Amerikai Magyar Szó, 2006. január-május (104. évfolyam, 233-254. szám)
2006-01-13 / 234. szám
16 MAGYAR SZÓ —A HÍD Elemző 2006. JANUÁR 13. Kóma Aczél Andre Az izraeli állam történetének legvitatottabb katonapolitikusa a lehető legrosszabb pillanatban lépett le a politikai színpadról. Ez az állítás csak akkor nem lenne igaz, ha volna hozzá mérhető egyéniség és az övével egyenlő politikai támogatás a palesztinokkal kötendő béke koncepciója mögött. Sáron állapota válságos, de stabil Január 10. Arid Sáron izraeli kormányfő állapota január 10. reggeli jelentések szerint válságos, de stabil. Az izraeli kormányfőt lassan élesztik fel a szélütése utáni mesterséges kómából. Már képes egyedül lélegezni, és megmozdította testének mindkét oldalát. Egy izraeli lap szerint Sáron állapotát súlyosbíthatta, hogy első agyvérzése után véralvadásgátló szereket kapott. (MTI) Én azonban ilyen embert és ilyen erőt nem látok. Ha Ariel Saronra nem most csap le a mindannyiunkra váró végzet, akkor az idén márciusban ő és új pártja, a Kadima ("Előre!" - de lehet "Hajrá!"-nak is fordítani) simán megnyeri a választásokat, éspedig a kormányfő korábbi baloldali, liberális és centrista ellenfeleinek élénk támogatásával. Ennek az embernek a legnagyobb tette volt a Kadima, vagyis "önpuccsa", amivel szétverte az általa (is) alapított, emblematikusan jobbboldali Likud pártot, s amivel magához tudott vonzani olyan vén, baloldali csatalovakat, mint Simon Peresz, volt munkapárti miniszterelnök. Sáron, kit én pár éve az izraeli jobboldal "vérebének" minősítettem, meghallván a történelem parancsát, a szélsőjobboldalról a centrumba húzódott, mert felismerte, hogy7 békét csak onnan, egy merőben új koalícióval lehet csinálni. Az volt a klasszikus pillanat, amikor Sáron halálosan ráunt saját pártjára, a Likudra, amelyben mind a mai napig a vallásos cionizmus képviseli a legnagyobb szellemi-erkölcsi erőt. Párttársai folyamatosan azt hitték róla, hogy ő ebben a szellemben építgeti a Gázát és Ciszjordániát is magában foglaló Nagy- Izraelt (elsősorban telepítések révén), és képtelenek voltak vele tartani. Sokkolta őket, amikor ez a nagyon gyakorlatias katonapolitikus felismerte: az álomról le kell mondani, mert ebben a Nagy-Izraelben előbb-utóbb több lesz az arab mint a zsidó. Lemondott tehát a doktrinér illúzióról; egyoldalúan kiürítette Gázát s vélhetően valami hasonlóra készült Ciszjordániában is. Szótárát átrendezte: palesztin államról, izraeli "megszállásról" beszélt konzekvensen, mindvégig maga mögött érezve Bush amerikai elnök erős támogatását. Fogadok rá: ő, meg a nemezisének hitt, vele gyakorlatilag egykorú baloldali Peresz azért fogtak össze ebben a vállalkozásban, mert történelmet akartak csinálni. De nem hallgatható el, hogy Sáron nem a tárgyalásos, hanem az egyoldalúan adományozó béketeremtés koncepciójának szülője volt. Az arabokkal soha nem egyeztetett, Arafatot "lenullázta". Ergo a saját feltételei mellett kínált (s a jövőben: kínált volna) békét. Az arab remények- től/követelésektől elég távolit. Volt néki egy erős aduja. Gázában tudniillik, amelyet önkéntesen átadott a palesztin hatóságnak, a szabadság pillanatától kezdve, mint a napi hírek elmesélik, gyakorlatilag anarchia van. A palesztinok azt a szörnyű tézist igazolják, hogy frakcióik képtelenek ötről hatra lépni - márpedig ha a kicsi Gázát nem képes egy központi hatalom erélyesen igazgatni, akkor hogyan lenne képes a nagy Ciszjordániát?! Arra is van egy fogadásom, hogy Sáron ezzel az érvvei adott volna vissza nekik a saját földjeikből, saját kormányrzásra, szemtelenül keveset. De a világ szemében mégis valami megfoghatót. Hogy lehetséges utódai - jobbosok?, balosok? vele egy húron pendülők? - mit tesznek majd, arra lehet spekulálni és fogadni. Egy7 biztos azonban: sorsdöntő helyzetekben és pillanatokban az izraeli demokrácia erős parlamenti háttérrel bíró erős miniszterelnököt, erős koncepciókat igényel, és ilyenek nincsenek a láthatáron. A palesztin önállóság hosszú időre be lesz szorítva "Gáza falai" közé, dicstelen jelennel, talán dicstelen jövővel, Izrael meg visszaül saját libikókájába. (Népszabadság, 2006. január 6.) Nem istenítélet Kolláth György (alkotmányjogász) Meglehet, Darwin evolúciós elmélete is hiányos, ám az még nem kellő ok arra, hogy (helyette) egy igazolhatatlan, vallásban gyökerező alternatív elméletet oktassanak az iskolában. Különleges karácsonyi ajándékot adott országnak és világnak az Egyesült Államokban egy szövetségi bíró. John Jones határozatában kimondta, hogy az "intelligent design" (az úgynevezett intelligens tervezés: ID) elmélete összeegyeztethetetlen az egyház és az állam alkotmányos elválasztásával. Ezért tilos a természettudományos tanórákon tényként a diákoknak oktatni, hogy a világot természetfeletti erő hozta létre. E tannak odaát olyan hívei-hívői vannak, mint Bush elnök, de ez a független bíró(ság)nak nem sokat számított. Az immár leértékelt tan szerint a természet annyira összetett és bonyolult rendszer, hogy azt nem lehet az evolúcióval megmagyarázni. Ezért hát kellett, hogy legyen egy (intelligens) teremtő, egy természetfeletti lény, aki mindezt megalkotta. Lehet az egy vagy több, földi vagy földönkívüli lény, a vallásos meggyőződésű személyek szerint maga az isten. Ezt a tételt zúzta szét az európai szemmel bátor, hatásában messze mutató, indokolásában gazdag bírói döntés. Az ügy jellegzetesen amerikai. Valahol Pennsylvaniában, egy középiskolában elvárták a középiskola természettudományos tárgyakat oktató tanáraitól, hogy az ID elméletét oktassák. Becsméreljék, rossz színben tüntessék fel az evolúciós elméletet, ugyanakkor érveljenek a vallásos alapokon álló ID mellett. Szülők és civil szervezetek keresete nyomán született meg a bírói döntés, melyből a következők emelhetők ki leginkább. Az ID elmélete nem tudományos, és nem választható el alkotóitól és vallásuktól. Meglehet, hogy Darwin evolúciós elmélete is hiányos, ám ha egy tudományos megközelítés nem ad teljes körű és kimerítő magyarázatot, az még nem kellő ok arra, hogy (helyette) egy igazolhatatlan, vallásban gyökerező alternatív elméletet oktassanak az iskolában, avagy hogy félremagyarázzanak tudományos állításokat. A világsajtó szenzációként interpretálta a döntést, a hátterét és várható hatásait. Itthon elszórt, ambivalens és át- hallásos kommentárok jelentkeztek - még az ünnepi megnyilatkozásokban is. Főcím volt az újságban: Krízisben az ember, krízisben az egyház. Ünnepi beszédben jött a harcos kiállás, Reményik Sándor költő elmaradhatatlan idézetével: "Ne hagyjátok a templomot, a templomot s az iskolát!" Alkotmányos szabályokról és jogokról nemigen esett szó. Mintha belefáradtak volna az érdekeltek az iskolafinanszírozási polémiába, melyben egészében véve senkinek sem volt igaza, s ezt a végeredmény igazolta is!? Lássunk néhány alkotmányos megközelítést s a belőlük származó párhuzamot! Önző és megosztó követelés volt, illetve volna a parkolópályán lévő európai alkotmányban akármelyik vallás, egyház, hit dicsőítő megjelenítése. Ugyanez áll a hazai alkotmányra is. E próbálkozás (kultúr)történeti argumentumokkal operál ugyan, de a cél a mának s a jövőnek szóló, jogilag deklarált hegemónia. A befolyásszerzésben semmi elítélnivaló nem lenne, ha alkotmányos tételt nem sértene, mely így szól: "A Magyar Köztársaságban az egyház az államtól elválasztva működik." Az állam működésének csúcsán az alkotmány áll. Márpedig az alaptörvénynek világinak és világnézetileg semlegesnek kell lennie. Ehhez Magyarországon vallási pluralizmus társul, miért kellene tehát egyet-kettőt közjogilag preferálni a vallás szabad szervezetei s azok fundamentális elvei közül?! A modern és belátó hazai alaptörvény a lelkiismereti és vallásszabadságról ezt is mondja: "Ez a jog magában foglalja a vallás vagy más lelkiismereti meggyőződés szabad megválasztását vagy elfogadását, és azt a szabadságot, hogy vallását és meggyőződését mindenki vallásos cselekmények, szertartások végzése útján vagy egyéb módon akár egyénileg, akár másokkal együttesen nyilvánosan vagy magánkörben kinyilváníthassa vagy kinyilvánítását mellőzze, gyakorolhassa vagy taníthassa." Bárki lehet tehát egyházhoz tartozóan vallásos, egyházi kötődés nélkül, a maga módján hívő, avagy vallástalan. Közöttük kötelem és rangsor, állami-jogi értékrendiség nincsen. Senki világnézete, meggyőződése nem kötelező más személyre nézve, és a maga hitét mindenki - akár másokéval szemben is - szabadon követheti, sőt hirdetheti is. Az egyház autonómiát élvez az állam előírásaival szemben, állami felügyelet alatt sem áll, ellenben az egyházak és az állam együttműködnek számos közfeladat megoldásában. Az alkotmány tiszteletben tartásának talaján az amerikaihoz hasonló affér itthon nem fordulhatott volna elő, ám ha mégis, nagyban- egészében hasonló határozat született volna nálunk is. Egy fontos kivétellel: az érvelés alkalmasint szerényebb volna. Jogilag is ül mindaz, amit Jones bíró állít. De miután a jogrendünkben a bírói határozat mindenkire kötelező (1997. évi LXVI. törvény 7. paragrafusa), annak indokolása nem lehet túl avantgárd. Az alkotmány 70/G paragrafusa szerint pedig tudományos igazságok kérdésében dönteni kizárólag a tudomány művelői jogosultak. Mégsem, és még itt sem, Jones bíró ment szembe az Európában honos elvekkel, hanem helyretette a pennsylvaniai iskolagazdák bigottságát. Seneca szerint a jó bíró elítéli, de nem gyűlöli azt, amit helytelenít. J. Jones épp ilyen. (Magyar Hírlap, 2006. január 5.)
