Amerikai Magyar Szó, 2006. június-szeptember (104. évfolyam, 255-268. szám)
2006-08-04 / 263. szám
2006. AUGUSZTUS 4. Irodalom - Mozaik magyar szó-a híd 29 Fizessen elő a Magyar Szóra! ! Magyar Szó - A Híd megrendelőlap □ egy évre □ fél évre □ negyedévre □ money orderen □ csekken Magyar Szó - A Híd számára íj Előfizetés NY City USA Külföld Egy évre $40 $40 $45 Fél évre $20 $20 $26 Negyedévre $13 $13 $20 Cím: Szó - A Híd 4809 Ave N, Suite 169, Brooklyn, NY 11234 - 3711 Név:.................................................Tel.:......................................... j ! Cím:.............................................................................................................................. ! Kérjük jelezze, ha a csekk részét vagy egészét adományként küldi újságunknak! Zsigmond Aranka montázsa Keresztúri Mária Rohanás Mellmagasságban kellene járnom szív-szavakat játszani elmém hangszerein lelkek emeletein a rohanás-dudáiba tátogom a csendet! mellmagasságban kellene járnom hogy megérintselek a ritmuszavar keréklábú frontális ütközete bezúzza a suhanó szépet! mellmagasságban kellene járnom szívek-méhében hadonászó karok rég nem öleltek a nagy igyekezetbe elvetéltek meddővé tesz a technika-szerelem mellmagasságban kellene járnom hogy figyelmeztesselek: félelmemben szúrok kínt kalapálok köpöm-hörgöm terhes salakom! mellmagasságban robotgépterem túl nyúlsz a múltba nálad a jövő kulcsa most zárában rozsdáik a nyugalom! mellmagasságból száműztök: acél-pacemakerek... Kerékgyártó Kálmán Araimhoz m ke szorítom Kezed "... Találjak kedvességet a te szemeid előtt..., mert megvigasztaltál engem..." (Ruth könyve 2,13) Legömbölyödött minden álmom; és nem látom arcodat. Adj erőt! Hogy elrejtsem mi belőled megmaradt; Hadd áldozzam máglyák tüzén ami szent és végtelen - Hadd simítsam szívedbe: még semmi nem reménytelen! Fogadj társul magad mellé e hitbeni gyászban. Olts testedre korom-ruhát mert most sötét gyász van. Nézzünk egymás szívébe bolond-dacos szívünkkel; Akit igazán szeretünk egyszer veszíthetjük el! A buli Illés Sándor Vendégségben jártam egyik régi ismerősömnél, akinek a fia éppen aznap ünnepelte huszonegyedik születésnapját. Elfogadtam az ifjú ünnepelt meghívását egy pohár pezsgőre, és az ünneplő fiatalok közé vegyültem. A jókedvű zsivajgásban izgalommal gondoltam vissza azokra a régi születésnapokra, amikor még én is csak huszonéves voltam. Emlékszem, ilyenkor milyen parázs viták repesztették a falakat: indulatok, elképzelések csaptak össze egymással birkózva. Azt képzeltem, hogy akik ma itt összesereglettek, valamennyien ugyanolyan ifjú titánok, mint mi voltunk valaha: meg akarják változtatni a világot. Ekkor felfigyeltem egy kócos ifjúra, aki kipirultam magyarázott valamit a társának, de az csak nem volt vele egy véleményen. "Isten Bizony!" - esküdözött a kócos. Kíváncsiság gyötört, kinek van igaza, és miről is van szó? Persze a vasárnapi meccsről "A bíró tizenegyest ítélt, de nem volt igaza!" - kardoskodott a többség. Kiszaladt belőlem a levegő, egészen elgyengültem, akár a léket kapott léggömb. Tizenegyes? Sietve átültem egy másik csoporthoz, mivel a focihoz nem értek. Egyeltem a társaságot, hátha újra fel tudok izzani velük. A fiatalok arca időközben kipirult. Az izgalomtól vagy csak az italtól? "Mit szóltok Gizihez? Az a rezedaszemű jól kifogta, elvetette magát az amerikai palival!" - újságolta az egyik csokornyakkendős srác, de senki nem figyelt rá. Ketten a legutóbb látott motorversenyről beszéltek, egy lányosképű fiú pedig azt magyarázta, mit látott Floridában, ahol a nővére vendége volt. "Az más élet, fiúk! Ha én egyszer oda kijutok, biz'Isten megszedem magam! Még álmomban se jövök ide vissza. Meghívlak benneteket!" Ez tetszett. Éljenzés. "Ott leszünk, de jó görlökről is gondoskodj! Meg kajáról!" Fülelve várok. De mire? Talán arra, hogy majd egy szó esik végre a hazáról. Valamikor ez mindig téma volt. És emlékszem, mellette az irodalom, a film, egy-egy könyv vagy vers, mert a szépséget és az emberséget kerestük, a jövő lehetőségét színezgettük. S bizony nem egy ilyen összejövetelen verset is szavaltak a széplelkek. Furcsa izgalom bizser- getett bennünket, és az csodajó volt. Most senki nem szaval verset, senki se beszél könyvekről, filmekről, kiállításról. Elszürkült volna az ifjúság képzelőereje? Be kell vallanom, kissé kiábrándultán üldögéltem a szoba sarkában. Kiábrándultán és értetlenül. Nagy volt a lárma, kipirultak az arcok. A vodkától talán? Ez hevítené az ifjonti tüzet? Vagy futballmeccsek bírói ítélete egy elnézett tizenegyesről? Az Amerikát járt fiú meghívásától, melyen lesz majd a kaja és pia, meg lányok is akadnak? Tévhitben ringattam volna magam már évtizedek óta, amikor az ifjúságot mindmáig az új idők fáklyavivőjének hittem? A nagypapa közben kötényt kötött, és kihordta az előszobába a fiúk által kiüre- sített üvegeket. A mama kinyitotta az ablak fél szárnyát, hogy friss levegőt engedjen be. És akkor hirtelen felrémlett bennem egy párizsi képeslap minapi cikke, amely azt írta, hogy a harmadik évtized úgy érkezett el hozzánk, lopakodva, akár a tolvaj az éjszakában. Már megérkezett volna? Milyen az igazi arca? Hozott, vagy ellopott valamit?