Amerikai Magyar Szó, 2005. október-december (103. évfolyam, 223-232. szám)

2005-11-11 / 228. szám

2 MAGYAR SZÓ —A HÍD A NAGYVILÁG HÍREI 2005. NOVEMBER 11. Őrizetbe vették Fujimorit Biztonságban hitte magát, mégis letartóz­tatták Alberto Fujimori volt perui elnököt a chilei hatóságok. Kiadatásáról később dönt majd a legfelsőbb bíróság. Nehéz lenne megmondani, ki okozta a hét végén a na­gyobb meglepetést Chilében: Alberto Fuji­mori volt perui elnök - aki váratlanul érke­zett meg az országba - vág}' a rendőrök, akik már másnap hajnalban letartóztatták. A ja­pán származású politikus 2000-ben mene­kült el Peruból, ahol 1990-től töltötte be az elnöki tisztséget. A limai hatóságok korrup­cióval és emberiesség elleni bűnökkel vá­dolják - egyebek között azért, mert elren­delte egy gerillacsoport huszonöt tagjának kivégzését. (Magyar Hírlap Online) Blair első bukása Leszavazta a kormány a terrorizmussal gya­núsítottak vádemelés nélküli kilencven na­pos letartóztatására vonatkozó javaslatát. Blair első parlamenti bukását az ellenzék bi­zalmi válságként, az elemzők Blair meggyen­güléseként értékelik. Blair a választások előtt lebegtette, hogy nem tölti ki teljesen harma­dik kormányfői megbízását, győzelme óta azonban határozottan elutasítja a felvetést. Blair a kudarcot is könnyen vette. (BBC) Amerikai Magyar Szó A Híd USPS 23-980 ISSN 0194-7990 FÜGGETLEN, MAGYAR NYELVŰ AMERIKAI HETILAP Szkrkesztóbizottság:/Editorial Board: Czika Tihamér Kertész Gabriella Bán Emese Bailey Zsuzsa Földessy Dénes (magyarországi kulturális tudósító) Simon Katalin Cseke Éva Telefon: 1-877-A-MAGYAR Mellékek: 1. HIRDETÉSSZERVEZÉS 2 . TÖRDELŐSZERKESZTÉS 3. ELŐFIZETÉSEK 4. APRÓHIRDETÉSEK . 5. SZÁMLÁZÁS 6. ESEMÉNYNAPTÁR Hirdetésszervezés: hirdetes@ahid.coin Apróhirdetés. apro@ahid.com Eseménynaptár: naptar@ahid.com Föszerkesztő/Editor in Chief Fazekas Krisztina Fószerkesztó-helyettes: Molnár Kinga Felelős kiadó/Publisher Péterman István Kiadja/Pubushed by Hungarian Word Inc. Szerkesztőség és kiadói hivatal/ Editorial offices: 4809 Ave N Suite 169, Brooklyn NY, 11234 Fax: 800-579-9306, email: ujsag@ahid.com A Szerkesztőség fenntartja a jogot, hogy a beküldött cikkeket vizsgálat tárgyává tegye, illetve szükség esetén javításokat eszközöljön. (The Editorial Offices reserves all rights to inspect all submitted articles and to make changes as needed.) "Amerikai Magyar Szó" (ISSN 0194-7990)(USPS 023-980) is published weekly except the last two weeks of the year for $40.00 per year by Hungarian Word, Inc. 1749 East 52nd Street, Brooklyn, NY 11234. Periodical postage paid at Brooklyn NY and additional mailing offices. Postmaster send address changes to Amerikai Magyar Szo, 4809 Avenue N, Készül a madárinflumza-járványra a WHO KÖZELEDŐ VESZÉLY Globális stratégia kidolgozását kezdték meg a madárinfluenza ellen az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakértői Genfben. Egy esetleges járvány az emberi áldoza­tok mellett több milliárd dolláros kárt okozhat világszerte. November 8. Az Egészségügyi Világ- szervezet háromnapos tanácskozásán egyetértettek a szakértők abban, hogy a a H5N1 vírus egy napon az emberiséget veszélyezető világméretű járványt fog okozni, a kérdés csak az, hogy mikor. A Genfben összegyűlt több száz szakértő először próbál meg kidolgozni globális stratégiát arra, hogy hogyan lehet megfé­kezni a madárinfluenzát, illetve hogyan lehet felkészülni az esetlegesen emberről emberre átterjedő járványra. A Világbank becslése szerint a fejlett országoknak mintegy 550 milliárd dol­lárjába kerülhet az utóbbi forgatókönyv. A korábbi influenzajárványokról készült tanulmányok alapján megállapították, hogy egy új járvány száz-kétszázezer ál­dozatot is szedhet az Egyesült Államok­ban, a gazdasági károk pedig elérhetik a száz-kétszáz milliárd dollárt. A járvány a bruttó nemzeti jövedelemben is érezteti majd hatását, csakúgy, mint az 2003-ban a Kelet-Ázsiában kitört SARS járvány idején. A Világbank szerint a globális GDP két százalékkal is csökkenhet. A gazdasági veszteségek túlnyomó részét ugyanakkor elsősorban a pánik és rend­zavarás okozhatja, miután az emberek a fertőzést valószínűleg azzal próbálják majd elkerülni, hogy otthon maradnak, nem dolgoznak és nem vásárolnak. A Világbank már jelezte, hogy egy egymilliárd dolláros alapot hoz létre a madárinfluenza megfékezésére. Az