Amerikai Magyar Szó, 2006. január-május (104. évfolyam, 233-254. szám)

2006-03-10 / 243. szám

12 MAGYAR SZÓ —A HÍD AZ ELSŐ FELELŐS * MAGYAR KORMÁNY LEGFELSŐ SOR: Deák Ferenc: igazságügy; Kossuth Lajos: pénzügy; Mészáros Lázár: hadügy; Középső sor: Eszterházy Pál her­ceg: külügy; Batthyány Lajos gróf: mi­niszterelnök; Szemere Bertalan: belüg)’ ALSÓ SOR: Eötvös József báró: vallás és közoktatásügy; Széchenyi István gróf: közlekedés- és közmunkaügy; Klauzál Gá­bor: földművelés, ipar és kereskedelem. HUNGÁRIA RÁDIÓ NEW YORK minden kedden este 7-tól 8-ig a WPAT AM 930-as hullámhosszon. Hírek - magyar zene - hazai - és sport­politika - New York magyar gazdasági élete A mikrofonnál: APATINI GYULA Programvezető: Apadni Gyula 245 E 80 St.#5F NY 10021, T: 212-570-6441 Március 15. - ünnepi szám 2006. MÁRCIUS 10. Az engedmények visszavonása A március 13-i bécsi és a 15-i pesti forradalom hatására az udvar kénytelen volt az országgyűlési követeléseket elfo­gadni, ezekből törvényeket alkottak, amelyeket a király áprilisban szentesí­tett. A törvények tartalmazták a "Tizen­két pont" legtöbb követelését. A békés átalakulás Magyarországon Európában elsőnek és egyedülállóan - végbement. Gróf Batthyány Lajos (1806-1849) veze­tésével létrejött az első független, az or­szággyűlésnek felelős magyar kormány. A miniszterek többsége a kor reformpo­litikusai közül került ki, így helyet ka­pott a kormányban Széchenyi és Kos­suth is. Az észak-olaszországi forradalmak le­győzése után a császári hatalom meg­kezdte Magyarországnak tett engedmé­nyei visszavonását. A Habsburg-ház, már korábban bevált taktikájának meg­felelően fordította Magyarország ellen a nem magyar nemzetiségeket. Jellasics horvát bán, császári egységekkel meg­erősített seregével 1848. szeptemberé­ben betört az országba. A király felosz­latta az országgyűlést és lemondatta a Batthyány-kormányt. Az országgyűlés azonban nem adta meg magát, hanem a Kossuth vezette Honvédelmi Bizott­mányt bízta meg az ország irányításával és a honvédség megszervezésével. Jella­sics támadását visszaverték. 1848. de­cemberében az osztrák császári és a ma­gyar királyi trónra került Ferenc József elhatározta a "rebellis magyarok" leveré­sét. Az óriási túlerőben lévő császári hadsereg támadásba lendült, s 1849. ja­nuárjában a fővárost is elfoglalta. A par­lament és a kormány az ország keleti fe­lébe menekült, s Debrecenből szervezte az ellenállást. 1849. tavaszán a magyar honvédsereg ellentámadásba ment át, ki­verte az országból a császári haderőt. Er­délyt a lengyel származású Jozef Bem (1794-1850) tábornok vezette csapatok tisztították meg a császári seregektől. Miután Ferenc Józseffel nem sikerült megegyezni, a magyar országgyűlés 1849. áprilisában kimondta a Habsburg- ház trónfosztását, s Kossuthot Magyar- ország kormányzójává választották. Ek­korra azonban Ferenc Józsefnek sikerült az orosz cár aggodalmát felkeltenie, s óriási orosz haderő indult Magyarország eltiprására. A harapófogóba került ma­gyar honvédsereget a túlerő legyőzte, s a magyarok 1849. augusztus 13-án letették a fegyvert. A szabadságharc leverését szörnyű megtorlás követte. Október 6- án Aradon kivégeztek 13 honvédtábor­nokot (pk aradi vértanúkként vonultak be a magyar történelembe), Pesten pe­dig agyonlőtték gróf Batthyány Lajos miniszterelnököt. A börtönök megtel­tek, a honvédeket erőszakkal besorozták a császári hadseregbe. Aki tehette, kül­földre menekült. A szabadságharc leverése után Ma­gyarországot meghódított tartomány­ként kezelve, önállóságát felszámolva be­olvasztották a centralizált, abszolutiszti­kus módon kormányzott osztrák biroda­lomba. A honfoglalás és az államalapítás óta 1848-1849 a magyar nép legnagyobb tet­te volt. A forradalmat indító március 15- e jelkép lett: a kivívott szabadság megőr­zésének és az elvesztett szabadság vissza­szerzésének szimbóluma. A magyarság 1860 óta nemzeti ünnepének tekinti ezt a napot, függetlenül attól, hogyan véleke­dett erről a mindenkori államhatalom. A II. világháború utáni magyarországi kommunista rendszer nem tartotta nem­zeti ünnepének. Az 1950-es években "szocreál" demonstrációkat tartottak, s az 1848-1849-es eszmékhez az internaci­onalizmust, a "világforradalmat" igye­keztek hozzákapcsolni. Az 1960-as évek­től "diákünneppé" változtatták, "forra­dalmi ifjúsági napok" elnevezéssel össze­mosták március 15-ét olyan napokkal, olyan kommunista évfordulókkal, ame­lyeknek semmi közük nem volt a márci­usi ifjúsághoz. Akik e jeles nap esemé­nyeihez méltóan akartak ünnepelni, azokra nem ritkán rendőri gumibot várt. Az 1980-as évek végén rendőrök sorfalai között tízezres tömegek ünnepeltek mél­Március 15-e eszméjét a magyar tör­ténelemben a különböző politikai erők sokszor próbálták meghamisítani és aktuálpolitikai célokból kihasználni, mi több, kisajátítani. Akadtak azonban el­lenpéldák is. Ilyen volt az 1956-os forra­dalom, amikor október 23-án a szabad­ságot és függetlenséget követelő fiatalok, a tömegek március 15-e eszméjét, a "márciusi ifjak" követeléseinek jó részét ismételték meg. A nemzetiségi helyzet 1848-ban és a harcok kezdete Az újonnan megalakult felelős ma­gyar kormány élén gróf Batthyány La­jos miniszterelnökkel, energikusan látott hozzá a demokratikus polgári Magyaror­szág megteremtésének feladataihoz. A magyar kormánynak 1848. áprilisában sem pénze, sem hadserege nem volt. A pénzügyeket Kossuth Lajos irányította, aki önálló bankjegyek kibocsátásához fo­lyamodott, melynek fedezetét a társada­lom oly módon biztosította, hogy töme­gesen adták oda ékszereiket a hazának. A "Kossuth-bankók" alig vesztettek érté­kükből egészen a szabadságharc végéig. A helyi közrendet biztosító Nemzetőr­séget azonnal megszervezték. Május hó­napban pedig megkezdődött a saját fegyveres erőnek, a honvédségnek a to­borzása. A kibontakozáshoz, a célok si­keres megvalósításához leginkább időre és nyugalomra lett volna szükség. Mind­ez azonban nem adatott meg. Ennek két fő oka volt. Az első a császári udvar és a Monarchiát addig irányító hivatali és ka­tonai vezetés restaurációs törekvései, Magyarország 1848 előtti alárendelt helyzetének visszaállítására. A második ok pedig a Habsburg birodalom terüle­tén élő sokféle nemzetiség mozgalmának eleinte burkolt, majd nyflt támogatása a bécsi udvar részéről, valamint spontán nemzeti megmozdulásaik. A nemzetiségi mozgalmak közül a legkiemelkedőbb a horvátoké volt, akik pedig a középkortól kezdve széleskörű autonómiával rendelkeztek, a Magyar Királyság részeként. A horvát liberálisok követelése volt, hogy Horvátország, Szlavónia, Dalmácia, a magyar tenger­mellék és a horvát-szlavón Határővidék egyesüljön egy állammá. További köve­telésük volt a horvát nyelv hivatali hasz­nálatának joga. Vezérük Jellacsics József bán volt, aki a bécsi udvar és különösen Kollowrát kancellár bizalmát élvezte. El­lenezte a magyar kormány önálló had- ügyi, pénz- és kereskedelemügyi vezeté­sét és ezeket ismét eg)7 összmonarchiai kormány hatáskörében akarta látni. Mi­után Jellacsics a magyar kormányt vona­kodott elismerni és nem engedelmeske­dett a Pestről jött rendeleteknek, így kénytelen volt a magyar kormány az uralkodóhoz fordulni. Jellacsicsot 1848. június 10-én királyi kéziratban meg­fosztják ugyan tisztségétől, de az udvar tartalékban tartotta a magyar követelé­sekkel szemben. A magyar kormány haj­landó lett volna a horvátokkal meg­egyezni és nemzeti kívánságaikat teljesí­teni, de a megegyezés nem jöhetett létre, mert Jellacsics önálló horvát államiságot akart és a bécsi udvarnak, nevezetesen Latour hadügyminiszternek szüksége volt a csapataira a magyarok ellen. A szerbek a Délvidéken szintén moz­golódni kezdtek. 1848. május 13-án Kar­lócán a szerb nemzeti gyűlés kimondta a Magyarországon élő szerbek függeden- ségét, saját vajdát választott, és kijelölte a vajdaság határait. Bécs és Belgrad is tá­mogatta a szerb nemzed törekvéseket. Szerbiából 1848. júniusában csapatok törtek be és megtámadták a Bácska és a Bánság német, román és magyar telepü­léseit. A délvidéki hadműveletek kegyet­lenségei sokáig emlékezetesek maradtak és legerősebb táborukat a szenttamásit is csak 1849. tavaszán tudták a magyarok visszaszerezni. A románok is nyugtalankodtak Er­délyben. 1848. május 15-én Balázsfalván tartották meg nemzed gyűlésüket, ame­lyen követelték a románok nemzeti lété­nek elismerését, számuk arányának megfelelő képviseletet az országyűlésen és a hivatalokban. Az erdélyi országgyű­lés május 30-án kimondta az úniót Ma­gyarországgal, arra hivatkozva, hogy az únió megszületésével Erdély nemzetisé­gei egyformán részesülnek a polgári sza­badságjogokban. A románok szeptem­berben megtartott újbóli balázsfalvai nemzeti gyűlésükön elvetették az uniót. Követelték az osztrák alkotmány kiter­jesztését Erdélyre. Elhatározták továbbá a román lakosság felfegyverzését és mozgósítását. Ilyen szorongatott helyzetben kellett a magyar országgyűlésnek, Kossuth Lajos 1848. július 11-én elhangzott lel­kesítő beszédére megszavaznia kétszáz­ezer katona kiállítását és 42 millió forint hitelt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom