Amerikai Magyar Szó, 2006. január-május (104. évfolyam, 233-254. szám)

2006-05-05 / 251. szám

16 MAGYAR SZÓ —A HÍD Elemző 2006. MÁJUS 5. ✓ Érvek Olmertnek Medgyesy Csilla Most nem "csak" a palesztin nép, hanem az eddigi harcostárs, a Hamasz érdekeire sem voltak tekintettel az Iszlám Dzsihád vezetői Nem a Fatahot, hanem az Iszlám Dzsibádot kellett volna rábírnia a Hamasznak arra, hogy csatlakozzon a január 25- i választás után megalakult új palesztin kormányhoz - ez teljesen egyértelműnek tűnik a tel-avivi merénylet után. Minden terroristaakció brutális, értelmetlen és megbocsáthatatlan - de most nem "csak" a palesztin nép, hanem az eddigi harcostárs, a Hamasz érdekeire sem voltak tekintettel az Iszlám Dzsihád vezetői. A Hamasz-kormányzat két és fél hete alakult meg, s majdnem tökéletes nem­zetközi izolációba lavírozta magát - aho­gyan azt várni is lehetett. Hiszen nyil­vánvaló volt, hogy a szervezet nem kezd­heti azzal a hatalomgyakorlást, hogy fel­adja az "elveit", elfogadja Izrael létezését, és lemond az erőszakról, hiszen éppen azért született, hogy fegyverrel kergesse bele a zsidókat a tengerbe és szabadítsa fel a megszállt palesztin földet. Válasz­képp - ahogyan azt szintén várni lehetett - Izrael és az Egyesült Államok elzárta a pénzcsapokat, s kivételes elvhűségről ta­núskodva, némi habozás után, csatlako­zott hozzájuk az Európai Unió is. így a Palesztin Hatóság egy csapásra elveszí­tette gyakorlatilag az összes bevételét, s már márciusban nem tudta kifizetni 140 ezer alkalmazottját, ami azt jelenti, hogy áttételesen a palesztin népesség egyhar- mada esett el a jövedelmétől. Naiv dolog volt arra számítani, hogy az arab és muszlim országok pótolják majd a hiányt. Irán azonnal megígért ugyan százmillió dollárt, és nyilvánvaló­an nem tér vissza majd üres kézzel Mahmud Zahar palesztin külügyminisz­A LÁBTÖRLŐK TÁBORA Miközben semmiképp nem szeretném elvitatni a fent nevezett urak tevékeny hozzájárulását a választási vereséghez, az események megértéséhez mégis inkább a kulcsszereplőre, Orbán Viktorra pró­bálok figyelni, az ő céljait és a hozzájuk rendelt stratégiát próbálom megérteni. Nehéz persze ezekben a napokban Or­bán Viktorról írni, amikor a magyar köz­élet jelentős része most mandinerből be­lé törli a lábát, és egy másik jelentős ré­sze - aki eddig a pártelnök nevét negatív kontextusban még le sem merte írni - ta­lán pont most keresi a szót, keresi a han­got, hogy lassan, de biztosan csatlakoz­zon a lábtörlők gyarapodó táborához. Némileg könnyíti az értékelést, hogy Orbán első nyilatkozataiban maga sem vitatta saját részét az eredményekben. A meccset lefújták, a fiúk leszegett fejjel az öltözőbe vonultak. Előbb vagy utóbb va­lakinek meg kell szólalnia, valakinek el­sőként ki kell mondania azt, amit min­denki pontosan látott és tudott, csak olyan nehéz belekezdeni. Orbán első hi­ter Szaúd-Arábiából és Katarból sem, az ígéret azonban a legtöbb elemző vélemé­nye szerint csak ígéret marad - készpénzt csupán Teherántól várhat a Hamasz. Irán ugyanis az egyeden, amelyet a leg­kevésbé sem érdekel, ha Washington vagy Brüsszel a terrorizmus támogatójá­nak tartja - előbbi eddig is ezt tette, utób­bival pedig a teheráni atomprogram mi­att romlott meg a kapcsolata. A többieknek azonban óvatosnak kell lenniük. Rijád a szeptember 11-i me­rényletek óta kínosan ügyel arra, hogy ne hozhassák kapcsolatba terrorista szer­vezetekkel. Márpedig a Hamasz kormá­nyon is az maradt, ezt egyértelműen bi­zonyítja, hogy nem volt hajlandó elítélni a merényletet, egyes vezetői pedig - Iszmail Hanije kormányfővel az élen - egyenesen az izraelieket okolták a táma­dásért. Az izraeli-palesztin konfliktus esetleges megoldásában kulcsszerepet játszó két arab ország - Egyiptom és Jor­dánia - viselkedése még egyértelműbb. Zahar még azt sem tudta elérni, hogy ka­irói látogatása idején fogadja őt az egyip­tomi külügyminiszter, Jordániába pedig már be sem engedték, ő lett volna pedig bás döntését nehéz lenne azonosítani. 