Amerikai Magyar Szó, 2006. január-május (104. évfolyam, 233-254. szám)
2006-03-24 / 245. szám
28 MAGYAR SZÓ —A HÍD Irodalom 2006. MÁRCIUS 24. Balra nyugszik a Nap (49.) Técsy Sándor "Ugorgyunk" ■ Mikor Nyilas Misi jövedelem kiegészítésképpen a vak Pósalaky Úrnak olvasta az újságot, az unalmas, semmitmondó részeknél az öreg rászólt: "Ugorgyunk!" Az utolsó évemre a Nagy Népi Dák Paradicsomban most ■úgy emlékszem vissza, mintha valaki az agyamban megnyomott volna egy "Fast Forward" gombot. A napi rutin mellett, amikhez már évek óta hozzá voltam szokva, néha történtek dolgok, amik már az én életem menetén nem tudtak változtatni. Világos volt: vagy úszom, vagy megfulladok. Vagy sikerül elmeh- nem, vagy marad a rossz román rum, a börtön, vagy az öngyilkosság. Mivel szerettem élni, és nem vonzott a cellában töltendő évek perspektívája, maradt az elmenetel. Bármi áron. Novemberben kezdtem el az új "házasulásosdi" játékot. Decemberben a színház Debrecenbe ment. Csorna Jutkát, mert készült Magyarországra, nem engedték jönni. Én rajta voltam a listán. Nem játszottam a darabokban, és kértem az amerikai házasságot. Most már tudom, elvittek Magyarországra, mert kíváncsiak voltak, kikkel találkozom. Csak történt egy nem várt apró változás: Tóth Gyuri vitt kocsival. Debrecenből felszaladtunk Pestre, Gyuri, Colpacci és jómagam. Négy nappal azelőtt, december 10-e lehetett, a magyar TV bemondta, hogy elfogták és kivégezték a rendőrgyilkosokat. Pesten hívtam Sisát. "Megvan a dohány? Holnap mehetsz, minden működik, nincs radarzár." "Késő, testvér. Hivatalosan megyek, beadtam a házasságkérést". "Ha kicsesznek veled, vagy nem győzöd kivárni, csak csörögj!" "Kösz, de remélem, menni fog..." "Küldj majd egy lapot a Szabadság-szoborral". Visszamentünk Váradra, és folyt tovább az élet, a színház, a Transylvania vendéglő és a rum. Tudtam, hogy nagyító alatt vagyok, de nem érdekelt. Újat már úgysem tudhattak meg rólam, csak vigyáztam, hogy mást ne keverjek szarba. Daisy tanácsára mindenkivel közöltem a szándékom, miheztartás végett. Szépen le is maradt mellőlem majdnem mindenki. Maradt Miske, aki akkor még fújt a gondolattól, hogy valaki elhagyja Erdélyt, maradt Lexi, aki suttyomban útrakész volt, és maradt Tóth Gyuri, aki már féllábbal az Óceánon túl járt, s aki azóta már mindenestül "élvezi a gyáripart", ahogy Molnár Ferenc mondatta a Liliomban a Ficsúrral. És eljött 1980, a madridi emberjogi konferencia, ahol az asztalok roskadoztak a román emberjogi visszaéléseket leíró dokumentumoktól. Be kellett fogni a Nyugat száját, különben ugrott a "Kedvezményes Náció" státusz, oda a geseft. A Vezér Castro mintájára, a "szabadság-flotta" szárazföldi változataként százszámra engedte el a kieresztett közbűntényese- it, homokosokat, lólopó cigányokat, útonállókat, és engem. Áprilisban megjött a házassági engedély, júniusban megjött Daisy a két fiával, és kijelentette, hogy innen már csak mint férj-feleség, boldog család, megyünk az Újhazába. Tervnek szép volt, a "boldog család" része nemigen jött össze. A kivándorlók össze kellett szedjenek három tucat okmányt. Egyik-másikat lehetetlen volt beszerezni, egyik másikról Kafka sem álmodhatott volna. Nem volt semmilyen fűtés a lakásomban, de kellett egy papír, hogy nincs gázszámla- hátrálékom. Villanytelep, könyvtár, bank, közüzemek, lakásgazdálkodás, és még húsz irat. A vállalatok megkapták az ukázt, hogy ha kell, hetekig késleltessék az iratok kiadását. Sokszor már az akkor kemény valuta, kávé vagy Kent cigaretta sem segített. És akkor - Deus ex machina - Sorin, egyik szerelmem öccse, aki az én nyomortanyámon szálldogált el a szeretőjével, átvett néhány nehéz fajsúlyú papírt, feltette a paksa- méta tetejére, és két nap alatt aláíratta a főnökével. És bejött a képbe Márta, Bállá Miki kollegám-barátom szerelme, akit Mikin keresztül ismertem meg, s akiben ezáltal bíztam, ő összeszedett, legépelt, aláíratott minden baromságot, amit a Hatalom kért. Kettejük nélkül nem vagyok meggyőződve, hogy ép ésszel túléltem volna az egész procedúrát. Márta nemsokára Floridába repült. Fiát - Afrikából - és az öccsét megismertem, vele még nem kereszteződött az utunk. Gondolatban ezerszer megtettem, egyszer személyesen is megköszönöm. És Daisy ott lebzselt, várva a szabadulásomat. A két srác iszonyúan szenvedett. A lakásomban magára valamennyire adó csavargó .nem lakott volna New Yorkban, a civilizáció alapelemei (hideg-meleg víz, WC, klímaberendezés) sehol, akkoriban Váradon a zabpehely és a Cola csak Tv-ben fordult elő, és öt kilométer körzetben senki nem beszélt (vagy nem mert) angolul beszélni. Július elején létrejött a frigyünk. Horváth Karcsi jött el, Lexi parádézott a Daisy két fiával, és a képeken ott mosolyog egy lány, aki legszívesebben mindnyájunkat megölt volna. Nem tehetek róla, én is szerettem őt, nagyon is szerettem, de megbeszéltük, hogy mennem kell. Nekem már Romániában nem nő fű. Megértette, de soha nem fogadta el a helyzetet. Góbé volt. Nyári szünet jött, nemsokára VásárKedves Olvasók! Továbbra is szeretettel várjuk lapunk Mozaik rovatába írásaikat, verseiket. Köszönjük! helyre utaztunk. Apám-Anyám a nagyszülők szerepét játszották, Daisy azt leste, ki és hogyan akar tőlem elbúcsúzni. Minden telefonhívásból ügyet csinált, és kivágta a dilit, mikor egy magas szőke csaj az utcán a nyakamba borult. Zsuzsó volt, az unokatestvérem. Már- már kezdtek kételyeim támadni a jövőnket'illetően, de már kimondtam az "Á"-t. A "Bé" még váratott magára. A kisebbik srác imádott, a nagyobbik első látásra utált. Daisy naponta biztosított, hogy nem baj, ha nem vagyok zsidó. Apám egyszer rákérdezett: "Ha nem baj, mért mondod naponta?" (Mind a ketten beszéltek románul.) "Én ezt a különbséget soha nem hoztam szóba" - Daisy gyorsan kimagyarázkodott. Mikor lefeküdtek, Apámmal még iddogáltunk egy darabig. "Öcsi, már nem vagy kölyök" (34 voltam). "Tudom, hogy nincs visszaút. De bevetted..." "Mit?" "Majd meglátod." Évek teltek el, míg igazat adtam Friedrich Engelsnek a házasságról. FOLYTATJUK Zsigmond Aranka montázsa
