Forgács Éva (szerk.): Ars Decorativa 9. (Budapest, 1989)

SZILÁGYI András: Ignaz Wilhelm Dermer ötvösmüvei Magyarországon

lepcsényi György-féle monstranciájától eltérően — nem a jogart tartó győzelmes Mária ábrázolása, hanem Magyarország Nagyasszonyának, a gyermeket tartó Madonnának az alakja jelenik meg. A Maria de Victoria ikonográfiái típusa, mint ismeretes, a 17. század második felétől kezdve különösen gyakran tűnik fel a császári udvar megrendelésére készült műalkotásokon, éspedig egy olyan, elsősorban Bécs által terjesztett kultusznak a jegyében, amely az Istenanyát a dinasztia égi oltalmazójaként, a Hábsburg-báz generalissimájaként tiszteli.

34 A megrendelő, úgy tűnik, ezzel a képi megoldással mintegy tudatosan szegezte szembe a Mária-ábrázolások sajátosan magyar variánsát, azt, amely a legpregnánsabban hirdeti a magyarországi katolikus propaganda alapmotívumát, a Regnum Marianum-eszmét. Megállapítható tehát, hogy a megrendelő pontosan úgy, és csakis annyit változtatott a barokk monstranciák általánossá vált ikonográfiái sémáján, hogy a műben rejlő, abból kifejthető jelentéstartalom a lehető legegyértelműbb módon jusson kifejezésre. A győri monstrancia programját, mint láttuk, mindenekelőtt az tette újszerűvé és egyedülállóvá, hogy benne a Regnum Marianum gondolatkör — a Madonna ábrázolás és a Patrona Hungáriáé felirat révén — hagyományos képi megjelenítésben, ugyanakkor egy sajátos, dinasztikus szempontokat és szakrális elemeket egyaránt magában rejtő birodalom-eszmével összefonódva, sőt, annak alárendelve jelenik meg. Ez az ikonográfiái program, úgy véljük, egy olyan megrendelőnek a koncepciójára, s világos útmutatására vall, aki — közjogi pályán sajátos egyensúlyozó szerepet töltve be — az uralkodó és a magyar rendek új kompromisszumának kimunkálásán buzgólkodott. Mindezek alapján bizonyosnak tartjuk, hogy a győri monstrancia programját Acsády Ádám dolgozta ki. Az ötvösmű — Ignaz Wilhelm Dermer oeuvre-jének e jelentős, s úgy tűnik, egyik legkiemelkedőbb alkotása — tehát magyarországi megrendelésre készült. JEGYZETEK 1 A napóleoni háborúk költségeinek fedezése céljából az uralkodó egyebek között elrendelte az egyházak és magánszemélyek ,,fölös" ezüstkészletének kényszerbeváltását. A tulajdonosok számára ez azt jelentette, hogy a nemesfémtárgyaik értékéneik megfelelő összeget be kellett fizetniük az udvari kamara javára. Ha ezt nem tették meg, akkor a „fölös" ezüsttárgyakat a kincstár lefoglalta, s ezek túlnyomó többségét beolvasztatta. I. Ferenc rendeletét — országgyűlési hozzájárulás hiányában — Magyarországon csak korlátozott mértékben hajtották végre. Az osztrák tartományokban viszont az ötvösművek megőrzésének, illetve sürgőssé váló eladásának kézenfekvő, s igen előnyös módja volt tehát, ha azokat Magyarországra menekítették, illetve ott értékesítették. Az előbbi megoldáshoz főként a szerzetesrendek folyamodtak, úgy tűnik, meglehetősen gyakran. E kérdéshez vö: B. Wild: Der Wiener Goldschmied Joseph Moser. Alte und Moderne Kunst Jg. 28. (1983) H. 189. S. 12—21. • Inv. Nr.: 51. 1181. M: 22,5 cm, Talpátm: 10,5X8,5 cm. E kannán, csakúgy, mint Dermer további három magyarországi művén WD mesterjegy látható. Ennek azonosításához s feldolgozásához vö: A. Reitzner: Alt-WienLexikon für österreichische und süddeutsche Kunst und Kunstgewerbe. Wien, 1959. S. 172, 598. E tárgytípus — a sisakkanna kialakulásához — elterjedéséhez vö: E. M. Link: Ullstein-Silberbuch. Eine Kunst- und Kulturgeschichte des Silbers. Berlin; Frankfurt/M.; Wien, 1968. S. 235, 245. :! E tárgy ugyancsak az Iparművészeti Múzeum tulajdona, az utóbbi évek egyik jelentős