Amerikai Magyar Szó, 2007. január-április (105. évfolyam, 282-291. szám)

2007-01-10 / 282. szám

2007. JANUAR 10. Irodalom MAGYAR SZÓ —A HÍD 29 keresett?! Belefáradt, elszomorodott.- És akkor találkoztatok.- Igen - mondta Mikkamakka talál­koztunk.- Köztetek jól érzi magát? - kérdeztem.- Járkálhat kedvére, álldogálhat kedvé­re - mondta Mikkamakka. - Lehet, hogy néha elvágyódik.- Miért nem megy akkor el? Mikkamakka elmosolyodott.- Mert tudja, hogy szükségünk van rá. Karácsonykor feldíszítjük, gyertyákat te­szünk rá. Ha elmenne, ki lenne akkor a karácsonyfánk? S boldog ám ő is a gyer­tyáival meg a díszeivel, csak látnád!- Talán egyszer meglátom - mondtam.- Lehetséges - bólintott Mikkamakka, és kicsit abbahagyta a beszédet, mert ép­pen hegyre kapaszkodtunk. Csak fönn a csúcson szólalt meg újra. - És velünk van Szörnyeteg Lajos is.- Szörnyeteg? - csodálkoztam. - Annyira csúf?- Hát nem valami nagy szépség, az biz­tos - mondta Mikkamakka. - De csúfnak se csúf. Mondjuk inkább csúnyácska. Meg hát... - elhallgatott.- Meg hát?- Nem is egy lángész. Tudod, olyasfé­le, aki egy hétig is eltöpreng azon a kaci­fántos kérdésen, hogy mennyi kettő meg kettő. És egy hét töprengés után nagy boldogan kisüti, hogy öt. Na, de ha arról van szó, hogy éhes vagy, és Szörnyeteg Lajosnak egy darab kenyér van a kezé­ben, szemvillanás alatt megfelezi veled. Ha valami bajod van, mindenkinél ha­marabb észreveszi, és mindenkinél ha­marabb próbál segíteni. Úgy is hívjuk: a legjobb szívű behemót.- S ő hogy került ide?- Tudod, milyenek az emberek. Mást se tettek, csak nevették szegény Lajost. Járatták vele a bolondját. Elküldték a pa­tikába velős csontért. A henteshez meg aszpirinért. És ő meg ment, segíteni akart. Gondolhatod, mekkorákat nevet­tek rajta. Egyszer igen éhes volt, és meg­látott egy böhöm embert. A böhöm em­ber nagy szelet húsokat evett kenyérrel meg kovászos uborkával. A kovászos uborkát igen szereti Szörnyeteg Lajos. Jó messziről, vágyakozva nézett a böhöm ember felé. Az meg odakiáltott neki: "Lá­tom, éhes vagy! Szaladj el, hozzál nekem fából vaskarikát, és akkor kapsz a húsból meg az uborkából. Kenyeret is kapsz!" Lajos már futott is. Majd csak megleli va­lahol azt a fából vaskarikát. Ami nincs is.- És meglelte?- Meg - bólintott Mikkamakka. - Mert találkozott velem.- Azóta itt lakik a négyszögletű Kerek erdőben - mondtam.- Itt - folytatta Mikkamakka -, akárcsak Dömdödöm.- Kicsoda?- Dömdödöm. Azért nevezzük így, mert csak annyit tud mondani: dömdödöm.- Semmi mást?- Semmit. De azért nagyon jól megért­jük, akármit is akar mondani. Néhány nap alatt te is megérted.- Ő meg, ugye, azért jött ide, mert oda­kint senki se értette meg, és ki is nevették - mondtam.- Lehet - válaszolta Mikkamakka -, ma­gam sem tudom pontosan. De Aromo, a fékezhetetlen agyvelejű nyúl azt állítja, hogy Dömdödöm tudna beszélni, csak nem akar.- És miért nem?- Aromo úgy meséli, hogy Dömdödöm egyszer nagyon megszere­tett valakit. Igen megörült, te is tudod, mennyire megörül az ember annak, ha megszeret valakit. El is indult Dömdödöm, hogy majd odaáll az elé a valaki elé, és azt mondja: szeretlek. Igen ám, de útközben látott két asszonyt. Ép­pen azt mondta az egyik a másiknak: "Én igazán szeretem magukat, de ha még egyszer átjön a tyúkjuk a kertem­be!..." Mi az hogy "de ha még egyszer" - gondolkozott Dömdödöm -, akkor már nem fogja szeretni? Aztán jobban oda­nézett, s akkor ismerte meg a két asz- szonyt. Világéletükben gyűlölték egy­mást. "Ejha!" - mondta Dömdödöm, és odaért a templomtérre. Ott éppen egy zsinóros zekés poroszló püfölt egy ron­gyos gyereket. "Én szeretem az embere­ket - ordította a poroszló, és zitty! a somfa pálcával -, de azt nem tűrhe­tem...!" - óbégatta a poroszló, és zutty! a somfa pálcával. "Már megint ez a szó, már megint ez a szeretni szó!" - mormo­gott Dömdödöm, és elgáncsolta a po­roszlót, s amíg őkelme feltápászkodott, ő is meg a rongyos gyerek is kereket ol­dott. S úgy futás közben fülébe jut egy beszélgetésfoszlány. Egy fiú éppen azt mondja a másiknak: "En a világon a leg­jobban a pirított tökmagot szeretem." Erre már igazán elkeseredett Dömdödöm, de ez nem volt elég, mert akkor meghallotta, ahogy a ligetben egy lány azt mondja egy fiúnak: "Én igazán szeretlek." "Mi az hogy igazán?! - hábor­gott magában Dömdödöm. - Akkor ta­lán olyan is van, hogy nem igazán? Ha nem igazán, akkor az már nem is szere­tet. S ha szereti, akkor miért kell hozzá az az igazán? Vagy szeret valakit az em­ber, vagy sem." S akkor elgondolkozott ezen a szeretni szón. Mit is jelent igazá­ból? Mit jelentett annak az asszonynak a szájából? Mit a poroszlóéból? Mit a tök- magevő fiúéból, és mit a ligetbeli lányé­ból? Mit? De már akkor oda is ért ah­hoz, akit megszeretett. Megállt előtte, rápillantott, és azt mondta: "Dömdödöm." Azóta se hajlandó mást mondani, csak ennyit, hogy dömdödöm.- És akinek azt mondta, hogy dömdödöm, megértette őt? - kérdeztem.- Egészen bizonyos lehetsz benne - mondta Mikkamakka -, ámbár könnyen meglehet, hogy ezt a történetet Aromo találta ki, és Dömdödöm tényleg nem tud mást mondani, csak azt, hogy dömdödöm.- Már tudom is, hogy kinek mondta - csillant fel a szemem, de Mikkamakka nem válaszolt. Előremutatott.- Odanézz! Ott vannak. Bizony ott voltak valahányan. Futot­tak elénk. "Isten hozott benneteket!" - ki­abálták. Ölelgettek engem is, mintha ezer éve köztük laktam volna. Egyszer csak a nagy lármában hozzám fordult Mikkamakka.- Akartál valamit mondani?- Csak azt akarom... csak annyit akarok - dadogtam a hirtelen felzengő csendben -, hogy dömdödöm. MAMINTI, A KICSI ZÖLD TÜN­DÉR- Ma fát vágni megyünk - mondta Mikkamakka.- Csak erősek jelentkezzenek. Egér Elek, ne nyújtogasd az ujjad! Gyenge vagy.