Amerikai Magyar Szó, 2006. június-szeptember (104. évfolyam, 255-268. szám)
2006-08-18 / 265. szám
2006. AUGUSZTUS 18. Sport MAGYAR SZÓ —A HÍD 31 H Atlétikai Eb: a minimumot teljesítették a magyarok BIZONYÍTÁSHIÁNY Egy-két érem és további 3-4 döntős helyezés volt az elvárás a 19 tagú magyar csapattal szemben a vasárnap befejeződött göteborgi atlétikai Eurőpa-bajnokságon és Mérei László szakmai igazgató szerint a minimum terv teljesült. Göteborg, 2006. augusztus 14. A tíz- próbázó Zsivoczky Attila ezüstérme mellett a kalapácsvető Pars Krisztián hatodik, 110 m gáton Kiss Dániel hetedik és 5000 méteren Papp Krisztina nyolcadik helye érdemel említést. "Rendkívül szűk a hazai élvonal, főleg kevés a nemzetközi szinten teljesítőképes atlétánk - mondta az MTI-nek Mérei. - Eleve kevesen érték el az Eb-indulási szintet, s közülük sem mindenki tudta Göteborgban megismételni idei jó produkcióját. Kiemelkedőt produkált Zsivoczky, aki egy közepes első nap után fantasztikus folytatással lett második. Pars világbajnoki szintű mezőnyben szerzett hatodik helyet, Kiss döntős szereplése kellemes meglepetés, Papp mezőnye pedig jóval erősebb volt a vártnál. Negatívum a diszkoszvetők gyenge szereplése. A nemzetek versenyében a 22-23. helyen zártunk, ez statisztikailag elfogadható." Az oroszok kiugró eredményességéről (34 érem) Mérei úgy vélekedett, koncentráltan rákészültek az Eb-re. Hozzátette: a göteborgi versenyek bebizonyították, hogy nagy szükség van az Európa-bajnokságra, mivel sok adé- ta, aki világbajnokságon esélytelen, itt bizonyíthat. I WBC: Maszkajev elhódította a világbajnoki övét KIÜTÖTT CÍMVÉDŐ Kórházba szállították Hasim Rabmant azt követően, hogy kiütéses vereséget szenvedett a kazab születésű, de most már szintén amerikai álfompoígárságú Oleg Maszkajevtöl, s így elveszítette a Boksz Világtanácsnál (WBC) őrzött nehézsúlyú világbajnoki övét. Las Vegas, 2006. augusztus 13. A Las Vegas-i csata egészen az utolsó, 12. menetig a címvédő szoros győzelmét ígérte, a kihívó azonban ekkor váratlan támadást indított és a kötelek közé bokszolta ellenfelét. Rahman a folytatásban mindent megpróbált, hogy állva kihúzza a hátralévő perceket, de egy újabb ütés ismét megroggyantotta, a vezetőbíró pedig 43 mp-cel a vége előtt beszüntette a találkozót. Edzője szerint Rahman "fizikailag jól van", s csupán az ilyenkor szokásos orvosi ellenőrzésre vitték kórházba. Az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség ugyanakkor úgy tudja, hogy a címétől megfosztott világbajnokot a sok bekapott ütés miatt, agyrázkódás gyanújával szállították be, s agytomográfos vizsgálatnak is alávetették. "Az utolsó percig hittem abban, hogy megnyerhetem ezt a mérkőzést - mondta Maszkajev, aki egyébként szintén számos kemény ütésnek volt szenvedő alanya. - Ahogy haladt előre az idő, úgy szoktam egyre jobban hozzá a stílusához. Az utolsó három menet előtt éreztem, hogy mindhármat meg kell nyernem a végső sikerhez, így minden erőmet mozgósítottam." Rahman, aki egy éve őrizte a WBC- övet, csalódott volt az összecsapás után: "Soha nem gondoltam volna, hogy éppen Las Vegasban vesztem el a világbajnoki címemet. Meg kell néznem a mérkőzésről készült felvételeket és kielem- zem, hogy mit csináltam rosszul". Röviden Michael Schumacher VALÓSZÍNŰLEG FOLYTATJA Berlin, 2006. augusztus 14. Rolf Schumacher, a hétszeres Forma-1-es világbajnok Michael édesapja azt nyilatkozta, hogy fia valószínűleg jövőre is indul