Vadas József (szerk.): Ars Decorativa 10. (Budapest, 1991)

VINKOVICS Judit: A Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum két mongol szobráról

nes háttal ül, gerincének vonala kissé jobbra görbül jobb kezének mozdulata miatt. Fejét kissé jobbra mozdítva tartja. Fellendített jobb kezében lévő széles pengéjű kardjával a nemtudás felhőit hasítja szét, míg a bal vállánál bimbózó kék lótuszon a transzcendentális tudás könyve, a Pradnyápáramitá nyugszik. Fejét a Vadzsradhara szobor diadémjával teljesen megegyező ornamentikájú ötágú drágakődiadém övezi, koponyadudora tetején nagyobb lángoló drágakő látható. Az arc szépségét ebben az esetben a kecsesen ívelő szemek, a mosolyra mozduló zárt ajkak és az érzelemgazdagság adja meg. Szemből nézve komoly elmélyülés, félig jobbról enyhén erotikus mosoly, félig balról férfias elszántság olvasható le róla. Jelen esetben a művész nem egy geometriai formában helyezte el az alakot, hanem éppen ellenkezőleg, kifejtette belőle. Az ülésmód stabilitásának és a felső rész mozgalmasságának, lendületének, valamint az alsó vízszintes és a hátsó függőleges síknak kettőssége jellemzi a szobrot. Az előző szoborhoz hasonlóan az aranyozás befedi a szobor teljes felületét, az alsó záró lapot is. A szentség sértetlenül megtalálható a szobor alapzatában. A méretek hasonlósága, az ikonográfiái elemek (drágakő diadém, usnísa, fülbevaló, ékszerek) azonossága, a lótusztrón hasonlóan egyéni megoldása és az emberi test ábrázolásának sajátosságai alapján gyűjteményünk e két szobra szorosan összetartozik. Noha méretük és ennek megfelelően díszítésük mértéke is lényegesen eltér a hitelesnek tekintett Dzanabadzar szobrokétól, érdemes őket összehasonlítani velük. Az emberi test ábrázolását vizsgálva azt látjuk a Cültem könyvében közölt valamennyi illusztráción is, hogy a szobrok még a haragvó istenek is - nemcsak az ikonográfia előírásainak felelnek meg, hanem az emberi test természetes (talán mongol) arányainak is. A testek szépségét, arányait külön kiemeli, hogy mindegyik szobor tökéletes körplasztika: ikonográfiái szempontból van főnézetük, de a szobrászi kidolgozás minden oldalon igényes és teljes. Az egykorú kínai és tibeti szobrokra általában nem jellemző mindez. A Dzanabadzar és iskolája „kézjegyének" tartott lótusztrónokat a lekerekített mértani alakzatot mutató (vagy kerek) alaprajz és a domborodó oldalfal jellemzi. Az oldalfalon a díszítés mindig felfelé néző lótuszszirmokból áll, amelyek egy, három vagy négy sorban sorakoznak, lehetnek osztatlanok vagy erekkel tagoltak, sima szélűek vagy díszes szegélyűek, az oldalfalhoz simulok vagy visszahajlók (10-12. kép). A legfelső sziromsor közeit többnyire pontsor vagy -sorok töltik ki, melyek között esetleg függőleges rovátkolás van. A Vadzsradharaszobrunk talapzatának szirmai az oldalfalhoz simulnak: egy hullámvonallá stilizált sort két sor lótuszszirom követ, öt ívből álló szegéllyel, bevésett erekkel. Ezután függőleges rovátkolás, ívelt pontsor, majd ismét függőleges rovátkolás következik. A Mandzsusrí szobrunk három sor - szintén az oldalfalhoz simuló - lótuszszirmát is erekkel tagolták, öt-öt ívvel szegélyezték. Ezt függőleges rovátkolás után három pontsor követi. Mindkettő beleillik tehát az Urgai Iskola stílusába; egyedi megformálásuk, az, hogy nincsen egészen pontos analógiájuk, inkább mellettük szól, mert a bemutatott változatokon kívül sincsen két azonos lótusztrón a hitelesnek elismert művek között sem. A bódhiszattva ékességek közül a drágakő diadém szobrainkon öt, viszonylag magas, bodorodó lángnyelvekkel körülvett drágakőből áll, míg a hiteles szobrok esetében a középső ág a többinél díszesebb: „nepáli módra" szétágazik. Megformálásukban azonban a lángnyelvekkel körülvett drágakövek nagy hasonlóságot mutatnak a hitelesnek elismert Huszonegy Tára istennősorozat karperecén látható ratna díszítéssel. Hasonlóképpen mind a Vadzsradhara, mind a Mandzsusrí szobor ovális, nem tömör fülbevalója is párhuzamosságot mutat a Huszonegy Tára istennő sorozatával és részben a Gandan kolostor Vadzsradhara szobrával (a többi hiteles dhjánibuddha áb-