Amerikai Magyar Szó, 2005. július-szeptember (103. évfolyam, 209-222. szám)
2005-07-08 / 210. szám
18 MAGYAR SZÓ —A HÍD Irodalom 2005. JÚLIUS 8 Balra nyugszik a nap (17.) Técsy Sándor Jin és Jang, Alma Mater(ek) Volt az én időmben egy igen fontos kelléke a nyelvoktatásnak: a szószedet. Egy kisebb méret? füzet, minden oldal közepén egy függőleges vonal. Egyik oldalon a magyar, másik oldalon az idegen megfelelője. Használtuk román, orosz, német, latin tanulásra, és egy szószedettel mentem fel a Hidegvölgybe, összeállítani a cigány-magyar szótárat. Néhány közhasználatú szó és két tucat trágárság után a kezdeményezés kimúlt, de ma is tudom, a lónak melyik testrészét jelzi a "parokar". Egyszer találtam egy régi várostérképet, olyan nevekkel, hogy Horthy Miklós tér és Mussolini utca, elhatároztam, hogy átírom, kerékpáron bejártam a várost, és jobb oldalon Horthy / bal oldalon Lenin, jobb oldalon Széchenyi / bal oldalon Pauker Anna összeszedtem az új utcaneveket. Aztán ez is a jelvénygyűjtés és a selyemhernyó-tenyésztés süllyesztőjében végezte. Ha ma találnék egy szószedetet, megpróbálnám beleírni az életem mérlegét. Jobb oldalt a jó, bal oldalt a rossz. Az oldal alján összeadnám, és megpróbálnám kiszámítani, hogy mi volt több. Fény, vagy árnyék? Öröm vagy bánat? Jó vagy rossz? Jin vagy Jang? Nem könnyű, mert szubjektív a megítélés. Visszanézve a kamaszkor éveire, legfőbb jó Apám, Anyám, a nővérem volt. A biztonságos otthon, a szeretet. A jó iskola, a kitűnő tanárok. Nyaranta az utazások, ha máshova nem Szóvátára. Ötven km, dombvidék, és egy hatalmas sóstó. Meg a Monarchia idejéből ismert üdülő, a régi reklámon egy férfi hanyat- fekve lebeg a sós vízen és olvassa az újságot. A kerthelységek, a csalogató flek- kenillat, a hideg málnaszörp, később habos sör. Vagy akár Vásárhelyen a strand, az új uszoda. Reggelente séta a buszhoz, aztán naphosszat lubickolás a haverekkel. Aztán újra ősz, újra suli. A sok kicsapás után áttettek egy másik osztályba. Aztán megkértek, hogy keressek másik iskolát, mert ahogy Fü- löp Gyuri bácsi, az aligazgató mondta, "ha egy tanár meghallja a nevedet, hörög. Érted, te agyalágyult?" és lecsapott az asztalára "HÖRÖG!!!" így aztán más iskola után néztem, de ez a sötét oldalon marad. A Jurij Alekszejevics Gagarinról elnevezett iskolában egy napig voltam, a Papiu Ilarion román iskolában, mondván, hogy a Várban fogok lakni, nagyanyámnál, és ez a legközelebbi iskola, négy órát. Ahogy utána telefonáltak a múltamnak, mehettem tovább. Már szeptember vége volt, két hete iskola, mikor Kacsóh Bodó Balázs tanár úr, Apám rokona, bevitt az "Egyesülés" (Unirea) középiskolába. Személyesen vállalt értem felelősséget, így Gáspár igazgató úr felvett. "Úgy viselkedj, mint egy nagylány" - mondta, amit én meg is ígértem. így találtam utolsó évre iskolát. Kicsi volt a város, az új iskolában elemi iskolás barátokra akadtam, néhány volt Bolyaisra, és ott volt Mandel Gyuszi, akitől a szó szoros értelmében a halál választott el, negyven évvel később. Aztán ott volt, előttem egy évvel érettségizett Takács Szabolcs, mai szegedi szomszédom... Az új osztályfőnök, Gámán Sándor magyartanár, az egyik legjobb ember volt, akire visszaemlékszem. Mikor észrevette, hogy falom