Amerikai Magyar Szó, 2006. június-szeptember (104. évfolyam, 255-268. szám)
2006-09-01 / 267. szám
28 MAGYAR SZÓ —A HÍD IRODALOM 2006. SZEPTEMBER 1. Kiálts rám! (8.) (Folyatás előző lapszámainkból) Erzsiké arra eszmélt, hogy feje és füle ütemesen dobolt, kattogott, mintha valahol a közelben teherautó motorját túráztatták volna. Hideg hullám rázta meg alsótestét, majd abban a pillanatban forró folyadék öntötte el combjait. Próbált felülni, egy darabig csak nézett, nem tudta, hol van, mi történt vele. A meztelen testét fedezte fel elsőnek, így önkéntelenül keresztbefonta mellén két karját és az ölére pillantott. A döbbenet letaglózta. Lehajtott feje két férfilábat látott, melyet felfelé követett szemével. A láb gazdája is hófehérré vált arccal állt felette, miközben nadrágját igazgatta. Letérdelt a már fázósan összekuporodó, halkan, csendesen síró lány mellé, kezeivel feléje nyúlt, de a levegőben megállt és visszaejtette. Nem merte már így józan fejjel, kitisztult aggyal megérinteni. Erzsiké mélyebbre hajolt.- Ne..., ne félj... - dadogta - Enyém lettél..., az enyém el... először. Két könnycsepp gördült arcán lefelé.- A legaljasabb viselkedésem által lettem a világ legboldogabb és legboldogtalanabb embere egyszerre - gondolta, majd felállt. Nem bírta elviselni a látványt, amit tett. Kirohant. Erzsiké nehezen feltá- pászkodott, de meg kellett az asztalban kapaszkodnia, ólomsúlyű lábait nem tudta indulásra késztetni. Percekbe tellett, míg kitámolygott a fürdőszobába. Ahogy a tükörbe nézett hangos, fülsiketítő zokogásban tört ki, mely kihallatszott egészen a kerti csapig. Tivadar ott mosta le égő, lüktető megsebzett arcát. Ez a seb élete végéig elkíséri becstelen tette néma tanújaként. Két kezét fülére tapasztotta, nem bírta hallgatni a kétség- beesett, fájdalmas zokogást. Kiment a kapun és a ház falának dőlt. Most döbbent rá, hogy nemcsak a testet szereti, azt a lányt is, akit az imént aljas módon birtokba vett, akit ilyen csúfosan meggyalázott. Szereti! Szereti! Ahogy így magába szállt, újra látta maga előtt vergődni a lány csodálatos meztelen testét, a vonaglását, melyet nem a szerelem tüze hevített, hanem a mérhetetlen küzdelem tette vadmacskává, ahogy üti, ahol éri. Ez az ellenállás, ami újra és újra felpezsdítette, amitől még nagyobb erővel tört rá a vágy. Magát próbálta felmenteni azáltal, hogy tettét az őrült szenvedéllyel magyarázta. Furcsa módon még tudta, ésszel felfogta, hogy amit tett, az szörnyű és megbocsáthatatlan, mégis forró vére lüktetéséből arra következtetett, hogy mindent megadna azért, ha mindazt újra átélhetné. Ilyen kettős érzés közepette ment újra vissza. Erzsiké a kád szélén ült, haja még mindig ziláltan terült a vállára, teste fehér törülközővel körültekerve. Megrémülve nézett fel a belépő férfire, halkan egy jajt ejtett és két kezét védekezőn arca elé tette. Erejéből többre nem futotta, védekezésre képtelenné vált már. Tivadar állt egy darabig. Szerette volna ölébe kapni, szorosan átölelni, és bocsánatért esedezni, de végül a küszöbről el sem mozdult. Félt, hogy a mozdulatot félreértelmezi a lány, és esetleg úgy megrémül, hogy újabb fájdalommal tetézi a már visszavonhatadan bajt. Egy pillanatra visszament. Erzsiké szekrényéből kivette a tartalék ruháját, tudta, hogy mindig van egy, majd visszatért. A lány felnézett - a feléje nyújtott ruhát a férfi végigsimogatta, arca most lágynak, majdnem félénknek tűnt - elfogadta. Mikor az ajtó újra becsukódott, felöltözött. Összeszedte a szekrényből az összes ott lévő holmiját, miközben szemeiből a könny szakadatlanul, megállás nélkül ömlött, bizonytalan léptekkel elindult a kapu felé. A ház oldalához támaszkodó férfit nem is annyira látta, mint érezte jelenlétét. Elhaladt mellette, maga után húzva szegényes értékeit, a földön húzta maga után büszkeségét, becsületét, eddigi élete maradványait. Ment, de nem tudta merre és hová. Valami, ami belétört benne, valami végleg kiszállt a fejéből, olyan üresnek érezte magát. Hová lett büszkesége? Megtörték, meggyalázták, a sárba tiporták. Felnézett az égre, fájdalmas sóhaj hagyta