Amerikai Magyar Szó, 2007. január-április (105. évfolyam, 282-291. szám)

2007-03-14 / 286. szám

3 2 magyar szó - a híd Bulvár 2007. március h. HA státusz ma már a lovaknál is számít béranyaság Világszerte egyre több helyen hoznak létre olyan állatorvosi központokat, ahol lóembriók mesterséges megtermékenyítésével és beültetésével foglalkoznak. Röviden Pénzhvevó kutyák Március 4. Pénzkiadó automatákat kezelő ku­tyákat képeznek Nagy-Britanniában kerekesz- székbe kényszerült mozgáskorlátozottak szá­mára. Az ebek képesek a kártyákat a résbe dug­ni, a pénzt és a bizonylatot elvenni, majd pedig a kártyát visszavenni. A pin-kódot ugyan nem tudják mancsukkal bepötyögni, ám az automa­ták számbillentyűzete alacsonyabban van, mint a kártya- és pénzrésük meg bizonylatki­adójuk, így tolókocsiból is elérhetők. A gépi pénzfelvétel "ebesítésének" ötletét egy képzet­len kutya adta, amely magától elleste a műve­letsort, és hibádanul meg is csinálta hadirok­kant gazdájának. Szerelmi múfögsors Február 24. Szeretkezés közben beszippantot­ta, majd meglepetésében lenyelte szerelme műfogsorát egy 38 éves nő Romániában. így aztán egy csapásra ő lett a világ legtöbb fogú asszonya. A világcsúcsot azonban nem verte nagydobra, sőt, igyekezett hallgatni róla, csak­hogy fájni kezdett a hasa, és kénytelen volt or­voshoz fordulni. A röntgen azután kimutatta a hasfogsort. A hölgynek ugyanis megvoltak a fogai, így' nem nyelhette le a saját protézisét. Az asszony végül kénytelen-kelletlen bevallot­ta, hogy' speciális csók révén tett szert a fogak­ra. Az orvosok nem műtötték meg, hanem a természetre bízták a fogsor felbukkanását, ami két nap elteltével meg is történt Környezetvédelmi szamár Február 25. Szemétszállító szamarat állítottak forgalomba kukásautó helyett a klímaváltozás elleni harc jegyében Castelbuonóban, egy szi­cíliai kisvárosban. A szamár - egykoron Szicí­lia szegénységének szimbóluma - sokkal keve­sebb üvegházhatású gázt termel, ráadásul ol­csóbb is, mint a szemétszállító kocsi - indokol­ta a szürke patás bevetését Mario Cicero pol­gármester. Nem aratott azonban osztatlan si­kert a lakosság körében: "Egyáltalán nem értek egyet a szamár alkalmazásával" - mondta egy’ helyi lakos, aki szerint Cicero negyven évvel vetette vissza a szicíliai szemétszállítást. Kifogásbolt Február 27. Kifogást árul egy internetes bolt Kínában. Az áruválaszték meglehetősen szé­les: lehet hétköznapi dolgokért kérni, de lehet eljegyzés felbontásához is. A legolcsóbb men­tegetőzés 300 forintnyi összegbe kerül, a leg­drágább - ilyen pl. az eljegyzéses - 40 ezer fo­rintnyiba. Szimpla szakításért csak 3500 fo­rintnyi jüant kell fizetnie annak, aki saját kútfe­je helyett inkább a bolt előre gyártott konzerv- kifogásaiból merít. A bolt árkedvezményt ad több mentegetőzés vétele esetén - adta hírül a Peijing Times című kínai lap. Benósüló SZIGET Február 22. Megnősül egy sziget Iránban: fér­fimentessé akarják tenni hogy a rajta üdülő nők a paradicsomban érezhessék magukat. A kiszemelt sziget neve Arezü, és a török határ­hoz közeli, hatalmas Orümiyeh-tóban van. A kizárólag nős üdülőhelyen még a műszaki munkákat is hölgyek végzik majd, csakúgy' mint a buszvezetést, az éttermek, szállodák igazgatását. Iránban az iszlám törvényeket szi­gorúan veszik, azok pedig tiltják, hogy fáty'ol- talanul mutatkozzék közterületen férfi előtt. Több iráni városban vannak már külön női parkok. Az Orümiyeh-tóban egyébként 102 sziget van, így' marad még bőséggel férfiak szá­mára is. Február 23. Csak Svájcban évente 8 olyan csikó jön a világra, amelyet "bér­anya" hordott ki, de a világon ez a szám több tízezerre tehető. Ilyen módon a te­nyésztők hozzájuthatnak az értékes utódhoz, miközben kancájuk folyama­tosan versenyezhet. Az embrió-átültetésben a lótulajdo­nosok három csoportja érdekelt: a lova­kat kereskedelmi célokra tenyésztők, a ritka lófajták birtokosai és a különösen sokat ígérő fiatal lovak tulajdonosai. Az embrió átültetés az Egyesült Ál­lamokban szinte mindennapossá vált, ott évente több mint tízezer ló látja meg a napvilágot ezzel a módszerrel. Az Egyesült Államokban oly mértékben vált rutinná ez az eljárás, hogy egy' lé­Vécépucolási láz Japánban Március 1. Vécépucolási láz lett úrrá Japánon, a vécétisztítás szerencsét hoz" - ezt állítja egy minap megjelent jóskönyv szerzőgárdája, és a tézisnek meg is lett az eredménye: lapok és té­vék kezdtek foglalkozni vele, minek hatására fenekestül felfordult a szigetország: kicsik és nagyok egy' emberként ragadtak kefét, sziva­csot, súrolószert és estek neki illemhelyüknek. A jövendőmondók tanácsai