Amerikai Magyar Szó, 2005. október-december (103. évfolyam, 223-232. szám)
2005-11-04 / 227. szám
2005. NOVEMBER 4. Izrael kizáratná Iránt az ENSZ-ből Izrael hivatalosan kérte Irán kizárását az ENSZ-ből, valamint a Biztonsági Tanács sürgős összehívását az ügyben, amiért Mahmúd Ahmeaizsenád iráni elnök a héten Teheránban a nyilvánosság előtt szorgalmazta, hogy "töröljék le Izraelt a térképről". Október 28. Az izraeli diplomata azzal indokolta a kérést, hogy "azok a tagállamok, amelyek erőszakra, rombolásra buzdítanak - miként az iráni elnök nem érdemlik meg, hogy helyük legyen az ENSZ civilizált szervezetében". Az Egyesült Államok és Európa szabadon nyilváníthat véleményt, "beszélhetnek, amit akarnak, de szavuknak nincs jelentősége, értéke" az iráni elnök számára. Ahmadinezsád bírálta "a nemzetközi cionizmust és a világarrogancia terjeszkedő politikáját", amely jelzők általában az Egyesült Államokra és Izraelre vonatkoznak. "Ezek arcátlanok, és azt hiszik, hogy az egész világ engedelmességgel tartozik nekik" - fűzte hozzá. Eközben diplomáciai források úgy értesültek, hogy nagy nyomás nehezedik Kofi Annan ENSZ- főtitkárra, hogy halassza el novemberre tervezett teheráni útját. Csillapítani igyekezett az iráni elnök Izrael-ellenes kirohanása által Nyugaton keltett hullámverést az államfő júniusban vereséget szenvedett riválisa. Hasemi Rafszan- dzsani hodzsatoleszlám a pénteki ima hitszónokaként Teheránban kijelentette: Irán tiszteletben tartja mind a zsidókat, mind pedig a zsidóságot. (Index.hulMTl) Előfizetne a Magyar Szóra? Hívjon bennüket még ma! 1-877-AMAGYAR (1-877-262-4927) A NAGYVILÁG HÍREI MAGYAR SZÓ —A HÍD 3 A párizsi zavargások öt napja tartanak FRANCIA KÁOSZBAN Ötödik éjszaka folytatódtak a zavargások Párizs egyik külvárosában, ahol is több összecsapás történt helyi fiatalok és a kivonuló négyszáz rendőr között, akik rendbontókat vettek őrizetbe. November 1. Clicy-sous-Bois-ban közel száz fiatal kisebb csoportokba tömörülve ismételten gépkocsikat és szeméttárolókat gyújtott fel, valamint Molotov-koktélokat dobtak a rendfenntartó erőkre, amelyek könnygázzal oszlatták szét a csoportokat. Miután 12 randalírozót őrizetve vettek a hatóságok, társaik felgyújtották a szomszédos kisváros, Montfermeil rendőrségének garázsát és két gépkocsiját. Seine- Saint-Denis megyében is több fiatalt vett őrizetbe gyújtogatásért az éjszaka folyamán a rendőrség. A zavargások egy hete kezdődtek a 28 ezres lélekszámú, többségében afrikai bevándorlók által lakott kisvárosban azután, hogy a rendőrség által betörés miatt üldözött fiatalokat halálos áramütés ért egy trafóházban, ahol menedéket kerestek. Az áramütés egy 14 és 16 éves fiatal életét oltotta ki, egy társukat pedig súlyos állapotban szállították kórházba. A párizsi lapok rendőrségi forrásokra hivatkozva puskaporos hordóhoz hasonlítják a szerintük városi gerillák uralta zavargások helyszínét, ahol Nicolas Sarkozy belügyminiszter látogatást tett. A helybéliek néma tüntetését követően bizonyos mértékben csillapodott a helyzet, de vasárnap ismeretlen tettesek könnygázgránátot dobtak a helyi mecsetbe, és ez ismét elszabadította az indulatokat. (Nép- szabadság Online/MTI) The newest name in finance is more than 110-years old. The personal financial advisors of American Express are becoming The Personal Advisors of Ameriprise Financial. Though our name will change, my commitment to your future has never been stronger. As always. I'll provide the personal attention and fresh thinking you need to face a future that is always changing. And I'm excited to work with you in new ways to help you reach your goals as you redefine what's next. Cal! today for a complimentary initial