Amerikai Magyar Szó, 2006. június-szeptember (104. évfolyam, 255-268. szám)
2006-09-06 / 268. szám
2006. SZEPTEMBER 6. Gyerekeknek MAGYAR SZÓ-A HÍD 25 JÓKAI MÓR A LEAOTUNGI EMBERKÉK (3. rész)- Jobb is, ha elszaladtok - monda Csia Csingi. - Legalább nem lesz az a sok irkafirka: beszélhetünk, mint egyik ember a másikkal. Te vagy Luzu, a százéves szent?- Én vagyok Luzu, a száztíz éves ember, ifjú császár.- Honnan veszed, hogy én vagyok a császár?- Annak a veled jött mandarinnak a homlokára van írva.- Ha te száztíz éves vagy7, akkor emlékezned kell a nagy földindulásra, amely a Tien-Muen-szildautat összezárta.- Sőt, láttam is, amint egyik sziklafal a másikkal összeborult.- Mit gondolsz? Nem temették el a hegyek a tartományban lakó embereket?- Nem. Azok most is élnek és uralkodnak.- Nem jöhetnek keresztül az összeomlott úton?- Sok ideig nem jöhettek keresztül, mert az összecsukódott sziklafalak között nem maradt akkora nyílás, amelyen egy ember, habár hasmánt csúszva, keresztülhatolhasson. De most már ki tudnak azon a szűk folyosón jönni.- Hogyan? Megtágult a sziklanyílás?- Nem. Az emberek lettek olyan kicsinyek, hogy most már elég nekik ez a szűk csatorna is.- Kitől tudod te ezt?- Az aranymenyétektől.- Szólj világosabban.- Láthatod, hogy akik az öltözetekben hivalkodnak, azok mindenféle prémet viselnek a ruháikon. Ezek közt legdrágább az aranymenyét préme. Ennek az állatnak a hazája a Leaotung tartomány. Ré- gente a császárnak fizették ezt a prémet adóban. Amióta a Tien-Muen bezáródott, aranymenyétet csak ritkán fognak. De mégis fognak. Ez az állat nem jöhet ide a mi völgyünkbe másunnan, mint Leaotungból, ahol otthon van. Eszerint olyan széles úrnak kellett az összedűlt sziklavágány közt maradni, amennyin egy aranymenyét keresztüljöhet. - De miért jön az ide egy egész hegyláncon keresztül? Egész hosszú utat téve a föld alatt? - Azért, mert üldözi valaki. A vadászok, akik egy-egy ilyen aranymenyétet elfognak, többnyire a Vu-völgy- ben, mikor annak az irháját lerántják, rendesen találnak benne egy vág}7 két nyilacskát. A nyíl finom acélvégű, a vesszeje pedig tövisszár. Azok az emberek, akik Uyen nyíllal lövöldöznek, nem lehetnek nagyobbak eg}7 bakarasznál. Ezekre nézve az aranymenyét akkora szörnyeteg, mint a tatárvadászra nézve a tigris és párduc, melyet hajtóvadászattal ejtenek meg.- De hogyan történhetett volna az meg, hogy nyolcvan év alatt egy tartomány lakossága így eltörpüljön?- Ha óhajtod megtudni, elmondom. Láthattál japán bűvészeknél apró kertecs- kéket, amikben a tölgyfák, fenyőszálak nem magasabbak egy könyöknél. Vannak olyan bűvészek is, akik olyan apró kutyácskákat mutogatnak, aminők eg}7 evetkénél nem nagyobbak. Ennek az a mestersége, hogy a fák magvát csírázáskor és a kikelésük után is olyan források vizével öntözik, az újszülött állatokat pedig abba mártogatják, aminő a leaotungi csodaforrás, amelyről azt hiszik, hogy örök fiatalságot ad. Nem ad. Csak a növényeknek meg a testnek a kifejlődését akadályozza meg a benne levő nedv. Hát mikor a leaotungi tartománynak az útja el lett zárva a világtól, a helytartó így okoskodott: Ha ez a nép ki nem mehet innen, s amellett folyvást szaporodik, ez a föld nem lesz képes annak elég táplálékot adni. Kénytelenek lesznek, mint más körülzárt völgyek lakói, mint a szigeti vademberek, egymást felfalni; emberevőkké lesznek. - Mit gondolt hát ki? Megkisebbíteni az embereket, ivadékról ivadékra, míg olyan aprókká lesznek, hogy elég nagy marad számukra az ország, s még a szűk egérú- ton keresztül is kijárhatnak a világba.