2002 tavaszán kéne kezdeni. A szoros eredmény és a váradan kudarc felerősí­tette a vesztesek hajlamát arra, hogy sa­ját elmaradó teljesítményük helyett kül­ső körülményeket okoljanak, és ennek megfelelően vonják le a bukás tanulsága­it. Orbán mégis képes volt megfogal­mazni a végtelenül egyszerű, de így is nagyon pontos diagnózist: sokan voltak, de nem elegen. Ha intellektuálisan nem is igazán iz­galmas ez a felismerés, mégis kellő ala­pot teremtett egy olyan stratégia kidol­gozásához, ami - különösen a rivális sze- rencsédenkedéseit figyelembe véve - si­ma utat biztosított volna az amúgy me­netrendszerű visszatéréshez a hatalom­ba. Bizonyára felkészült szakemberek vettek részt a tervezésben, jól kitaláltak mindent. Egy stratégia alkalmassága ugyanis nem esztétikai kérdés. Ebben a körben nem azt érdemes vizsgálni, hogy szép-e, amikor Orbán 2004-ben egyszer csak váratlanul elkezd a hagyományosan szocialista szavazó, kádári kisemberek­az első magas rangú Hamasz-illetékes, aki a szervezet vezetőinek 1999-es kiuta­sítása óta Ammánba utazhatott volna, a jordániai kormány azonban lemondta a látogatást. Hivatalosan persze nem a hét­fői merényletre, hanem arra hivatkozva, hogy a Hamasz aktivistái rakétákat, rob­banóanyagokat és automata fegyvereket csempésztek be az országba, a lényegen azonban ez nem változtat. Annál is ke­vésbé, mert nyűt titok, hogy a jordániai kormányzati illetékesek - akárcsak az egyiptomiak - magánbeszélgetésekben egyértelmű támogatásukról biztosítják a Hamasz izolálására irányuló amerikai és izraeli törekvéseket. A Hamasz reagálása a legutóbbi me­rényletekre nem csupán immorális, ha­nem ostoba is volt - írta szerkesztőségi vezércikkében a The New York Times, és igaza van. Ez a lépés, ha lehet, csak még jobban megerősítette Ehud Óimért ügyvezető izraeli kormányfőt és az izrae­hez beszélni. Egy stratégia főként attól lehet jó, hogy megfelel-e a kitűzött cél­nak. Á kitűzött cél pedig bevallottan az volt, hogy a jobboldalon egyetlen kong­lomerátumban egyesüljön a centrumtól a majdnem szélig minden erő, és a vá­lasztásokon ez az egység képes legyen abszolút többséggel kormányt alakítani. Kizökkenések Ma már a választási eredményektől megtáltosodva sokan kárhoztatják ezt a célt és ennek megfelelően a hozzá ren­delt stratégiát is. Pedig egyáltalán semmi sem igazolja, hogy a célkitűzés és a stra­tégia eleve elhibázott lett volna. Komoly ember az olyan állításokkal sokat nem tud kezdeni, hogy a jobboldal eredendő­en többszínű annál, mint hogy egyetlen szervezet vagy vezető át tudná fogni. Or­bánban ugyanis megvolt a kellő képes­ség, a kellő politikusi tehetség terve vég­rehajtásához. Mégsem tudhattuk meg, hogy ezt valóban sikerre tudta volna-e vinni, ugyanis magától a tervtől tért el - a választásokhoz közeledve egyre job­ban. Az első kizökkenést a kettős népsza­vazás hozta. Egy ilyen témájú referen­dum nagyon nem illeszkedett az új for­gatókönyvbe, de a pártelnök az esemé­nyek sodrásába került. Elvesztette