Amerikai Magyar Szó, 2005. július-szeptember (103. évfolyam, 209-222. szám)
2005-09-16 / 219. szám
16 MAGYAR SZÓ —A HÍD Elemző 2005. SZEPTEMBER 16. A HATÁRON TÚL RAGASZKODNAK A KETTŐS ÁLLAMPOLGÁRSÁGHOZ Szeptember 5. Három javaslat, tíz elutasítás: röviden akár ennyivel is lehetne jellemezni a határon túli magyar szervezetek vezetőinek találkozóját Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel. A miniszterelnök három szóbeli javaslatot tett a határon túliaknak: 1. A határon túliakért viselt felelősség alkotmányba foglalására. 2. Uniós utazásra használható speciális magyar személyi igazolvány megadására. 3. A határon túli magyarság ügyeivel foglalkozó parlamenti bizottság létrehozására. Hiába tűnt azonban szívélyesnek a hangulat a kétórás megbeszélésen, a határon túli magyarok többsége, azok tíz képvieslője, továbbra is a kettős állampolgárságot látja az egyetlen megoldásnak problémáikra. (Magyar Hírlap online) A szellem és a palack Kis Tibor Gyurcsány Ferenc a magyar-magyar minicsúcs tanúsága szerint ígérhetne akár toronyórát lánccal a határon túli magyar vezetőknek; ez is hidegen hagyná őket. Közjáték Budapesten Makai József Pontosabban, rezzenéstelen arccal elfogadnák az ajándékot, majd pedig, mintha mi sem történt volna, ártatlan szemekkel újra csak megkérdeznék tőle, miként ezt a találkozón gyakran megtették: és mi lesz végre a mi kettős állam- polgárságunkkal? Minden arra utal, hogy Kasza, Bugár és több más kisebbségi politikus amnéziája kezd elhatalmasodni, és aggodalomra okot adó módon elhúzódni. Az a körülmény, hogy az említett megbeszélésen nekik mindenről a kettős állampolgárság jutott eszükbe, rádöbbenti az anyaországi választópolgárt: nevezett urak mára teljesen elfelejtették, hogy Magyarországon az említett kérdésben tavaly december 5-én népszavazást tartottak; s ez döntött is. Normális országban, normális körülmények között egy ilyen egyértelmű döntés után az adott ügyet - legalábbis pár évre - mindenki lezártnak tekinti. Minálunk azonban, mintha mi sem történt volna, az elmúlt kilenc hónapban zavartalanul folyt a kettősállampolgárságozás az ellenzék és a Fidesz külhoni segédcsapatai részéről. Minden arra utal, hogy a következő választáson e témának ugyanazt a szerepet szánja Orbán Viktor, mint 2002-es kampányában a státustörvénynek. Nem vitás, hogy a referendummal a határon túli magyar politikusok csapdahelyzetbe kerültek, hiszen választói közegük - már csak érzelmi okokból is - túlnyomórészt kettősállampolgárság-párti. Ámde december óta ők nemigen tettek semmit a csapda feloldásáért, és magatartásukkal hozzájárultak a kisebbségi illúziók továbbéléséhez. (...) Ehhez még akkor sem fűlik a foguk, ha nyilvánvalóan ők is tisztában vannak azzal, hogy a mai Európában mekkora humbug a kettős állampolgárság ügyében most folyó magyarországi politikai játék (kizárt dolog például, hogy ne vetnének számot azzal: gyakorlati hasznot legfeljebb csak a vajdasági és a kárpátaljai magyaroknak hozhatna). De ettől függetlenül: ne tudná például a román miniszterelnök-helyettes Markó Béla, mit szólnának a románok az ő esetleges magyar állampolgárságához? Vagy Bugáréhoz a szlovák kormánykoalíciós partnerek? A határon túli magyar politikusok egyébként annál könnyebben ragaszkodhatnak fixa ideájukhoz, mivel koalíciós oldalon eddig alig ütköztek ellenállásba. Ellenkezőleg: azt érzékelhették, hogy a szocialista-liberális koalíciónak - valamiért - lelkifurdalása van a referendum kimenetele miatt, és minden erejéből "kompenzálni" igyekszik őket. Miért ne hagynák, hogy ezt tegye? Netán még az is megfordulhatott a fejükben: minél inkább "csalódottnak" látszanak, annál nagyobb lehet e kárpótlás mértéke. A magyar kormányfő most azt mondja, hogy a referendummal kiszabadult egy szellem a palackból. Igaza van. Kár viszont, hogy csak most veszi észre: e szellemet talán vissza is lehetett volna téríteni, ha például ő már decemberben egyértelművé teszi, amit csak most jelentett ki: "Magyarország december 5-én úgy döntött, hogy nem ad politikai felhatal- mazást a kettős állampolgársághoz". De nem ez történt. A kormány hagyta magát beleráncigálni egy terméketlen, a magyar-magyar viszonyt mérgező kampányba. Igaz, ha késve is, de a miniszterelnök felfedezte: a referendum eredménye adu a kezében. Adott esetben pedig.olyan hivatkozási alap lehet, amelyre akár egy kiegyensúlyozott kisebbségi támogatási program is építhető. Ha végül emellett dönt (most vannak erre utaló jelek), Gyurcsány nyilván számíthatna a magyarságában és hazafísá- gában megbántott "csendes többségre". Az anyaországi társadalom zöme ugyanis, az ellenzéki és kisebbségi sugallatok ellenére, egyáltalán nem érzi úgy, hogy cserbenhagyta volna a kisebbségeket. (Megjelent: Népszabadság online, 2005. szeptember 7.) A kormány és a kisebbségi magyar pártok párbeszéde folytatódik. Egyetérteni nem tudtak, ám ez még nem tragédia. Nem szeretnék ünneprontó lenni, de a szeptember 5-i, budapesti "magyar-magyar" csúcstalálkozón nem történt semmi katasztrofális. Sőt éppenséggel elégedettek is lehetünk, mert semmi rendkívüli nem történt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és a környező államokban működő magyar szervezetek vezetőinek találkozóján. Látom a reakciókat, és nem értem, mire az elkeseredés (hogy nem köttetett konkrét megállapodás), és mire föl a nagyképű idegesség (hogy megint követelőznek a "határon túli magyarok"). Még csak azt sem mondanám, hogy van mire optimistának lenni. Csupán úgy vélem, ha reálisan szemléljük az eseményt, akkor azt láthatjuk, hogy a felek a lehetőségeik szabta kereteken belül kooperatívak voltak, és ügyeltek arra, hogy ne okozzanak nagyobb, nehezen orvosolható bajt. Ennél többet nem is kellett vámunk. Megegyezésnek, egyetértésnek nincs itt az ideje. Nem lehetett meglepetés, hogy a "határon túli magyarok" változatlanul igényt tartanak a kedvezményes honosításra (a "kettős állampolgárságra"). Jelenleg nem is tehetnek mást. Számon lehet kérni rajtuk, hogy legyenek szívesek, "vegyék tudomásul", hogy a magyarországi választópolgárok a népszavazáson nem támogatták a Magyarok Világszövetsége kezdeményezését, de ekkor nem számolnánk avval, mit jelentett a referendum eredménye a környező államok magyar közösségeinek. Olyan volt, mint a cserbenhagyásos gázolás. Vagy még rosszabb, mintha a sofőr kényelmesen visszagyalogolt volna áldozatához, és még meg is erőszakolja. Egy ilyen élmény emléke bizony nehezen múlik el. Ezen sok okos szó is alig segít, hát még a rengeteg aljas és rosszindulatú megjegyzés. A "határon túli magyarok" ugyanis nem azt a Magyarországot ismerik, amit a Magyarországon élők. Nem naivitás ez, nem is elmaradottság; számukra más hírek fontosak innen, és azokon belül is mások a hangsúlyok. Ezek a közösségek nem biztos, hogy pontosan értik, mi, miért és hogyan történt, történik Magyarországon. Éppen ezért nehezen fogadják el a népszavazás eredményét - és ezt a jogot ne vitassuk el tőlük. így történhet, hogy még mindig abban reménykednek, hogy valami megváltozhat. Politikai vezetőik ezt tudják, ezért jelenleg nem egyezhetnek meg a kormánnyal. Valamivel több mint fél évvel a következő magyarországi választások előtt - amikor a Fidesz győzelme enyhén szólva valószínűsíthető - nincs az a "határon túli magyar" politikus, aki rábólintana valamire, ami kevesebb, mint a kedvezményes honosítás. Aki most Budapestről feltartott kézzel utazott volna haza, az a választói előtt kicsinálta magát - és ez egyetlen politikustól sem várható el. A fanyalgók, a dühösek és az elkeseredők evvel mintha nem számolnának. Holott egyetlen pillanatra sem felejthetjük el, hogy a "magyar-magyar csúcstalálkozókon" az asztal mindkét oldalán politikusok ülnek. A szeptember 5-i megbeszélés politikai esemény volt. Nem csupán arról van szó, hogy "idejönnek követelni" vagy "még több pénzt kérni": olyan politikusok tárgyalnak a mindenkori magyarországi kormánnyal, akik ugyan más államokban mérettetik meg magukat a választásokon, de választóiknak az is számít, hogyan képviselik érdekeiket az anyaországban. Nem látom tragikusnak a kormány teljesítményét sem. A miniszterelnök januárban többpontos ütemtervet vázolt, azt a politika ilyen tempóban tudja teljesíteni. A kormányon csak annyi kényszer van, amennyit vállalt: a környező országokban működő magyar pártok mégiscsak függnek a budapesti politikától, és nincsenek eszközeik, amikkel sérelmeiket megtorolnák vagy érdekeik érvényesítését kikényszeríte- nék. Főleg azután, hogy a kormánynak a referendum eredménye komoly adut adott: a választókat nem lehetett mozgósítani a kisebbségi sorban élők érdekében. Mindezek miatt nem tartom kudarcnak a találkozót. Ez csupán egy közjáték volt minden szereplő számára. A kormány és a kisebbségi magyar pártok párbeszéde folytatódik. Egyetérteni nem tudtak, ám ez még nem tragédia. Nem kötelező megegyezni. A "magyar-magyar kapcsolatokban" van már annyi szabadság, hogy nem kötelező a megegyezés illúzióját kergetni akkor, amikor nem megy. Most pedig nem megy. Túl friss a rossz emlék, túl sok remény fűződik az ellenzék esetleges győzelméhez. Még azt sem mondom, hogy feltétlenül csalódnak: ki meri állítani biztosra, hogy a Fidesz nem tenne kísérletet a bevándorlás nélküli honosítás alkalmazására. De ez odébb van, akárcsak a "magyar-magyar feszültség" enyhülése. A következő ciklus közepére talán rendeződhetnek a viszonyok - bárki lesz is akkor kormányon. Szerkesztette: Czka Tihamér (Megjelent.- Magyar Hírlap online, _________________1__________________ 2005. Szeptember 11.) Szeptember 5-i csúcs: más hiúlámhos^^ij Határon túliak képviselői: nem engednek
