Amerikai Magyar Szó, 2007. január-április (105. évfolyam, 282-291. szám)

2007-03-14 / 286. szám

LÓ SZERAFEN LEGYŐZI ÖNMAGÁT 2. rész

Háromra indultak is. Sitty, Aromo, sutty, Ló Szerafm. Már csak két kicsi pont a távolban. Aztán már csak egy kicsi pont a távolban, mert ugye Aromo jóval kisebb, mint Ló Szerafm, hamarabb el is tűnt szem elől.- Alhatunk is egyet, ameddig visszatérnek - vélte Bruckner Szigfrid, s már alkalmas fekvőhely után kutatott a tekintetével, de Vacskamati fölkiáltott.- Jön már Aromo!- Ilyen hihetetlen gyorsan? - csodálkozott Mikkamakka, de akkor ő is meglátta a közeledő pontocskát. - Nicsak - mormogta -, ez aztán gyors lábú legény!- Mondtam én, hogy úgy legyőzi Ló Szerafmt, mint a pinty - örvendezett Bruckner Szigfrid.- Nono! - mondta Mikkamakka.

A pontocska nőtt, nődögéit.- Csak a szája nagy ennek a Ló Szerafinnak - jegyezte meg Vacskamati, de bizony a végén nagyon elhalkult a hangja.- Nono! - mondta Mikkamakka.

Mert akkor már öklömnyivé nőtt a

pontocska, aztán dinnye nagyságúvá, aztán meg a vak is láthatta, hogy nem Aromo száguld ott, hanem Ló Szerafm.

Sitty, ott is volt mellettük, szusszant egyet, és odaadta a tiszafagallyat Mikkamakkának.- És Aromo? - kérdezte Bruckner Szigfrid.- Találkoztam vele - mondta szerényen Ló Szerafm -, nagyon igyekezett.

Ehhez bizony nem fér kétség, Ló Szerafm első lett. Jó félóra múlva vágtatott be Aromo, még a nyelve is kilógott, totty le a földre, a zöld gallyat maga mellé ejtette.- Hát te, phű... olyan gyors vagy, phi... - lihegett -, mint a szélvész. Most már elhiszem, hogy nem győzhet le senki.

Ló Szerafm lehajtotta a fejét, meghatódott.

De nem ám Bruckner Szigfrid!- Még hogy senki! - hadonászott. - Haha! Jó vicc. Mert egy vacak nyulat legyőzött. Most majd Vacskamati móresre taVacskamatit ette a méreg.- Csak pár lépés hiányzott - mormogta. Mikkamakka meg nevetett, nevetett.- Aha - kapott a homlokához Aromo én meg még azt hittem, Vacskamati gyorsabb nálam.- Miért, talán nem gyorsabb? Te egy héttel Ló Szerafin után értél a célba, őt meg alig tudta legyőzni - mordult rá Bruckner Szigfrid.

j|y$rá^ér i

JiÄ^^jlpkr ....

V acskainati Jdöíf ^gyeró >'t | * \ T ’- Láttad ezt, óÉdítqfta'

Aromo láttad? ^- Láttam hát - nevetett Mikkamakka. - Azt nevetem, hogy még így sttii .sikeriik.

Ló Szerafin ebből az egészbőkriém ér. - Mi az? Mi történt? - kérdezte.) | ! p

isSf«!wta,i1, c'Ad

p-J^S^játttöcsak meg a gallyakat! Iláttv

ii^tSzMrom - M y

^Stzdrafp. - És a negyedik? Jy \ Aj | \fj j!- ftz-^z! Éppen ez az! - Tiol a lÄyedik? ^4 t i:í f l4i [\A i

/ MikkAaklra ^ y jj j A v

’lyFöidertltTo^^íafiÉik^ is., || \ ^kHnostn#ÄW 7'tf I í 1 I

gyón1 surfyítotf. ä • • - “ ' **- < -1 ‘ ’ ■ »

Kiderült a csalás.

Mikkamakka már azt is jól látta különben, amikor Vacskamati az Aromo hozta zöld gallyat a blúza alá rejtette. Azt is jól látta, amikor Vacskamati verseny közben, tisztes távolra tőlük egyszer csak lefeküdt a fűbe, kicsit várt, előkotorta a zöld galy- lyat, és elindult visszafelé. Arra persze nem gondolt, hogy Ló Szerafint így sem tudja legyőzni. Mert elfelejtette, hogy Ló Szerafin csodaló. Azaz lócsoda. Vagy mi a szösz!- Nincs más hátra - mondta ekkor Mikkamakka -, vagy elismeritek; hogy Ló Szerafin nem nagyképűsködött a mese elején, csak az igazat mondta...- Vagy? - kérdezte Bruckner Szigfrid.- Vagy te versenyt futsz vele, és legyőzöd.

mV,- Én? - ijedt meg Vacskamati, akinek amúgy sem volt erős oldala a futás.- Te hát - mondta magabiztosan Bruckner Szigfrid, és kacsingatott, integetett Vacskamatinak.- De hiszen láttad, hogy mint a szélvész - próbálkozott Vacskamati, de Bruckner Szigfrid nem is engedte neki végigmondani, valamit sutyorogni kezdett a fülébe.