a magyar irodalmat, egy-egy fél órát nekem beszélt. Sajnos, a viszonyunkra felhő borult, mert mint osztályfőnöktől, tőle kérték számon a hülyeségeimet, amikből volt bőven, és amikről ő nem tehetett. Még a Bolyaiban volt egy magyartanár, aki a hatvanas években elkezdte az iskolai színjátszást. Sokszor sajnálom, hogy az előadásokat nem rögzítették, nem volt rá mód. Tökéletes szereposztások, jó, élvezhető előadások, sok szereplőben életreszóló színház szeretet. benne, aztán meg lehetett tölteni vízzel, és spriccolni a lányok lábát. Egy alkalommal a díszteremben nagygyűlés volt, azt hiszem éppen az imperializmust ítéltük el. Ment a spriccolás, a lányok sikítottak. Egy rövidlátó számtantanár, akiről egyszer karikatúrát rajzoltam, odajött nyomozni, és lekent nekem egy pofont. Nem is volt nálam citrom. Aznap este elmentem a házához, és egy kőre kötve átküldtem a dupla ablakán egy műanyag citromot. Soha nem nyomoztak, a gané tudta, hogy jogtalanul képeit fel. Igaziból nincs okom, nem is kérkedem ezekkel, de megtörténtek. Közeledett az érettségi, ideje volt szakmát választani. Nagyanyám szerette volna, ha pap leszek, de valahogy nem tengett túl bennem a hit. Jártam templomba eleget, főleg mert nem volt szabad, de valami sántított. Apám azt mondta, ha állatorvos leszek, inkább elvágja a nyakamat. Akkor a jövő egy kolhoz istáílója volt, ahol dagaszthattad gumicsizmában, nyugdíjig a tehénszart. Az orvosi pályát tiszteltem, de nem vonzott. Maradt a nagynéném szakmáKovács Levente, a tanár, később a Színművészeti Főiskola rektora lett. írt és rendezett, és tanított, ami nem lepett meg, mert mindig is igen sok eredeti ötlete volt, már a hatvanas évek versműsoraiban és színdarabjaiban. Amit én külön szerettem, az volt, hogy nem próbálta az egészet olcsó pártpropaganda szintjére lehúzni. A remek tanári kar ellenére a tanulmányi eredményeim egyre mentek le, a pince felé. Hamar tanultam, de nem erőltettem meg magam. Soha nem álltam osztályismétlőre, csak egyszer, kémiából. De az egyik okos osztálytársam 9-es osztályzatát beírattam a saját ellenőrzőmbe, s év végén a tanár, noha tudta, hogy soha 9-esre nem feleltem, át kellett engedjen. Egyszer buktam pótvizsgára, RAJZBÓL. Csak annyi értelme volt, hogy a tanár elcseszte a nyaramat. Mikor túl voltam a pótvizsgán, kivettem a robogójából a gyertyát, eladtam egy öreg szerelőnek, s a Transsylvania cukrászdából néztem, egy parfé mellett, ahogy haza taszítja a robogóját. Akkor volt nagy divat a sárga műanyag citrom, olasz citromlevet árultak ja, a színészet. Akkor még volt "real" és "human" tagozat. Az előbbi lényege számtan-fizika-kémia volt, számomra szűz terület. Irodalom, történelem, földrajz, nyelvek - itt otthon voltam, de a sok kicsapás és iskolaváltás után reálos osztályban érettségiztem. Egyszer, még a Bolyaiban a csodaszép Kapusiné Zoltán Ildikó, Sophia Loren szőkében, íratott egy esszét a pályaválasztásról. Mikor pedzettem, hogy szívesen lennék színész, majmot csinált belőlem az osztály előtt. Felállította Szőcs Bélát, egy kamasz-Adoniszt, fekete hullámos haj, zöld szemek, magabiztos, kész férfi (tizenegy ujja volt, a balkeze hüvelykujja utolsó perce dupla) és kijelentette, hogy így kell kinézzen egy színész. "Nézz a