Amerikai Magyar Szó, 2005. július-szeptember (103. évfolyam, 209-222. szám)
2005-09-30 / 222. szám
4 MAGYAR SZÓ — A HÍD Amerika hírei 2005. SZEPTEMBER 30. Amerika bocsánatot kér; és fizet az aranyvonatért Szövetségi bíró hagyta jóvá azt az idén márciusban született megállapodást, amelynek alapján az Egyesült Államok kormánya 25,5 mtm dollárt fizet az "aranyvonatért"', és bocsánatot kér a holokauszt magyar túlélőitől. Szeptember 27. A magyar zsidók elrabolt javait - aranyat, ékszereket, porcelánt, ezüstöt, háromezer keleti szőnyeget, 1200 festményt - szállító vonat 1945. májusában Ausztriában, Salzburgtól száz kilométerre délre, Werfennél került az amerikaiak birtokába, majd a szállítmány szőrén-szálán eltűnt. Bili Clinton amerikai elnök az 1990-es években bizottságot nevezett ki az ügy kivizsgálására. Clinton megerősítette, hogy a vonat rakományát amerikai katonák - közöttük magas rangú tisztek - hordták szét. Egyes becslések szerint a rakomány értéke mai áron akár kétszáz- millió dollár is lehet: A BBC márciusban kilencvenmillió dollárról írt. A kínos ügy szégyenteljes foltot ejtett az amerikai hadsereg hírnevén. A vonat mintegy hatvanezer ember tulajdonát vitte, közöttük csaknem félezer, ma Floridában élő zsidóét, akik négy évvel ezelőtt pert indítottak az amerikai kormány ellen. "Sohasem a pénzről volt szó, csakis a történelmi elszámolásról, a felelősségről" - idézte a felperesek ügyvédeit a jóvátételi döntésről beszámolva a The Miami Herald. A pénzt nem is az egyes túlélők kapják, hanem a zsidókat segítő szervezetek: a kidolgozott formula szerint a pénz 42,5 százalékát izraeli, 22,7 százalékát magyar, 20,1 százalékát amerikai intézmények kapják, a fennmaradó részt pedig más országok. A segélyeket azok kaphatják, akik a világháború idején Magyarországon éltek. "Súlyos teherként nehezedett ránk az ügy, szörnyű volt beperelni Amerikát" - mondta David Mermelstein, a dél-floridai holokauszt túlélők szövetségének elnöke. A túlélők 80-as, 90-es éveikben járnak. Egyelőre nem tudni, hogy az amerikai bocsánatkérésre milyen formában kerül sor, illetve azt a kormány melyik hivatala adja ki. A lap szerint az ügy végére tíz nappal azután kerülhet pont, hogy Patrícia Seitz bírónő aláírta a hivatalos okmányokat. (Magyar Hírlap Onlinej Szeptember 27. A pennsylvaniai Harrisburgben 11 szülő indított pert az állam doveri iskolaszéke ellen, mert az arra kötelezte a tanárokat - 2004. októberében 6:3 szavazati aránnyal -, hogy a körzet mintegy 3500 diákja előtt ismertessék: az "intelligens design" eltér Charles Darwin evolúciós elméletétől, s ha erről többet akarnak tudni, akkor olvassák A pandákról és emberekről (Of Pandas and People) című "tudományos művet". A téma hazai szakértői már kitalálták az elmélet magyar nevét is, és "értelmes tervezettségnek" nevezik. Az intelligens design abban különbözik az evolúciót tagadó teremtéselmélettől (kreacionizmus), hogy míg az utóbbi kategorikusan tagadja a természetes kiválasztódást, a fejlődést, addig az előbbi állítja: az élő szervezetek olyan bonyolultak, hogy kialakulásukat nem lehet pusztán Darwin elméletével magyarázni, a földi élet egy "azonosítat- lan intelligens erő" terméke. Az elméletben részben tehát elismeri az evolúció folyamatát, de a háttérben feltételezi egy "főtervező" jelenlétét. Erre mondta a bíróság előtt Kenneth R. Miller, a Brown Egyetem professzora, a legelterjedtebb biológia-tankönyv társszerzője: sem az elmélet, sem pedig A Pandákról és emberekről nem szól arról, hogy a korunkat megelőző fajok kihaltak. "Ha majdnem minden eredeti faj kipusztult, akkor az intelligens design teremtője nem volt túl intelligens." A tárgyalás Harrisburgben, szövetségi bíró előtt folyik, esküdtszék nélkül, éppen nyolcvan évvel az után, hogy 1925-ben bizonyos John T. Scopes Tennessee állambeli biológia-tanárt száz dollár pénzbüntetésre ítélték a "majomperben", mert az állam törvényeivel ellentétben oktatta az evolúció elméletét. Tennessee állam legfelső bírósága azzal másította meg az ítéletet, hogy csak esküdtszéki tárgyaláson lehet ötven dollárnál magasabb pénzbüntetést kiróni. Az állam 1967-ben törölte az evolúció oktatását tiltó törvényt. Az intelligens design híveinek ügyvédje azzal érvelt, hogy "Dover tanterve a liberális oktatás lényegét testesíti meg", nem pedig vallási ügy. Az evolúcióelmélet hívei nem tagadták, hogy minden vitatható, de "az intelligens deAbu Graib: három évet kapott a katonanő ELÍTÉLT HUMOR Három év börtönbüntetésre ítélték azt a katonanőt, aki az Abu Graib börtönben elkövetett kínzások egyik jelképes alakjává vált. A fényképeken, amelyek bejárták a világot, England pórázon húzott egy lemeztelenített iraki foglyot, illetve egy férfifogoly nemi szervére mutogatott nevetve. A katonanó korábban gyermeke születésére hivatkozva arra kérte a bíróságot, bogy ne hozzon túl szigorú ítéletet. Szeptember 28. Egy amerikai hadbíróság három év börtönre ítélte, és elbocsátotta a hadseregből Lynndie Englandet az iraki Abu Graib börtönben elkövetett fogolykínzások miatt. Egy texasi katonai bíróság kimondta, hogy bűnösnek találja a 22 éves katonanőt, aki az Abu Graib börtönben elkövetett kínzások egyik emblematikus alakja. A bíróság nem fogadta el a védelem érvelését, miszerint England parancsra cselekedett, és katonatársai, elsősorban a barátja, Charles Graner bírta rá a kínzásokra. A katonai ügyész szerint Lynndie England azért kegyedenkedett a foglyokkal, mert örömét lelte benne, és így élte ki a beteges humorát. A katonanő korábban azt kérte a bíróságtól, hogy ne hozzon túl szigorú ítéletet, hiszen fia született 11 hónappal ezelőtt, aki megváltoztatta az életét, és nem akar tőle sokáig távol lenni. A fényképeken, amelyek bejárták a világot, England nyakára tett pórázon húzott egy lemeztelenített iraki foglyot, illetve egy férfifogoly nemi szervére mutogatott, nevetve. Egy fotón foglyokból "rakott" emberi gúla előtt pózolt. Lynndie Englandet - aki mielőtt katonának állt volna, egy csirkefarmon volt munkás -, a hét vádpontból hatban - többek között összeesküvés, többrendbeli foglyokkal való kíméletlen bánásmód, valamint obszcén cselekmény elkövetésében - találták bűnösnek. (Info Rádió, Magyar Rádió, BBC) sign nem tesztelhető, nem ellenőrizhető, ezért a tudományos közösség számára nem elfogadható". Nem tudomány. A "designhívők" szerint Dover csak annyit tesz lehetővé, hogy a diákoknak bepillantást enged abba az ellentmondásba, amely miatt forr a tudományos közösség. Ez utóbbi azonban nem forr, mert Miller szerint a tudomány emberei között az evolúcióelmélet alapjait illetően semmiféle ellentmondás nem létezik. Más kérdés, hogy George W. Bush elnök szerint is "szembesíteni kell" a diákokat az intelligens design elméletével és az evolúcióval egyaránt. (Magyar Hírlap Online) Bush takarékoskodásra SZÓLÍTOTT FEL Szeptember 26. A benzinnel való takarékoskodásra szólította fel az amerikaiakat George Bush. Az amerikai elnök közölte azt is: hamarosan jelentős olajfinomítói kapacitás indul be újra Texas és Louisiana államokban, azután, hogy az utóbbi két hurrikán miatt jelentős volt a termeléskiesés. (Klubrádió) Washington jövőre ú[ NATO-csúcsot szeretne Az Egyesült Államok új NATO- nagykövete egy brüsszeli rendezvényen a katonai kiadások növelésére sürgette a szervezet többi tagállamát. Hozzátette: Washington a jövő év végén egy NATO-csúcs megrendezését szorgalmazza, hogy azon áttekintsék, mennyire haladt előre a szövetség átalakítása. Victoria Nu- land hangsúlyozta, hogy a katonai szövetségnek fokoznia kellene kiképzési kapacitásait, hogy ezzel segítse a nem NATO-tagokat saját biztonságuk megőrzésében. Példaként hozta fel, hogy a NATO bekapcsolódott az iraki haderő kiképzésébe, és támogatást nyújt a nyugat-szudáni, dar- furi békefenntartásban szerepet vállaló afrikai államoknak is. (MTI) Szerkesztette: Fazekas Krisztina U Pennsylvaniaban 11 szülő indított pert az iskolaszék ellen ÚJRA “MAJOMPER”... Az "intelligens design" vallási elmélet, amelyet úgy illesztettek be egy iskola tantervébe, hogy nem vizsgálták, tudományosan megalapozott-e - mondta egy ügyvéd a most kezdődött perben. A The New York Times szerint az ügy a Legfelső Bíróságon fog kikötni. j Miller: ki az intelligens? England: elvezetik