Amerikai Magyar Szó, 2005. július-szeptember (103. évfolyam, 209-222. szám)
2005-09-30 / 222. szám
10 MAGYAR SZÓ —A HÍD Gazdaság 2005. SZEPTEMBER 30. Kemény IMF bírálat a magyar kormánynak MAGYAR HIÁNYOK Annak ellenére, hogy a magánszektor rugalmas és talpraesett, a költségvetési politikában tapasztalt erőtlenség növeli a kockázatok szintjét, az intézkedések halogatása már nem lehet alternatíva az ország számára - írja Magyarországról szóló jelentésében a Nemzetközi Valutaalap (IMF). Szeptember 25. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) támogatja a világ nyolc legfejlettebb országának azt a javaslatát, hogy írják le a legszegényebb tagországok adósságának a 100 százalékát. Az első körben 18, elsősorban afrikai államokat érintő intézkedés keretében mintegy 40 milliárd dollárnyi adósságot enged el az IMF a Világbank és több más nemzetközi hitelnyújtó. Az adósságleírás összege 55 milliárd dollár fölé is nőhet, ha a további, mintegy 20 szóba jöhető ország teljesíti az adósság-elengedéshez szükséges valamennyi feltételt. Az akár 38 országot érintő végső döntést az IMF 24 tagú igazgatótanácsa várhatóan már a napokban meghozza. Júliusban a G8-ak csoportjának az ülésén vetődött fel a Világbanknak, az IMF-nek és a Afrikai Fejlesztési Banknak tartozó különösen szegény országok adósság-elengedésének a gondolata. Azóta azonban a pénzügyminiszterek nem tudtak megállapodni több fontos kérdésben, így elsősorban arról, hogy' miként kompenzálhatnák a Világbank kieső bevételeit, amiket a térség fejlesztésére fordítana a szervezet. Ennek a bizonytalanságnak a végére tettek pontot most a G8-ak pénzügyminiszterei, akik egyenként kézjegyükkel látták el azt a levelet, amelyben kötelezték magukat arra, hogy az adósság-elengedés fejében a Világbankot olyan mértékben kompenzálják, amennyi bevételtől elesik. Ezen kívül vállalták azt is, hogy további 150 millió dollárral támogatják az IMF szegény országokat segítő alapját. Ezek a vállalások elegendőnek tűnnek azoknak az európai országoknak, így Belgium és Hollandia megnyugtatására, amelyek a Világbank és az IMF jelentős befizetői. (MTI) Valuta-árfolyamok (szeptember 28.) 1 USD = 205,86 HUF 1 USD = 0,832 EURO 1 USD = 2,92 RON (úr román lej) 1 EURO = 247,2 HUF Szeptember 28. A Budapesten tárgyaló IMF-szakértők elégtelennek tartják a jövő évre tervezett kiadáscsökkentést, és kifogásolják, hogy a költségvetés egyes tételei átláthatatlanok. Az euróbevezetéshez az IMF szerint reális költségvetési pályát kell megállapítani, és "mivel az euro 2010-es bevezetésének lehetősége egyre távolabbinak tűnik", felvetik a lebegő árfolyam bevezetését. A Pénzügyminisztérium csak ez utóbbi javaslatra reagált, elutasítóan. Az elmúlt évtized során a magyar gazdaság dicséretre méltóan tért át egy magasabb műszaki színvonalú termelési struktúrára, aminek eredményeként sikeresen birkózott meg a globális versennyel. Ennek ellenére Magyarország előkelő teljesítményű gazdaságból az EU új tagországai között a lassabban növekvő gazdaságok csoportjába lépett vissza - írja Magyarországról az IMF A Valutaalap szerint az elmúlt években jelentős gazdaságpolitikai hiányosságok voltak: ide sorolható a költségvetés kiszámíthatóságának hiánya, valamint a Szeptember 26. A bérleti díjak a világpiacon című tanulmány szerint a kö- zép-kelet-európai régióban Moszkva az egyeden olyan főváros, ahol 2005. első félévében jelentősen nőttek az irodabérleti díjak. Az orosz főváros a világ legdrágább irodahelyeinek listáján a tizedikről a hatodik helyre ugrott, a havi bérleti költségek négyzetméterenként 63 amerikai dollárról 77 dollárra nőttek. Budapest is feljebb kapaszkodott a listán: az 54. helyről a 36.