szerint azonban nem elég csillogó-villogóra varázsolni a csé­szét és az egész helyiséget, mindezt pozitív hangulatban kell végezni, a feng shui jegyé­ben. Japánban egyébként már évekkel ezelőtt gyökeret eresztett a babona, mely szerint a vé- cépucolás szerencsét hoz és szépít - nem csak vécét, hanem pucolót is -, ám országos láz csak mostanra kerekedett belőle. Hirdessen a Magyar Szóban, Amerika legnagyobb példányszámban eladott magyar nyelvű hetilapjában! Lépjen velünk kapcsolatba MOST! UJ SAG@ahid.com péssel már tovább mentek, a ló-embriót mikrosebészeti eszközökkel kettévá­lasztják és az így keletkező egypetéjű ikreket két különböző kancába ültetik. Az embrió-átültetést azonban csak a melegvérű lovaknál alkalmazzák, a teli­véreknél, amelyeket elsősorban a ga­loppversenyeken indítanak, tilos min­denfajta mesterséges megtermékenyí­tés. Á melegvérű lovaknál azonban minden további nélkül elfogadják az embrióranszferből született lovakat, és az állat papírjaiban csak a genetikai apát és anyát tüntetik fel, a béranya szolgál­tatásait nem említik. Ami a költségeket illeti, a svájci szá­mítások szerint egy természetes úton világra jövő melegvérű ló minden költ­séggel együtt hétezer frankba, vagyis egymillió forintba kerülhet, míg az embrióátültetéssel születő ló világraho- zatala két és fél millió forintnak megfe­lelő összegbe kerül. Autógumi-temető a tenger mélyén Február 19. Használt autógumik borít­ják a tengerfeneket, mintegy 14 hektár­nyi területen a floridai Fort Lauderdale- nél. 1972-ben a Goodyear abroncsgyártó felhívására ezernyi használt kereket szór­tak a vízbe, hogy' létrehozzanak egy* mes­terséges szirtet belőlük. Ma több mint kétmillió autógumi fekszik a tenger mé­lyén környezeti katasztrófát okozva. 2007 júniusától az Egyesült Államok haditen­gerészetének búvárai megkezdik a hulla­dékhegy felszámolását. Röviden Az ÍRÓ PAPAGÁJA Február 25. Jó 30 éve hiába beszél a papagájának Gábriel Garda Marquez kolumbiai író, az állat szóra sem méltatja. Erről a Száz év magány és számos más ismert regény 79 éves alkotója a Ci­cero című német magazinnak adott interjújában beszélt. Mint mondta, "a legcsekélyebb sikert" sem sikerült elérnie a madárnál. Garda Marquez március 6-án töltötte be 80. életévét, és 1982-ben nyerte el az irodalmi Nobel-díjat. ÜTÉSÁLLÓ NÓ WANTED Február 28. Megveretésre keres ütésálló, vállalko­zó kedvű hölgyet egy kínai üzletember a szerető­je helyére. A verést a beugró nő a férfi feleségétől kapná, a férfitól pedig 3 ezer jüan - csaknem 80 ezer forint - ütné a maikát minden tíz percért, az­az óránként - ha netán elhúzódna az üdeg - 480 ezret kereshet a verendő. Eddig már több mint tí­zen jelentkeztek, feltehetően nem túl törékeny te­remtések. A férj azután kezdett az interneten hir­detni az állásajánlatok rovatban, hogy lebukott vi­szonyával felesége előtt. Kardos menyecske le­het, mert körömszakadtáig ragaszkodik hozzá, hogy' elverhesse a szeretőt, akit a férj - lovagiasan - inkább megkímélne ettől. Kérdéses persze, hogy e hír olvastán, vagy' hallatán, a nej elhiszi-e majd, hogy a valódi szeretőt veri, vagy- csak egy beugrót. A legbiztosabb, ha minden nőt elpáhol. Vakbélmútét-verekedés Február 21. Egy eltört ujj, egy meglazult fog, több horzsolás és lila folt, valamint egy kompliká- dók nélkül eltávolított vakbél - ez a mérlege a ru­tinműtétnek indult, ám rendhagyóan folytató­dott beavatkozásnak. A sebész és az altatóorvos előbb összeszólalkozott, majd egyikük megragad­ta a másik fülét és az arcába vágott, ezután pedig szó nélkül elhagyta a műtőt. Ä másik sem volt rest: ő is otthagyta a beteget a műtőasztalon és ro­hant kollégája után. Kint aztán csont is törött, fog is lazult, komolyabb orvosi beavatkozásra azon­ban nem volt szükség, a félbehagyott vakbélmű­tétet pedig a magára hagyott asszisztens szeren­csésen befejezte. Abíró előtt esküdtek össze Február 25. Öt év börtönre ítélt és egy füst alatt "életfogytiglani" házasságba esketett egy bíró az USA-ban egy tolvajt. A 23 éves férfi fűnyírólopá­sért került a vádlottak padjára, de bűnrészesség is volt a rovásán. Először azt kérte, hogy' engedjék el, amíg megházasodik, és ő becsület szóra vissza­tér leülni az öt évet. A kérés tejesítését azonban az ügyész ellenezte, a bíró pedig erre elutasította. Ezek után gyorsultak hirtelen házasságkötéssé az események. A vádlottnak jelen volt a barátnője is, akivel közösen megkérték a bírót, hogy' adja össze őket. lót már teljesítette. "Minden államban es­ketnek párokat bírák, én se tettem mást, bár a helyzet nem volt szokványos" - mondta a bíró.

Next

/
Oldalképek
Tartalom