Amerikai Magyar Szó, 2005. július-szeptember (103. évfolyam, 209-222. szám)
2005-09-30 / 222. szám
2005. SZEPTEMBER 30. Sport MAGYAR SZÓ-A HÍD 31 Továbbra is zavaros a súlyemelők doppingügye KI PISILT ÉS HOVA? Teljes a káosz a magyar súlyemelősportban. A Magyar Súlyemelő Szövetség (MSSZ) elnöke, Komáromi Lajos lemondott, mert megfenyegették. Azt állítja, az athéni olimpia alatt az MSSZ élén állő Dolovai Tamás nyomására tett le arról, hogy elmondja az igazságot a tavalyi doppingbotrányokról. Majd Imrő Dezső korábbi kapitányt nevezte meg, mint az egyik lebukott versenyző helyett mintát adót. Az olimpiai ezüstérmétől megfosztott Gyurkovics Ferenc visszavonult, mert rá - elmondása szerint - egy igen magas rangú sportvezető gyakorolt nyomást, hogy leplezze le önmagát, ismetje be azt, amit nem követett el. A megvádoltak jogi utón keresik igazukat. Szeptember 27. Gyurkovics Ferenc helyett a szövetségi kapitány, Imrő Dezső adott vizeletet Athénban - állította a súlyemelők hirtelen lemondott elnöke, Komáromi Lajos egy tévéműsorban. Mint ismert, Gyurkovics az olimpián ezüstérmet szerzett, de két nap múlva elvették tőle, mert vizeletében oxan- drolont találtak. Komáromi logikájából az következik, hogy Imrő élt olyan szerrel, amely oxandrolont tartalmazott. Imrő minderre úgy reagált, hogy megteszi a szükséges lépéseket, már konzultált ügyvédjével. Komáromi azt állítja, hogy magnófelvételt készített beszélgetésükről, és ha kell, akkor a bíróság előtt ezt közzéteszi. Az Athén után lemondott kapitány. Imrő Dezső elmondta, hogy a negyedik helyezett versenyzője, Varga Viktória után törvényileg járó hárommillió forintos jutalmat nem kapta kézhez a Nemzeti Sporthivataltól. Komáromi vádjai után pedig még nehezebb helyzetbe került, és előbb-utóbb rá lesz kényszerítve, hogy tavalyi athéni olimpia doppingvizsgálatain iebukott három magyar súlyemelővel. Elsőként Kecskés Zoltánt zárták ki a versenyből, jóllehet a rajt előtt néhány nappal negatív mintát adott le, aztán a megsérült Kovács Zoltán nem tudott mintát adni, végül Gyurkovics Ferenc ezüstérmét vették el. Kecskés és Gyurkovics mintájában ugyanazt a szert, az oxandrolont találták meg, amely oldódik a vizeletben, vagyis akár később is belehelyezhették. A három versenyző természetesen ártatlannak vallotta magát, azt bizonygatta, hogy tisztán készült fel. A feltételezett manipulációt erősítette a Magyar Súlyemelő Szövetség (MSSZ) azóta lemondott elnöke, Dolovai Tamás is. A tavaly, évvégén megjelent könyvében azt sugallta, hogy a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) elnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára, Aján Tamás felelős a történtekért. Aján ezt visszautasította, majd egy sejtelmes megjegyzést tett, miszerint a elmondja, amit tud. Komáromi Lajos azt is elmondta, hogy őt a korábbi, Athénban még regnáló elnök, Dolovai Tamás fenyegette meg. Ezért nem tartotta meg a Gyurkoviccsal közösen tervezett sajtótájékoztatóját, amelyen lerántották volna a leplet az athéni titokról, és ezért mondott le posztjáról. Dolovai erre így reagált: " A sárdobálásban nem óhajtok részt venni, igazamat jogi úton fogom megvédeni." A Komáromi által ígért leleplezéstől visszalépő Gyurkovics ugyanakkor azt mondta, őt "egy igen magas rangú sportvezető" fenyegette meg, hogy tárja fel az igazságot, különben a legközelebbi doppingvizsgálata is pozitív lesz, és akkor örökös eltiltás fenyegeti. Gyurkovics nem árulta el, ki volt a zsaroló, és azonnal bejelentette pályafutása befejezését. Pár napja még úgy tűnt, hamarosan végre kiderülhet, mi történt pontosan a vétség elkövetői nem saját vizeletüket adták le az athéni vizsgálatkor. Emellett azt állította: potencianövelő szer okozta a sportolók vesztét, ám később kiderült, hogy potencianövelő nem tartalmazza a Gyurkovics vizeletében kimutatott oxandrolont. Komáromi tagadta, hogy az IWF illetve Aján Tamás elnök nyomására cselekedett volna. "Az IWF felhívta a figyelmünket arra, hogy ha felfedjük, ami valójában történt, akkor van esélye a magyar súlyemelésnek. (...) én már tudom az igazságot. Amikor elnök lettem, előbb Gyurkovics, majd Imrő Dezső volt szövetségi kapitány is elmondta nekem." Komáromi úgy tudja, idegen vizeletet adott