-ra lépett fel. A bérleti díjak kismértékben csöktartósan magas költségvetési és folyó fizetési mérleg hiány. Eközben azonban a kedvező nemzetközi pénzpiaci környezet biztosította a deficitek finanszírozását. A magyar valuta kockázati prémiuma (azaz esetleges nagyobb gyengülésének esélye) azonban a régió valutáihoz képest tartósan magas. A 2005-ös költségvetési hiánycél várható nem teljesülése miatt, illetve 2006 jelentős kihívásaival az országot fenyegető kockázatok erősödtek - állapítja meg az IMF Tartós és hiteles konszolidációt célzó új stratégiához nagymértékű kiadás oldali csökkentésre van szükség, részben, hogy megteremtsék a tervezett adó- csökkentés feltételeit. Bátor lépéseket igényel a közkiadások kordába szorítása és racionalizálása a közalkalmazottak körében, az egészségügyben, oktatásban, nyugdíjrendszerben, a lakástámogatási rendszerben és a vállalati támogatások területén. Bár az előterjesztett adócsökkentési kezdeményezés az IMF szerint beruházás és növekedés ösztönző lehet, ha azonban nem kíséri egyidekentek Közép- és Kelet-Európa többi országában: a fejlesztések továbbra is vagy kielégítik vagy meghaladják a keresletet a régió valamennyi piacán, Moszkva kivételével, ahol ennek éppen az ellenkezője igaz. A CBRE-lista kibővítése nem okozott változást a világ tíz legdrágább helyszínének rangsorában, befolyásolta azonban a kelet- és középeurópai városok helyezését. Prága, Varsó és Bécs kiesett az 50 legdrágább irodahelyszín listájáról, most az 51., 52., valamint a 64. helyet foglalják el, míg korábban a 45., 32. illetve a 44. helyen álltak. Pozsony és Bukarest az 57. és a 78. helyre csúszott vissza. Amint a nemzetközi vállalatok egyes tevékenységeinek Közép- és Kelet-Európába kiszervezése vagy áthelyezése iránti érdeklődés nő, a világpiacinál kedvezőbb irodabérleti költségek miatt a kelet-közép-európai térséget számos vállalat még vonzóbbnak találja majd, mint fél évvel ezelőtt. Az Egyesült Államok irodapiacai az erősödő dollár ellenére sem szerepelnek a rangsor elején. Észak-Amerikában a Manhattan központjában levő irodahelyiségek bérletéért kell messze a legmagasabb árat fizetni, míg a következő Washington. Ezzel a két keleti parti nagyváros a 27. és a 37. helyen van a listán - áll a tanulmányban. (MTI) Olcsóbbak lettek a kelet-közép-európai irodák ÉRLELT BÉRLÉSEK Az irodabérleti díjak 2005. elsőfélévében a legfontosabb kelet- és közép-európai piacok többségében csökkentek, míg világszerte a legtöbb nagyvárosban nőttek - derül ha CB Richard Ellis (CBRE) nemzetközi ingatkntanácsaaó cég legfrissebb tanulmányából. jű kiadáscsökkentés az egyenleg semlegesség elérése érdekében, akkor köny- nyen rossz lehet az időzítése. További adóreform elképzeléseket átfogó elemzésekre kell alapozni a hosz- szú távú eredmények biztosítása érdekében - rövid távú politikai verseny hevében hozott reformok a kívánt hatással éppen ellentétes hatást válthatnak ki. A legsürgősebb teendő az adómentességek csökkentése az adóalap szélesítése érdekében. Ennek fontos első lépése az adókiadások számbavétele, amely felméri a jelenlegi adómentességek miatti összes bevételkiesést, (index.hu) Az USA támadja a kínai kalózkodást Szeptember 27. Az amerikai gazdaság évente 250 milliárd dollárt veszít a különféle kalóztermékek miatt, aminek 70 százalékáért kínai gyártók felelősek. Az amerikai kormány értékelhető eredményeket, jelentős elrettentő erőt képviselő intézkedéseket követelt kínai partnereitől a törvénytelen másolások ellen. Chris Israel, az amerikai kormányzatnak a termékkalózkodás ellen harcoló új képviselője első hivatalos külföldi útján, Pekingben értékelhető eredményeket, jelentős elrettentő erőt képviselő intézkedéseket követelt kínai partnereitől a törvénytelen másolások ellen. A kínai kormányfő ígéretet tett Bush amerikai elnöknek, hogy mérsékelni fogja a két ország közötti kereskedelmi feszültségeket, beleértve intézkedéseket a szellemi alkotások (például DVD-n lévő zenei és filmanyagok) törvénytelen koppintása ellen. A Bush kormányzat ugyanis a Kereskedelmi Világszervezet előtt készül panaszt tenni Kína jogsértő gyakorlata ellen. A kínai hamisítási üzletben azonban részben amerikaiak is benne vannak, derült ki nemrég a Viagra nevű gyógyszer másolataival folyó üzletelés felderítése kapcsán. Kínában nem csak gyógyszereket és luxuscikkeket, hanem például gépkocsikat, mindenféle gyerekjátékokat is hamisítanak. (MTI) Elengednék a legszegényebb országok adósságát \ Susan Schadlcr, IMF: rossz pontok B m. * . . m. L A . Moszkvai irodaház: csúcsdrágák