el a száját, mintha csak azt kérdezné:-Hol voltál Uram, hogy hagytad, hogy ezt tegyék velem? Miért, oh miért? Észre sem vette, amint a kis hídhoz ért. Leült a szélére, mint már annyiszor, de most csak üveges szemekkel bámulta az átlátszóan tiszta, folydogáló vizet. Fecskék raja húzott el felette, a mellette lévő faágon stiglic madár fütyörészett. Két ujját a fülébe dugta, ez a dal már nem neki szól, a madarak sem üdvözlik már őt, mint ahogy eddig hitte. Most egy teljesen más, maga számára is idegen emberi roncs ül itt. Ez már nem ő, ez már nem ugyanaz a lány, aki a hajnal pírja alatt a harmatos fűben az út mentén kedvesével örök hűséget esküdött, aki egész úton tele volt vággyal, reménnyel, a jövőbe való hittel tervezgették közös életüket. Ha meghalt a lélek, haljon meg a test is. Felállt és határozott léptekkel elindult az örvényen keresztül fel a hegyre, fel egyenesen a meredek sziklához. Leült a lábainál és körülnézett. Már nem sírt, szemeiből kiapadtak a könnyek. Furcsa módon teljes nyugalom lepte el. Hányszor jött fel ide, ha bánata, fájdalma volt. Az itt elétáruló látvány mindig megnyugtatta. Úgy tudta, úgy érezte, hogy ez itt, ami körülveszi: a fű, a fák, a bokrok - ez itt maga az Isten. Érzi a melegséget, a szétáradó szeretetet a levegőben, legalábbis egy darabig úgy hitte. Irma néni ezt is megmagyarázta neki, mikor egyszer együtt jöttek fel ide.- Gyermekem! A természet gyönyörű és tökéletes látszatra! Nézed és csodálod a millió egyszínű virágot, a fű zöldjét, a békés patak csordogálását, a madarak énekét, az ég tiszta kékjét és úgy érzed, hogy látod Istent, hogy ez maga az Isten- mondta átszellemült arccal.- A természet Isten műve - folytatta-, de nem az Isten. Minden szépség és jóság mellett ott van a gonosz erő, aki munkálkodik.- Nézd csak ott... ott, azt a fenséges sziklaszirtet, sugárzik belőle az erő, a büszkeség. Szemet és lelket gyönyörködtető. Ügyanakkor látod, mellette ott tátong a sötét, mély hideg szakadék, a szürke messzeség, mely életeket olthat ki.- Csodáljuk az erdő fáit, melyek friss levegőt biztosítanak az ember számára és szolgálják is őt szükségleteinek kielégítése érdekében. Akár évszázadokon át állnak, méltóságteljesen meredeznek az ég felé, lombjaik alkalmazzák, védik a kis madarakat, rovarok millióit. És mégis! Mindezek ellenére a tövében a törzsénél megbújva lesben áll a vadállat, a farkas és a hiéna, hogy kellő időben, egy váratlan percben széttéphesse a gyanútlanul sétáló őzikét. Most mindezek szóról szóra teljesen az eszébe jutottak. Csak nézte a sziklaszirtet, minél tovább nézte, szinte úgy érezte, hogy hívja, csalogatja egy sötét, ismeretlen erő. Mivé lett az élete? Ki ő? Egy senki, egy megalázott, meggyalázott, kifosztott nyomorult lélek. így nem tud élni tovább. Felállt. Csomagját letette egy bokor tövébe és lassan megindult a sziklán felfelé. Arcáról patakokban folyt a verejték egyesülve a szeméből újra előre törő hatalmas könnycseppekkel. Fizessen elő a Magyar Szóra! | Magyar Szó - Ä Híd megrendelőlap j ; □ egy évre □ fél évre □ negyedévre ; j □ money orderen □ csekken Magyar Szó - A Híd Szamara ! ; Előfizetés NY City USA Külföld j j Egy évre $40 $40 $45 j Fél évre $20 $20 $26 j ■ Negyedévre $13 $13 $20 j Cím: Magier Szó - A Híd ! 4809 Ave N, Suite 169, Brooklyn, NY 11234 - 3711 < Név:.................................................Tel.:......................................... í 1 Cím:.............................................................................................................................................................. ! ! Kérjük jelezze, ha a csekk részét vagy egészét adományként küldi újságunknak! i ÍHMÉÉÉÉIÉMMÉIÉÜlÉIÉiÉllllliltlIMiÉIÜIIIIIÉIilMtÉiiÉÉÉÉaÉÜÉÉÉÉ Folytatjuk Kedves Olvasók! Továbbra is szeretettel várjuk lapunk Mozaik rovatába írásaikat, verseiket. Köszönjük! Támogasson egy oldalt a Magyar Szóban! Amennyiben hozzájárul lapunk fenntartásához egy oldal pénzügyi támogatásával, tiszteletünk jeléül az Ön nevét tesszük az oldal alsó szalagcsíkjába! Hívja most a 1-877-A-MAGYAR-t! Ez ITT AZ Ön nevének a helye!
