Amerikai Magyar Szó, 2005. október-december (103. évfolyam, 223-232. szám)
2005-12-09 / 232. szám
16 MAGYAR SZÓ —A HÍD Elemző 2005. DECEMBER 9. A tízek Blair ellen Aczél Andre Sokan emlékeznek rá, hogy Margaret Thatcher bő húsz évvel ezelőtt sikoltozva és a táskájával hadonászva követelte vissza európai partnereitől a brit adófizetők pénzét; mellesleg nem eredménytelenül. Előköalik az emlékekből az is, hogy az unióban mindig akkor "folyik vér", amikor a költségvetés kerül napirendre. Ez, végtére is, igaz. Egy zéró összegű játszmáról van szó, ahol az előre meghatározott plafon alatt értelemszerű veszteség az egyiknek az, ami a másiknak nyereség. Az efféle általánosításokkal szemben a mostani költségvetési vita nem egy a sorozatban, hanem egy teljességgel új alkufolyamat, teljességgel új tétekkel. A közösen megszavazott pénzeknek a tíz új és jobbára szegény tagország felől nézve alapvetően nem az a tétjük, hogy az agrártermelők köré burkot vonjanak, vagy hogy ide-oda besegítsenek, hanem az, hogy az újak (lassú) felzárkózásához megteremtsék a forrásokat. Ezért elképesztő, hogy Tony Blair, Nagy-Britannia szocialista miniszterelnöke, az unió soros elnöke a júniusi luxemburgi kudarc után olyan költségvetési reformmal állt elő, amelyik, segítendő a teljes büdzsé zsugorítását, épp az imént említett forrásokat kurtítaná meg. Forma szerint minden tagország számára. Ám a strukturális és vidékfejCSÚSZNI FOG AZ EU-KÖLTSÉGVETÉS December 2. Nem született kompromisszum az EU 2007-2013 közötti költségvetéséről az unió soros elnöki tisztét betöltő Tony Blair brit miniszterelnök és a visegrádi négyek kormányfőinek budapesti találkozóján. Az Európai Unióhoz újonnan csatlakozott szegényebb országok esetleg hajlandók elfogadni a strukturális alapokból nekik juttatandó támogatások mérséklését, de nem olyan mértékben, ahogyan az az uniós soros elnökségét ellátó Nagy Britannia javaslatában szerepel - írja budapesti jelentésében a Reuters. Az unió teljes költségvetésének a helyzete nagyon bizonytalan, valószínű, hogy a büdzséről folyó tárgyalások nem érnek most véget, hanem az osztrák elnökségig elhúzódik az egész kérdés - vélekedik Szabó László EU-szakértő, az Ecostat főtanácsadója. (Index/MTl) lesztési alapok (amelyeknek a felét a tíz, újonnan csatlakozott tagország vehetné igénybe - ez összességében az EU teljes, százmilliárdos költségvetésének a 17 százaléka) nagyságrendekkel többet jelentenek az átalakulás és a fejlesztés ikerigényeivel küzdő "újaknak", mint a 15 réginek (...) Volt aztán még Gyurcsánynak két, minden diplomáciai illemet mellőző mondata. Az egyik arról szólt, hogy mivel a franciák az agrártámogatások leépítésébe, a britek meg a saját, immár ajándéknak tekinthető eurómilliárdos visszatérítésük csökkentésébe nem hajlandók belemenni (más szóval alapjában egy brit-francia zsákutca áll a dolgok mögött), Blair úgy döntött, hogy onnan veszi el a pénzt, ahonnan könnyebbnek látszik: a kicsiktől, a gyengéktől. A másik mondat tárgya pedig az volt, hogy Blairtől úgy látszik, nem lehet empátiát várni a "tízek" igényei iránt; majd inkább az osztrákoktól, kik jövő januárban veszik át az elnöki tisztet az EU-ban. Gyurcsánynak ezúttal talán mindenben igaza van. A helyzet valóban úgy fest, hogy a Blair-terv az EU költségvetésének csökkentésével (ami para- doxikus viszonyban van a közös célok növekedésével) egyszerűen a brit- francia konfrontációt akarja kikerülni. Egyfelől érintetlenül hagyja az agrártámogatások egész rendszerét - holott ott kéne kezdeni az egész költségvetési reformot - másrészt lemond a briteknek járó pénz egy töredékéről. (A visszatérítés ugyanis a költségvetés teljes összegével arányos.) Harmadrészt pedig csökkenti azoknak a befizetéseit, akik többet tesznek be a közösbe, mint amennyit kivesznek onnan, más szóval "eltartják" az uniót, ám akik zömmel növekedési zavarokkal, ergo pénzszűkével küszködnek. S mindennek számláját, a strukturális alapok "megvágása" révén, javarészt a támogatásra éhes újakkal, a szegényekkel fizetteti meg. A dolog abszurd. De talán még más nézete is lehet, ha történetesen a franciák és a németek Blair mellé állnak, vagy hallgatnak, de mögé bújnak. Vannak ilyen jelek, sajnos. (Megjelent: Népszabadság, 2005. november 30.) Bűnkeresők Nagy Ináv Zsolt Soha senki nem mondta meg, mi az összefüggés egy irreális ötlet elutasítása és a kisebbségben élő magyarokkal szemben táplált érzések között. Moderált szónoklatok a népszavazás évfordulóján December 5. kudarc, fájó vereség a nemzet számára, olyan pofon, amelyet saját maga ütött saját maga arcára, ám nem nemzeti tragédia - mondta Kövér László az In memóriám december 5. című rendezvényen. A Fidesz országos választmányának elnöke szerint ugyanakkor az is tanulsága volt a tavalyi népszavazásnak, hogy mindig lesznek, akikre számíthatnak, nemcsak a magukat jobboldalinak nevezők között. Felidézte, hogy az igennel voksolók között volt liberálisnak mondott szociológusnő, olyan operaénekes, aki nem az ő csapatukban focizik, volt egy zsidó rabbi, mondhatni, "a szellemi elit újra a jobbik arcát mutatta meg a saját népe felé'1. A megemlékezéseken a szónokok többsége visszafogott volt, de a kormányfőt közvetve vágj' közvetlenül gyakran emlegették. Patrubány Miklós ma, úgyis mint az egy esztendővel ezelőtti népszavazás évfordulóján, a Kossuth téren beszédet tart, a meghívó szerint emlékezik és utat keres, de előtte még a Magyarok Világszövetségének tisztikara (ne kérdezzék, mi az) élén esküt tesz a korona előtt. Pedig Patrubány Miklóstól ma elég lenne egy szó, amit már egy évvel ezelőtt, a referendum estéjén ki kellett volna mondania: bocsánat! A hét végén konferenciát szerveztek Szegeden, "December 5., a magyar szeptember 11. Kiútkeresés" volt a címe. Nem Mohács tehát, és nem is Világos: szeptember 11. Mély ennek az üzenete: felfogható tragédia, korunk egyik legnagyobb drámája, s ami a legfontosabb, egyértelműen osztja le a szerepeket. Ahogy négy éve az amerikaiakat, tavaly a magyarokat támadták meg saját földjükön - idegenek. Belemagyará- zás, egyszerűen akartak mondani valami nagyot, valakinek elsült az agya, a többieknek meg nagyon megtetszett? Lehet. De próbáljuk azért felidézni az MVSZ honlapját 2004. december 5-én este, néhány perccel az eredmények ismertetése után. Fekete alapon lentről felfelé mozgó fehér betűk: Meg- számláltattál... és Könnyűnek találtattál, Magyarországon ma kevesebb mint 2012186 magyar él. (Nem biztos, hogy pontosan idézem, de a lényeg ez volt.) Semmi hasonlóság? Dehogynem. Meg tudatosság. Készültek ezzel a honlappal, mert tudták, mi lesz az eredmény - mindenki tudta, mégis hagyták, hogy megtörténjen. Ezért kell bocsánatot kérni, és nem elvárni ezt azoktól, akik nemmel szavaztak, s akiken a határon innen és túlról egy év elmúltával is a szolidaritás hiányát kérik számon, noha soha senki nem mondta meg, mi az összefüggés egy irreális ötlet elutasítása és a kisebbségben élő magyarokkal szemben táplált érzések között. Arról nem is beszélve, hogy miféle demokrácia-értelmezés az, amelyben a népszavazás eredményét semmibe veszik azok, akik továbbra is kizárólag a kettős állampolgárságban látják a határon túli magyarság ügyének lehetséges rendezését. Délceg politikusok vitézkednek ilyesmivel határon innen és túl, miközben nekik ugyanúgy megvan a maguk felelőssége a végkifejletben, mint a világszövetségnek. (Amelynek vezetői talán még hittek is az ötletükben, bár az egész cirkusz nekik is a túlélést jelentette.) Csakhogy a politikáról a tavalyi népszavazás előtt és után is csak annvi derült ki, hogy szereplőit önmagukon, a pozíciókon és a hatalmon kívül semmi más nem érdekli: pillanatnyi és önös érdek létezik, hosszabb távú és közösségi nem. Hagyjuk most a határon túli szervezeteket, bár ebben az esetben ez rájuk is vonatkozik, maradjunk a hazaiaknál. Például a Fidesznél, amelyik kormányon egy lépést sem tett a kettős állam- polgárságért, sőt a státustörvény mellett érvelve éppenséggel azt magyarázta, mennyivel korszerűbb az ötletük, mint ez a régimódi, revizionista időket idéző, etnikai alapokon nyugvó állampolgárság-szemlélet. Hogy ezek után tavaly ősszel Orbánék bevonultak az igen táborba, arra nem lehet más magyarázat, mint ismét a pártérdek: felmérték, hány jobb és szélsőjobb szavazót veszítenek a visszafogottságért 2006-ban, ezt pedig nem engedhették meg maguknak. Az igazán érdekes az lett volna, ha a szocialisták még a Fidesz előtt elkezdik finoman támogatni kezdeményezést, mondván: amit annak idején Orbán kormánya nem adott meg, az elől ők nem zárkóznak el. Kockázatmentes lépés lett volna, a népszavazás kérdéséből fakadóan amúgy sem járt volna automatikusan kettős állampolgárság, törvényt kellett volna alkotni, azzal pedig bármi történhet. Mit lépett volna erre a Fidesz? Átmegy ellenzőbe? Izgalmas lett volna, de sajnos nem láthattuk, az MSZP ugyanis nem tudta és nem is tudja, mit kezdjen ezzel az egész határon túli üggyel, egy darabig vacakolt, aztán jobb híján a kézenfekvőt választotta: nemzeti demagógiára szociális demagógiát - durr bele, lesz, ami lesz, bejött a 23 millió román munkavállaló is. A nemzet ellen támadtak volna, mint azt most mondják róluk? Ugyan, a nemzetig el sem jutottak, bizonyítani akarták, hogy van, amiben a Fidesz is verhető, ez pedig sikerült. Tanult is belőle mindenki: nézzük meg a mostani kampányt, nemzeti kérdésekről szó sem esett, a Fidesz ismét visszafogottabb a kettős állampolgárság ügyében, dúl azonban a szociális demagógia. Ennyiről szólt december 5., nem nemzetről meg igennel-nemmel szavazókról vagy az ő lelkiismeretükről. Ez egy kíméletlen és aljas játék volt. Ideje lenne bocsánatot kérni és befejezni. Erre kellene esküdni. (Megjelent: Magyar Hírlap, 2005. december 4.) [ Blair és Gyurcsány: más célok 1
