Amerikai Magyar Szó, 2005. július-szeptember (103. évfolyam, 209-222. szám)

2005-08-19 / 216. szám

16 MAGYAR SZÓ — A HÍD Elemző 2005. AUGUSZTUS 19. Kivonulás Gázából Bártfai Gergely Izrael megkezdte a gázai övezeti kivonulást Augusztus 15. Izrael lezárta a Gázai övezetben fekvő zsidó telepeket az izra­eli polgári személyek elől, megkezdve ezzel a telepek kiürítését célzó műveletet. Az intézkedés értelmében a zsidó telepeseknek augusztus 16.-ig kell elhagyniuk a Gázai övezetet, különben katonák erőszakkal telepítik át őket Izraelbe. A kiszufimi átkelőnél helyi idő szerint vasárnap éjfél után egy perccel leengedték a sorompót, lezárva az övezetbe irányuló forgalmat. A katonák héber és angol nyelvű táblákat is kihelyeztek, amelyek megállásra szólítottak fel, illetve arra fi­gyelmeztettek, hogy az izraeli polgári személyeknek tilos a Gázai övezetbe be­lépni és ott tartózkodni. (MTllindex.hu) A szabotázs tétje Aczél Endre Visszavonhatatlan és végső szakaszába érkezett a Gázai övezet kiürítése - de drámák közepette. A laikus számára nem könnyen felfogható, bogy nyolcezer zsidó telepes evakuálása miért képes magas feszültségre kapcsolni egész Izrael hangulatát. Miért most találkozni polgári és - főként, soha nem látott - katonai engedetlenségi moz­galmakkal, az "egyéni zsidó terror" különösen brutális megnyilatkozásával, valamint a pénzügyminiszter (volt miniszterelnök) lemondásával? Végtére is: az a nyolcezer ember va­lósággal elsüllyedt a Gázát benépesítő palesztinok csaknem másfél milliós ten­gerében. Ha nem is mondta, mindenki tudta, hogy ennek a roppant kicsi és roppant sűrűn lakott területnek egyet­len négyzetméterét sem lehet betagosí- tani a "béke utáni" Izraelbe - csak a pa­lesztin államba. Azt pedig minden kol­légájánál Sáron miniszterelnök tudta jobban, hogy az a pénz, amit Izrael Ál­lam ennek a nyolcezer telepesnek a biz­tonságára költ (a terület 15-20 százalé­kának de facto megszállásával), a szó stratégiai értelmében előny és ellen­szolgáltatás nélküli teher. Túl ezen - az izraeli jobboldalon legalábbis - Sáron érzékelte a legjobban, hogy ha olcsó, de mutatós gesztust akar és kénytelen ten­ni a palesztinok (és Bush) javára, akkor a Ciszjordániánál hússzorta kisebb te­rületű Gázát a maga - ugyancsak Ciszjordániánál - harmincszorta keve­sebb zsidó telepesével minden izraeli érdeksérelem nélkül feladhatja. (A gesztus azért mutatós, mert a paleszti­nok első ízben lesznek urak saját földje­iknek legalább egy darabkáján.) E tekintetben a mai miniszterelnök azonban nem országa baloldalával és li­berálisaival, hanem saját táborával ke­rült szembe. Onnan valók a renegát po­litikusok; onnan a telepesek és képvise­lőik; onnan az evakuálás szabotálására biztató volt főrabbik; onnan a lázongó katonák. Jobb- és szélsőjobbról. Voltaképp Sáron politikai bátorságá­nak az a legjobb illusztrációja - és ez szinte minden jelentős politikusról el­mondható a világon -, hogy a "sajátjai­val" vállalta a konfliktust, éspedig kér­lelhetetlenül. A parlamenti és kor­mánytöbbség érdekében, amikor kel­lett, arcizomrándulás nélkül bevonta a baloldalt önnön koalíciójába. Mindez legalább olyan bizarr epi­zódja Izrael történelmének, mint hogy Anvar Szadat partnereként a terroristá­ból lett, radikálisan jobboldali-naciona­lista politikus, Menahem Begin lett a Camp Davidben tető alá hozott egyip­tomi-izraeli békemegállapodás aláírója. Szerkesztette: Czika Tihamér Tudniillik a megszállt arab területeken létesítendő zsidó telepek nagyszabású projektjének éppen Ariel Sáron volt a motorja. Miniszterként ő finanszírozta az első gázai telepeket is: ugyanazokat, amelyeket most "halálra ítélt". Két meggyőződés vezette, egy ideo­lógiai és egy stratégiai. (...) A stratégiai gondolat abban állott, hogy az 1967 előtti izraeli államterület annál na­gyobb biztonságban van, minél inkább palesztin földeken létesített zsidó tele­pek veszik körül. Az utóbbi botorság. Ha nem lenne az, ma nem építenének falat Izrael és a palesztin területek közé, izraeli oldalra tolva át a telepeket. De az előbbi az, ami manapság igazán vissza­üt. Tudniillik a hit, hogy a zsidóknak a palesztin földek "bármelyikén" joguk van megtelepedni, időközben százez­rek, ha nem milliók vérévé vált. Ez volt az a folyamat, amelyben Izrael (egyik írójának szellemes megfogalmazása sze­rint) "egyre inkább zsidóvá, és egyre ke­vésbé izraelivé vált". Innen nézve telje­sen igaza van annak a mai közírónak, aki szerint mindazok, akik szabotálni remélik Gáza feladását - a sfarami mé­szárlást végrehajtó őrült zsidó terrorista vagy a kormányból megfutamodó Netanjahu pénzügyminiszter -, volta­képp "Izraelt támadták meg". (Megjelent: Népszabadság, 2005 augusztus 10.) A zsidó állam hosszabb távon képtelen megtartani Gázát - még nemzetközileg elismert határain belül is súlyos gondja az arab lakosság arányának emelkedése: Izraelben akár két évtizeden belül ki­sebbségbe kerülhetnek a zsidók -, akkor pedig jobban jár, ba önként vonul ki. Egy darabka föld, akkora, mint Pest - nem Budapest, csupán a pesti oldal. Ál­landó aszály sújtotta síkság, természeti kincsek és elegendő ivóvíz nélkül, egy­millió-háromszázezer, zömében mene­külttáborokban nyomorgó palesztinnal: ez a Gázai övezet, ahonnan Izrael ma kezdi meg a kivonulást. Előbb a nyolc­ezer zsidó telepest evakuálják - aki megy szépszerével, az busás kártérítést kap, aki nem, azt viszik erőszakkal -, azután lerombolják a házaikat, lebont­ják a katonai létesítményeket, végül pe­dig távoznak a megszálló csapatok is. Izrael kivonul Gázából, mert nem te­het mást. Az 1967-es, hatnapos háború­ban elfoglalt övezet négy évtized eltel­tével tarthatatlan, minden szempont­ból. Nemzetközi jogilag (a zsidó államot ENSZ-határozat kötelezi a kivonulás­ra), gazdaságilag (a huszonegy, erődít- ményszerűen védett kolóniára hadosz­tálynyi katona vigyáz, természetesen ál­lamköltségen) és legfőképpen demográ­fiailag. Bár a jórészt ultraortodox tele­pesek küldetésüknek tekintik, hogy be­népesítsék "az istentől kapott földet", a palesztin népszaporulattal szemben versenyképtelenek. Az övezet arab la­kossága a világ egyik leggyorsabb ütem­ben növekvő népessége, minden máso­dik gázai palesztin tizenöt évesnél fiata­labb. Egy szó mint száz: Gáza, izraeli szempontból valóban tarthatadan. Ezt ismerte fel Ariel Sáron. A het­venhét éves nyugalmazott tábornok, aki végigháborúzta életét az arabok ellen (1948-ban önkéntesként, '56-ban őr­nagyként, '67-ben és '73-ban tábornok­ként, a '82-es libanoni bevonuláskor vé­delmi miniszterként), tudja, mikor kell visszavonulni. Ugyanolyan vakmerőén manőverez miniszterelnökként, mint egykor hadvezérként, és stratégiai célja is változatlan: garantálni Izrael bizton­ságát. És ugyan ki más vállalhatna egy ilyen súlyos döntést, mint egy híres ­másoknak hírhedt - héja, aki építési mi­niszteri minőségében évekig bátorította a telepesmozgalmat. A zsidó állam hosszabb távon képte­len megtartani Gázát - még nemzetközi­leg elismert határain belül is súlyos gondja az arab lakosság arányának emel­kedése: Izraelben akár két évtizeden be­lül kisebbségbe kerülhetnek a zsidók -, akkor pedig jobban jár, ha önként vonul ki, ezzel is javítva alkupozícióit határai végleges kijelölésekor. Például bízhat abban, hogy a mostani visszakozásért cserébe megtarthatja az ugyancsak 1967-ben megszállt Ciszjordánia egy ré­szét, ahol kétszázezer polgára él, főként pedig Kelet-Jeruzsálemet, benne három vallás szent helyeivel: a Siratófallal, a Szent Sír templomával és a Sziklame­csettel. Az Egyesült Államok valószínű­leg támogatna egy ilyen megoldást. Rá­adásul az izraeli hadsereg úgy távozik Gázából, hogy fél lábbal ott marad: to­vábbra is ellenőrzi a légteret és a partvo­nalat, sőt fenntartja magának a jogot, hogy ha az övezetből támadás érné Izra­elt, visszaküldje katonáit megtorló akci­ókra. Az izraeli társadalom többsége megértette Sáron tervét, és támogatja a kivonulást. Méghozzá praktikus okok­ból: azt reméli, kevesebb lesz a terrortá­madás, másrészt mert elfogadhatatlanul drágának találja a kolóniák fenntartását. Gáza feladását főleg a vallásos zsidók, közülük is a politikailag hagyományosan befolyásos ultraortodoxok ellenzik. (...) Az izraeli csapatok kivonása alapvető változásokat hozhat a palesztinoknál is. Mahmud Abbasznak nem kevesebbet kell bizonyítania, mint hogy az Arafattól örökölt, velejéig korrupt ha­talmi struktúra képes ellátni kvázi-álla- mi funkciókat. Megakadályozni a fosz­togatást, elszállítatni a szemetet, biztosí­tani az áram- és ivóvízellátást, fenntar­tani a közrendet, lefegyverezni a polgá­ri lakosságot, hogy csak néhány prózai és sürgős teendőt említsek. Ez pedig nem lesz könnyű. Miközben a tavaly meghalt vezér külföldi bankszámláin évtizedekig gyűltek a külföldi segélyek­ből származó dollármilliárdok, a gázai palesztinok átlagosan havi 20-25 ezer forintnak megfelelő pénzből tengetik napjaikat, és eddig nemigen számíthat­tak másra, mint a Hamaszra. A szerve­zetet Gázában alapították az első intifá- da idején, és a menekülttáborok népe nemcsak a megszállók ellen küzdő hősö­ket lát benne, hanem a szociális gondos­kodás egyetlen működő intézménye­ként is tiszteiig...) A kivonulás előestéjén nyilvánvaló, hogy a saroni "szétválasztás" (disen­gagement) nem orvosolja a Közel-Kelet minden baját. Sőt szálka azok szemé­ben, akik eleve elleneznek mindenféle alkudozást az ősi ellenséggel, legyenek bár arabok vagy zsidók - ugyanakkor halvány esély a tárgyalások felújítására, a majdani, mindkét oldalról nehéznek ígérkező kompromisszumokra. Persze öt (ötven) év vérontás után ez is több a semminél. (Megjelent: Magyar Hírlap, 2005. augusztus 14.) w—.— ■ Kivonulás Gázából: csökken a felségterület?

Next

/
Oldalképek
Tartalom