Amerikai Magyar Szó, 2005. október-december (103. évfolyam, 223-232. szám)
2005-10-28 / 226. szám
2005. OKTÓBER 28. MOZAIK MAGYAR SZÓ —A HÍD 29 Kaprinyák Gyuláné Szeretiek Édesanyám Könnyes volt az alkony mikor a szobába lépett a kisleány feketében találta fekvő Édesanyját nem tudva; ő már a mennyekben jár Öt éves kisleány simogatókeze ölelte át a vad csendet nem mondta senki már egy percre, ülj ide hát Kis ládán is a fekete csipke szórta lázasan bánatát fakó, vén vázában sem élt már a vadvirág Sírós-szeme össze-vissza képet talált elméjében csak az járt, hogy tegnap este ilyentájt puszilgatta Édesanyját Belemarkolt Anyja fekete ruhájába s zokogva mondogatta szeretlek Édesanyám és álomba sírta magát. Lelkem némán sikít, olykor lerogy erőtlenül, zihál-liheg elkeseredetten, s a levegőbe gyertya-illat vegyül... Újra látom magam előtt, ahogy élettelen fekszel, drága arcod mozdulatlan, nem törődvén semmi nesszel. Újra előttem könnyezik a gyászoló, fekete kavalkád, újra és újra elképzelem, ahogy rögös földet szórnak rád... A hamvaidra... A napjaidra... A barackmosolyú álmainkra... Azt hittem, az idő majd gyógyír lesz sebeimre, s hogy minden éj majd mind nyugodtabb álmot húz a szemeimre. Hogy szívem őrjöngő tánca lassan lecsendesül, s testem a megszokott tempóban munkába lendül. Azt hittem, tényleg azt gondoltam... naivan nyugtató szavakat mormoltam. De már kezdem érteni, s egyre tisztábban, Te már valóban nem élsz e földi világban. A gyászos rémálom szertefoszlik szürkén, képeivel kegyetlen valóságot szülvén. S én nem tudom, hogy aludni volt jobb vagy ébren lenni most... ....az elázott párna csücskét gyűrvén. Csinger Beatrix Halottak napja Gyertyák és virágok Halottak napja november 2. „ Volt emberek, Ha nincsenek is, vannak még. Csodák. Nem téve semmit, nem akarva semmit Hatnak tovább..."- írja Kosztolányi Dezső a halottakról. Minden évben egy napot hagyományosan az ő emléküknek szentelünk. Az elhunytak emlékezetének feledésbe merülését hivatott megszakítani ez a kegyes szokás, és megköveteli, hogy legalább erre az alkalomra tegyük rendbe nyughelyüket. Az elhunyt ősök tisztelete idősebb az írott történelemnél. Számos nyomát mutatták ki a régészek sírfeltárásai, s nagy szakirodalom tükrözi az ősi társadalmak halottkultuszait. A kereszténység jelentősen módosította ugyan, de ezt az ünnepet is átvette. Európában a X. századtól vált hagyománnyá a halottak napi ünnepkör. A koszorú eredete Nyugat-Ázsiában kereshető a görögök már valószínűleg a kisázsiai népektől vették át. Az ősz végi elmúlásban e napokban fehérbe öltöznek a temetők. Virággal - többnyire hófehér krizantémmal - díszítik ilyenkor, halottak napjára a sírokat, és gyertyát, mécsest gyújtanak aZ elhunytak emlékére. A bevégzett életek kertjében - Goethe szavaival - révedezünk a megőszült időben. Sírok közt járva némán tűnődöm a temetőben. Az emlékezés bugyrából régen volt téli esték tűnnek elő: munkából hazatérő bányászok karbidlámpái, mint parányi szentjánosbogarak vilióznak itt a hókárpitos domboldalon... Majd 60 éve Esztergomnál szőnyegbombázás rázta a földet, amikor - apámat temették. Riadt tizenévesen topogtam a sírnál: miért mentél el 37 évesen, apám? S most furcsa olvasni a megfakult aranybetűs nevemet, illetve az apám nevét, amely azonos volt az enyémmel. A virágba öltözött sírok jó része néma társadalmi drámát takar. A korán elmenő apákról, a békében sokasodó özvegyekről és árvákról is szólnak a fejfák. Most amikor gondolatban leltárt készítek, rádöbbenek mennyien mentek el rokonok, kollégák, barátok: fájdalmasan sok gyertyát kell, gyújtanunk. Évenként 333 millió embernek szakad meg az életfonala, percenként 69-nek. Az egész világ tele van tűzdelve a halottak sírjával. Kössünk koszorút mindenkinek, aki dolgos életével jobbította környezetét. És mécsvilág illeti a sortüzek áldozatait, a bitók mártírjait, mindenkit, akit a népgyűlölő kezek téptek ki az életből. S gondolatban tisztelegjünk azok emléke előtt, akik idegen földben nyugszanak, erre a földre kívánkoztak vissza az e világi feltámadás vigasztaló reményével. Z.F. Tibor Fábián Ősz A nyár lassan átillan az őszbe, A távoli tájak elvesznek a ködbe. Szürke felhők borítják az eget, Az ólmos eső lassan megered. A hűvös szélben a fák ága megremeg, Csendben hullanak a sárga levelek. A természet lassan pihenni készül, A nyárnak csak emléke marad meg végül. Az emberek az utcán fázósan sietnek, A park és a korzó csendes, kietlen. Falak közé szorul a zsivaj s az élet, Sietősre fogja, ki az utcára téved. Strandok is elnéptelenedtek, A kopaszodó fákra varjak telepedtek. A vurstli hintái üresen állnak, A zajos vendégek másfelé járnak. Annál zsúfoltabbak a mozik és színházak, A meleg páholyban a vendégek nem áznak, Hisz odakint az őszi eső megeredt újra, A sárga falevelet a szél messzire & fújta. Deák Dorottya Szél A távoli harang ha tépi a szél, süvöltve veri a » torony tetejét » ja egy fának f ^ gallyának megfagyott gyötri, gyötri a szél. Tombolva vágtat, nincsen távlat a szél a minden övé a végtelen és benned is tépi markolja a véred, egy szakadó szív meghalni téved, meghalni készülsz. Gyűlölöd hiszen megszaggat, a ruhádat dobálja nevetve utazik vele eg^’ sárga fecske, a meztelen tested körbefonja, szívedtől megfosztva göcsörtös tekinteted még szorítja a szél hátán... ✓ így utazik rajta egy lüktető porcelántál. II. Hát nem írsz, én se maradok, cédrusszárnyakkal úszók a nap porán, sírok de könnyemet felperzseli egy napsugár. Ikaruszi utazásomon te voltál a Nap, fehér térgömbökön hívtál és az is te vagy, aki a párkány szélén hozzám ér, fejrebillen az ég... Tátongó szájjal vár a Balaton halkan biztosít belefulladhatok.
