Amerikai Magyar Szó, 2006. január-május (104. évfolyam, 233-254. szám)
2006-03-03 / 242. szám
16 MAGYAR SZÓ —A HÍD Elemző 2006. MÁRCIUS 3. Vallási köntös Aczél andre Ugyazok az emberek, akik tegnap még lábtörlőnek használták Dánia zászlaját a kereszttel, és dühtől eltorzult arccal kiáltottak halált egy általuk nem ismert ország nem ismert újságjának nem ismert karikaturistájára, mint a próféta megszentségte- lenítóire, továbbá a "nagy iszlámellenes összeesküvés" összes részvevőjére (élükön az Egyesült Államokkal és a kihagyhatatlan Izraellel), - nos, ugyanazok az emberek szándékosan, kitervelten, könyörtelenül felrobbantották a síita iszlám egyik szent helyét, az iraki Szamarrában tévő 1200 éves al-Aszkari-mecsetet. Az elkövetők, ez teljes bizonyossággal kimondható, a rivális szunnita felekezetből jöttek. Polgárháborús helyzet Irakban Február 23. Polgárháborús helyzet alakult ki Irakban a síiták együk legszentebb helye, a szamarai Aszkarija szentély, az Arany Mecset felrobbantása után. A feldühödött síták az Iraki Iszlám Párt, a szunniták legnagyobb pártja szerint legalább kilencven szunnita mecsetet támadtak meg bosszúból, és több - egyes hírek szerint több mint száz - szunnitát megöltek. A feldühödött síiták, élükön a választásokon győztes vallásos pártok fegyveres alakulataival szunnití mecseteket valamint a szunniták pártja, az Iraki Iszlám Párt irodáit támadták. Bár a támadást feltehetően szélsőséges szunniták, a gyanú szerint külföldi zsoldosok követték el, a tiltakozó síiták Egyesült Államok- és Izrael-ellenes jelszavakat skandáltak. (Inda.hu) Válaszként a síiták ugyancsak templomokat robbantottak, szunnitákat persze; egy kicsit papokat is öltek. Kíváncsi vagyok, ki bocsát ki fatvát a templomrob- bantók ellen? Mert ha a néhai Khomeini ajatollah halálra ítélhette Salman Rushdie angol írót (a Sátáni versekért); ha Pakisztánban elvadult papok vérdíjat tűzhettek ki a dán karikaturista fejére, akkor talán úgy volna illendő, már az arányok kedvéért is, hogy az Allah nevében robbantgatók is kapjanak egy fatvát a nyakukba. Vagy: "családi körben" minden szentséggyalázás megengedett? Szem nem rebben, ha a megveszekedett iráni vezetők (síiták!) Izraelre és az amerikai megszállókra mutogatnak? (Nem. A restelkedő hívő szívesen hisz az ilyesmiben.) Aki idáig ér az olvasásban, azt hiheti, vallási ügyekről akarok beszélni. Éppen ellenkezőleg. Arra óhajtanék rámutatni, hogy a karikatúraügynek éppoly világiak a motivációi, mint a mecsetrobbantásnak. Ha a mai nemzedékek kicsit többet olvasnák Marx Károlyt (vagy éppenséggel nem Marxra hivatkozó történészekét is), felfognák, mi az a "vallási lepel" avagy köntös, amely világi (társadalmi-politikai) törekvések burkaként - hogy iszlám módra stílszerű legyek: mindent eltakaró hurkájaként - szolgál. Az amerikai fegyverekkel kikénysze- rített iraki demokrácia a szunnita kisebbséget megfosztotta Szaddám Húszéin idején élvezett előjogaitól; ma nincs több politikai befolyása, mint amennyit az aránya megenged. Az pedig nem sok. A politikai hatalmat többségi alapon a síita felekezet pártjai gyakorolják, őszintén szólva elég energikusan. Delegáltak például egy belügyminisztert, aki nyilvánvalóan elfogult a szunniták rovására. Kik most az elvesztett szaddámista paradicsomot siratják, és mai hányattatásaikat sérelmezik - egyszerre. Az al-Aszkari- mecset felrobbantását leckéztetésnek szánták; oda ütöttek, ahol a hívő ellenoldalnak igazán fáj. Szenteket gyaláztak meg, nem épp karikaturisztikus eszközökkel. Valójában mi tárulkozik itt fel? Az, hogy a parlamenti demokrácia befogadásának mechanizmusai egy olyan közegben, ahol a választóvonalak, illetve árkok törzsek és hozzájuk tapadó vallásfelekezetek között húzódnak, működés- képtelenek. A "nyugati értékrend", a többségi elvű demokrácia, a belé épített fékekkel, nem igényeltetik. Előjog és erőszak; az kell. Kicsit bonyolultabb, de mondanivalójában hajszálra ugyanilyen a karikatúraügy. Az egészet Európában tevékenykedő mozlim prédikátorok gerjesztették, éspedig attól való félelmükben, hogy a kontinensünkön élő, jobbára oda született, de szüleik vallását őrző fiatal nemzedékek előbb-utóbb magukévá teszik a befogadó országok demokratikus, "nyugatias" értékrendjét, miáltal a hierarchikusan, tekintélyelvűen szervezett iszlám közösségek papi irányítása lassan talaját veszti. Azért kellett a dán karikatúrák ürügyén pogromhangulatot gerjeszteni, hogy legyen valami meggyőző érv a Nyugat állítólagos "iszlámfóbiája" mellett, s ezáltal lefékeződjék a mozlim asz- szimiláció, a demokratikus szocializáció feltartóztathatatlannak látszó folyamata. Nemes vagy nemtelen egyszerűséggel: a hatalomról van szó. Irakban nagyban, Dániában kicsiben. Látszatra ugyan az európai felvilágosodás és ennek politikai terméke küzd az "előbbvalóságért" az iszlám (vagy annak magyarázott) értékekkel, de a valódi tét politikai hatalomként vagy befolyásként nevesíthető. Szó sincs Mohamed prófétáról vagy arról, hogy ki kinek a szentje. Illetve szó van, csak hamis. (Megjelent: Népszabadság online, 2006. február 25.) Szerkesztette: Czka Tihamér Alku vagy engedetlenség Kis Tibor Baljós fordulatot kezd venni a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem körüli csatározás. Az erdélyi radikálisok az elmérgesedő ügy kapcsán egyenesen azt állítják, hogy a romániai magyar közösség érdekérvényesítési törekvéseiben már kifogyott a politikai eszközökből. Babes-Bolyai: elutasították az önálló magyar karok létrehozását Február 20. Elutasította az önálló magyar karok létrehozására vonatkozó kérést a kolozsvári Babes- Bolyai Tudományegyetem (BBTE) szenátusa. A magyar oktatók még november végén beadványban fordultak az egyetem rektorátusához. A dokumentumot aláíró 149 oktató természet-, humán- és társadalomtudományi kar létrehozását kérvényezte. Salat Levente, a magyar tagozatért felelős rektorhelyettes az egyetem szenátusának ülése után elmondta: a magyar oktatók által aláírt beadványról közvetett formában döntött a szenátus. A rektorhelyettes szerint még a kezdeményezés elkötelezett támogatói közül is egyre többen győződnek meg arról, hogy a karok kérdésének rendezése meghaladja az egyetem rendelkezésére álló lehetőségeket, (nol.hu) Érthető, hogy az ottani magyarság megaláztatásként élte meg, amikor a kolozsvári egyetemi szenátus elutasította a magyar tannyelvű karok létrehozására irányuló kezdeményezést. Hiszen a Bo- lyai-ügy nem belterjes egyetemi história, hanem hosszú évtizedek óta szimbolikus jelentősége van. Sőt: mint cseppben a tenger tükröződik benne az erdélyi magyar kultúra és tudományosság összes nyomorúsága, alávetettsége, a többségi nacionalizmus dölyfös pac- kázása. Lassan fél évszázada nincs már önálló Bolyai egyetem, de gyógyírt az idő nem hozott a sebekre - az erdélyi magyarok máig jussuknak érzik az egykor volt önálló magyar felsőfokú tanintézetet. Mindezt az igényt a román elhárítási technika egészen napjainkig "nosztalgikus öreg urak kvaterkázásának" igyekezett beállítani. E teória a szemünk láttára omlik össze. Azzal például, hogy a magyar karok helyreállítására irányuló kezdeményezés mögé diákok tömege állt. Ráadásul e társaság még jól is lobbizik, nemzetközi hírű tudósok, írók (köztük Nobel-díjasok) által jegyzet petíciójuk egészen Strasbourgig hullámverést okoz. Ezek után azt gondolná az ember, hogy az alkudozások esélye is növekszik. Bármilyen hihetetlen, de ennek éppen az ellenkezője körvonalazódik. Például a Tőkés Lászlóhoz kötődő erdélyi radikálisok pontosan a Bolyai- ügy kapcsán mondták ki először hivatalosan azt a véleményüket, hogy a politikai eszközök kudarca miatt Erdélyben az "érdekérvényesítés céljából más módszerekhez kell folyamodni". Vajon milyen módszerekről lehet sz.ó? Annak, aki ebben a régióban él, a latolgatás közben óhatatlanul Szarajevó ne ve is megfordul a fejében. Vagyis a tárgyalásos megoldáson kívül csak járhatatlan utakat lát maga előtt - legfeljebb» ha vérrel, verítékkel és könnyel szegélyezett szűk ösvényeket. Szerencsére magyar radikális részről is egyelőre csak a bojkottfelh'vásoknál a "kollaboránsok" félreállításánál és a polgári engedetlenség kísérleti léggömbjeinél tartanak. Ezzel együtt is e pillanatban nem zárható ki, hogy sikerül nekik olyan irányba elvinni a dolgokat, ahonnan már nehéz lesz visszazökkenteni az ügyet a józanság kerékvágásába. Ez elsősorban az érintett két kormányzat felelőssége. E szempontból a kilátások nem rózsásak. A Basescu elnök körül kialakult román kormányzati centrum ugyanis máris konfrontativ irányba látszik eltolni a román-magyar viszonyt. Ennek jele egyebek között Frunda György bukaresti lehazaárulózása, a román kisebbségi törvény jégre tétele, a Gozsdu-hagya- tékkal kapcsolatos megállapodás tűz alá vétele, legújabban pedig a Bolyai-csatá- rozás. Basescu célja idő előtti választások kikényszerítése lehet, nyomban azután, hogy bizonyossá válik Románia jövő évi EU-tagsága. Ebben a jelek szerint szerepet szán a magyar kártyának. Mindez kétségkívül rosszkor jön a hazai választásokra koncentráló Gyur- csány Ferencnek. De ettől még aligha dughatja a homokba a fejét. Igaz, a sár valójában másfél évtized sara - de ettől még ez könnyen az ő arcába fröccsenhet. Kétségtelen, hogy az egymást váltó magyar kormányok meglehetősen szerencsétlen felsőoktatási szerkezet kialakításához asszisztáltak a szomszédos országokban. Magyar költségvetési pénzekből, egyházi fennhatóság alá utalt magánegyetemeket menedzseltek, amelyek valójában nemigen igazodtak az uniós folyamatokhoz, de kilógtak az adott államok oktatási rendszeréből is. E tényen változtatni nyüván nem lehet rövid távon - különösen nem kampányidőszak- ban.(„.) (Megjelent: Népszabadság online 2006. február 21.)
