Amerikai Magyar Szó, 2007. január-április (105. évfolyam, 282-291. szám)

2007-03-14 / 286. szám

20 MAGYAR SZÓ —A HÍD ________________Magyar Közösség _________________2007. MÁRCIUS 14. / Weil Miklós Andor 2. Uj sorozat - Magyarok Amerikában Bittó Boldog Klára Hát nekem ebből elegem volt. Tud­tuk, hogy a Dunántúl még magyar-né­met kézen állt, s hogy a vonatok még to­vábbra is működtek. Megszöktem a hadseregtől, s egy nehézséges hét múl­va visszajutottam Bpestre. Ott éltem át az ostromot hamisított azonossági papí­rokkal. Kétszer kaptak el, először a né­metek (akiket ki tudtam halandzsázni), azután a nyilaskeresztesek (akik halálra ítéltek, de megszöktem). Végül az oro­szok megérkeztek a házunk pincéjébe, s számomra vége lett az ostromnak 1945. január 16-án. Azután, amilyen hamar csak lehetett 1945 áprilisában siettem átmenni a Mű­egyetemre. Addigra már úgy-ahogyan át lehetett kúszni az akkori Ferenc Jó­zsef Hídon (amit mostanra már átne­veztek Szabadság Hídnak). Mint a töb­bi hidat, a németek ezt a hidat is felrob­bantották, de csak a középső részét sike­rült nekik a Dunába ejteni, aminek a te­teje mégiscsak kipislogott a Duna víz­szintje fölött. Erre az emberek palánko- kat és deszkákat tettek a szerkezet tete­jére, s azokon kúsztunk át, nagyon óva­tosan, alig valamivel a Duna vízszintje fölött. Mint az egész város, a Műegyetem is 80 százaléknyira le lett bombázva. Amikor odaértem, csak valami 3-4 Fiút találtam ott, akik szintén odajöttek, hogy segítsenek az épületek kitisztításá­ban és visszaépítésében. Naponkint nőtt a munkások serege, először tízsze­resre, s azután még harmincszorosra. Végül több mint százan dolgoztunk, ásókkal, kalapácsokkal és taligákkal, hogy helyrehozzuk az épületeket, ahogy ezt csak meg lehetett csinálni. Közben még több tanár is visszaérke­zett, hogy segítsenek a visszaépítési munkában, amit mi, az egykori hallga­tók, nagyon jó néven vettünk. A munkánknak az lett az eredméhye, hogy 1945 májusában megint megin­dulhatott az oktatás. Az egykori 400 hallgató közül, akiket felhívtak katonai szolgálatra 1944 májusában, egy évvel később csak 40 volt jelen, amikor a taní­tás megint elkezdődött. A kurzusokat meggyorsították, s nem lett nyári szü­net. Két évvel később, 1947 májusában, minthogy egy évet már lehallgattunk a háború vége előtt, közeledtünk a kurzu­sok befejezésére. Addigra az osztály már 90 főre növekedett, mert lassan visszaszivárogtak néhányak, akik a ma­gyar hadsereg roncsaival vonultak visz- sza nyugatra, és hadifoglyok lettek amerikai vagy angol fogolytáborokban. Én voltam a legelső tanuló a kultúr­mérnöki szakon. Zárthelyi vizsgákon a barátaim köre előreültetett engem; ők pedig mellettem vagy mögöttem (maga­sabban lévő padokon) foglaltak helyet, ahonnan tudhatták látni, hogy mit írtam. S ha megakadtak a megoldásokban, le­másolták az én válaszaimat. Ez párszor arra vezetett, hogy amikor az én megol­dásom nem volt jó, az egész csoportnak is ugyanolyan hibás lett a válasza. Valamivel későbben kiderült az is hogy nekem voltak a legjobb jegyeim az egész Műegyetemen, mind a négy ak­kori mérnöki szakot beleértve (gépész, vegyész, elektromos és kultúrmérnö­kök) a mi évfolyamunkban. Evvel meg­adódott az alkalom, hogy folyamodhas­sak a "diákcserélő ösztöndíjra" (student exchange scholarship), amit egy ameri­kai alapítvány, "Institute of International Education" (IEE) adott ki. Az IEE ösztöndíjai a legjobb tanuló számára lettek kiadva 29 különféle tan­körből, például történelem, orvostudo­mány, nyelvtan, hittan, természettan, irodalom, informatika, mennyiségtan, bölcsészet, mérnöki tanulmányok, mé­réstan, fizikai tudományok, biológia, csillagászattan, kémia, stb. Az ösztön­díj csak az iskolai költséget fedezte, a megélhetési költségeket (lakás, koszt, ruha, stb) a diáknak kellett ellátnia. Ez az ösztöndíj addig volt érvényes, amed­dig a diák magasabb fokú képesítésre tanult az egyetemen (Master of Science, Doktorátus), s a diáknak vissza kellett térnie az eredeti országjába a ta­nulások bevégzésekor. Ez számomra nem jelentett semmi nehézséget. Akkoriban, 1947 augusztu­sában, a magyar kormány még demok­ratikus volt; Tildy Zoltán volt a minisz­terelnök. Az én karrierem teljesen biz­tosítva volt, mert a talajmechanika vi­lághírű egyetemi tanárja, Dr. Jáky Jó­zsef már előzetesen meghívott tanárse­gédjének, s mire megkaptam az IEE ösztöndíját, ajánlotta, hogy engem fog utódjának kinevezni, ha visszatérek egy doktorátussal. S azt már nem is kell mondanom, hogy a háború után, ami­kor a mi generációnkban több mint két­szer annyi kislány volt mint fiatalem­ber, semmi nehézség nem volt hölgyi társaságot találni. Az ösztöndíj szerint választhattam két amerikai egyetemből: Illinois vagy Michigan. Dr. jáky tanácsára a Univer­sity of Illinois-t választottam, mert az világhíres volt nemcsak a talajmechani­kában, hanem az egész kultúrmérnöki színen. 