Amerikai Magyar Szó, 2006. január-május (104. évfolyam, 233-254. szám)
2006-04-28 / 250. szám
6 MAGYAR SZÓ — A HÍD Hazai hírek 2006. ÁPRILIS 28. Megállapodást kér a gazdaság Közösen, felelősen és együtt tegyünk az ország felemelkedéséért - javasolja közös kiáltványban 16 munkaadói szervezet vezetője. A gazdasági elit felelős és fenntartható gazdaságpolitikát, állami és magánfinanszírozáson alapuló egészségügyet, államháztartási és a versenyképességet növelő adóreformot sürget. A munkaadók azt kérik az újonnan megalakuló Országgyűléstől és az új kormánytól, hogy működjenek együtt négy, általuk kulcskérdésnek nevezett probléma megoldásában. Az aláírók elsőként felelős és fenntartható gazdaságpolitika megvalósítását sürgetik, ezen belül a monetáris, a fiskális és az adópolitika ösz- szehangolását, az államháztartási deficit mielőbbi lefaragását, az euró miharabbi bevezetését és a szakképzés összehangolását a gazdaság igényeivel szorgalmazzák. A gazdasági elit államháztartási reformot, kisebb és szolgáltató államot, új, régiós elven alapuló, a mainál lényegesen hatékonyabb önkormányzati rendszert szeretnének. Fontosnak tartják az egészségügy átalakítását: az állam felelősségével működő, de részben magánfinanszírozásra épülő egészségügyet és társadalombiztosítási reformot is szeretnének. Hozzányúlnának az adórendszerhez is, egyszerűbbé és versenyképesebbé tennék azt egy átfogó adóreform keretében. Siettetnék a helyi iparűzési adó megszüntetését, csökkentenék a foglalkoztatás közterheit, szigorítanák az adó- és járulékbehajtást, növelnék az adófizetésre kötelezettek számát, csökkentenék az adókedvezményeket. A gazdasági elit szerint a fentiek nélkül nem lehet sikeres a konvergenciaprogram, hazánk nem tudja "az európai fejlődés lehetőségeit maradéktalanul kihasználni", és így "visszafordíthatatlanul lemaradunk". A kiáltvány megfogalmazói szerint a reformokhoz új társadalmi szerződésre, olyan új gazdaságpolitikára van szükség, amely egyszerre veszi figyelembe "az ország stratégiai céljait és lehetőségeit, valamint az üzleti világ véleményét". Ezért májusban háromoldalú tárgyalásokra várják az új parlamenti pártok és az új kormány vezetőit. A kiáltványban fogalmazott célokkal nagyjából megegyező kísérlete volt tavaly Kóka János gazdasági miniszternek. A liberális politikus júliusban adta át hazánk gazdasági kilátásairól szóló tervezetét a négy parlamenti párt gazdasági szakértőjének. Annak a nyilatkozatnak is az volt a célja, hogy politikai ciklusoktól függetlenül együttműködés alakuljon ki a gazdaságpolitika alapvető céljairól. Azt a javaslatot a két kormánypárt és az MDF végül aláírta, a Fidesz azonban nem. Szocialista győzelem, MSZP-SZDSZ-koalíció: 210 képviselő A második fordulóban az MSZP 110 egyéni mandátumból 62-t szerzett meg, a Fidesz-KDNP pedig csak 41-et, noha 47 körzetben indult első helyen. Az SZDSZ 3, az MSZP-SZDSZ közös jelöltje pedig 2 helyen győzött. Az összes, azaz 386 mandátum várható megoszlása a következő: MSZP 186, Fidesz-KDNP 164, MSZP-SZDSZ 6, SZDSZ 18, MDF 11 és Somogyért Szövetség 1. Az eredmények nem véglegesek, mivel 11 választókerületben ezeket még befolyásolhatják a hét végére beérkező külföldi szavazatok. MA pártvezetők nyilatkozatai a választások után ELSŐ REAKCIÓK "A győztesnek van egy fontos felelőssége, az, hogy ezzel a győzelemmel egész Magyarország nyerjen" - mondta Gyurcsány Ferenc a Köztársaság téren ünneplő tömegnek. Orbán Viktor felajánlotta lemondását, Kuncze Gábor nem akar miniszter lenni, Dávid Ibolya pedig jelezte: az egyoldalú jobboldaliság nem út. Április 24. "Győztünk" - jelentette be az ünneplő tömeg előtt Gyurcsány Ferenc, majd arra figyelmeztette hallgatóságát, hogy "a győztesnek van egy fontos felelőssége: az, hogy ezzel a győzelemmel egész Magyarország nyerjen." Gyurcsány kifejtette: olyan országot szeretne, hogy aki a piros színt választja, az is büszke lehessen magára, de az is, aki a narancsárgát, a kéket vagy a zöldet választotta. Az önmagában álló pirosnál, narancsnál, kéknél pedig van valami fontosabb, az pedig a nemzeti zászló piros- fehér-zöldje, jegyezte meg. "Amit nyertünk, az nem elsősorban hatalom, hanem felelősség és feladat is" - fogalmazott Gyurcsány, majd arról beszélt, hogy hisz Magyarországban, a kézfogás erejében, az összekapaszkodás elkerülhetetlen törvényszerűségében, abban, hogy minden magyart fölemeljenek, szülessenek azok kis faluba, városba vagy Budapestre. "Ez a haza csak annyit tud adni nekünk, amennyit mi adunk neki" - szólt a tömeghez, majd köszönetét mondott a baloldalnak, a liberálisoknak és a "sokmillió jóakaratú magyar embernek", akik dolgozni akarnak, és előre kívánnak menni. A Fidesz kongresszusán Orbán Viktor a többi vezetővel együtt felajánlja lemondását, de ha ismét bizalmat kap, a szövetség egyben tartásán fog dolgozni, mert Európában a jobboldalon csak az összefogás piacképes - mondta a Fidesz elnöke. Orbán Viktor kifejtette: az elvesztett választások miatt nem lesz a FI- deszben bűnbakkeresés, a kampányért minden felelősség őt terheli. Arra a kérdésre, hogy vajon a Fidesz jól mérte-e fel, mire van szükségük az embereknek Magyarországon. Orbán Viktor szerint tény, hogy a nemzeti konzultáció és a gazdasági konzultáció során több, mint hárommillió emberrel került kapcsolatba, ennyien mondták el véleményüket. "Az más kérdés - tette hozzá, hogy ebből a megfelelő következtetéseket vontam-e le". Arra a kérdésre, visszavonul-e egy időre, mint tette a 2002-es választás után, Orbán azt mondta: az más helyzet volt, akkor nem volt a párt elnöke. Ha ismét bizalmat kap, most a szövetség egyben tartásán kíván tovább dolgozni, amely 2 millió 250 ezer ember bizalmát kapta meg. Az alkotó ellenzék fogalma a jövőre vonatkozik, most azonban a jelennel kell foglalkozni, közölte Orbán Viktor. Mint mondta: először le kell zárni a választásokat, értékelni a történteket, levonni a tanulságokat, összefogni a híveket és rendezni a sorokat, (index.hu) A korábbi választásokon jellemzően a kormányzó pártok veszítettek, ezt a mostanit azonban nem az MSZP- SZDSZ többség nyerte meg, hanem az ellenzék veszítette el, ezen belül is, az ellenzék legnagyobb ereje a Fidesz - mondta az MTV Nap-kelte című műsorában Dávid Ibolya, az MDF elnöke. A politikus szerint a választásokkal bebizonyosodott, hogy az eddigi, négyéves ellenzéki jobboldali politika nem járható út. A Fidesz stílusában és tartalmában is távol került a rendszerváltozás, valamint az európai középpártok és a kereszténydemokrácia hagyományaitól vélekedett Dávid Ibolya. Jobboldali párt nem lehet tőkeellenes, külföldellenes, privatizációellenes - említett néhány példát. Az MDF vezetője szerint éppen ezért nem tudtak összefogni az első forduló után: "ott voltunk mi egy konzervatív értékrenddel, és ott volt a Fidesz egy be- azonosíthatatlan értékrenddel". Kuncze Gábor, az SZDSZ-elnöke a Nap-keltében hangsúlyozta, hogy bár még tizenegy körzetben nem lehet biztosan tudni a mandátum sorsát, a legnagyobb valószínűsége annak van, hogy nem lesz az MSZP-nek abszolút többsége és koalíciós kormány alakul. A várható MSZP-SZDSZ koalícióról Kuncze elmondta: "mind a két párt törekszik arra, hogy a programjából minél többet megvalósítson. Pusztán csak a kormányzás kedvéért nekünk például nem érdemes belemenni." Az SZDSZ-elnök szerint hozzá kell nyúlni olyan szent tehenekhez, amilyen az egészségügy, a köz- igazgatás, az adórendszer vagy a szociálpolitika. "Ezek közül van olyan, amely jó irányba indult el, és van olyan, ahol keményen vitatkozunk" - mondta az MSZP-ről szólva. (index.hu, MTI összeállítás)