Amerikai Magyar Szó, 2005. július-szeptember (103. évfolyam, 209-222. szám)
2005-09-16 / 219. szám
2005. SZEPTEMBER 16. Mozaik MAGYAR SZÓ —A HÍD 19 Letűnt idők alakjai Tatár Imre Handlé és jeges "Álmomba eljött a Nagy Ószeres, Aki vesz és elad és veszt és keres, És rongyot és régi ruhát hajagái, S az udvarokban hangosan kajabál" - Én ugyan nem a Nagyról akarok szólni, de Karinthy Mécs László-paródiája felvillant valamit a kis ószeres munkálkodásából is. Hajdanán ilyesmit kajabált: "Handlé! Ócska cipőt, ruhát, mindent veszek!" ő volt az ócskás, hogy még egy elnevezést említsek. A "handlé" kifejezés a német Handler (kereskedő) szó változata. Jobbára zsidó férfiak űzték e mesterséget, járták Pestet-Budát, az udvarokban megálltak és hangos szóval hívták fel a figyelmet arra, hogy ha valami használt holmi, eladni való van, megvásárolják. A múlt század hatvanas éveiből származó rajzon amolyan málhás lónak tűnik: vállán zsák, egyik karján rojtos kendő a másikon gitár csüng, meg csizma, kezében korbács, talán a kutyák ellen. Jókai is említi kiáltását ilyenformán: "Ho- osz! Ringyet-rongyot, Kendert-konc- zot, Üveget-csontot." Létay Miklós Az utca népe Pest-Budán című tanulmányában idéz egy XIX. századi leírást, eszerint az ócska ruhadarabokat saját műhelyében vagy valami lerakodóhelyen gyűjtötte, volt a piacon boltja (lehet, nem mindegyiküknek), s felesége, fiai ott árulták a helyrepofozott ruhaneműt. Még gyerekkoromban is járták az udvarokat, megálltak közepén, fölnéztek az emeletekre, némelyikük "handléf' kiáltott, az asszimilálódottak "ószerest". Kisebb-nagyobb mértékben elvégezték a későbbi lomtalanítók, a bizományi, a használtcikk-kereskedők szolgáltató feladatait. Ha jól számolom, több mint egy évszázadig a városiasodásnak, az árúmozgatásnak részesei voltak, kiáltásaik még az ötvenes évekig fel-felhangzottak az udvarokon, bár lehet, a háborús idők eseményeinek következtében származásuk, vallásuk tekintetében némi változás állt be. • *** T S ha már régi udvaroknál és a gyerekkor emlékeinél tartunk, hadd említsek meg két látogatót. Nem jöttek be ugyan az udvarra, az utcáról jelezték, hogy valamit kínálnak. A "jegeees" lovas kocsin hozta áruját, dallamos kiáltása hallatán a háziasszonyok vödröt fogtak, leszaladtak hozzá. 0 pedig hegyes kis csákányát belevágta a - ha jól emlékszem - nagyjából egy méter hosszú, úgy húsz centi átmérőjű szögletes tömbbe. Darabokra törte, hogy beleférjen a vödörbe, s fent a konyhai helyére: akkor még nem frizsidernek, hanem jégszekrénynek hívtuk. A konyha sarkában állt a faláda, egyik fele bádoggal bélelt, oda tették a jégdarabokat. A jegesember pedig, ha olyan helyre vitte árúját - például henteshez - ahol a nagy tömb is elfért, vállára terített egy zsákdarabot, arra fektette, s egészben vitte be az üzletbe. De alig tűnik el az emlékek utcájáról a jeges, megjelenik egy szerényebb jármű: szekér, a gazda a ló mellett baktat: "Reibszan - virágfőd!" Valamelyik Pest környéki sváb faluból jött, s hogy egyik áruját miért németesen, a másikat miért magyarul ajánlgatta, nem tudom. A "reibszan" a német Reibsand (kőpor, súrolópor) kifejezés népies változata, amivel akkoriban a reklámok még nem kínáltak annyiféle márkát, mint ma, a háztartások azt használták a zsíros edények tisztítására. A "virágfődön" pedig nincs mit magyarázni. Végül ő is tovább indította szekerét, míg a jegessel és a handléval együtt el nem tűntek az idő süllyesztőjében. Keresztúri Mária ^ Melletted Micsoda csend. Lélegzésed ritmusát felveszem. Ahogy fekszel itt mellettem, Kimerültén, betegen. Elfog egy mély érzelem, Úgy hívják szerelem. Az idő telik kedvesem, De megmaradt a szerelem. Erős kezed Most kezembe én veszem, Hogy álmod szép és boldog legyen. Gondolj egy ifjú titánra, Egy álmodozó szőke lányra, Akik voltunk egykor rég. Gondolj hóesésre, vidám nevetésre, Forró ölelésre. Majd egy boldog párra, Édes gyereknyájra. Testedet a láz nem hagyja nyugodni, Én meg csak bíztatlak, Menj vele harcolni! Szükségem van rád! Ölelő karodra, megértésedre, Bíztató szavadra. Ha eljön a reggel győztesen kelj fel! S egy új nap jött el Átölel szeretettel. Hogy folytasd a művedet Amit fáradó kezed teremtett. Jutalmad: a CSEND. Nem akarom, hogy vége legyen a nyárnak... Már hallom, ahogy a bajszos ősz zörgő leveleket hint az útra, mint ahogy a napjaim szürke port fújnak a múltra... Hallom, amint azt susogja: "a nyár már fáradt, viselt arca". Hervadt virágokat lenget a szél, a völgy s tó altatót zenél. Látom, amint erős kezével az öreg fákat rázza, amint nagy ecsetjével az erdős hegyeket mássza, sötét felhőket lehel a szeptemberi égre, ablakomon kopog bő palástja széle. A buszmegállóban pulóveres emberek állnak, ... szívemben a könnyek az októberre várnak, mikor édesapám örök búcsút intett a világnak... Nem akarom, hogy vége legyen a kacagó-tűzmosolyú-málnaérlelő nyárnak! Kerékgyártó Kálmán ✓ Árva gyermek Szívemre alkonyuk néma árnyad: a hold, a csillag, a nap nem ragyog - Száz bánatom tenyeredbe sejlik, egy kitagadott-vén gyermek vágyok. Egy kitagadottvén gyermek vagyok, kit anyjának ölelő karja bánt, és szerettünk iszonyú súlya az üres semmiből hull vissza ránk. Csinger Beatrix Zsigmond Aranka montázsa Szerkesztette: Kertész Gabriella ____*____ ^ ^ _____UL___ \ •