Amerikai Magyar Szó, 2006. január-május (104. évfolyam, 233-254. szám)
2006-05-19 / 253. szám
2006. MÁJUS 19. Gyerekeknek MAGYAR SZÓ —A HÍD 25 Lázár Ervin Hapci király- Én vagyok a legnagyobb király - kiáltotta Hapci király. - Te vagy a legnagyobb - zúgták az udvaroncok. - Nem félek semmitől - folytatta Hapci király. - Nem félsz semmitől - búgták az udvaroncok. - Csak a náthától - suttogta Hapci király. - Hess, nátha! Hess, nátha! - ri- vallták erre az udvaroncok, csapkodtak a levegőbe, hogy elijedjen az a fránya nátha, borzasztó képet meresztgettek a négy világtáj felé, te nátha, ide ne gyere! Ezzel a szertartással kezdődött a nap Hapci király udvarában. Mert való igaz: Hapci király ennyire félt a náthától. Jaj volt annak, aki Hapci király országában eltüsszentette magát. Azon nyomban hosszú lándzsákkal felfegyverzett poroszlók fogták körül, és elindult a náthamenet. Elöl egy kürtös fújta: tratata- trütütü, mindenki félre az útból, bújj, rejtőzz, mert hozzuk a náthást. A kürtös után - persze tisztes távolban - szegény náthás, hapci, utána meg, még tisztesebb távolban, a hosszú lándzsások. így kísérték a birodalom széléig, és ott - hipp- hopp - átzsuppolták a határon. S hivatkozhatott ám szegény pára bármire. Jaj, nekem csak füst ment az orromba, azért tüsszentettem, jaj, én meg borsot szagoltam, jaj, én a napba néztem.- Óvakodj a füsttől, ne szagolj borsot, ne nézz a napba! - mondták neki a lándzsások, és már terelgették is a határ felé. Hapci király birodalmában tilos a tüsszentés. Am mi történt egy szép keddi napon? Az udvaroncok épp ott tartottak a reggeli szertartásban, hogy hess, nátha, hess, nátha, és akkor hapci, de akkora ám, hogy megremegtek bele a trónterem ablakai - a király egy nagyot tüsszentett. Megdermedtek a náthahessegető karok, az udvaroncok báva képpel elhallgattak. Még csak azt sem mondta senki, hogy egészségére... ami igaz, igaz, ebben az országban ez nem is volt szokásban. Dermedt csend szállt a trónteremre. Mire a király még egy hatalmasat tüsszentett.-Jaj - mondta síri hangon -, jaj, náthás vagyok. Nosza óbégattak, rohangáltak, kapkodtak az udvaroncok, senki sem tudta, hová legyen, mihez kezdjen, mit kell ilyenkor csinálni. Ha most itt köztársaság volna - gondolta az udvari bolond -, Hapci királyt is ki kellene zsuppolni az országból. Persze annyi esze bolond létére is volt, hogy nem mondta ki a gondolatát. Mert ez az ország nem köztársaság, királyság volt. Összedugták a fejüket az udvari bölcsek, de a nagy bölcsességből csak any- nyira futotta, hogy ágyba parancsolták Hapci királyt, hasas dunnák és pocakos párnák közé.- A jó meleg ágy, az kell neki - mondták.- Hapci - válaszolt rá a király, és még egyszer: - Hapci!- Jajmicsináljunk, jajmicsináljunk? - tanácstalankodtak a bölcsek.- Küldjünk orvosért - javallta az udvari bolond. Kürtösök, hírvivők, dobosok, futárok és fullajtárok szedték nyakukba a lábukat és hirdették országszerte: Orvosok, ku- ruzslók, javasasszonyok, felcserek, lec- serek, doktorok, faktorok, gyerünk mind a királyi palotába, tüsszög a király! Na, jöttek is. Elözönlötték a királyi udvart. Fürdött a király kénes vízben, ivott mályvagyökérfőzetet, inhalált kamillagőzben, iszappakolást kapott, kenegették galajjal, dörzsölték urtikával, pirulát, tablettát, port nyeldesett - de mindhiába. Hapci, hapci! Tüsszögött, csak úgy zen- gett. Megdühödött Hapci király.- Fürdetés, izzasztás, dögöny - ordította -, de meggyógyítani, azt aztán nem! Majd adok én ennek a sok sarlatánnak! Ide most már csak az jöjjön, aki segíteni tud rajtam. Ha meggyógyít, száz aranyat kap, ha nem, a fejét vétetem. Behúzta a nyakát a sok felcser |s a többi fent említett, és szép csöndeskén, lábujjhegyen elsomfordált. Száz aranyunk bármikor lehet - gondolták -, de fejünk csak egy van. Még ezer szerencse, hogy ott volt az udvari bolond. Megteszi az orvosnak, ha más nem akad.- Ugyan már, semmiség az a kis nátha - mondta az udvari bolond.- Semmiség?! Kis nátha?! - háborgott a király. - Mindjárt szíjat hasítok a hátadból. - A bolond csitítóan emelte a kezét.- Hallgass végig, uram - mondta. - Ugye, ha egy nagy zsák kölest viszel a hátadon, és odamegy valaki hozzád, és magára vállalja a fele cipelését, megkönnyebbülsz?- De még mennyire - mondta a király -, bár fél zsák is épp elég nehéz lehet.- De akkor jön egy másik ember, és magára vállalja a fél zsák kölesed felét...