4. Amerika Családom vette meg az utazójegye­ket, mert az ösztöndíj azt nem fedezte. Az utazóterv úgy szólt, hogy vonattal utazzak Bécsbe, onnan repüljek New Yorkba, s azután megint vonaton utaz­zak Chicago-n keresztül Chapaign- Urbana-ba, az Illinois Egyetem köz­ponti "campus"-ára. Valami 50 ember, családtagok, roko­nok, ismerősök meg barátaim jöttek ki a Keleti p.u. peronjára 1947. szép. 8-án engem elbúcsúztatni. Az anyai nagy- néném velem utazott Hegyeshalomig, ahol könnyesen elbúcsúztunk. O rá­szállt a következő visszamenő vonatra. Én pedig 20 perces várakozás után, mi­alatt az osztrák határőrök ellenőrizték az utasok papírjait, elhagytam Magyar- országot, mint ez később kiderült, 14 évre. A következő napon megtaláltam a re­pülőgépemet, egy 4 motoros Trans World Airlines (TWA) "Superconstel- lation"-t, a bécsi repülőtéren. A menet­rend szerint Bécs - München - London - Shannon - Gander (NFL, Kanada) - New York felé kellett volna repülnünk. Néztem a magasságból az akkor még továbbra is borzalmasan lebombázott német városokat, mert a visszaépítésük még csak akkor kezdődött. Londonba menetrend szerint jutottunk -el, de ak­kor a hangszóró behívott valami 25 utast, engem beleértve, hogy azok je­lentkezzenek a TWA irodájában. Erre kiderült, hogy több utas volt mint ülés a repülőgépen, s emiatt a TWA nagyon sajnálta, de egyelőre Londonban kelle­ne kis darabig maradnunk. Feltettek bennünket egy kis, de kellemes és tiszta szállodába, ahol három napig tartóz­kodtunk, és adtak nekünk valami pénzt a kosztra. Mi kihasználtuk ezt az időt városnézésre, hamár olyan szerencsénk volt, hogy Londonban tartózkodhat­tunk a TWA költségén egy pár napra. Ugyanez a helyzet ismétlődött megint Shannonban (Írország). De ott csak egy hatalmas katonai repülőtér volt az óce­án közelében város nélkül. így hát a TWA elvitt minket autóbuszon Tipperary-be, valami 20 km-nyire, ahol szobát foglaltak számunkra az egyetlen ottani hotelben. Tipperary egy 5.000 ­7.000 lakosú kisváros, s a hotel legalább 150 éves volt, lejtős padlókkal. Ott nemcsak hogy nem lehetett városnézést tenni, mert nem volt mit nézni, hanem mi sem történt egész nap egy esemé­nyen kívül: a napi vonat megérkezése d.u. 4 órakor. Mint ezt kitaláltuk, a kis­város nagy része kijött minden délután a pályaudvarra, hogy lássa, hogy ki ér­kezett meg vagy utazik el, attól teljesen eltekintve, hogy ezek sem családtagjai vagy mégcsak ismerősei sem is voltak. Három nap után Shannon-ból végre megint elrepültünk, s ezúttal minden további késés nélkül eljutottunk New York-ba. Ott megint egy érdekes dolog történt. A gépünk a LaGuardia repülő­tér "Marine Terminal"-jéhez futott be (amit azóta lehúztak). Onnan csak 5 km-es út lett lett volna az "International House"-hoz (Nemzetközi Ház), a Co­lumbia Unversity területén, ahol szo­bám lett foglalva, ha a taxi egyenes úton a Triboro Bridge-n hajtott volna keresz­tül. Ehelyett az én taxisom szép hosszú útra vitt, ami alatt jól berögződött agyamba egy nagy hídnak a szerkezete, amin ő áthajtott. Mint ezt évekkel ké­sőbb kitaláltam amikor már New York­ban éltem, a taxis a Williamsburg hídon vitt engem keresztül, messzire délfelé a célponttól. Ez a hosszú taxiutazás 5 km helyett kb 35 km lett, és 28 dollárba ke­rült. Persze erről én akkor mit sem tud­tam. (folytatjuk) MAGYAR < > ANGOL FORDÍTÁSOK ÉS TOLMÁCSOLÁS Dokumentumok Letelepedés, útlevélkérelem, továbbtanulás, munkavállalás, kárpótlás. Bizonyítvány-, diploma- és leckekönyvfordítás honosításhoz. Anyakönyvi kivonatok, válási végzések. Kórházi zárójelentések, orvosi szakszövegek. Resume készítése (szakmai önéletrajz) munkavállaláshoz. Meghívók. Magánlevelezés, közjegyzői hitelesítések / Akár egyedül is tanulhat angolul! Rendelje meg az AMERIKAI FÜZETET! Ára: $9.00 Hungarian Translation Services, Co. Agnes Niemetz Translator and Interpreter Office: 501 5th Avenue (corner of 42 St.) 3rd Floor, New York, NY 10017 Telephone: 646-367-4782 /\ Fax:646-367-4901 \/ Eimail: HunTranslations@aol.com NITA EUROPEAN BAKERY Közép- és kelet-európai cukrász- és pék­süteményekkel várja a Kárpát-mendence szülötteit a hazai ízek újraelevenítésére. Jöjjön be hozzánk és ízlelje meg újra a krémest, dobost és képviselőfánkot! 40-10 Greenpoint Ave. Sunnyside, New York 11104 718 784-4047

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom