, s örököséhez, a birodalom mindenkori uralkodójához is.

3 A Rudolf-féle kormányzat ugyanakkor épp azt tette lehetetlenné, hogy ezt a tekintélyt, a birodalmon belüli sajátos - a többi városállamhoz képest kétségtelenül megkülönböztetett - státus előnyeit „mindennapi politikájában" a város kiaknázza. Ez a helyzet arra késztette a nürnbergi tanácsurakat, hogy - dacolva szövetségeseik, az Unió fejedelemségeinek rosszallásával - kapcsolatot keressenek, s építsenek ki a birodalmi politika olyan tényezőivel, személyiségeivel, akik maguk is elégedetlenek voltak II. Rudolf kormányzatával. Elsősorban az uralkodó öccse és riválisa, Magyarország és - 1611 óta - Csehország királya, Mátyás volt az, akinek a megnyerésére törekedtek; azt a gyanakvást, s bizalmatlanságot próbálták mindenekelőtt eloszlatni, melyet az ő és tanácsosai részéről kellett tapasztalniuk. Ilyen előzmények után érkezett el 1612. január 20. - II. Rudolf halála -, melynek nyomán mozgásba lendült a birodalom valamennyi tényezőjének nyílt vagy titkos diplomáciája - a nürnbergi városállamé is. Ez utóbbinak elsődleges célja most az volt, hogy egyrészt idejekorán s világosan állást foglaljon az utódlás kérdésében, másrészt egyértelműen demonstrálja : nem a császári hatalommal, az uralkodó dinasztiával, csupán a korábbi, gyenge, következetlen politikával szemben voltak fenntartásai. Az ennek érdekében megtett diplomáciai lépéseket a nürnbergi Állami Levéltár számos aktája dokumentálja; az effajta lépések - e célzatos gesztusok - egyikéről azonban egy olyan iparművészeti alkotás tanúskodik, amely műfajának, a manierista stílusú ötvösművészetnek egyik legkitűnőbb emléke. Arról az impozáns méretű fedeles díszserlegről van szó, amely az Esterházy család fraknói kincstárából származik, s amelyet a budapesti Iparművészeti Múzeum őriz. E mű a nemzetközi szakirodalomban meglehetősen jól feldolgozott, az attribúció és a datálás kérdése régóta megoldott. A serleg nürnbergi hitelesítő jeggyel, s a korszak egyik legjelesebb alkotójának, Hans Petzoltnak a mesterjegyével jelzett.

4 Datálása Marc Rosenberg nevéhez fűződik; a művet - 1925. évi alapvető publikációjában - ő hozta kapcsolatba a nürnbergi városi tanács számadáskönyvének alábbi adatával, amely 1612-ből származik: „Ein schön silbern vergultes, kunstlich gearbeitetes Trinkgeschirr, auf dem Deckel ein Weibsbild, auf ihren Haubt ein Cron, in der rechten Hand einen Scepter und in der linken Hand einen fiigenten Adler empor haltent, zu dero Füssen ein Hund sitzent, wigt 16 M. 11 L Von Hansen Petzolt, Goldschmid, Anno 1612 pro 450 Fl. uberhaubt kauft, Thut Fl. 450".

5 E leírás, s az abban szereplő súlymegjelölés - 16 márka, 11 lat; amely mai mértékegységben 4005 grammal egyenlő - csakugyan bizonyossá teszi, hogy az idézett adat a szóban forgó tárgyra, gyűjteményünk egyik legkiemelkedőbb alkotására vonatkozik.

6 Sőt, további fontos információt nyerhetünk belőle a készítés körülményeit illetően is. A munkadíjjal - a 450 florinust, tehát egy kisebbfajta vagyont kitevő, igen tekintélyes összeggel - maga a nürnbergi városi tanács honorálta Petzolt mestert; a díszserleg elkészítésére tehát eszerint ez a testület adott megbízást 1612-ben. Ami azonban a további részleteket illeti, azokat az eddigi kutatásnak nem sikerült tisztáznia. Kinek a számára készült az ötvösmű, kit kívánt megajándékozni a nürnbergi tanács ezzel a páratlanul impozáns díszserleggel? E kérdést mindmáig sűrű homály övezte. Az ötvöstárgy kiemelkedő művészi és anyagi értékét, továbbá a készítés évét tekintetbe véve kínálkozott ugyan, sőt kézenfekvőnek is tűnhetett egy feltevés. Annak lehetősége tudniillik, hogy a városállam tanácsurai Mátyásnak, az ez évben megkoronázott császárnak kívánták leróni hódolatukat, ily módon e serleg átadásával mintegy kézzelfoghatóan demonstrálva alattvalói hűségüket. Ám bármennyire nyilvánvalónak, logikusnak látszott is, ez a hipotézis 11