- Értem már - mondta a király -, a végén annyi ember jön a segítségemre, hogy mindenkinek csak egy szem kölest kell cipelnie. Az aztán semmiség... - Itt elakadt. - De mire megyek én ezzel a históriával, nem kölest kell nekem cipelnem, hallod-e, hanem náthás vagyok, nem halKözmondások magyarul-angolul .A kecske se menne a vásárra, ha nem hajtanák. Without driving even a goat would not go to the market. A vén kecske is megnyalja a sót. Even on old goat likes to lick salt. (Even old men like making love.) Úgy szereti, mint a kecske a kést. He likes it, as a goat likes the knife, that kills him. Suszter maradjon a kaptafánál. Let the shoemaker remain at his last Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát. As one makes his bed, so he sleeps his dream. Lenyeli a békát He swallows the frog. (He swallows the bitter pill.) IP Suba subához, guba gubához. Sheepskin coat to sheepskin coat, cloth coat to cloth coat. (Marry your equal.) c Elveti a sulykot ■ He throws the beater too far. fGL He throws (Ik hatchet lód, náthás, hapci, hapci!- Epp ez az - mondta a bolond -, a náthádat éppen úgy szét kell osztani, mint a kölest. Most egyedül cipeled az egészet, de ha szétosztanád alattvalóid között, mindenkire egy icinke-picinke nátha jutna csak. Nem igaz?- Hogy neked mennyi eszed van! - kiáltott Hapci király, s máris szóltak a dobok, harsogtak a kürtök, gyülekezzen mindenki a vásártéren. Reszketett a nép, na most mi lesz? De nem esett senkinek bántódása. Amikor a birodalom minden teremtett lelke ott szorongott a vásártéren, megjelent közöttük Hapci király, és hapci, hapci, rájuk tüsszentett. Rájuk tüsszentett egyszer, rájuk százszor, rájuk ezerszer. Nem tudta a nép, mi végre a tüsszö- gés, de egy jó negyedórácska múltán egy szegény koldus nem bírta tovább, ő is eí- tüsszentette magát. Na, megijedt ám, most őt kitoloncolják, vége a jól jövedelmező, kellemes koldusi pályafutásának. Behúzta a nyakát, várta a lándzsásokat. De a lándzsások helyett a király rontott oda hozzá, keblére ölelte a koldust.- Máris jobban vagyok - mondta -, fele náthámat átvetted tőlem. A koldusnak megvolt a magához való esze, átszellemült képpel suttogta:- Királyi náthám van!- Az bizony - mondta a király. - Ezennel kinevezlek udvari főtüsszögnökömSZERKESZTETTE: KERTÉSZ GABRIELLA mé. Udvarmester! Fényes ruhát neki! Na, több se kellett a népnek, tüsszögni kezdtek, mint a bolondóra.- Királyi náthánk van - ordítozták -, királyi náthánk! A király meg ugrabugrált örömében.-Jaj, de megkönnyebbültem - mondogatta, és hapci, hapci! De alig hallatszott a tüsszögése a nagy zajban, mert egy egész ország tüsszögött harsogva és boldogan. Tüsszögött az is, akinek kellett, és az is, akinek nem, tüsz- szögtek szabadon, rettegés nélkül, száz éve visszatartott tüsszögések durrogtak és burrogták, önfeledten tüsszögött az ország. Boldogan széledt szét a nép, a vidám tüsszögés közepette jobban ment a munka is. A királyi udvarban ettől kezdve megváltozott a reggeli szertartás. Nyoma sem maradt a náthaűzésnek. Belépett Hapci király a trónterembe, és azon nyomban egy nagyot tüsszentett.- Egészségedre - zúgták az udvaroncok, s utána kórusban tüsszentettek. Valamennyien. A főudvarmestertől az utolsó kuktáig.- Egészségetekre - mondta leereszkedően Hapc, király, és lehuppant a trónusára. Ám cgv napon a közös tüsszentés után felcsattant a főporoszló hangja.- felséges királyom - árulkodott -, az udvari bolond nem tüsszentett.- Micsoda?! - csattant fel a király, és a bolondhoi fordult. - Nem tüsszentettél?- Mit tegyek - vigyorgott a bolond kissé megszeppenten -, elmúlt a náthám.- Neked csak úgy ukmukfuk elmúlt a királyi náthád?! - harsogott a király. Ennek fele sem tréfa, gondolta ijedten a bolond.- Hát egészen nem múlt el, csak lanyhult - hazudta. S hogy bizonyítson, hapci, egy nagyot tüsszentett. Hát így. A poroszlók újra járni kezdték az országot, lábujjhegyen osontak az emberek közelébe, füleltek. S persze a cserzővargák, földművesek, sókereskedők, ló- kupecek és egyéb minden rendű és rangú népség rég kilábalt már a királyi náthából. S ha nem náthás, minek tüsszentsen? Minek? Majd mindjárt megmondom. Mert előugrottak rejtekükből a poroszlók.- Te már fél napja nem tüsszentettél - ordították. - Hát ezért kaptad te a náthát felséges urunktól?! Kitoloncolunk.- Még hogy én ne volnék náthás! - siránkozott a rajtakapott cserzővarga, földműves, sókereskedő és egyéb minden rendű és rangú népség. - De mennyire, hogy az vagyok, hapci, hapci, hapci! - tüsszentettek. A poroszlók kéjes arccal bólogattak.- Azért! - S nagyot tüsszentettek ők is. Azóta folyvást tüsszentget az egész ország, csak úgy harsog. Kivált, ha poroszlókat lát közeledni. A bolond se kivétel. Ha a közelében van valaki, akkorákat tüsszent, hogy szél kerekedik tőle, ha meg egymagában guny- nyaszt, azt hajtogatja, jaj, de bolond országban élek. Neki könnyű, ő maga is bolond. De mit szóljanak a többiek? (Lázár Ervin: Hapci király c. könyvből)
