Amerikai Magyar Szó, 2007. január-április (105. évfolyam, 282-291. szám)
2007-03-21 / 287. szám
2 MAGYAR SZÓ —A HÍD AMERIKA 2007. MÁRCIUS 21. sponsored by Amerikai Magyar Szövetség támogatja ezt az oldalt Gonzales már biztosan nem lesz az első spanyol anyanyelvű legfőbb bíró ÚJABB BOTRÁNY A Fehér Ház"reméli", hogy Alberto Gonzales igazságügyminiszter marad. A bizonytalan kifejezés egyáltalán nem jellemző Tony Snow elnöki szóvivőre, és alighanem azt jelzi, hogy George W. Bush magában már lemondott régi barátjáról. Röviden Internetes honlap értesülése SZERINT MÁRCIUS 10-ÉN LESZ AZ IRÁN ELLENI TÁMADÁS Internetes honlap értesülése szerint március 10-én lesz az Irán elleni támadás Az Irán elleni amerikai támadás március 10- én kezdődik majd, s teheráni idő szerint este 10 órakor csapódnak be az első rakéták az iráni főváros területén - írja pénteki számában a Le Soir című belga napilap, eg}7 stratégiai kérdésekkel foglalkozó amerikai internetes honlap, a GlobalSecurity.org anyagára hivatkozva. Az USA NEM ISMERI EL AZ ABHÁ- ZIAI VÁLASZTÁSOKAT Washington - Az Egyesült Államok nem ismeri el a vasárnap megrendezett abháziai parlamenti választásokat, sőt úgy tartja, hogy az esemény káros hatással van azokra az nemzetközi erőfeszítésekre, amelyek a térség státuszát célozzák megerősíteni. Sean McCormack amerikai külügyminiszté- riumi szóvivő hétfőn hangsúlyozta, hogy Washington továbbra is Grúzia területi integritását ismeri el, és elkötelezett amellett, hogy a nemzetközileg elismert grúz határokon belül békésen rendezzék az abháziai konfliktust. Amerikai Magyar Szó A Híd USPS 23-980 ISSN 0194-7990 FÜGGETLEN, MAGYAR NYELVŰ AMERIKAI HETILAP Sy.KRKF.szTóBizorrsÁG:/Eoi i ORiAi. Board: Patvaros Pálma, Juhász Katalin, Suskó Tamás és Walter Péter Földessy Dénes (magyarországi kulturális tudósító) T ELEEON: 1-212-742-1450 1 -877-A-MAGYAR (1-877-262-4927) Fax: 800-579-9306 email: ujsag@ahid.com Apróhirdktfs/Classii IKD: apro@ahid.com Eskménynapiár/Evknt Calendar: naptar@ahid.com Hirdetés/Advertising: hirdetes@ahid.com TÖRDELŐ: Székely Sarolta FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES: Molnár Kinga Felelős kiadő/Pubusher: Péterman István Kiadja/Publishf.d by Hungarian Word Inc. Szerkesztőség és kiaix'ji hivatal/ Editorial offices: 26 BROADWAY SUITE 748 NEW YORK NY 10004-1740 Hétfő-Péntek/Monday-Friday: 9:00», - 4:00,.,,, A Szerkesztőség fenntartja a jogot, hogy a beküldött cikkeket vizsgálat tárgyává tegye, illetve szükség esetén javításokat eszközöljön. {The Editorial Offices reserves all rights to inspect all submitted articles and to make changes as needed.) "Amerikai Magyar Szó" (ISSN 0194-7990)(USPS 023-980) is published weekly except the last two weeks of the year for $40.00 per year by Hungarian Word, Inc. 26 Broadway, New York, NY 10004- 1740. Periodical postage paid at New York, NY. Postmaster send address changes to Amerikai Magyar Szo, 26 BROADWAY STE 748 NEW YORK NY 10004-1740 A miniszter azért került bajba, mert leváltott nyolc szövetségi ügyészt, akik közül többen politikai motívumokat emlegetnek. A törvényhozásban nemcsak a demokrata párti ellenzék, de az elnök néhány republikánus támogatója is tarthatatlannak véli Gonzales pozícióját. Az USA 93 szövetségi ügyésze elnöki kinevezett, és a Fehér Ház az igazságügyi tárcával összhangban bármikor, indokolás nélkül leválthatja őket. Arra is volt példa, hogy egyszerre mindegyiknek visszavonták a megbízását. Az egyesével való leváltást általában diszkréten bonyolítják, az érintettek valamilyen indokkal maguk mondanak le. Most viszont olyan ügyészeket rúgtak ki, akiket nem figyelmeztettek előre, és a lépést azzal indokolták, hogy elégedetlenek a szakmai teljesítményükkel. Ez súlyos vád, amely megnehezíti későbbi