Amerikai Magyar Szó, 2006. június-szeptember (104. évfolyam, 255-268. szám)

2006-07-14 / 260. szám

2006. JÚLIUS 14. Gyerekeknek MAGYAR SZÓ—A HÍD 2 5 Lázár Ervin MAMINTI, A KICSI ZÖLD TÜNDÉR- Ma fát vágni megyünk - mondta Mikkamakka.- Csak erősek jelentkezzenek. Egér Elek, ne nyújtogasd az ujjad! Gyenge vagy.- Ezt rám mondja! - méltatlankodott Egér Elek a szomszédjának, és fél kézzel kinyomott egy fenyőtobozt. - Tapintsd meg a muszldimat! Történetesen Ló Szerafin, a kék pari­pa állt mellette. Szégyenlősen lenézett, tekintetével megkereste a szürke avar­ban szürkéllő egeret, s reszketeg hangon mondta:- Nem merlek megtapintani, mert be­lehalsz. Különben tényleg pompás izma­id vannak.- Na ugye! - mondta Egér Elek, és rá- tartian beballagott az erdőbe. Mert még­is... favágás. Azért persze összegyűlt a favágóbri­gád. Mikkamakka mint brigádvezető és faügyi szakértő, Szörnyeteg Lajos, a leg­jobb szívű behemót, Bruckner Szigfrid, a nagyhangú, öreg oroszlán, Aromo, a fékezhetetlen agyvelejű nyúl, a fent em­lített kék színű Ló Szerafm, Nagy tott.- Repülő hajót - mondta a foga közül. - Olyat még nem hallottál? Vízen hajó, levegőben repülő, szárazföldön vonat. Ez a válasz mindannyiukat elkápráz­tatta. Hiába, Mikkamakka a fej, az agy­velő, a vállalkozó szellem! A favágásban viszont elég járatlanok voltak. Vitatkozni kezdtek, hogyan fog­janak hozzá.- Először is reggelizzünk! - mondta Bruckner Szigfrid. Lehurrogták, már csak azért is, mert délután két óra volt. Bár valamennyien tudták, hogy Bruckner Szigfrid a nap bármelyik órájában képes reggelizni. Sőt reggeltől estig képes reggelizni. És vitat­koztak tovább. Hogy fejszével kell elkez­deni, a fűrésszel folytatni vagy fordítva? Merről kell odaállni, hova dől a fa, mer­re kell mellőle szaladni? Nagy Zoárd, a lépkedő fenyőfa meg egyenesen azt mondta, hogy igazán ud­variatlan dolog egy fát kivágni. Míg a többiek vitatkoztak, hárman fél­Zoárd, a lépkedő fenyőfa és a szűkszavú Dömdödöm. Meg persze Vacskamati, aki nem volt ugyan erős, de azt mondta, hogy valakinek a finom szellemet is kép­viselni kell a társaságban, s ki lenne erre őnála alkalmasabb! A brigádvezető válaszra sem méltatta. Szörnyeteg Lajos tátott szájjal nézte (so­sem látott még eleven, finom szellemet), Bruckner Szigfrid megvetően elhúzta a száját, Aromo a térdét csapkodta nevet- tében (még hogy nála finomabb szelle­met, ki hallott ilyet?!), Ló Szerafm azon tépelődött, hogy vajon mit kezdenek fa­vágás közben a finom szellemmel, Nagy Zoárd, a lépkedő fenyőfa a fejét csóválta, Dömdödöm csak annyit mondott: "döm", majd kis szünet után enyhe gúny­nyal hozzátette: "dödöm". De azért ma­gukkal vitték Vacskamatit. Persze. Ter­mészetesen. Mert titokban mindnyájan szerették. Ezt titokban Vacskamati is tudta. Az erdő mélyén Mikkamakka ki­választotta az alkalmas fát. Egy eukalip­tuszt.- Ebből lesz a legjobb hajó - mondta.- De hiszen tegnap még repülőt akar­tál építeni - kotyogott közbe Vacskamati. Mikkamakka lekicsinylőén rápillan­revonultak. Nevezetesen Bruckner Szigfrid, Szörnyeteg Lajos és Döm­dödöm. Bruckner Szigfrid reggelizett, a másik kettő meg elővett szépen egy fű­részt, és nyissz-krr-zrr-nyissz, fűrészelni kezdte a fát. Mire ezek befejezték a vitat­kozást (és Bruckner Szigfrid a dereka tá­ján járt a reggelinek), majdnem végeztek is a munkával.- Vigyázat, azonnal dől! - mondták.- Nehogy a reggelimre dőljön - mond­ta nekik tele szájjal Bruckner Szigfrid. Emezek meg kiabálni kezdtek Dömdödömnek és Szörnyeteg Lajos­nak.