Amerikai Magyar Szó, 2006. január-május (104. évfolyam, 233-254. szám)
2006-03-10 / 243. szám
Március IS. - ünnepi szám 4 MAGYAR SZÓ — A HÍD Kölcsönhatások ’48 tavaszán Závodszky Géza Európa, a Habsburg Birodalom és Magyarország 1848 fénylő évszám, a negyvennyol- casság fénylő hagyomány. Fénye a 20. század vége felé sem halványul. Ezernyolcszáznegyvennyolc tündöklő csillagának sugárzása Magyarországon máig változatlanul erős. Miért? A kérdést nem lehet a történelmi anyag pusztán kronológiai sorba vagy topográfiai síkba rendezésével megválaszolni. S ahogy nyilvánvaló, hogy a történelmet nem a tiszta ráció, az ész, de nem is csak a nyers érdek irányítja, úgy az is bizonyos, hogy a történelem tanulmányozása nemcsak gondolatokat, hanem érzelmeket is ébreszt. Szabad György szívesen alkalmazta előadásaiban a következő találó képet: Ha valaki az 1840-es években postakocsiba ült és valamelyik nagy nyugat-európai központtól kelet felé indult, azt tapasztalta, hogy egyre távolabb esnek egymástól a zsugorodó városok, egyre kisebbek, szegényesebbek a falusi házak, egyre rosszabbak az utak. De nemcsak a gazdaság, a városiasodás szempontjából osztályozhatjuk a korabeli Európa térségeit vagy országait. Anglia, Franciaország, Belgium például alkotmányosan kormányozott ország. Poroszországot vagy a Habsburg Birodalmat a "modern" bürokrácia segítségével, de abszolutisztikus eszközökkel irányítják (bár a Habsburgok dunai monarchiája maga is bonyolult képlet). Az orosz cár hatalma a keleti despotákéval vetekszik, hogy a gyorsan hanyatló török birodalom urát, a szultánt ne is említsük. A viszonylag kicsi kontinens, Európa tehát - akárcsak ma - igen változatos, sokszínű, s a nyelvi-vallási-kulturális sokféleségről még szó sem esett. Európa - teljességében, földrajzi határai között értve - a 19. század első felére mégis egységes egész, a bonyolult gazdasági összefüggéseken, a kényes katonai-hatalmi egyensúlyon túl az eszmék áramlása, a politikai gondolkodás tartalma, a fölvetett kérdések és az azokra adott negatív vagy pozitív válaszok tekintetében is. Ne feledkezzünk meg róla: a felvilágosodás az első olyan európai gyökerű kulturális és eszmeáramlat, amely átlépi a latin kereszténység középkorban rögzült határait. A felvilágosodás táplálta szabads.ígío- galom - más konstellációban szabadságélmény - elég általános ahhoz, hogy a lengyel nemesifjak és a francia barikád- harcosok közösséget érezzenek egymással. (Már 1830-ban az ösztönzi a varsói katonai akadémia hallgatóit az orosz kormányzó, Konsztantyin nagyherceg palotájának megszállására, hogy olyan hír járja: az orosz hadsereg a Bourbon-ki- rályt elűző Franciaország ellen készül.) Ez a szabadságélmény elég erős ahhoz, hogy a nagynémet nacionalistákat a magyar szabadságharc birtokos nemes és parasztkatonáival egy zászló alá vigye. A magyar-lengyel-olasz sorsközösség a '48- as ifjúság számára úgyszólván közhely. A kortárs politikai gondolkodók természetesen eligazodtak az egyéni szabadságjogok, a szólás- és gondolatszabadság, a személy- és vagyonbiztonság, másfelől a kollektív jogok, az alkotmányos hatalomgyakorlás vagy a nemzetiség ápolása, a nemzeti önrendelkezés joga között. Utóbbit sajátos, elvont nyelvezettel már az amerikai Függetlenségi Nyilatkozat tartalmazza! A kutató sincs fölmentve a részletes és finom elemzések kötelezettsége alól, beleértve a felvilágoSzomszéd nemzetek, 1848 Kosáry Domokos A régi, történelmi Magyarországnak - Erdélyt is beleértve - 1848/49-ben, sajátos módon, két arca, kétféle szerepe volt. Egyrészt, természetesen, a magyar nemzeti mozgalomnak volt hazája, amely a soknemzetiségű Habsburg Birodalom kereteit feszegette. De ez a Magyarország, mint soknemzetiségű ország, maga is "birodalom" volt más, szomszéd nemzeti mozgalmak szemében. Még akkor is, ha egyébként, történeti múltját és földrajzi alkatát tekintve, a Habsburg Birodalomtól igen sokban különbözött. Mint Széchenyi mondta: kisebb szövedék volt a nagyobb szövedéken belül. Befogadó ország volt már a középkorban is, de az elmúlt századok pusztulása, majd betelepülései nyomán a magyarok a népességnek felét sem tették ki, bár még mindig a legnagyobb egyedi etnikumot alkották a sokféle más: horvát, szerb, román, szlovák, ruszin (ukrán), német és más etnikumok mellett. Ezek, kevés kivétellel, szintén a nemzeti fejlődés útjára léptek és saját nemzeti követeléseket támasztottak a történeti Magyarországgal szemben, amelynek immár ők kezdték feszegetni a kereteit. [...] Ilyen mozgalmak ugyanis nemcsak Magyarország határain belül jelentkeztek, hanem támogatást kaptak - főleg a szerb, részben román esetben - határon kívüli, rokon nemzeti mozgalmaktól és államalakulatoktól és azok képviselőitől is. A nemzeti mozgalmak élesedő versenyében, a Habsburg Birodalmon belül, 1848-ban a magyaroknak sikerült a széles mezőny élére törnie. Ez jelentette akkor, Bécs számára, a legnagyobb belső kihívást. S ez érte el a legjelentősebb sikert, hiszen törvényekkel tudta eredményeit: új önállóságát, a polgári vívmányokat és Erdély unióját alátámasztani. Magyarország új rendje tehát törvényes alapra épült. Elszakadni a magyar mozgalom sem kívánt a birodalomtól, talán néhány kisebb, radikális csoport kivételével. Van kutatónk, aki ezt a perszonálunió felé tekintő, kettős (dualisztikus) államszervezeti megoldást a föderalizmus egyik, sajátos változatának tartja. A "nagymagyar" koncepciót a magyarközpontú birodalomról pedig az ausztroszlávizmus magyar megfelelőjének. [...] Véleményük szerint az ország társadalmán belül, az adott viszonyok között, hagyományos pozíciónk elég erős volt ahhoz, hogy megvalósítsák, törvényesítsék céljukat: a francia mintájú polgári nemzetállamot. Tudjuk azonban, hogy a francia mintát csodaszerként, az adott viszonyok között, itt nem ismételhette meg, nem válthatta be, és ez drámai ösz- szeütközések veszélyét idézte fel. [...] Talán még lényegesebb különbség volt, hogy míg Franciaországban - mondjuk - a bretonok mögött az AtlantiHorvát paraszt rajzábrázolása, 1847: hajtották? 2006. MÁRCIUS 10. sodás eszmerendszere utópisztikus elemeinek kritikáját. Az egyetlen, amit e helyütt hangsúlyozni kell: nem szeretném, ha 1848 nagy történelmi élménye, mozgalmas és bonyolult színjátéka annak vizsgálatára szorítkozna, hol menynyire fejlett a polgárság, megjelenik-e a proletariátus mint tömegerő, s hol milyen társadalmi réteg milyen színvonalon játszotta el a polgárság szerepét. A párizsi februári forradalom meghatározó jelentősége 1848-ban nyilvánvaló. A nagy színjáték azonban nem ott kezdődik, nem ott fejeződik be, s nem is Párizs a legjellemzőbb színtere. A februári forradalom az abszolutizmus, a zsarnokság változatosan szervezett európai erőinek túlsúlyát szüntette meg, semlegesítette Oroszországot, enyhült a lélektani nyomás, amelyet a hol szeszélyesnek, hol brutálisnak mutatkozó északi kolosz- szus puszta léte okozott. A kényszerű szűkszavúságból fakadó némi egyszerűsítéssel azt a merész megállapítást teszem, hogy 1848 forradalmainak legfontosabb, legjellegzetesebb terepe Közép- Eufópa, lényegében a Habsburgok dunai birodalma, s azon belül Magyarországnak inkább kezdeményező, mint követő szerepe van. A számok is érdekesek. Tudtommal még senki sem mutatott rá, hogy a nem túlságosan népes Magyarország lakosai közül - a tömegmegmozdulások résztvevőit nem is számítva - több ember mondhatta el, hogy nemzetőrként, hadiipari munkásként, honvédként, gerillaként a szabadság és az önrendelkezés zászlói alatt küzdött, mint Európa összes többi országában együttvéve. óceán terült el, addig Magyarország délvidéki szerbjei mögött, a határon túl, bár a Török Birodalom keretében, egy külön szerb fejedelemség, az erdélyi románok mögött pedig, török függésben, illetve orosz protektorátus alatt, két román fejedelemség képviselte nemzetük céljait. S némi igyekezettel a szlovákokat is lehetett a csehek felé szorítani. Végül, de nem utolsósorban a magyar mozgalom független állammal nem rendelkezett, hanem maga is küzdelmet folytatott nemzeti önállóságáért a bécsi kormányzattal, amely szívesen folyamodott ahhoz a taktikához, hogy az erősebb mozgalommal szemben bizonyos fokig a gyengébbek ellenkezését támogassa, és saját érdekében hasznosítsa. [...] A forradalmak - különösen a magyar forradalom - hírére más hazai nemzeti mozgalmak is aktivizálódtak. E nemzeti mozgalmak ugyanis a polgári, egyéni jogokon túlmenően igényt tartottak nemzetük kollektív elismertetésére, külön politikai jogainak biztosítására, sőt bizonyos külön területekre is, amelyeken saját nemzeti életüket és uralmukat berendezhetik, és amelyeket határon túli nemzetrészeikkel, ha ilyenek vannak, a jövőben lehetőleg egyesíthetnek. A magyar kormány - és politikai közvélemény - viszont e követeléseknek nem volt hajlandó eleget tenni. Nemcsak és nem elsősorban azért, mert a nemzetiségek által igényelt területeken nemcsak ők éltek, hanem mások, így magyarok is, elég sokan, hanem főleg azért, mert cél— Folytatás a következő oldalon
