Amerikai Magyar Szó, 2006. január-május (104. évfolyam, 233-254. szám)
2006-04-14 / 248. szám
18 MAGYAR SZÓ —A HÍD Irodalom 2006. ÁPRILIS 14. Balra nyugszik a Nap (52.) Az ígéret földjén A román légitársaság gépe egy órára leszállt Bécsben. A városba nem lehetett kimenni, így az első benyomásom Nyugat-Európáról az az álságos kép volt, amit a repülőterek nyújtanak, és aminek véletlenül sincs köze az országhoz vagy népéhez. Chanel, Kent, Ford reklámok, utazási irodák csodálatos képei álombéli tájakról, bárok, vendéglők álombéli árakkal, és rohanó emberek. Bementem az illemhelyre, a Daisy két fia velem. "Lássuk, hogy húzod le!" Kerestem egy láncot, egy gombot, egy pedált. A srácok röhögve odébbálltak, az övék öblített. Még próbálkoztam, aztán ahogy feladtam és elléptem, az én kagylómba, is zubogott a fotocella által elindított víz. Találtam egy vámmentes boltot, bementem, nézelődtem a sok luxus cigaretta és pia között. Vettem két képeslapot, egyet Anyáméknak, egyet Váradra, hogy ne keressenek. Aztán felfedeztem a polcon egy üveget, aminek a tartalmáról olvastam, filmekben itták, de soha nem került a közelembe. Megnéztem a címkét, amikor elolvastam, hogy agavéból készült, megvettem. A Nagymama szentmiklósi agavé-bokra villant fel. Akkor ittam először Tequilát. A gépen a nagyobbik srác ujjongva mesélte az anyjának, milyen hülye vagyok. Az öccse a védelmemre kelt, a másik kapott az anyjától egy nyaklevest, amire hisztériásán bőgni kezdett. Közben megkóstoltam az aga- vé-pálinkát. Szerettem. Felajánlottam a szomszédomnak. Nem fogadta el. Kérdeztem, marad-e az USA-ban. Elült mellőlem. Azt hittem, a stílusom zavarja. Átültem egy barátságosabb mellé. Mikor megkérdeztem, az állkapcsa ösz- szeszorult. "Mit akarsz ezektől?" - kérdezte Daisy. "Az anyjuknak nem merik megmondani, és téged majd beavatnak?" Hátul ült egy öltönyös, hellyel kínált, és ő kérdezett. Készségesen mondtam, hogy mi járatban vagyok. A piámból nem akart "Fi seriös, Domnule". A hangsúlyból kapcsoltam "Legyen komoly, Uram!" - az egyik kísérő szekus volt. Dehát késő, nálam minden szabályos volt. Sok sikert kívánt az új életemben. "Ne felejtse el, honnan jött." "Ha akarnám sem tudnám" - mondtam, és visszamentem a családomhoz. Nemsokára táplálták az utasokat. A belföldi járatokon fogmosópohárban felszolgált langymeleg innivaló után kellemes meglepetés volt a kaja tálalása és minősége. Meg akartam őrizni a román esz- cájgot, de a légikisasszony visszakérte. Utána kávé és italok. A sör mellett döntöttem, ami aztán a mexikói tütüvel kombinálva teljesen elfeledtette velem, milyen letörve sirattam néhány órával azelőtt hátrahagyott életemet. Kora délután szálltunk le a Kennedy reptéren. Előtte a pilóta megtette a tiszteletkört. Sokmindent nem tudtam kibogozni első látásra, de felfedeztem a World Trade Center tornyait, és tudtam, hogy jó helyen járok. A kijárat után egy irodába vittek, ahol az Arthur Millertől ismert Bevándorlási Hivatal egy kreolbőrű, erős akcentussal beszélő egy hétre kaptam a Social Security számot, egy másik hét múlva a postaládában volt a zöldkártya. Rajta kódolva az adataim, a hüvelykujjam lenyomata, és a tequila-sör kombináció okozta pirospozsgás arcomon egy széles, elégedett vigyor. Miért is ne? Hiszen ezt akartam. "Most láthatod a különbséget" - mondta Daisy, ahogy a taxi robogott a Belt Parkway aszfaltján a brooklyni lakás felé. "Ha akarsz, holnap mehetsz dolgozni, ha pedig rád hagytam volna, egy félév, míg beengednek". Az orosz taxisofőr nem volt hajlandó csacsogni velem, pedig oroszul is negédeskedtem. Robbant fel, hogy most mehet vissza a Kennedyre sorbaállni. Búcsúzóul hallottam, ahogy oroszul káromkodott. A lakás a legfelső emeleten volt. Három hálószoba (ami később jól jött), két fürdőszoba teniszpálya méretű nappali. .Az erkélyről nem, de a tetőről látni lehetett az Empire State Building tornyát, a Szabadság szobrot, és az égre kirajzolódott a World Trade Center két tisztje ült az asztal mögött. Megnézte az útlevelemet, vízumomat, összehasonlította egy listával. Nem kínált hellyel, hát leültem magamtól. Sunyi oldalpillantással vette tudomásul. "Születési dátuma" - mondta Daisynek. "Mikor születtél?" Elmondtam angolul, Daisy elismételte, ez így ment az ötödik kérdésig, míg hozzám fordult "Te beszélsz angolul?" "Azt hiszem, eddig azt csináltam" "Miért nem mondtad?" "Mert rám se néztél, s a viselkedésedből azt hittem, az újonnan jöttéknek pofa be". Attól fogva hozzám beszélt, de az undor ott vibrált a hangjában. Lefényképeztek, ujjlenyomatot vettek, beírtak egy számot a vízumom alá. A szám alapján rá A hirdetés befektetés. Fektessen be a Magyar Szóba! Hívja az 1-877- A MAGYAR telefonszámot vagy küldjön emailt a hirdetes@áhid.com címre! impozáns tornya. A srácok bevonultak videojátékokat játszani és bőgetni a zenét, mi elmentünk vásárolni, mert négy hónapig üresen állott a jégszekrény. Daisy imádnivalóan kedves volt. Jót tett neki, hogy végre otthon lehetett, hogy együtt lehettünk. Hideg vacsora került az asztalra volt egy üveg vodka, sör, és mindenki szállt el az örömtől. Még kissé kába voltam az úttól, az időeltéréstől, a tequilától, de az általános öröm elöntött engem is. Végülis én is itthon voltam, ha még nem is tudtam, hol a villanykapcsoló. A kisebbik fiú tette ki a lelkét, szinte kitalálva a szükségeimet. Vele már rég haverek voltunk, a Piscina, a lovaglás Váradon a Hetedik Gátnál, a sok emlék összekötött. És hirtelen a nagyobbik is megenyhült. Felállt, tósztot mondott. Már majdnem meghatódtam volna, mikor a tószt befejeztével koccintott velem. Olyan erővel csapta a poharamhoz az övét, hogy vodka-kóla boldog kombinációban fröccsent az ingemre, az arcomba és az ölembe. A srác hisztériásán nevetett, jött a nyakleves, a bőgés, és az elviharzás a szobájukba. A becsapott ajtóra Daisy felugrott, és benn a szobában lekent mégegyet az ünneprontónak. Míg törülgettem maSZERKESZTETTE: KERTÉSZ GABRIELLA gam, a kicsi együttérzően sóhajtott. "És ez még csak az első este" - mondtam nevetve. "Légy türelmes" - javasolta "Meg fog változni" "Nem hinném" - mondtam. A tények kedvéért. Lehorgasztotta a fejét "ÉN sem" - motyogta, és majdnem sírt. Elvonultunk a hálószobába, a sampon, a fürdő, a sok kényeztetés jólesett, és a váradi nyomortanyám kiálló rugói után jólesett a házasélet civilizált körülmények között. Daisy sírt egyet. "Ez miért volt." "Nem tudom. Olyan jó, hogy végre itt vagy... két éve ezt akarom... de félek is. Liron el fog rontani mindent... Nem hagyjuk, ugye?" "Én megpróbálom a tőlem telhetőt. A türelem hathat. Az otthoni környezetben talán megnyugszik. Még csak kölyök" ... És mondtam, mondtam, közben Apám járt az eszemben "Bevetted. Mit?... Majd meglátod." Már kezdtem látni, de nem volt még értelme kongatni a vészharangokat... Másnap a srácok iskolába mentek, mi kimentünk Jerseybe visszahozni egy ismerőstől Daisy kocsiját. A Holland alagútból ki jövet megkértem Daisy t, húzzon félre. Átsétáltam a World Trade Center déli tornyához. Megkerestem a sarkát, és felnéztem. A negyvenedik emeletig láthattam, a többi keskeny tűvé válva már eltűnt az alkonyodó ég felhői közt. "Simogasd majd meg" - kért Apám, "S majd mondd el, milyen a tapintása". Kő volt, hűvös kő, ahogy nekitámasztottam a homlokom, tudatosodott bennem, hogy New Yorkban vagyok, örökre és visszavonhatatlanul. A Vártemplom tapintása mindig jobban esett a tenyeremnek. Erről nem tehetek... Brooklynban az 54-es utcán laktunk, ahol a J és Flatlands Avenue keresztezi. Rezidenciális zóna, időbe tellett, amíg találtunk parkolót. Az épület előtt állt a szomszéd, két dalmát kutyájával. Elhúzta őket. "Hagyja, nekem is van" - mondtam, belémvillant, hogy csak volt... A szomszéd meginvitált, egy órát kérdezett Romániáról. Daisy hazalépett főzni és nyaklevest osztogatni. A beszámoló lefoglalt, a társalgás feldobott. Mikor hazamentem, mégis felsejlett bennem, hogy idegenek közt vagyok. Daisy bekapcsolta a Tv-t, elémtette a műsort: "Válassz!" Sehol nem találtam egy kapaszkodót, egy idegen arcot. De a román Tv nem hiányzott. Valami filmet néztem, verekedtek, aztán smároltak. Élveztem, hogy angolul teszik, tanulok szavakat, csiszolódik a kiejtésem. A bukaresti konzul erre bíztatott. "Jó az angolod, majd nézzél sok Tv-t, még azokat a hülye reklámokat is" (akkor még nem tudtam, mit ért ezalatt). Amíg Daisy nálam volt, kikapcsoltatta a telefont. Most visszajött a tónus, hívtam a szüléimét. Elmondtam gyorsan az új benyomásokat. Apám kérdezett erről arról. Anyám örült, hogy jól vagyok, lelkemre kötötte, hogy vigyázzak magamra, aztán "Jaj, ez egy vagyonba kerülhet" felkiáltással javasolta, hogy mára hagyjuk abba. Mikor letettük, bámultam a készülékre, és láttam, hogy görbül le Anyám szája és öntik el a szemét a könnyek. . Folytatjuk