Eu­rópai Unió harmincmillió euróval támo­gatja az ázsiai madárinfluenza elleni küz­delmet - közölte Hanoiban Markosz Kiprianu, az EU egészségügyi biztosa. • A WHO megerősítette, hogy segítsé­get nyújt Kínának a lehetséges emberi madárinfluenza megbetegedések kivizs­gálásához. Kevesebb mint két hét alatt négy madárinfluenza-gócot jeleztek az Zavar és humanitárius katasztrófa Pakisztánban PONTATLAN SZÁM? Kellemetlen helyzetbe kerültek a pakisztáni hatóságok és az ENSZ illetékesei, miután tévesen adták meg az október 8-i kasmíri földrengés halálos áldozatainak a számát. November 8. Saukat Aziz pakisztáni miniszterelnök pénzügyi tanácsadója tegnap először azt mondta, hogy a ka­tasztrófában 87.350-en vesztették életü­ket. A számot Amanda Pitt ENSZ-szó- vivő a pakisztáni szövetségi helyreállítási bizottságra hivatkozva is megismételte, később azonban vissza kellett vonnia be­jelentését, mivel kiderült, hogy az adatok nem a bizottságtól származtak. A zavart a testület szóvivője szüntette meg: a földrengés halottainak a száma nem vál­tozott a legutóbbi, november 2-án közzé­tett mérleg óta, amely akkor 73,276 ha­lottat és 69,200 sebesültet regisztrált. A nemzetközi szervezetek felhívták a világ figyelmét: még mindig katasztrofá­lis a helyzet a térségben. Az ENSZ öt­százötvenmillió dollárra számított, de eddig csak 132,4 milliós segély gyűlt össze. A szervezet humanitárius kataszt­rófától tart, ha nem tudják felgyorsítani a segélyszállítmányok célba érkezését; mindenekelőtt gyógyszerekre és ideigle­nes szállásokra van szükség. A Nemzetközi Migrációs Szervezet szerint még mindig legalább félmillióan vannak fedél nélkül a magas hegyekben egyre zordabbra forduló időjárási viszo­nyok között. Ráadásul a katasztrófa súj­totta területek jószerével csak helikop­terrel közelíthetők meg, megfelelő lét­számú helikopterflotta bevetése pedig is­mét csak anyagi nehézségekbe ütközik. (MTI/AP) Nem ismerik el a törvényszéket Szaddám ügyvédei November 9. Szaddám Hussein ügyvédei bejelentették: a továbbiakban nem ismerik el a különleges törvényszéket, amely a volt iraki diktátor ügyét tárgyalja. Sürgették, hogy enged­jék szabadon Szaddám Husseint és vezérkarát. A jogászok arra hivatkoztak, hogy veszélyben érzik életüket, és közölték azt is, hogy törvénytelennek tekintik a következő bírósági meghall­gatásra kijelölt november végi dátumot. A jogászok azután döntöttek így, hogy meggyilkolták egyik társukat: ő a második ügyvéd, aki merénylet áldozatává vált a Szaddám Hussein elleni perben résztvevők közül. (Magyar Rádió) országban, és mintegy hatmillió szár­nyast öltek meg, és elrendelték a pekingi baromfipiacok bezárását. A kínai egész­ségügyi minisztérium nem zárta ki, hogy a betegség okozta egy 12 éves lány halálát az ország középső részén fekvő Hunan tartományban. Ez lenne az első eset Kínában, amikor a betegség ember­re is átterjedt. (Magyar Nemzet Online) Landon:"vérfagyasztó" bizonyítékok az újabb terrorra "Vérfagyasztó" bizonyítékok vannak arra, hogy terroristák újabb merény­leteket készítenek elő Nagy-Britan- niában - mondta a Scotland Yard fő- parancsnoka, aki e kijelentésével nyíltan a kormány pártjára állt a terrorellenes szigorításokról folyó ádáz belpolitikai vitában. November 9. Sir lan Blair újság­írókkal elköltött munkavacsoráján, az újabb terrortámadásokról szóló bizonyítékokra utalva, részletek nélkül azt mondta: soha életében nem látott "olyasmit, ami jelenleg zajlik ... figyelmeztetés nélküli tö­meggyilkosságra készülő emberek vannak szabadlábon az Egyesült Királyságban". A brit kormány a július 7-ei, 56 emberéletet kioltó londoni merény­letsorozat után drákói szigorítási tervezetet terjesztett elő a terrorelle­nes törvényhez. Ennek legsúlyosab­ban vitatott - még a kormányzó Munkáspárt alsóházi frakciójának sok tagja által is elvetett - eleme a terrorizmussal gyanúsítottak vád­emelés nélküli őrizetben tartásának kiterjesztése a jelenlegi 14 napos maximumról 90 napra. Sir lan Blair nyilatkozatában azt mondta: ennyi idő mindenképpen kell, sőt a rendőrség még jobban örülne a vizsgálati fogság négy hó­napra történő kiterjesztésének, mert a terrorcselekmények gyanújának kivizsgálása időigényes. (MTI) —Bú- 1 ■ mm:. Csirkefeldolgozás: a vírus futószalagon jön? HHKT T ’ .... .............. ! Pakisztán: számok és lelkek

Next

/
Oldalképek
Tartalom