jogi pályájukat. Ezért derült ki pillanatok alatt, hogy a szakmai indokok mögött valójában politikai motívumok húzódnak meg: az ügyészek egy része éppen republikánusok ellen folytatott eljárást, mások nem voltak elég fürgék a demokrata párti politikusok visszaéléseinek kivizsgálásában. Volt, akinél republikánus honatyák telefonon érdeklődtek folyamatban lévő ügyekről, s amikor neki’- nem tetsző választ kaptak, egyszerűen lecsapták a kagylót, vagy megpróbáltak nyomást gyakorolni a vizsgálatot végzőkre. Gonzales az elnök régi embere, a texasi ügyvéd 1994 óta tagja Bush legszűkebb csapatának. Az első négy évben a Fehér Ház jogi főtanácsadója volt. Washingtonban az a hír járta, hogy ha a legfelső bíróságban a következő két év során üresedés lesz, akkor Bush Gonzalest jelöli. A mexikói eredetű, nyolcgyermekes, szegény családból származó, most 51 éves miniszter lehetett volna az USA történetében az első spanyol anyanyelvű legfőbb bíró. Ez az esély most elúszott, függetlenül attól, hogy Gonzales meg tudja-e tartani jelenlegi posztját. A szenátus jogi bizottságának demokrata párti elnöke, Patrick Leahy mihamarabb nyílt meghallgatást akar tartani, ahol Gonzalesen kívül az elnök fő stratégájának, Kari Rove-nak és az ügy több más szereplőjének is eskü alatt kellene válaszolnia a kérdésekre. Az már kiderült, hogy Rove és néhány más fehér házi korifeus 2005-ben mindegyik szövetségi ügyészt el akarta mozdítani, hogy a Republikánus Párt megbízható híveivel töltsék be a posztokat. A terv akkor éppen Gonzales ellenállásán bukott meg. A katonák iraki kivonásáról szavazott a törvényhozás Washington, március 16., péntek - Elfogadta a washingtoni törvényhozás alsóházának egyik bizottsága az. amerikai harcdó alakulatok Irakból törtáiő jövő évi kivonását célzó demokrata párti indítványt, a felsőháziján azonban kudarcot szenvedett egy hasonló menetrend elfogadtatása. A George Bush elnök Irak-politikáját élesen támadó ellenzéki Demokrata Párt kezdeményezésére a képviselőliáz költségvetési bizottsága csütörtökön, egy rendkívüli költségvetési kiadásra vonatkozó tötvényjavaslat kapcsán tartott szavazást, lényegében a kivonási menetrendről. A bizottság a fehér Ház kilátásba helyezett vétóval dacolva jóváhagyta azt az. indítványt, amely 124,1 milliárd dolláros kiadást engedélyez, közte 95,5 milliárdot az Irakban és Afgansztánban zajló amerikai liadművdetek idei költségeinek fedezésére. A javaslat előterjesztői azonban szigorú feltételekhez kötötték az iraki hadműveletek folytatását a következő másfél évben, s 2008. szeptember elsejéig le is zárnák azokat. A szenátus nem hagyta viszont jóvá azt a - szintói demokrata párti kezdeményezésre tárgyalt és a Fehér Ház által hevesen ellenzett - javaslatot, amelynek értelmélien 120 napon belül megkezdenék az Irakba vezényelt amerikai csapatok kivonását, s a harcdó alakulatok javarészét 2008. március 31-ig ki kellene vonni az arab országból. J óllehet a Demokrata Párt szavazattöbbségi jen van a felsőházban, az indítvány csak 48 támogató voksot kapott, «vénén pedig ellene szavaztak. A javaslat elfogadásához 60 támogató szavazatra lett vdna szükség. Cypress Medical Center általános gyógyászat, nőgyógyászat fizioterápia, röntgen, laboratóriumi vizsgálatok Beszélünk angolul, magyarul, románul, franciául, spanyolul és németül! Forduljon hozzánk bizalommal! 26 East 36th Street New York, NY 10016 ‘ Tel: 212-532-7956 Fax: 212-532-9899 WWW.DRCOCIOBA.COM CELL: (646) 387-7788 16-84 Woodbine Street Ridgewood, NY 11385 Tel:" 718-497-8117 Tel: ’917-716-8640 Fax: 718-497-3208 Első látogatásánál 10%-ot, minden utána következő látogatásából 5%-ot elengedünk ezzel a hirdetéssel! P I I I I sponsored by www.amerícanhunaaríanféderation.om - www.amsz.om támogatja ezt az oldalt