- Ne úgy állj, amúgy húzd, emitt szo­rítsd, amott lazítsd, vigyázz jobbra, vi­gyázz balra, alá, fölé, emeld, engedd, tol­jad, vonjad, rúgjad, vágjad, kalapáljad! Ha csak kiabálnak, az nem lett volna baj, de sajnos oda is rontottak, rángatták, lökdösték, döfölték, ráncigálták Ször­nyeteg Lajost meg Dömdödömöt. Reccsent, s dőlt az eukaliptusz. Ugrottak százfelé. De szegény Dömdödöm a nagy tolongásban nem tu­dott elugrani. Puff - ráesett a hátára.- Dömdödöm, dömdödöm! - siránko­zott fájdalmasan. A többiek rohantak vissza - még Bruckner Szigfrid is félbehagyta a reg­gelizést, és odafutott. Segíteni akartak.- A lábánál fogva húzzuk, a kezénél fogva, a fejénél fogva! - rikoltoztak.- Ugyan már, a fát kell fölemelni! - morgott Mikkamakka. Nekiveselkedtek. De hiába erőlködtek, meg se moccant. A fa alól meg egyre halkabban jött a "dömdödöm".- Úgyse bírjuk, úgyse bírjuk! - sápíto- zott Vacskamati.- Ha ez a finom szellem, akkor edd meg! - nyögte neki izzadva Bruckner Szigfrid. S szomorúan hozzátette: - Reg­gelire! Erre Vacskamati is beállt emelni. De csak nem mozdult a fa. Ekkor egy vékonyka hangot hallottak a hátuk mögül.- Majd én segítek - csilingelte valaki. Mind arra fordították a fejüket. Elő­ször nem láttak semmit. Pedig Ló Szerafm még a szemüvegét is feltette. Persze nem is igen láthatták, mert aki megszólította őket, alig látszott ki a fű közül. Akkora volt, mint a kisujjam. Egy picike zöld lány. Zöld a ruhája, zöld a ha­ja, zöld a szeme, kis zöld sityak a fején. A zöld sityakon egy zöld gyémánt. Mint a mákszem, akkora. De úgy fénylett, hogy végül is emiatt vették észre.- Aha - mondta Mikkamakka -, egy felcicomázott szöcske.- Nem szöcske vagyok! - kiáltott az icike-picike lány. - Maminti vagyok.- Ne zavarj bennünket, Dömdödömöt mentjük! - szólt rá Vacskamati. Újra nekiveselkedtek a fának. Dömdödöm meg csak jajgatott:- Dömdödöm, dömdödöm... A zöld lány oda akart furakodni hoz­zá, de Nagy Zoárd szelíden eltolta on­nan.- Ne lábatlankodj itt! - nyögte. Maminti futkosott hát körülöttük. De nem fért a fához. Hol Ló Szerafm csánkjába, hol Mikkamakka könyökébe, hol Szörnyeteg Lajos hátába, hol Nagy Zoárd ágaiba, hol Bruckner Szigfrid sö­rényébe, hol Aromo oldalába, hol meg Vacskamati hüvelykujjába ütközött.- Engedjetek! Engedjetek! - kiáltozta. Mikkamakka feléje fordult.- Azonnal takarodj, hordd el magad, pucolj, lépj olajra, tűnj el, nem látod, hogy zavarsz?! Nem látod, hogy Dömdödömöt mentjük?! Maminti, a picike zöld lány méregbe gurult. Zöld szeme villámokat szórt.- Ostobák! - mondta. A ruhája ujjából elővett egy zöld va­rázspálcát. AJkkorkát, mint egy negyed fogpiszká­ló. Suhintott vele. Mind sóbálvánnyá váltak. Csak a sze­mük forgott ijedten. Maminti odasétált köztük a fához. Csak úgy fél kézzel megemelte.- Mássz ki! - mondta. Dömdödöm kimászott, megkönnyeb­bülten tapogatta a hátát.- Dömdödöm - mondta. Azt jelentette, hogy köszönöm. Aztán még egyszer mondta, hogy dömdödöm. Ez meg azt jelentette: "Ha lehet, ezeket változtasd vissza." Maminti megint suhintott a zöld va­rázsvesszővel. Visszaváltoztak. Hálál­kodtak. Csak Bruckner Szigfrid mor- gott:- Remélem, a reggelimet nem változ­tattad sóbálvánnyá! A többiek nevették. Mamintit, a kicsi zöld tündért Ló Szerafm kék hátára ültették, úgy vitték haza diadallal. Máig is ott lakik köztük. (Lázár Ervin: A hétfejű tündér c. meséskönyvéből) Szerkesztette: Kertész Gabriella ;* Varga Erzsi Vakond panasz Egyszer mikor gyepre ültem, felhőt néztem elmerültem Alattam a fű megmozdult, vakond kastélyából kibújt.- Miért zavarsz * * i ?; a föld alatt? Ledöntötted dwT új tornyomat! Bejáratom is elzártad, fúrhatok majd egy újabbat. Máskor hogyha ^ letelepedsz Nézz körül, hogy mire ülhetsz! ™ r Sokan lakunk a föld alatt. ” Rosszul esik, ha megzavarsz!

Next

/
Oldalképek
Tartalom