a kez­deményezést, amit pedig korábban min­dig igyekezett magánál tartani, ez volt 1998-ban is a csodafegyver. Tehetetlenné válása, a racionálisnak tűnő pálya elhagyása részéről persze sokféleképpen magyarázható. Bizonyára itt már több ponton a lélektan veszi át a politikai elemzés helyét. Ami kívülről látszott, az a sajátosan egy irányba muta­li közvéleményt abbéli meggyőződésé­ben, hogy fölösleges tárgyalni a paleszti­nokkal; a megoldást az egyoldalú lépések jelentik: nekik kell kijelölniük Izrael vég­leges határát - ami egyúttal azt is megha­tározza, mi marad a palesztinoknak. Életképes állam biztos nem, vagyis az utóbbiak nem lesznek elégedettek. A terrorizmus támogatása azonban csak oda vezethet, hogy a nemzetközi kö­zösség inkább Izrael, mint a palesztinok oldalára áll - legalábbis addig, amíg a Hamasz van kormányon. Ha nem tud­nak sürgősen sok pénzt szerezni, akkor olyan sokáig talán nem is kell várni arra, hogy megbukjanak. S a közel-keleti konfliktus hat évtizedéhez képest végül is az a négy év sem sok, ami a következő palesztin választásig a legrosszabb eset­ben hátra van. Veszíteni pedig a paleszti­nok fognak, mert Olmertnek ez a négy év elegendő lesz Izrael határainak kiépí­tésére. (Magyar Hírlap, 2006 április 20.) tó külső hatások ereje, amelyek Orbánt mindenképp a szélsőbb, kevésbé engesz- telődő pozícióban látták szívesen. így dolgozott a kormánypárti vonzalmakkal rendelkező média, amely hagyományo­san rendkívül veszélyes, szélsőséges, a demokrácia felszámolására törekvő figu­raként szerette a pártelnököt láttatni. De - és itt jön be egy igazán elgondolkodta­tó elem - ugyanebbe az irányba terelte Orbánt saját médiahátországának elva- dultabb és mindenkinél harsányabb szegmense is. Kurt Vonnegut írta az Éj anyánk című regényében: azok vagyunk, akinek kiadjuk magunkat, ezért nagyon kell vigyázni, hogy kinek adjuk ki ma­gunkat. Orbán esetében ez az intelem ta­lán úgy korrigálható, hogy azok va­gyunk, akinek a média beállít minket, ezért nagyon kell vigyázni arra, milyen­nek állít be minket a média - főleg a sajá­tunk. Új műsorhoz ki kell? A Fidesz kongresszusának hamarosan bizalmi szavazáson kell dönteni az elnök további sorsáról. Sok szempontot mérle­gelhetnek a küldöttek. Akadhat majd, aki bosszúját akarja kifejezni, és biztos lesz­nek sokan, akik vigasztalni, biztatni akar­ják majd Orbánt. Ha azonban pártjuk érdekeit tekintik elsődlegesnek, akkor leginkább egyetlen kérdést kell feltenni­ük: képviselheti-e Orbán Viktor azt a stratégiát, amelyet az új helyzet szülte új célhoz kell majd megalkotni? Mert belát­ható időn belül nem lehet a Fidesz célja a jobboldali abszolút többség elérése, va­sárnap óta ez biztos. (Magyar Hírlap, 2006. április 25.) Ami Orbán Viktort illeti Komin Ferenc Azok vagyunk, akinek a média beállít minket, ezért nagyon kell vigyázni arra, mi­lyennek állít be minket a média - főleg a sajátunk. Már a választási eredmények elemzésének közhelyévé vált, hogy a két fordulóban nem is elsősorban a koalíció győ­zött, hanem a Fidesz bukott el. A közhelyek természetéhez tartozik, hogy van igaz­ságalapjuk, vagy legalábbis igaznak tűnő állításokra épülnek. Alátámasztható-e ez a feltevés a Fidesz-Kampány egyes elemeinek elemzésével? Egzakt módszer aligha kí­nálkozik, mégis csábít a sok elaprózott precedens, hogy ezeket csokorba kötve, listasze­rűen felsorolva igazolni próbáljuk a Fidesz mindenek előtti bukásának tézisét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom