Amerikai Magyar Szó, 2005. október-december (103. évfolyam, 223-232. szám)
2005-12-02 / 231. szám
16 MAGYAR SZÓ —A HÍD Elemző 2005. DECEMBER 2. Ballaszt Aczél Andre Tizennégy hónap múlva érdekes képet mutat majd Európa térképe. Az unió tagországai - közöttük Románia és Bulgária - mintegy koszorúba fogjak a hajdani Jugoszláviát, divatos kifejezéssel: a Nyugat-Balkánt, amely a maéses időpontig (a sajátos helyzetű Szlovéniát nem számítva) egyetlen államot sem volt képes delegálni az Európai Unióba. Úgy mondják tehát: Európa térképén a Nyugat-Balkán a fekete lyuk", melynek közepén ráadásul még egy feketébbnél is feketébb lyuk tátong: Koszovó. Az EU "távlati célja", hogy a térséget inkorporálja. Horvátországgal már folynak a csatlakozási tárgyalások; Szerbia és Montenegróval, sőt Boszniával is létrejött a "beszélő viszony"; Macedónia reményteljes várólistás. Tisztázatlan státusú entitásokkal azonban nem lehet mit kezdeni. Szerbia elvileg bevihetné magával Koszovót - forma szerint a tartománya - az EU-ba, de ebből az érintett nem kér. Az érintett (90 százaléknyi albán többséggel) "saját jogán" szeretne csatlakozni, értsd: független államként. Pár napja - tisztázandó azt, amit tisztázni kell - beindult a nemzetközi diplomácia gépezete. Martti Ahtisaari, volt finn köztársasági elnök személyében az ENSZ közvetítő különmegbízottat delegált Belgrádba, illetve a koszovói fővárosba, Pristinába. Koszovó az 1999-es légi háború, pontosabban a szerb erők visszavonása óta ENSZ-protektorátus. Nemzetközi jogilag ugyan része Szerbiának, de Belgrádnak semmi néven nevezendő hatalma nincs fölötte. A tartományt ENSZ-adminisztráció igazgatja, és 17 ezer békefenntartó katona védi. Pajzsuk mögött egy albán miniállam- képződmény működik - és legalább 100 ezer szerb retteg a jövőtől. Ha tudniillik - a közvetítés bizonyosan prognosztizálható eredménytelensége után - a tartományt a nemzetek közössége "albán kézA SZERB KORMÁNY NEM ADJA KOSZOVÓI November 15. A szerb kormány határozatban utasította el, hogy a Koszovó jövőjéről decemberben kezdődő, az ENSZ közvetítésével zajló tárgyalások keretében függetlenné váljon az elszakadásra törekvő tartomány. A tízpontos határozatban kompromisszumos megoldásra szólítottak fel Koszovó jövőbeni helyzetének rendezésénél, felhívva ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a terület Szerbia elidegeníthetetlen része, és bármilyen kívülről erőltetett megoldást Belgrad törvénytelennek és elfogadhatatlannak tekint. (Index.bulMTI) re" adja, akkor nekik nem lesz maradásuk. Á koszovói albán nemzeti mozgalom - kivált annak a fegyveres szárnya - a "szerbmentes" jövőre tette föl az összes tétjét. Minden értelmes szerb tudja, hogy Koszovó körülbelül olyan mértékben veszett el Szerbiának, amiképp Erdély Magyarországnak. Jóvátehetetlenül, visszavonhatatlanul. Dacára ennek, nincs Szerbiának olyan politikai pártja, amely készen állna a mezítelen igazság kimondására. A szerb parlament épp a minap döntött úgy, hogy tárgyalni ugyan lehet Koszovó jövőjéről, az autonómia fokáról, de a "hovatartozásról" nem. A végső érv még mindig az, hogy a tartomány a szerb államiság bölcsője (egyszersmind temetője); számtalan ortodox templomával és kolostorával a szerb kultúra emlékhelye, örök memen- tója. S mint ilyen, feladhatatlan. Mondani sem kell, hogy az albánokat a szerbek érzelmi-sérelmi politizálása, mártíromságkultusza a legkevésbé sem hatja meg. A "belgrádi blues" süket fülekre talál Pristinában. Mivel az albánokban a történelmi közösség érzéséből - tapasztalatom szerint - semmi nincsen, egy könnycseppet nem hullatnának afölött, hogy Szerbiát megcsonkolják, s hogy a hajdani Jugoszláviának ez a "vezető és parancsoló ereje" idővel, további leválasztások révén, akár olyan nagyságúra is zsugorodhatna, mint a hajdani belgrádi vilajet. ("Elvész Montenegró, aztán a Vajdaság, aztán a Szandzsák...") De hagyjuk a pokol forgatókönyveit, és hagyjuk azt is, hogy szüksége van-e Európának mindjárt két albán államra, s olyan "felhozatalra" a Nyugat-Balkánról, amely enyhén szólva is romos gazdaságokat integrálna? Inkább koncentráljunk arra, hogy mi a közös magyar és szerb érdek. Természetesen az, hogy déli szomszédunk, s vele a délvidéki magyarság a lehető leghamarabb csatlakozhasson az Európai Unióhoz. Ha ennek az az ára, hogy egy dacoló, sérelmi politizálás helyett de jure is vegye tudomásul Koszovó de facto elveszítését, tegye meg. Egy ballaszttól szabadul csak; kidobja a fölösleges terhet a léghajó kosarából. El- lenaltematíva: berendezkedik olyan politizálásra, mint Magyarország a két világháború között, és viseli ennek a terheit. Zoran Djindjics, ha élne, azt mondaná: az ég szerelmére, csak ezt ne! (Megjelent: Népszabadság Online, 2005. november 26.) Háborús közhelyek Prieger Zsolt Egy ideje korunk legdivatosabb hívószava a terror. Véleményem szerint a "terror" nem létezik, a "terror" hazugság. A MADRIDI TERROR EGYIK GYANÚSÍTOTTJA Montreal ellen is támadást tervezett November 24. A montreali földalatti ellen is támadást tervezett a 2004 márciusi madridi terrortámadások egyik gyanúsítottja - erősítette meg a kanadai nagyvárosban az ezzel kapcsolatos sajtóértesüléseket Jean Lapierre közlekedési miniszter. A gyanúsított számítógépén rábukkantak a montreali metró térképére. A szóban forgó marokkói diák számítógépében a térkép mellett megtalálták a földalatti kocsik részletes műszaki adatait, továbbá adatobt találtak az üléshelyek nagyságára, valamint az ajtók zárómechanizmusára vonatkozóan. A 2004 március 11-i madridi terrortámadások szóban forgó gyanúsítottját a merényletek nyomán őrizetbe vették, de nem sokkal később, kihallgatása után szabadon engedték. (Inda.huiMTllAFP) Beszélnünk kell néha szakállas közhelyekről is, amelyekről azonban politikacsinálók és politikaelemzők szerint amúgy illendő volna hallgatni. Ma, amikor vezető politikusaink arról folytatnak késhegyig menő vitát, hogy melyikük lenne csinosabb zokni az amerikai elnök vagy éppen a hazánkba költöző multinacionális vállalatok vezetőinek lábán; amikor katonákat küldenek nevünkben, de megkérdezésünk nélkül távoli vidékekre, akkor nem árt, ha eltűnődünk: miképp egyesül felhőtlen boldogságban politikai hatalom, nagyvállalati profit, puskatus és süketelés. Egy ideje korunk legdivatosabb hívószava a terror. Véleményem szerint a "terror" nem létezik, a "terror" hazugság. Azok találták ki, akik egyből a visz- szacsapással kezdenek hozzá a hadműveleteknek, akik még több fegyvert akarnak eladni, akiknek háborúpártisá- ga már jóval az aktuális USA-rezsim és a vérszagra bukó neokonok színre lépése előtt nyilvánvaló volt, és akik Bush távozása után, igaz, tán kisebb vehemenciával, de továbbra is a fegyvereladás és élettérfoglalás bűvkörében élnek majd. Erőszak van, ezt mindenki tapasztalja, de a "terrorista" fogalmának semmi értelme addig, amíg az kizárólag a hátizsákos merénylőkre vonatkozik, a koncentrációs táborokat üzemeltető, kínzásokra parancsot adó szuperhatalomra pedig nem. Ez a hatalom ráadásul isteni ítélet végrehajtójának képzeli magát, mint egy nevetséges, ám kellőképpen véres harmadosztályú thrillerben. Ez nem a terror elleni háború, csak simán háború a polgári szabadságjogok ellen. "Ha a háború céljaként az angolamerikai imperializmus szolgálatát hangoztatjuk, azzal nem állítunk magunk mögé tömeget. Más népek érdekeit kell hangsúlyozni. Ennek jobb propagandahatása van" - írták 1941-ben az USA külügyminisztériumából a Külügyi Kapcsolatok Tanácsának, titkos és tanulságos feljegyzésben. így "szabadítja fel" a világot az USA, S mindig talál valami huncut kis indokot, ha zsákmányra fáj a foga a Pentagonból élp mintegy százezer cégnek. A cél: még több fegyvert a világnak! A legendás Smedley Butler tábornok például úgy vélekedett élete végén, hogy komoly leckéket adhatott volna akár A1 Caponénak is. "O legfeljebb néhány másik városba küldhette az embereit. Az USA haditengerészete három kontinensen garázdálkodhatott" - mondja Butler, aki a "Nagy Üzlet", "a Wall Street élenjáró harcosának", amolyan "felsőosztálybeli behajtóembernek" tartotta magát, aki nemzetközi bankházak, amerikai olajcégek, cukorérdekeltségek kívánságára elmondása szerint - "pompás gengszterként tarolt le és erőszakolt meg" számtalan országot több kontinensen (idézetek: Háborúfüggők, Független Média Kiadó, 2005). Az is közhely, hogy a fegyvermánia a sajtó asszisztálása nélkül nem lenne ily sikeres üzletág, ezt segítik a nagyvállalatok kezében lévő televíziócsatornák. Elég a nagyok (csak néhány példa: az NBC a General Electric, a CBS a Viacom, az ABC a Disney, a CNN az AOL Time Warner kezében van) s hazai kistestvéreik elhallgató, tényfeltárást már rég nem végző környezet- szennyezésére gondolnunk. A nagyvál- latok kezében lévő média iskolapéldája a GE, az USA harmadik legnagyobb katonai vállalkozása, az NBC csatorna tulajdonosa, amelyik "kitalálta" Ronald Reagant, a másodvonalbeli színészt, aki GE-szóvivőként kezdte, majd elnököt csináltak belőle a hadiipari lobbi örök dicsőségére. "Ha az emberek nincsenek arról meggyőződve, hogy a szabad világ végveszélyben van, akkor a kongresszus nem fogja tudni megszavazni azt az óriási összeget, melyet ma költünk a veszély elhárítására. Ha azonban a sajtó erre tereli a figyelmet, akkor sikerülni fog" - mondta Charles Wilson, a GE Igazgatótanácsának elnöke, aki mellesleg a Honvédelmi Mozgósítási Iroda főnöki székében is ült. E beszédét helyeslő folyóirat-kiadók és újságírók előtt mondta 1950-ben, de a politika és az áruló média összefonódására tökéletes példa lehet 2005-ben is. Igaz, nálunk még csak bulvártévés kormányszóvivő, helikopteres, önmagát playboyként prezentáló gazdasági miniszter meg zenetévében bohóckodó miniszterelnök van, de higgyék el, ha nem figyelünk, hamarosan kifejlődnek még érdekesebb példányok is a magyar politika dzsungelében. Tehát kinek mi az érdeke? A nagy- vállalatoknak a profit, a politikusoknak a hatalom, nekünk meg az, hogy ne lőjék szét a hátsó felünket mások háborújában. Még rövidebben: haza az idegen országokban tanyázó katonákkal! Mert ha katona nincs, akkor az úgynevezett "terror" sincsen. (Megjelent: Magyar Hírlap Online, 2005. november 25.) j Koszovói albánok: nem tágítanak jj
