Amerikai Magyar Szó, 2007. január-április (105. évfolyam, 282-291. szám)

2007-01-31 / 284. szám

2007. JANUÁR 31. - FEBRUÁR 7. Hazai hírek MAGYAR SZÓ — A HÍD 7 M Nincs jobb- vagy baloldali nemzeti park MINDENKI PARKJA Nincs jobb- vagy baloldali nemzeti park; ebben megjelölésben az fejeződik ki, hogy az itt lévő természeti érték közvagyon, az egész nemzeté. Erről Sólyom László köz- társasági elnök beszélt kedden Szarvason, a Körös-Maros Nemzeti Park ünnepi ülé­sén, a park megalapításának 10. évfordulója alkalmából. Január 30. A köztársasági elnök az "Értékőrző tájak és emberek Magyaror­szágon" című országjáró sorozatának első állomásaként látogatott a Körös- Maros Nemzeti Parkba. Az államfő kiemelte: az országjárás azt szimbolizálja, hogy azok az emberi és társadalmi értékek is, amelyekre a természet mellett fel akarja hívni a fi­gyelmet, az ország közös alapjaihoz tar­toznak, s mindez "független a felszín pártpolitikai megosztottságától". "Nincs jobb- vagy baloldali nemzeti park" - jelentette ki az államfő, hozzáté­ve: az utazás másrészt az itt élő embe­reknek és az emberi értékeknek szól. Sólyom László hangsúlyozta: a láto­gatásokkal szeretné felhívni a figyelmet Magyarország egyedülálló és pótolha­tatlan természeti értékeire. Jó lenne, ha az emberek, köztük a politikusok is, megértenék, hogy szinte elképzelhetet­len értékű "közvagyonról" van szó - mondta, hozzáfűzve: olyan értékről, mely ha fennmarad, pénzben kifejezve is egyre értékesebbé válik, olyan érték­ről, mely még egyben van, és "csakis ez a státusz garantálhatja, hogy a nemzet­közi és a hazai védelmi előírások való­ban érvényesülnek is". "Ha a nemzeti jelzőnek van értelme, akkor a nemzeti park megjelölésben, az egész világon ez fejeződik ki, az itt lévő természeti érték közvagyon, az egész nemzeté" - mutatott rá az államfő. A köztársasági elnök kitért arra, hogy kedd délután találkozik a terüle­ten élő szlovákság és románság képvi­selőivel. Kiemelte: ha a szomszédos ál­lamokban föllép a magyar kisebbség autonómiája érdekében, pontosan is­mernie kell az itthoni nemzetiségek helyzetét és véleményét. Sólyom László szerint vannak el­vek, amelyekből nem szabad engedni. Az egészséges környezethez való jog is alapjogoknak járó védelmet élvez, "ha erre nem ügyelünk, egyszerre fogy el észrevétlenül a tiszta víz, a levegő és a szabadság". Annak a véleményének is hangot adott, miszerint a károkozás, vagy a kárral fenyegető beruházások elleni fel­lépés mellett a környezetvédő mozgal­maknak is egyre inkább a jövő felé kell fordulniuk. A nemzeti parkoknak alap­vetően együtt kellene működniük a tér­ség jövőjének kialakításában a helyi gazdasági és társadalmi erőkkel - je­gyezte meg. Mint mondta, ez a szemlé­let mutatkozik meg az Európai Unió úgynevezett Integrált Irányelveiben, és a magyar stratégiai tervekben is. Az államfő felhívta a figyelmet arra is, hogy a biogazdálkodás, a környezet- tudatos termelés kitörési pont lehet ép­pen ezen a "leszakadó vidéken". Éz vonzza az ökoturizmust, és általában tr & ^ Mert a szív nem ismer távolságot Az Internet legnagyobb áruháza Magyarországra küldhető ajándékokkal és virágokkal tY ☆ ☆ A Magyar Gifts nem egy közvetítő cég! ☆ Magunk tervezzük, készítjük, szállítjuk és garantáljuk mindegyik rendelést. Gyors szállítás egész Magyarország területére Kérdezze meg bármelyik vevőnket! ☆ & ☆ Magyar Gifts www.magyargifts.com Angolul és magyarul is! ^Y iY lY ☆-Ha nincs internet kapcsolata­Ingyenes rendelés, Amerikából, Kanadából: 