- Ezt rám mondja! - méltadankodott Egér Elek a szomszédjának, és fél kézzel kinyomott egy fenyőtobozt. - Tapintsd meg a muszldimat! Történetesen Ló Szerafin, a kék pari­pa állt mellette. Szégyenlősen lenézett, tekintetével megkereste a szürke avarban szürkéllő egeret, s reszketeg hangon mondta:- Nem merlek megtapintani, mert be­lehalsz. Különben tényleg pompás izma­id vannak.- Na ugye! - mondta Egér Elek, és rá- tartian beballagott az erdőbe. Mert még­is... favágás. Azért persze összegyűlt a favágó bri­gád. Mikkamakka mint brigádvezető és faügyi szakértő, Szörnyeteg Lajos, a leg­jobb szívű behemót, Bruckner Szigfrid, a nagyhangú, öreg oroszlán, Aromo, a fé- kezheteden agyvelejű nyúl, a fent emlí­tett kék színű Ló Szerafin, Nagy Zoárd, a lépkedő fenyőfa és a szűkszavú Dömdödöm. Meg persze Vacskamati, aki nem volt ugyan erős, de azt mondta, hogy valakinek a finom szellemet is kép­viselni kell a társaságban, s ki lenne erre őnála alkalmasabb! A brigádvezető válaszra sem méltatta. Szörnyeteg Lajos tátott szájjal nézte (so­sem látott még eleven finom szellemet), Bruckner Szigfrid megvetően elhúzta a száját, Aromo a térdét csapkodta nevetté- ben (még hogy nála finomabb szellemet, ki hallott ilyet?!), Ló Szerafin azon tépe- lődött, hogy vajon mit kezdenek favágás közben a finom szellemmel, Nagy Zoárd, a lépkedő fenyőfa a fejét csóválta, Dömdödöm csak annyit mondott: "döm", majd kis szünet után enyhe gúnnyal hoz­zátette: "dödöm". De azért magukkal vit­ték Vacskamarit. Persze. Természetesen. Mert htokban mindnyájan szerették. Ezt titokban Vacskamati is tudta. Az erdő mélyén Mii kamakka kivá­lasztotta az alkalmas fát Egy eukalip­tuszt.- Ebből lesz a legjobb hajó - mondta.- De hiszen tegnap még repülőt akar­tál építeni - kotyogott közbe Vacskamati. Mikkamakka lekicsinylőén rápillan­tott.- Repülő hajót - mondta a foga közül. - Olyat még nem hallottál? Vízen hajó, le­vegőben repülő, szárazföldön vonat. Ez a válasz mindannyiukat elkápráz­tatta. Hiába, Mikkamakka a fej, az agyve­lő, a vállalkozó szellem! A favágásban viszont elég járatlanok voltak. Vitatkozni kezdtek, hogyan fogja­nak hozzá.- Először is reggelizzünk! - mondta Bruckner Szigfrid. Lehurrogták, már csak azért is, mert délután két óra volt. Bár valamennyien tudták, hogy Bruckner Szigfrid a nap bármelyik órájában képes reggelizni. Sőt reggeltől estig képes reggelizni. És vitat­koztak tovább. Hogy fejszével kell elkez­deni, a fűrésszel folytatr vagy fordítva? Merről kell odaállni, hova dől a fa, merre kell mellőle szaladni? (folytatjuk) LACI KONYHA ABORO PARKBAN! EiMittfztiiimi Új címünk: 5414 New Utrecht Ave., Brooklyn, NY (55 Street Subway megálló: D, M) Új nyitvatartás: Hétfőtől-Vasárnap: 6 AM - 9 PM Új nevünk: AAHUN JÓ ÁRAKBAN KAPHATÓ MAGYAR ÉTELEK!!! Főételek: Gulyásleves Töltött káposzta (2 db) Rántott hús Desszert: Szilvás gombóc (2 db) Palacsinta (diós, túrós, lekváros) Somlói galuska MINDENNAP VÁLTOZATOS ÉTELEKKEL VÁRJUK KEDVES VENDÉGEINKET!

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom