Amerikai Magyar Szó, 2005. október-december (103. évfolyam, 223-232. szám)
2005-10-21 / 225. szám
3 2 MAGYAR SZÓ - A HÍD Sztár 2005. OKTÓBER 21. Paris Hilton váratlan gyorsasággal árvereztette el azt a jegygyűrűt, amit exvőlegényétől, a szintén milliomos Paris Latsistól kapott. A hotelörökösnő a Katrina hurrikán áldozatainak megsegítésére szánja a gyémántgyűrű összegét, derült ki a brit Daily Star című lapból. A legtöbbet kínáló licitáló máris röhög a markába, amiért közel féláron jutott hozzá a több, mint két és fél millió dollárt érő gyűrűhöz. A nagylelkű felajánlással a Hilton-lány legalább megnyugtathatta ex-apósjelöltjét, akinek a legnagyobb szívfájdalma az volt, hogy fia 2,7 milliót költött egy ékszerre. A jegygyűrű ráadásul a második, és szegény Latsis fiú csak azért vette meg, mert menyasszonyának nem tetszett az első eljegyzési gyűrű, mivel abban sárga gyémánt volt. A szőke örökös október elején bontotta fel az eljegyzést druszájával, állítása szerint azért, mert mégse érzi magát készen a házasságra. "Szomorú vagyok, amiért kénytelen voltam felbontani az eljegyzésem, de meg kellett tennem" - mondja Hilton, aki öthónapos ismeretség után kezdte szervezni az idei év álomesküvőjét. - "Az elmúlt hónapok is azt bizonyították, hogy ez a legjobb döntés számomra." A két Paris két esküvőt tervezett: egyet Los Angelesben, és egyet Görögországban, mivel a volt vőlegény görög Bono csak alváshoz veszi le A NAPSZEMÜVEGÉT Bono elmondta, sosem jelenik meg a nyilvánosság előtt napszemüveg nélkül, de máskor is hordja. A U2 45 éves frontembere elmondta, a szeme nagyon érzékeny a fényre, ezért szóba sem kerülhet, hogy otthon hagyja a színezett lencsés szemüvegét. A Rolling Stone magazinnak arról beszélt, régebben sok kellemetlen élménye volt, amikor lefényképezték szemüveg nélkül. Amikor ugyanis a szemébe villant egy vaku, a nap további részében foltot látott. Banderas a megtiszteltetés MIATT NOSZTALGIÁZIK Antonio Banderas meghatódott, hogy a Los Angeles-i Csillagok utcájában feltüntették a nevét. A színész arról beszélt, kiváltságosnak érzi magát, ha arra gondol, hogy tizenhat évvel ezelőtt pénz nélkül érkezett meg a film fővárosába. Hozzátette, szerencsésnek érzi magát amiatt is, hogy Melanie Griffith kilenc éve a felesége. Házasságuk egyébként többször is válságban volt az utóbbi években, mert a színésznő túlzottan féltékeny nála jóval fiatalabb férjére. Ricky Martinnak gyereke van? Egy spanyol televíziós műsorban azzal vádolták meg a világszerte ismert énekest, eredeti nevén Enrique Martin Moralest, hogy van eg)’ 13 esztendős lánya, akit eddig titokban tartott. Ariadna López, a gyermek édesanyja elmondta, hogy továbbra is szívesen hallgatott volna , mivel nem akar sem Rickynek, sem a lányának kellemetlenségeket. Am az énekes felfüggesztette a gyerektartás küldését, amikor Ariadna férjhez ment. A gyermeket a műsorban nem mutatták be, hogy megvédjék a nyilvánosság elől, de édesanyja úgy nyilatkozott, hogy a pénzre szüksége van, hogy tisztességben fel tudja nevelni. Úgy volt, hogy elmarad az idei sztáresküvő, de végül mégsem: Tom Cruise ugyanis úgy döntött, nem várják meg a jövő évet a bébi születésével. Mint az köztudott, Cruise karácsonykor akarta elvenni ifjú kedvesét, de közben kiderült, hogy nem vártak az együttléttel a nászéjszakáig, ahogyan azt Katie Holmes tervezte, és a nagy sietségnek meg is lett az eredménye. A legújabb lesifotókon Katie Holmes hasa már gömbölyödik, bár ő nem erősítette meg a hírt, miszerint 3 hónapos terhes. Az esküvőt ezért előbbre hozták, mert Tom Cruise azt szeretné, ha gyereke már hivatalos keretek közé születne. "Tom nagyon régimódi, és romantikus, nem akarja, hogy házasságon kívül szülessen meg a gyereke. Azt akarja, hogy addigra minden rendben legyen"- nyilatkozta egy ismerős a The Sun-nak. Ezért december helyett novemberben veszi el Katie Holmest, aki az esküvő után Kate Cruise- ként éli majd tovább életét. Az esküvő Mexikóban lesz a tervezett helyszínen a Ritz-Carlton hotelben, amit a színész teljes egészében ki akar bérelni. Ez azonban nem biztos, hogy sikerülni fog, hiszen a szálloda hónapokra előre le van foglalva. Korábban nagy szcientológus banzájról szóltak a tudósítások, most azonban nem tudni, áll-e még a nagy lagzi terve, vagy csak egy szűk körű összejövetelt terveznek. Annyi bizonyos, hogy Holmes követi hitében Cruise-t, és ragaszkodik a szcientológus szertartáshoz. Egy nyilatkozó szerint a 26 éves színésznő nem gondolta, hogy hasa ilyen gyorsan nő majd, igaz állítólag azt sem gondolta, hogy terhes. Hasa már elég méretes, és ismerősei szerint idegenkedik a gondolattól, hogy nagy hassal esküdjön. Amikor terhességének híre elterjedt, elkezdték pletykálni, hogy a baba mesterséges megtermékenyítés következménye, mivel Cruise-nak nehezen megy, de Holmes szülei megnyugtatták a sajtót, hogy lányuk a hagyományos, régimódi úton esett teherbe. Tom Cruise szóvivője a The Sunnak elmondta, hallott már a pletykáról, de még nincs konkrét esküvői időpont kijelölve, (velvet.hu) Azt nem tudni továbbra se, hogy viseli a szakítást a 26 éves másik Paris, akinek szülei szintén nem ellenezték volna a két vagyon egyesülését. Hilton szerint azonban exvőlegénye méltósággal kezeli majd a dolgot, hiszen "nagyszerű fickó", (velvet.hu) I Paris Hilton elárverezte a jegygyűrűjét ELSŐ A KARRIER!... A szállodalánc-örökös a hurrikánkárosultak megsegítésére elárvereztette eljegyzési f yúrújét, amit exvőlegénye vett neki második nekifutásra. Továbbra se lebet tudni, ivei mi van lelkileg, de az biztos, hogy Hilton kisasszony a nehezen felépített karrierjére koncentrál. j Hilton: gyorsan váltott gondolatok 1 származású, és családja is ott él. Mindkét esküvő igen nagyszabású lett volna. A legcsalódottabb valószínűleg Hilton anyja, Kathy Hilton, aki már több hónapja a vagyonegyesítésről vizionál. Nem lehet tudni, hogy miért ez a legjobb döntés az örökösnő számára, már legalábbis anyagi vonatkozásban. "Sok olyan ember láttam, akik szerették egymást, de aztán túl hamar összeházasodtak. Én nem akarom elkövetni ezt a hibát. Szeretem Parist, ő a legjobb barátom, és örökre az is marad, ő úgy bánt velem, mint még soha senki más. Üzletei kapcsolataink is megmaradnak" - nyilatkozta Hilton korábban, és hozzátette, hogy ő már olyan sokat dolgozott a karrierjén, hogy most mégse engedheti meg magának, hogy férjhez menjen. Tom Cruise novemberben nősül GYORS HALADÁS A színész nem szeretné, hogy gyermeke házasságon kívül szülessen, ezért gyorsan elveszi Katie Holmes-t, aki nagy hassal fog az oltár elé vonulni. Az életben adódnak kellemetlen dolgok: balesetek, égések, műhibák, szándékos károkozás. Mi ezt ellensúlyozni tudjuk! Ha bármilyen hasonló ügyben segítségre volna szüksége, egy tapasztalt ügyvédtől mindig jól fog egy jogi tanács. Egy ingyenes konzultációval SEMMIT se veszíthet. Forduljon hozzánk bizalommal! • -I y Emil Lax Attorney at Law 1-877-LAW SMART 1-877-529-7627 New York, New Jersey 501 Fifth Ave, Manhattan, Suite 2004 ESE3SSSB5SS3