J/a«sLtraati Y^szasutypfgpm ^

; böbfr; f nevetett Bruckner Szigfrid. 1 íilúlf\ ^- Majd én most niegtajuídak - mondta j^aeskamati LöT/ti afinnak, és fénylett az orra hegye,/ ' - A lég hogy te1/ - duhongófr Vromo. - .Végig se tudod'futni a táyrf - r - Icgyó/on taitva a száját! - legyintett

^ ^ld L^indúh ,t kéttótigacska^ }aá-láthafárón VácÁfcarnáti; döbogtátta alföld ’ gallyat. Futott, ahogy a lába bírta. Ló Szerafin meg sehol.- Na mit mondtam, látjátok?! - ugrált Bruckner Szigfrid. - Odanézz! Nézd a győztest!

Am ekkor a távolban megjelent egy icipici pont. Vacskamati már csak száz méterre volt a céltól. A pont dinnye nagyságú lett, Vacskamatinak már csak ötven méter. Már csak húsz. És jött száguldva Ló Szerafin. Vacskamatinak már csak tíz méter, és puff, elsüvített mellette Ló Szerafin a zöld gallyal.- Hahaha - nevetett Mikkamakka -, első Ló Szerafin, második Vacskamati!

Ló Szerafin most már lihegett egy kicsit.- Nem is tudtam, hogy te ilyen gyors vagy - lihegte elismerően Vacskamatinak.- Én? Én fussak versenyt egy közönséges kék csodalóval? Aki ráadásul szemüveges is. Vagyis rokkant. Azt már nem, annyira nem alacsonyítom le magam.- Akkor pedig neki van igaza - próbálta lezárni a vitát Mikkamakka.- Már pedig nincs - toppantott Bruckner Szigfrid.- Akkor fuss vele versenyt - mordult rá Aromo.- Igaz is - mondta Vacskamati -, mutasd meg neki, Szigfrid! Fuss!

Bruckner Szigfrid a lábához kapott.- Jaj - mondta -, éppen most fussak vele versenyt, amikor a lábamban a csúz megtámadta a köszvényemet? Azaz hogy fordítva: a köszvény a csúzomat. Jaj! - Sántikált. - Különben majd ha tíz évvel fiatalabb leszek, akkor majd megmutatom neked, te szélvészló.- Azt még megvárjuk - nevetett Mikkamakka, és elindultak vissza a tisztás felé.

Félúton járhattak, amikor Bruckner Szigfridnek felcsillant a szeme. Még a csú- zos köszvényéről is megfeledkezett.- Az ám! - rikoltotta - Ló Szerafinnak nem egy nyúllal meg Vacskamatival kell versenyt futnia. Nem is egy öreg oroszlánnal. Körülállták.- Hanem?- Lóval - emelte fel az ujját Bruckner Szigfrid. - Úgy igazságos lenne.- De amikor itt nincs más ló csak ő - akadékoskodott Aromo.

Bruckner Szigfrid ezen elgondolkodott.- Megvan - mondta kis szünet után. - Akkor fusson versenyt önmagával.- Önmagámmal? - ámuldozott Ló Szerafm.- Igen - ragyogott Bruckner Szigfrid -, akkor elhiszem, hogy te vagy a leggyorsabb. Győzd le önmagad! Amulva nézték, csak Mikkamakka mosolygott.- Na menjünk csak -, menjünk - terelgette őket hazafelé: - Amit kérsz, azt már rég megtette Ló Szerafm. Legyőzte önmagát.- Mikor? - tiltakozott Bruckner Szigfrid.- Amikor nem adott neked egy nyaklevest - nevetett Mikkamakka.

Mikor vált szokássá a köszönés?

Az üdvözlés legegyszerűbb formája a meghajlás. Amikor udvariasan meghajtjuk magunkat, nem gondolunk már arra, hogy ez a mozdulat a teljes loldreborulás csökevénye. Valaki előtt földre borulni, térdre, vagy éppen arcra esni pedig hajdan, a rabszolgaság korában a legyőzött harcosok szoktak. Ezzel a mozdulattal fejezték ki, hogy nincs szándékukban tovább harcolni, és hajlandók a régi hadifoglyok sorsát, a rabszolgaságot vállalni. A földreborulás később az uralkodók és fejedelmek előtti teljes hódolat kifejezésévé vált. Eredeti szerepe, jelentése az idők folyamán mindinkább elhomályosult és mikor a térdreomlásból feltérdre ereszkedés, térdhajtás, vagy később puszta hajbókolás lett, már csak az alárendeltségi viszonyt fejezték ki vele. A meghajlás, főhajtás ma már semmi más, csak udvarias mozdulat. Nem alárendeltséget fejezünk ki vele, hanem mások megbecsülését.

Fő az egészség! (Vigasztalás károsodáskor, mulasztáskor).

Leesett a húszfilléres. Gúny. Végre megértette, azaz lassú felfogású, csak kis idő múlva kapcsoló emberre mondják. Célzás a lassan működő telefonau- tomatára, hol várni kell, míg a bedobott érme leesik és a készülék kapcsol.

Fuss vagy fizess! Felszólítás adósság megfizetésére. A lóversenyfogadások nyelvéből való.

Részemről a fáklyásmenet! Gúny. Tőlem mehet a dolog, engem nem érdekel.

Lepsénynél még megvolt! Valamire mondva, ami a közelmúltban elveszett.

Tudja a dörgést. Ismeri az eljárást, ismerős a dolgok kivitelében.

Itt állok megfiirödve! Hiába tettem valamit, nincs semmi hasznom semmiből; pórul jártam.

Mese habbal. Nagy füllentés, valótlanság.

A NÉGYSZÖGLETŰ KEREK ERDŐ