Amerikai Magyar Szó, 2006. január-május (104. évfolyam, 233-254. szám)
2006-04-28 / 250. szám
2006. ÁPRILIS 28. Kultúra 11 Könyvkiadásunkról Bologna után HÁTRÁNYBAN Meglepő bír érkezett a Bolognai Illusztrációs és Gyermekkönyv Vásárról: a gyermekkönyvek kiadása szempontjából Magyarország elmaradott, szinte üres lyuk Európa térképén. Földessy Dénes Márpedig mind otthon, mind az elszakított területeken, mind pedig az emigráció magyarságának soraiban anyanyelvi kultúra nem létezik gyermekirodalom nélkül. Felfigyeltünk tehát e bolognai jelentésre, melyet először Békés Pál író, és kulturális életünk jó serkentője, a Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa Magyar Tagozatának elnöke közvetített. O is kint volt Bolognában, lévén Magyarország e vásárnak idei vendége. Segítségével beszámolunk tehát a gyermekkönyvkiadás idehaza nem hallott veszélyéről, majd véleményeket kérünk szakemberektől, ennek keletkezéséről, reális mértékéről, s arról, hogy mit lehetne, mit kellene tenni.- E bolognai rendezvény tudtommal Európa harmadik legnagyobb könyvvására, Frankfurt és London után - számolt be Békés Pál a rádióban Váradi Júliának adott interjúban. - A nevében nem véletlenül van első helyen az "illusztrációs" szó, hiszen az illusztrációnak, a képnek, a gyermekkönyvben a felnőtt irodalomnál sokkal nagyobb a hangsúlya. Ami a gyermekkönyv kiadás illusztrációs részét illeti, Magyar- ország jó helyen van a nemzetközi mezőnyben. E tekintetben több megmutatni valónk volt Bolognában, mint az előző években meghívott vendég országoknak. A vizualitásnak kiváló alkotói vannak minálunk, többen nemzetközileg is érvényesülnek. Külföldi megjelenésünket azonban a fordítás költsége is terheli, így kevesebb pénz jut az egyébként színvonalas, de drága munkát végző illusztrátorok megbízására. Ez tehát kereskedelmi kérdés.- Magyarországon azonban különféle kulturális hagyományok okán a gyermekeknek szóló kultúra általában is háttérbe szorul. Ennek látszanak is a tünetei. A kiválóan működő Magyar Könyvalapítvány kiajánl magyar műveket külföldre, a fordítási program keretében rövid részleteket fordít belőle, s azokat külföldön terjeszti. Mégis, fehér holló közöttük a gyermekirodalom. Az alapítványhoz vezető úton elakadnak. A legharsányabb tünet például, hogy a magyar filmgyártók folyamatosan zokognak a pénzhiány miatt, a rendszerváltás óta mégis csak leforga- tottak körülbelül kettőszázötven nagy- játékfilmet. Ebből csupán kettő volt gyerekfilm! Pedig ezeket a döntéseket már nem egy elvtársi önkény hozta, hanem a szakmai kuratóriumok. Még egy történet: néhány éve meghívtak egy forgatókönyv válogatásra, ahol végre előnyben kellett volna részesíteni a gyermekfilmek forgatókönyveit. Egyetlen egy ilyen munka sem érkezett! Ennyire kitörölték a fiatal filmes nemzedék agyából!- Vigasz, hogy az utóbbi időben jó dolgok is történtek. Olyan írók, akik már bizonyították a maguk minőségét, így elkezdtek gyermekirodalommal is foglalkozni. Még jobb lenne, ha gyerekművekkel is kezdenének írói pályát, hiszen azzal már ők is írók. Idegen nyelvre fordítani pedig befektetés kérdése. A magyar irodalom németországi sikerei hosszú, szívós szellemi és anyagi befektetések sora után értük el a jelenlegi szintjét. A magyar gyermekirodalom területén ez a befektetés eddig semmilyen szinten nem történt meg. Bolognai részvételünkkel, a mellett, hogy az irodalmunk az illusztrációnk mögött kétség kívül félámyékban maradt, tettünk nagyon fontos dolgot is. Összeállítottunk két, nemzetközileg jól forgatható katalógust, amely magyar írókat ajánl a nemzetközi publikum figyelmébe, angolul és magyarul, másik ugyancsak két nyelven műveket ajánl, amelyek a gyermekirodalmi világpiacon érdekesek lehetnek. Már csak egy lépés lenne mindkettőt németre is lefordítani. Cannes: elbukás tragédia nélkül A gyermek Véget ért a világ legművészibbnek tekintett nemzetközi filmfesztiválja, a francia Riviera menti pálmafás Cannes-ban. Idén a belga Dardanne fivérek hozták el az Arany Pálmát, immár második alkalommal. Bársony Éva (Népszava), a rangos budapesti filmkritikus beszámolója: Nem mintha egy mégoly fényes díj is perdöntő lenne egy film értéke mellett, azért csak mindjárt idekívánkozik, hogy a belga Dardanne fivérek (Luc és Jean-Pierre) "A gyermek" című idei díjas munkájukkal másodszor is elvitték az Arany Pálmát. Először 1999-ben a Rosettával tették ugyanezt, támadt is most némi elégedetlenség a sajtóban amiatt, hogy miért kellett másodszor is nekik adni a tekintélyes trófeát "A gyermekért". Biztos, nem feltétlenül azért, amit a rendező testvérpár filmje mellé használati utasításként nyilatkozataiban mellékel, miszerint itt a fiatalok felelőtlenségéről van szó, arról hogy szülővé válva nem válnak felelős felnőtté is egyben. Mert ez lehet ugyan igaz, de túl lapos pedagógiai célzatosságot sejtet, amihez a filmjüknek semmi köze. Megint elmondanak egy nagyon egyszerű történetet, amelyben egy teljes világot mutatnak meg. Ez a világ egy kisváros lestrapált színterein tenyészik. Itt telnek "A gyermek" két főhősének, a 18 éves Somának (Deborah Francois) és a 20 éves (Brúnónak Jeremie Renier) a mindennapjai. Ide érkezik vissza a munkanélküli-segélyen élő Sonia frissen született kisfiával, és miután sem az újdonsült papát nem találja, sem a közben bérbe pasz- szolt lakásába nem jut be, bejárja a jól ismert seftelőhelyeket, ahol Brúnóra ráakadhat. Már ez az indítás érzékelteti, semmi sincs a helyén a fiatal hősök életében. Vagy fordítva: nincs igazán saját helye a fiatal hősök életének. A folyóparti bozótosban átcsövezett napok, Bruno kisstílű tolvajlásai és piti alvilági ügyletei, a megszokott és olajozott "ügymenetei" sejtetik, amin egy kisbaba érkezése sem változtat semmit. A fordulatot az a pillanat hozza, amikor Bruno a saját gyerekéből is üzletet csinál. Elindul egy úton, amely törvényszerűen a börtönbe vezet. A Dardanne fivérek a történetet elviszik a végsőkig: Bruno elveszít mindent, hogy - a film végén halvány reménysugár - megtalálhassa önmagát. "A gyermekből", vagyis a filmből hiányzik az a sötét izzású szenvedély, az a lélekmélyi feszültség, amitől a testvérpár előző filmje, "A fiú" olyan megrendítő mélységet és emberséget kapott. Annak főszereplője tragikus hős volt, noha nem bukott el. Ennek a filmnek a hőse elbukik, de sorsa meg van fosztva a tragédiától. Ez a filmben a legkegyetlenebb, a Dardanne fivérek napjaink egy szorító társadalmi problémájáról, a céltalan és felesleges nemzedék elhullásának közönséges mindennapiságáról mesélik el szomorú történetüket... . MAGYAR SZÓ —A HÍD 15 Jordán Tamás színművész, rendező, a Nemzeti Színház FŐIGAZGATÓJA Egy csepp emberség Újabb írást közlünk a Kossuth Rádió Reggeli Krónikájában sugárzott Egy csepp emberség című, másfél milliós haugatottságú vallomás-sorozatából. Van József Attilának egy töredéke, csodálatos négy sor: "Örökkön háborog a tenger / örökkön zúgnak a lombok / örökkön fájdalmas az ember / örökkön kicsik a dolgok." József Attilát nagyon lehet szeretni, sok okunk van erre. Ez a négy sor nekem szinte mottó-jellegű. Ölyan csúcsa a költészetnek, amit nem akarok minősíteni, önmagáért beszél. Ez a két sor, hogy örökkön háborog a tenger, és örökkön zúgnak a lombok, ez képviseli az egyetemes világmindenséget, a végtelent, a természetet, a tengert, mint őselemet, és ebbe ágyazódik a harmadik sor, hogy örökkön fájdalmas az ember, ami az embernek a parányiságát jelenti ebben a fékezhetetlen mindenségben. És azt a konfliktust, ami abból áll, hogy tudatot kaptunk, tehát fölfogjuk a világot, és a saját életünket rövidnek, paránynak tekinthetjük, a világmindenségben elesettek vagyunk, a tudással és az értelemmel együtt kaptunk egy parányi - kinek mekkora jutott - reménytelenséget és fájdalmat. Ennek tükrében a dolgainkat, amiket olyan fontosnak tartunk, s loholunk az életben tulajdonképpen mindenféle után, voltaképpen nagyon picinek tekinthetjük. Hirdessen a Magyar Szóban, Amerika legnagyobb példányszámban eladott magyar nyelvű • hetilapjában! Lépjen velünk kapcsolatba ^0 MOST! UJSAG@AHID.COM