888-353-0112 USA számunk elérhető minden országból: 925-283-6095 növeli az idegenforgalmat, amely itt egyébként is nagyrészt a természeti ér­tékekre épül - mondta. Az ünnepi ülés után Sólyom László megkoszorúzta a szarvasi Ujratelepíté- si Emlékművet, a helyi szlovákság em­lékművét. A délutánt Gyulán tölti, ahol megtekinti Erkel Ferenc szülőhá­zát, majd megkoszorúzza a II. világhá­ború után a Szovjetunióba elhurcolt és ott meghalt német ajkúak emléktáblá­ját a németvárosi római katolikus templomban. Gyulán találkozik a magyarországi románság világi és egyházi vezetőivel, majd meglátogat egy módszereiben egyedülálló, környezeti neveléssel és fogyatékosok képzésével is foglalkozó szakközépiskolát. A mozaikosan elhelyezkedő 13 terü­leti egységből álló, 51125 hektáron fek­vő Körös-Maros Nemzeti Park 1997. január 16-án alakult meg. A park magá­ba foglalja Békés megyét, Csongrád megye Tiszától keletre eső felét, vala­mint a Körös-ártér és a Dévaványai- Ecsegi puszták Jász-Nagykun-Szolnok megyébe átnyúló részeit. HA ESEMÉNYRŐL HALLOTT, RENDEZVÉNYT SZERVEZ, JELEZZE NEKÜNK! naptar@ahid.com Röviden Príma Díjat alapít a VOSZ Kapcsolódva a Demján Sándor alapította Príma Primissima alapítványhoz, a VOSZ Közép-magyarországi Regionális Szerveze­te Príma Díjak alapítását határozta el a régi­óban. A témát a VOSZ Közép-magyaror­szági Regionális Szervezet elnöksége a 2007. január 31-iki ülésén tárgyalja, és dönt a díj alapításáról. Príma Díjakat javasolnak a tudományos tevékenység, az oktatás, neve­lés, a képzőművészet, a népművészet, az építészet, a sport kategóriákban kiosztani, de a kategóriákról a végső döntés az elnök­ségi ülésen születik meg. A díjjal elsősorban a régióban működő kiválóságok tevékenysé­gét kívánják elismerni. Illegális migráció Az illegális migráció ellen, az információ- áramlás megerősítése érdekében indított programot a nyugat-balkáni országok be­vonásával Magyarország. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium az előző évben a határőrséggel közösen nyújtott be pályá­zatot az Európai Unió Bizottságának az AENEAS-program keretében. A "Kom­munikáció, információcsere-rendszer ki­építése az illegális migráció vonatkozásában a Nyugat-Balkánon" című pályázatot a bi­zottság elfogadta, és ahhoz társfinanszíro­zást nyújt. A 18 hónapos program kereté­ben Magyarország a rendészeti területen szerzett tapasztalatait kívánja átadni a bal­káni országoknak. Magyarország egyfajta keresztútja az illegális migrációnak, hiszen dél és kelet felől illegális migránsok próbál­nak Magyarország területére belépni. Ezért fontos, hogy az érintett balkáni országok­ban megerősödjön a határellenőrzés. Egyeztet a miniszterelnök Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Ma­gyar Demokrata Fórum országgyűlési frakciójával a párt tizenhárom javaslatáról, amelyben a középosztályt érintő legfonto­sabb kérdéseket foglalták össze. A párt ja­vaslatai között a kamatadó és az örökösödé­si illeték eltörlése, a bankadó mérséklése, a kampány- és pártfinanszírozás rendszeré­nek átalakítása, valamint a korrupció elleni küzdelem szerepel. A megbeszélés csak részben lesz nyilvános, a tárgyaláson elhangzottakról sajtóértekezleten tájé­koztatják majd a közvéleményt. hazalátogat magyarorszagra?. DUNÁNTÚLON VÁRJA PÁPA LEGÚJABB SZÁLLODÁJA! Négycsillagos szobák, étterem, exkluzív különterem. Családi és üzleti rendezvények, találkozók lebonyolítása www.villaclassica.hu 8500 Pápa, Bástya u. I. Telefon: +36 89/512-200

Next

/
Oldalképek
Tartalom