le Gyurkovics és Kecskés (Kovács Zoltán nem pisilt Athénban). Szerinte senki sem fenyegette meg Gyurkovicsot azzal, hogy pozitívvá teszik legközelebbi mintáját, és biztos benne, hogy semmi A sportág elnöki posztját egy év alatt három elnök - Dolovai Tamás, Mezőfi Miklós, Komáromi Lajos - hagyta el, az egyik közülük, az athéni csapat orvosa, Mezőfi Miklós Trianonhoz hasonló traumaként értékelte az olimpiai bukást, és szerinte a sportágat a megszűnés veszélye fenyegeti Magyarországon. köze Ajánnak a magyarok, úgymond, le- buktatásához. Bennfentesek szerint Gyurkoviccsal azt szerették volna elmondatni, hogy a megbukottak az idejétmúlt, öntéses módszert használva, más vizeletét adták le, csaltak, és megérdemelik büntetésünket. A helyzet kuszaságára jellemző, hogy az Athénban nevezett sportolók közül senki sem készül a dohai világbajnokságra. Ennek ellenére egy népes értekezleten a hazai doppingellenőrzés egyik irányítója kifejtette, a csöveket, az öntőgépeket, a mechanikus eszközöket, amelyekkel tiszta vizeletet lehet a kémcsőbe csempészni, egyszer és mindenkorra el kell felejteni. Az athéni botrányt azonban egykönnyen nem lehet elfelejteni, ezért is lett volna fontos a tisztázás, mert így továbbra is két verzió él a sportág szereplői között. Vagy hisznek Dolo- vainak, vagy nem. Vagy elhiszik, hogy Ajánnak személyes ellentétek miatt érdekében állt a magyarok megbuktatása. Vagy Ajánnak hisznek, és azt valószínűsítik: csalás történt, és aki a vizeletet adta, az élt oxandrolon tartalmú szerrel. (index.hu IMTIINemzeti Sport Online/SV) NB1: CSANKNAK MENNIE KELLETT Szeptember 25. Menesztették az FC Sopron edzőjét, Csank Jánost, miután a gárda a labdarúgó NB I hatodik fordulójában újra kikapott. Helyére a 49-szeres román válogatott, Selymes Tibor került. Az NB I-ben a székesfehérvári csapat áll az első helyen, az FTC még mindig nyeretlen. Eredmények: REAC-FC Fehérvár 1-2, Vasas-Pécs 3-0, Debrecen-Diósgyőr 2-0, Győr-Sopron 2-1, Újpest-Tatabánya 5-1, Zalaegerszeg-Pápa 5-0, Kaposvár-Honvéd 0-0, MTK-Ferencváros 2-2. Ronaldo csótányöröme Szeptember 27. Ronaldo, a Real Madrid brazil futballzsenije mindkét gólja után hanyatt feküdt a Deportivo Alavés otthonában, és kézzel-lábbal kalimpált, akár egy felfordított csótány. A pózolásban Roberto Carlos és Robinho is követték őt. Dmitry Piterman, az Alavés elnöke "gyermekrontó bohócoknak" nevezte a sztárokat. Ronaldo válasza: "Elnézést kérek, az egész csak egy barátok közötti tréfa volt, amely többé nem fordul elő. Ugyanakkor érdekes, hogy éppen olyasvalaki bírál bennünket, aki meztelenül mutogatja magát..." Egy spanyol lap ugyanis aktfotókat közölt a klubvezetőről. SZTOICSKOV: ELTILTÁS Szeptember 24. A volt aranylabdás Hriszto Sztoicskov, a bolgár futballválogatott szövetségi kapitányát négy mérkőzésről eltiltották, mert a svédek elleni vb-selejtező után azzal vádolta az Európai Labdarúgószövetség svéd elnökét, Lennart Johanssont, hogy olyan játékvezetőt küldött, aki szándékosan megverette őket. Közmunkán az NBA-játékosok Szeptember 24. Elítélték az észak-amerikai profi kosárlabdaligában szereplő Indiana Pacers három játékosát, akik tavaly novemberben részesei voltak az Egyesült Államok sporttörténete legvadabb verekedésének. A Detroit Pistons elleni bajnokin ellenfeleiket és a szurkolókat is bántalmazó Ron Artest, Jermaine O'Neal és Stephen Jackson egyaránt 60 órás közmunkát köteles végezni, fizet 250 dollárt, és részt kell vennie egy agresszió-kezelésről szóló tanfolyamon. (Forrás: index.hu, MTI, origo.bu) FAMILY PRACTICE | Dr. MOLNÁR TAMÁS Általános, családi orvos 83-39 DANIELS St. Briarwood, Queens, N.Y. 11435 Tel.: 718-291-5151 One block East of Main St. and two blocks South of Grand Central Pkw. Bus: Q 44 Main St. & Grand Ct. Pkw., Q 60 Queens Blv. & Van Wyck Blv. Subway: F Van Wyck Blv. Station Magas vérnyomás, cukorbetegség, kisebb sérülések, baleset, oltások, cholesterol, izületi bántalmak korszerű diagnózisa és gyógykezelése EKG, röntgen, laboratóriumi tesztek a helyszínen Gondos orvosi kivizsgálást és kezelést nyújt az egész család számára Szükség esetén kórház biztosított * Biztosítást elfogadunk. Gyurkovics: nem szakad le Aján Tamás (Schmidt Pállal): egymásramutogatás j