tükörbe, és gondold meg" - mondta. Aznap otthon majdnem bőgtem. Kérdeztem Apámat, miért nem lehettem olyan szép, mint ő. Kifejtette, hogy ha a férfi egy fokkal szebb az ördögnél, már nyert ügye van. Aztán megkért, hogy tanuljak meg MAGAMMAL élni, mert arra gondolni egy életen át, hogy milyen nem vagyok, felesleges időtöltés. A beszélgetés végén eldöntöttem, hogy színész leszek, úgy ahogy vagyok. Szőcs Béla autóbuszsofőr lett. A másik lökés egy biológia tanárnőtől jött. Valami okból bezárt órák után, találomra felütött egy József Attila kötetet. "Amíg ezt kívülről fel nem mondod, minden délután itt maradsz." Három nap múlva szabadultam, elmondtam a verset, azóta még százszor, és ahányszor elkezdem, hogy "A rakodópart alsó kövén ültem", a Duna hullámai Kisgyörgy Eleonóra képét lebegtetik. Ami a szószedet "rossz" oldalára kerülne, az megint az ital. (És, felvágás- bólj a cigarette.) Általában a vásárlási listából csaltam le a négy édes pálinka árát, két kiló helyett másfél kiló cukor, négy helyett három és fél liszt, de egyszer arra vetemedtem, hogy az Anyám perselyéből csipesszel kihúztam egy bankjegyet. Igen, loptam. Nem vetett fel minket a pénz, Anyám észrevette a hiányt, és hosszú vajúdás után bevallottam. Azt nem, hogy mire költöttem. Egyszer esküvőre hívtak, falura. Ott alszunk, másnap délben jövünk haza. Kimentettem magam, elmentek nélkülem. Fontos vizsga másnap. Megjött László Pista, "Citera", együtt tanulunk. Elbúcsúztunk, még a sarkon sem lehettek, nyitottuk a rumot, amit "LP" hozott. Zene, duma, rum, elaludtunk. Közben volt egy sürgősségi eset az egyik faluban, Apámat hívták, hazajött átöltözni, ott talált, részegen hortyogva. Életem egyik nagy ruháját akkor kaptam, de Pista is. őt aztán kikergette "Te sunyi kis szar, csókolom, Sanyi bácsi, jöttem tanulni, ide a lábad többet be ne tedd" Pista az ég alatt aludta ki a többit. Évek múlva diszpécser lett. Apám tőle kapta a dugi benzint, minden tranzakciónál előjött az az eset, aztán Pista elment Németországba, a rossz román rumot felváltották a raj namenti borok. Végre eljött az utolsó év, érettségi előtt még kicsaptak egy napra, a sötétkamrában találtak az osztálytársnőmmel. A tanár azt hitte, hogy képeket nagyítunk. Az már megvolt, a képek száradtak, s addig mi elfoglaltuk magunkat. Úgy volt, hogy nem engednek érettségire csak ősszel, s oda az egyetemi felvételi. Apám majdnem megölt "Mint a cigány, átúszod a vizet, s a túlsó parton megfulladsz". De utánajárt, és érettségizhettem. A nővérem a Bolyaiban, én az Unireában, s aztán irány az egyetemi felvételi. A ballagásra szép ruhát csináltattak, az iskola udvarán lekapott egy fotós, a kép a helyi román napilap címoldalán megjelent. Mandel Gyuszival, és Márton Évával szórakoztunk, a kép jobb oldalán Gyuszi unoka- testvére, Titi. Másnap felhívták az újságot, hogy nem elég, hogy magyarok vannak a képen, az egyik a legnagyobb tróger a városban, de már késő volt. Lement az érettségi, kitették az eredményt, Apám a Tulipán vendéglő kertjében várt, egy hideg sörre. Ott ültek az asztalnál, hat volt osztálytárs, negyven- három éves, háborút megélt férfiak. Mikor 1963 nyarán megkaptam az érettségi bizonyítványt, még nem töltöttem be a 17. életévemet. Folytatjuk