consultation. Tibor R. Dani, Jr., CFP® Financial Advisor CERTIFIED FINANCIAL PLANNER™ practitioner 115 Route 46 West Suite 4, Building A Mountain Lakes, NJ 07046 (866) 249-5408 tibor.2.dani@ampf.com The Personal Advisors of Ameriprise Financial The initial consultation provides m overview o? financial planning concepts. You will not receive written analysis and/or recommendations, American Express Financial Advisors lnc„ {AEFAt Member NASD and S1PC, On August i, 2005, ÄEFA will change its name to Ameriprise Financial Services, Inc., an Ameriprise Financial company. Ameriprise Financial expects to became independent of American Express on nr after September 30. 2005- After separation, we will no longer lie owned by the American Express Company. #2005 American Express Financial Corporation. AH rights reserved. 4000032 22 07/05 Röviden Irán beengedi az ATOMELLENŐRÖKET November 2. Irán egy év óta először engedi be a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAU) ellenőreit szigorúan őrzött atomlétesítményeinek egyikébe - közölték bécsi diplomáciai körök. Értesülések szerint NAÜ ellenőrei azt a rendkívül szigorú védelem alatt álló parcsini atomreaktort keresik fel, ahová a nemzetközi ellenőrök közel eg)' éve nem léphettek be. A vizsgálat azt hívatott eldönteni, hogy valóban folynak-e kísérletek a szóban forgó atomlétesítményben nukleáris fegyverek létrehozására. A Teherán közelében lévő parcsini katonai komplexum központi szerepet töltött be abban a vitában, hogy bevonják-e az ENSZ Biztonsági Tanácsát az iráni nukleáris program ellenőrzésébe. Feltételezések szerint Parcsinban kísérletek folynak atomfegyverek gyártására. (Index.hulMTl) Külföldi összeesküvéstől tart Fehéroroszország Október 27. A fehérorosz állambiztonsági bizottság helyettes vezetője szerint külföldi titkosszolgálatok összesküvést szőnek országa ellen, és erről a testületnek tudomása van. Vaszilij Gyementyev a minszki parlamentben a szélsőséges megnyilvánulások elleni küzdelemről szóló törvénytervezet vitájához szólt hozzá. Hangoztatta: tény, hogy külföldi országok, különösen az Egyesült Államok arra törekszenek, hogy destabilizálják Fehéroroszország belpolitikai helyzetét. "Meghatározták taktikájukat, amely magába foglal egy esetleges intervenciót is" - szögezte le. Szavai szerint Lettországban és Lengyelországban teremtik meg az előretolt támaszpontokat, és már Ukrajnát is igyekeznek bevonni ebbe a körbe. A SZLOVÁK ÚJNÁCI PÁRT BETILTÁSÁT INDÍTVÁNYOZTÁK Október 31. A szlovák újnáci párt, a Szlovák Testvéri Közösség (SP) betiltására tett javaslatot a legfőbb ügyész Pozsonyban, a legfelsőbb bírósághoz fordulva. Dobroslav Tmka indoklása szerint a szlovákiai városokban rendre erődemonstrációkat rendező párt alapszabályzata, programja és tevékenysége ellenkezik az alkotmánnyal, az ország jogrendjével és a Szlovákia által aláírt nemzetközi egyezményekkel. A párt vezetőjét, akit a hívei csak 'Vezérnek" szólítanak, őrizetbe vette a szlovák rendőrség, amiért számos korábbi akciója után a Pozsonyhoz közeli Modoron (Módra) antiszemita és idegengyűlölő eszméket hirdető röplapokat osztogattak embereknek. (Index.hulMTl) Megöltek kilenc feltételezett ISZLÁM SZÉLSŐSÉGEST ALGÉRIÁBAN Október 30. Megöltek kilenc feltételezett iszlám szélsőségest az algériai biztonsági erők az afrikai ország különböző pontjain egy biztonsági akció keretében. A kormányerők az elmúlt két napban a nyugati országrészben a feltételezett szélsőségesek rejtekhelyein végrehajtott rajtaütések során, tűzharcban végeztek a kilenc személlyel. Az összetűzések 12 emberéletet követeltek, egy katona ugyanis elesett a harcokban, és két polgári személy is életét vesztette. (MTI) Szerkesztette: Czika Tihamér