Amerikai Magyar Szó, 2005. július-szeptember (103. évfolyam, 209-222. szám)
2005-08-19 / 216. szám
18 MAGYAR SZÓ — A HÍD IRODALOM 2005. AUGUSZTUS 19. Balra nyugszik a nap (2 3.) jJ*. Técsy Sándor EXITUS LETHALIS (Az írásnak megvan az a gyönyöre, hogy az ember újraél eseményeket. Vannak események, amiket egyszer is sok volt megélni.) 1964. augusztus havában korábban visszahívtak a Színiakadémiára, mert részt kellett vennünk a színészek mellett a "felszabadulás" 20. évfordulójának ünnepségén. Puffogtak a bombasztikus jelzők ("Dicsőség Neked, szikrák bölcsője") lihegve szállítottak a háziköltők, kár lenne neveket említeni, és szólt a zene, harsogtak a trombiták, de muszáj volt ott lenni. Hiányzol kirúgnak. Előadás után néhányan hazamentünk hozzánk. Telefonáltam, anyámék vártak. Háromnapos ünnep volt, fenn lehetett maradni. A szokásos trakta, kaja-pia- zene, anyám és a nővérem ingáztak a konyha és a nagyszoba között, mindenki halogatta a hazamenetelt. Mikor végre csend lett, leszedtük az asztalt, megíü- rödtem és eltettem magam holnapra. A nővérem még hecceit, "de megvénültél, holnap leszel 18". Délig aludtunk, elmentünk a strandra. Úszás, 6 körül busszal haza. 8-kor vártuk a vendégeket. Kb. 10 ember jött el, a család főleg. A kollégák szétszéledtek, vakáció volt, úgyhogy helyi erőkkel ünnepeltünk. Ajándékok, puszik, a nagynénéim felemlegettek volt hülyeségeket, "Remélem, most már abbahagyod, másodéves főiskolásnak már be kell legyen nőve a fejelágya". Én biztosítottam mindenkit, hogy mától minden más lesz. 11 óra körül mindenki búcsúzni kezdett. Taxi kellett, nem volt egyszerű, még a kapuban folyt a purpar- le, a kutyák fel-alá rohantak a szemközti kukoricásban, meglepve hörcsögöt, vakondot. A nővérem megpuszilt, nagyon szorosan megölelt "Isten éltessen nagyon sokáig, Öcsiké" és elment aludni. Anyám is elbúcsúzott, én még egy félórát ültem apámmal a konyhában. Jólesett a hideg fröccs, és én tényleg hittem, hogy felnőtt lett belőlem. Komoly felnőtt. Mikor bementem lefeküdni, úgy tűnt, hogy sóhajtásfélét hallottam a nővérem ágya felől. Aztán nyögést... "Zsíros volt a flekken? Vegyél be szódabikarbónát" Nem jött válasz. "Tényleg rosszul vagy?" Újra csend. Felgyújtottam a lámpát, és odamentem, megnézni, mi történik. Az éjjeliszekrényen valami papírdarabok, csomagolás féle. "Mi ez?" Lehunyt szemmel feküdt, nem válaszolt. "Mit csináltál?" "Meg fogok halni" - mondta. Kirohantam a kamrába, tejért. Az mindenre jó. "Késő" - mondta, összeszorított fogakkal. "Lenyeltem a sztrich- nint" "Majd holnap számolunk" - mondtam, és átrohantam apámékhoz, a telefonhoz. Tárcsáztam a mentőket "Legelő utca kilenc, AZONNAL JÖJJENEK! MÉRGEZÉS!!!" "Öcsi, megőrültél? Részeg vagy?" - kérdezte anyám. Felkaptam a nadrágot, pólót, szandált, és rohantam a kapuhoz. Apám felkelt, öltözött. "Mi az Isten folyik itt?" "Ilu megmérgezte magát!". A mentők öt perc alatt értek hozzánk. Egy akadékoskodó román sofőr. Félrelöktem, kihúztam a hordágyat. Ráfektettük Ilut, vissza a kocsiba. "Nyomás!" - mondtam. "Mi történt?" "Semmi közöd hozzá, vezess!" A sofőr durcás volt, de szirénázva átment a városon, öt perc volt az egész út, és már vittük is be a hordágyat. A szolgálatos orvos ismerte apámat. "Sanyi?" Apám intett felém. "Sztrichnint vett be, doktor úr! Már lehet egy órája". A doctor kirohant, visszajött egy nővérrel, valamit intravénásán befecskendeztek. "Nyissa ki a száját, nővér, gyomormosás". És ekkor megszólalt a nővérem: "Úgysem tudják kinyitni a számat. Ne törjék ki a fogaimat. Meg akarok halni". Amíg az orvos és a nővér sürögtek, leültem és megfogtam a kezét. "Tudom, hogy itt vagy Öcsi, de nem tudom kinyitni a szemem". A szeme nyitva volt. A látóideg már megbénult. "Ne haragudj" - kérte. "Erről majd holnap" - mondtam. A 18.-ik születésnapjára anyám nekiadta az egyetlen gyűrűjét, ami átélt háborút, menekülést. Most lehúzta az ujjá- ról. Kereste az ujjaimat, a kisujjam végére fért rá. "Add ezt vissza anyunak." Egyre nehezebben lélegzett. A méreg már felszívódott. A bő vacsora miatt csak ilyen későn. "Ne haragudj" - suttogta. "Megakartam várni a születésnapodat." "Honnan volt a méreg?" "A laborból". Az orvos kétségbeesetten magyarázta, hogy nincs mit tenni. Apám szürkére vált arccal hallgatta. Ahogy fogtuk egymás kezét, egyszerre ellazult a szorítás. Az orvos levette a homloktükrét és Ilu szája elé tartotta. Nem lett párás. Nem lélegzett többé. Ott ültem, fogtam a kezét. Képtelen voltam elfogadni, felfogni, hogy vége. "Ilu! Kelj fel, menjünk haza. Holnap megbeszéljük. Ezt nem így kell... Megbeszéljük... Mostmár én is fáradt vagyok, menjünk haza. Anyu eddig halálra rémült." Bejött apám. Megsimogatta az Ilu haját, az arcán csorogtak a köny- nyek. "Gyere, Öcsi..." Lesepertem az asztalról mindent, a szemétládát belevágtam az ablakba. A másik szobában a mentősofőr káromkodva jött, hogy mit képzelek, ki vagyok én. Égy szó nélkül leütöttem, és berugdostam az asztal alá. Nem tudtam fékezni magam. Apám átölelt, és a könnyes arcát az arcomhoz szorította. "Öcsi!" - mondta a fülembe" - kérlek, nyugodj meg... Vegyél egy mély lélegzetet... "Mikor megéreztem az arcomon a nedvességet, elfogott a sírás. Elindultam, az utcára, apám utánam. Az orvos a kapuig kísért. "Vissza akarok menni" - mondtam "hátha közben...". Az orvos megfogta a vállam. "Ne menj vissza. Semmi értelme. A nővéred halott". A szó olyan volt a dobhártyámon, mintha valami tompa puffanással leesett volna. És ezt a puffanást most, több mint három évtized után is érzem. Kisétáltunk a kórházból. "Hívjak taxit?" - kérdezte az orvos. "Sétálunk" - mondtam. Kezet fogtunk, "őszinte részvétem" - mondta, és éreztem, hogy nem hazudik. Egy tizenkilenc éves lány halott. Megpróbálta, de nem tudta megmenteni. Ahogy lefele sétáltunk a Bulevardon, feltűnt a Vártemplom tornya. "Gyere, mondjuk meg Nanónak" - javasoltam "Essünk túl rajta". Nem volt erőm hazamenni, és anyámmal közölni a hírt. Nanóka felkelt, felkötötte a kontyát. Hálóingben ült a konyhában, és hallgatott. Mellette Ági néném, aki néhány órája még látta, búcsúzóul megcsókolta. .. Mikor rákérdeztem, hogy Isten miért tesz ilyesmit, rámszólt "Hagyd ki ebből az Istent" "Nanóka, én ezt nem fogom túlélni". "De igen" - mondta keményen "és eljön az idő, mikor jólesik azt a kurva sebet felvakami." Meghökkentem. Nem attól, amit jövendölt, hanem a jelzőtől, amit használt. Ez lehetett az ő lázadása. És ő tudta... eltemette a 18 éves lányát, a 24 éves fiát, és az 58 éves férjét. Már hajnalodott. "Van pálinkád, Nanó?" Szó nélkül felállt és hozta az üveget. Laci és Zsuzsó nyaralni voltak. Otthagytuk őket, a vállat görnyesztő hírrel. Haza kellett menni. Szótlanul sétáltunk végig az üres főtéren, az idegeneknek apa és fia, akik ki tudja, milyen jó muriból jönnek. Anyám sírástól feldagadt szemmel feküdt. Mikor beléptem a szobába, szinte gyerekes reménnyel kutatta az arcomat,hogy hátha vége az ijedtségnek, és jó hírt hozok. Lehúztam az ujjamról a gyűrűt. "Ezt Neked küldte". A tenyerébe szorította a gyűrűt, és rémült, fájdalmas hangon zokogni kezdett. Olyan volt, mint egy elnyújtott jajkiáltás. Ültem az ágy szélén, magamhoz öleltem, ahogy ő tette, mikor kölyökkoromban lázas voltam, fogam fájt, vagy rosszat álmodtam. Csakhogy ez nem álom volt. Úgy tartottam a karomban, nem tudom meddig, és vigasztaltam, pedig belül szűköltem, mert nekem is kellett vigasztalás. Anyám nemsokára elemyedt. Már nem voltak könnyei. Mikor azt hittem, elalszik, felült "Nézd meg, ki van a kapunál! Lehet, hogy Ilu!". Apám mellédőlt az ágyra, én kimentem és megkerestem a legerősebb szilvát. Ezt józanon, ép ésszel én nem tudtam elviselni. Kiültem a lépcsőre, már világos volt. Nem volt erőm visszamenni a szobába. Mikor az üveg üres lett, éreztem, hogy most aludnom kell. Egy napot, egy hetet, egy évet... Csak aludni. A kutyák elkísértek az ajtóig, bementem és ruhástól eldőltem. Megrémültem, hogy nem vagyok részeg. A sokktól mintha minden szesz kipárolgott volna belőlem. (Néhány nappal a történtek után az Ilu éjjeliszekrény fiókjában felfedeztem Dr. Issekutz Béla Gyógyszertan könyvét. Egy darab papírszalvéta volt betéve, mint könyvjelző. Kinyitottam: "Strychnin, fehér, szagtalan por, egy délázsiai növény, a Strychnos nux vomica terméke.. . Hatása a bevett adagtól függ...! 5 és 60 perc között hat... Izomgörcsöket, merevséget okoz, nagy mennyiség esetén légzőizmok bénulását, fulladásos halált. Kezdtem érteni a történteket, azaz úgy hittem. Mert ma sem értem, és soha nem fogom megérteni. Majd egyszer, a túlvilágon erre is rákérdezek.) Mikor a nővérem született, apám aznap volt 25 éves. Amikor meghalt, én aznap lettem 18. Folytatjuk A grafika Sigmund Joseph alkotása. A South Orange-i vasútállomás