a világbajnokságon. "Michael még nem döntötte el véglegesen, de én úgy vélem, jövőre is versenyezni fog" - mondta a német klasszis édesapja. "Azt hiszem, csak akkor folytatja, ha örömet és sikert hoz számára a munkája." Michael Schumacher a jövőjét firtató kérdésekre rendre azt válaszolta, hogy a szeptember 8. és 10. között esedékes monzai Olasz Nagydíj idején közli, hogy marad, vagy az idény végén befejezi fényes karrierjét. Az Ajax a holland kupagyőztes Amszterdam, 2006. augusztus 13. Hollandiában az Ajax nyerte a labdarúgó Szuperkupát. Az Amszterdamban 35 ezer néző előtt kupagyőztesként pályára lépő gárda 3-1-re verte a bajnok PSV Eindhovent, amelynek soraiban a második félidőben helyet kapott Fehér Csaba is. Eredmény, Johan Cruijff Schaal (Szuperkupa), Amsterdam Arena: Ajax-PSV Eindhoven 3-1 (1-0). A Liverpoolé az angol Szuperkupa Cardiff, 2006. augusztus 13. Az FC Liverpool sikerét hozta az angol labdarúgó Szuperkupáért kiírt összecsapás: az FA Kupa győztese 2-1-re verte a bajnok Chelsea-t a walesi fővárosban, ahol 60 ezren voltak kíváncsiak a szigetországi fut- ballidény hagyományos indítóeseményére. Gólszerzők: Riise (9.), Crouch (80.), illetve Sevcsenko (43.). A Liverpool hátvédje, Riise hatalmas lövéssel vette be Cudicini kapuját, amelyre az Aranylabdás Sevcsenko okos góllal válaszolt: kevéssel a szünet előtt közelről gurított a bal alsó sarokba. A döntetlent azonban nem tudta tartani az együttes: a válogatott hórihorgas csatára, Crouch tíz perccel a vége előtt fejjel eredményes volt. Támogasson egy oldalt a Magyar Szóban! Amennyiben hozzájárul lapunk fenntartásához egy oldal pénzügyi támogatásával, tiszteletünk jeléül az Ön nevét tesszük az oldal alsó szalagcsíkjába! Hívja most a 1-877-A-MAGYAR-t! EZ ITT AZ ÖN NEVÉNEK A HELYE! Fizessen elő a Magyar Szóra! Töltse ki szelvényünket MOST, és postázza! Magyar Szó - A Híd megrendelőlap ■ I □ egy évre □ fél évre □ negyedévre ; □ money orderen □ csekken Magyar Szó - A Híd számára 3 Előfizetés NY City USA Külföld Egy évre $40 $40 $45 ; Fél évre $20 $20 $26 ; Negyedévre $13 $13 $20 ! Cím: KíagifAr Szó - A Híd 4809 Ave N, Suite 169, Brooklyn, NY 11234- 3711 Név:.................................................Tel.:......................................... ! Cím:...................................................................................................................................................... ! Kérjük jelezze, ba a csekk részét vagy egészét adományként küldi újságunknak! \ í CLASSIFIED PLACEMENT i Apróhirdetési Megrendelőlap • ; I would like to place the following classified ad: • (no charge under 20 words, $5 between 21-40 words): ; Szöveg (20 szóig INGYENES, 21-40 szóig $5 megjelenésenként): * •••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••• * •••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••• • .................................................. • ............................................................................................ • : My address and phone number is: I Telefonszám (ok), cím(ek) és e-mail: • •••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••• • Send this form to: Magyar Szó - A Hid ; 4809 Ave. N, Suite 169, Brooklyn, NY 11234 - 3711 • l Fax: (800) 579-9306, E-mail: apro@ahid.com , webpage: www.ahid.com • I will pay the fee by □ money order □ check I Please make the money order or check payable to A Hid Inc., and send it with this form!