- No ez bölcs gondolat volt tőle - monda Csia Csingi. A vén szent pedig folytatá:- Én látom, hogy mit tett a helytartó A kínai sohasem nevet - a mandarin még sohább -, de éppen a császár jelenlétében legeslegsohább! - De azért a bölcs Jeo-Hui mégsem állhatta meg, hogy erre a furcsa beszédre akkorát ne kacagjon, hogy majd kétfelé esett a feje.- No, te Luzu, ennél bolondabb hazugságokat még soha életedben ki nem találtál. Ugyan hol látsz te ilyen csodákat?- Te is látnál ilyeneket - monda a szent -, ha azt a sötétséget néznéd évről évre, amit én nézek, s nem bámulnál annyit a könyvekbe meg a csillagokba. A császár pedig szigorúan monda a mandarinnak:- Én azonban azt parancsolom neked, hogy mindezeket, amiket te bolondságnak neveztél, felírd és megőrizd. Te pedig, mezítelen szent, akinek én semmit nem adhatok, ajándékozz még egy szót. Ha a leaotungi nép manapság ilyen apró már, miért nem jönnek ők ki ide ezentúl. Minden újszülött gyermeket a csodaforrásban fürösztetett meg, s ezáltal már az új ivadék magassága leszállt öt-hat araszra. Ezek bizonyosan korán is fejlődtek, tízéves korukban már nősülhettek. Ezeknek a gyermekeit ismét a Nanheui-forrás vizében furösztötték, s ezek ismét apróbbakká lettek; úgyhogy a hetedik ivadéknál már elérték a bakarasznyi mértéket, amikor aztán abba lehetett hagyni a törpítést. Ezeknél az apró embereknél a testi erőnek folyvást tömörülni kellett, úgyhogy az izmaik képessége hasonlíthat a szarvasbogáréhoz, mely magánál hússzorta nehezebb terhet elbír. S amit ezenkívül látok magam előtt, az, hogy a bölcs helytartó nemcsak az emberek ivadékait szállította ilyen módon lejjebb, hanem a tartományban élő állatokét is, hogy azoknak hasznát vehessék; úgyhogy ott most az ökrök nem nagyobbak, mint nálunk a házinyulak, a tigrisek, mint a mi patkányaink; ló, teve, szarvas, elefánt mind együtt törpült le az emberivadékkal, csak a vaderdőket lakó aranymenyét, mely nem hagyja a fiait megfü- röszteni a csodálatos vízben, maradt meg a maga nagyságában: s az most már eg}7 óriás szömveteg a törpék között, amelyre tigrisekkel és elefántokkal vadásznak. miközénk az általuk járható alagúton át?- Arra legjobban megfelelhetsz te magadnak, ifjú császár. Nem rémülnél-e el te magad is, ha egy náladnál nyolcszorta nagyobb emberalakkal találkoznál? Azok onnan többször előjöhettek már, de amint egy vadászt, egy parasztot megpillantottak maguk előtt, elijedve rohantak a bokrok közé, s a vadász azt gondolta, béka volt, amely elugrott előle.- Igazad van. Tehát tudatni kellene az emberekkel, hogy én, Csia Csingi császár kívánom őket palotámba elfogadni, s mindennemű oltalomról gondoskodom rájuk nézve útjukban és szállásukon.- De ki fogja ezt az izenetet megvinni a leaotungi apró nemzetnek a vakondokok számára való folyosón keresztül? - veté közbe gonoszkodó alázattal a mandarin.- Majd azt is megmondom én magam, a császár, s nem kérem hozzá a te tanácsodat, tudós csillagvizsgáló - monda Csia Csingi. - Fogjanak a vadászok egy aranymenyétet. Annak a nyakára erősítsenek meg egy ércövet, amire apró betűkben legyen felvésve az én parancsolatom a leaotungi elöljárókhoz. Akkor azután ennek az aranymenyétnek a farkára kössenek rá eg}7 csörgettyűt, s eresszék vissza a sziklaodúba, ahonnan kijött. A farkán hordott csörgő az aranymenyétet folyvást kergetni fogja, amíg csak a leaotungi vadászok kezére nem kerül. Akkor azok el fogják ejteni. Meglelik a nyakán az én izenetemet vivő örvöt, s attól okosabbak lesznek. Azontúl folytonosan várjon rájuk a Vu-völgyben az én megbízot- taim csapatja, s amidőn elő fognak jönni, rakja őket elefánt hátára, s hozza fel a császári palotába, Nankingba. Érmek a végrehajtásával téged bízlak meg, Jeo- Hui mandarin. A mandarin térdig hajtá meg a fejét. Luzu pedig így szólt:- O, Csia Csingi császár. Bizonyára te vagy az egész mennyei birodalomban a legbölcsebb férfiú. Amire Jeo-Hui mandarinnak a hosszú, sarkát verő varkocsa: méltó elszömyedésében magasra meredt fel az ég felé. Amit a kínai császár megparancsol, annak némán kell engedelmeskedni. Még tartott a Nioma-ünnep Nan- kingban, ami egy egész hónapot szokott betölteni, amidőn a kormányzó jelenté a császárnak, hogy Jeo-Hui mandarin, a csillagász, útban van a leaotungi tartomány küldöttségével. Vannak harminchétén, akik mindannyian elférnek egy elefánt hátán. Maga a kormányzó három fiával, a leányával, négy táncoló és éneklő bajadérraí, négy vadásszal és három kürtfúvóval, egy szövőleánnyal, négy palankinhordóval, két napemyőtartó és két lámpásvivővel s azonkívül tizenkét testőrvitézzel. Hoznak magukkal két tigrist, két szelindeket, egy lovat, eg}7 tehenet, egy7 tevét, egy szarvast meg egy7 elefántot; azonkívül egy kalitkába zárt aranymenyétet. És ez mind összevéve em tesz ki többet egy közönséges, jól ihízott mandarin súlyánál. Csia Csingi császár azt rendelé, hogy7 az apró alattvalók küldöttségét a nankin- gi császári palotába hozzák. Azért nem kívánta azokat a rendes császári rezidenciájában, Pekingben fogadni, mert ott az idegenek is tudomást vettek volna róluk, s ha a világba kimenne a hír, hogy a kínai nép ennyire eltörpült, ez az ellenséges nemzeteket arra buzdítaná, hogy a meny- nyei birodalmat megtámadják. A nan- kingi palotában ellenben nem lehet az idegenek szemfülességétől tartani. Ez az egész rengeteg kiterjedésű palota romokban fekszik már. Amióta a császári udvar Pekingbe költözött, a tízezer lakóra épített csarnokok ledüledeztek, csak magát a császár pagodáját tartották épségben cinóbervörösre festett falaival, sárga mázos tetőjével, mely úgy ragyog, mikor a nap rásüt, mintha aranyból volna. Ennek az udvarán őrzik azt a harangot is, melynek üregében ötven ember elfér. Ezen palotában volt egy csarnok, mely a látványosságok számára volt régibb időkben is berendezve. Itt mulattatták a bűvészek, patkányharcoltatók, kakasvi- askodások a hajdani császárok udvarát. A színpad kertté volt átalakítva, s a talaja finom fekete homokkal behintve, melybe veres homokkal egy sárkány alakja volt kiformálva. Folytatjuk
