Amerikai Magyar Szó, 2005. július-szeptember (103. évfolyam, 209-222. szám)
2005-08-12 / 215. szám
16 MAGYAR SZÓ —A HÍD Beiktatták az új magyar államfőt Augusztus 5. A Sólyom-család barátainak zenei aláfestése mellett lépett a Sándor-palota tükörtermébe Sólyom László új, és Mádl Ferenc távozó államfő. A beiktatási ünnepségen megjelentek a legfőbb közjogi méltóságok, az ombuds- manok, az Állami Számvevőszék első embere, a parlamenti pártok elnökei, frakcióvezetői, valamint Göncz Árpád a szabad Magyarország első államfője is. Sólyom László beiktatási beszédében azt hangoztatta, hogy bár ő testesíti meg az államot, az állam "nem én vagyok", a magyar állam alkotórésze a nép. Sólyom László már korábban szerény- hivatalfoglaló ceremóniát ígért, mivel szerinte a beiktatás jogilag nem létezik. Az Országgyűlés megválasztotta, ő letette a hivatali esküt, ezek után semmilyen további aktus nem szükséges az államfői működés megkezdéséhez, (index.hu) Beiktatták Sólyom Lászlót Kumin Ferenc A politikába vetett bizalom restaurációjának "sólyomi" programja talán már kezdetét is vette annak az igénynek a benyújtásával, hogy az egymással versengőpolitikai erők - egyfajta minimumként - tekintsenek el egymás hazához való húségének megkérdőjelezésétől. Hirosimában egyperces néma csenddel emlékeztek Augusztus 6. Tízezrek emlékeztek meg egyperces néma csenddel Hirosimában az atomtámadás 60. évfordulójáról. Koidzumi Dzsunicsiro kormányfő hangsúlyozta: Japán továbbra is "békeszerető és atomfegyvermentes" kíván maradni. A túlélők és áldozatok családtagjai, valamint a világ minden részéről érkezett békeharcosok gyűltek össze a Béke Emlékparkban álló emlékműnél, annak a helynek a közelében, ahol 1945. augusztus 6-án az atombomba felrobbant, tízezrek életét kioltva és valósággal eltörölve a várost a föld színéről." Akkor és ott... Fodor György flBH Sólyom László hivatalba lépett. Beiktatási beszéde olyan rövid volt, hogy az azt közvetítő közszolgálati televízió teljes egészében újra lejátszotta, amikor a legfontosabb gondolatokat tartalmazó összefoglalót konferálta fel a műsorvezető. A ceremónia azonban más vonatkozásban is minimalizmusba hajló jegyeket hordozott. A Tükörtermet éppen megtöltő politikai nobilitásokon kívül csupán egy kamarazenekar és a képi sajtó volt jelen. A visszafogottságra megkérdőjelezhetetlen indoklást adott az egykori alkotmánybíró előző napi tévéinterjújában: a beiktatási ceremónia szükségessége nem olvasható ki az alaptörvényből. Elnökké választása után a legtöbb kommentár Sólyom korábbi tevékenységéből arra következtetett, hogy az alkotmány betűjéhez és szellemiségéhez minden eddiginél szigorúbb következetességgel ragaszkodó államfője lesz Magyarországnak. Ez a belépő már a nulladik órában igazolni látszik az előrejelzéseket. Sokkal kevésbé látható viszont előre az, hogy milyen viszonyt fog ápolni a most hivatalba lépett köztársasági elnök a politikai aréna legkülönbözőbb szereplőivel. (...) A beiktatási beszéd legfontosabb gondolatai a hűség, tisztesség, hazaszeretet hármasa köré csoportosultak. Olyan értékeket emelt ezzel ki Sólyom, amelyek jellemzően nem köthetők egyik táborhoz sem. A hármasból is külön kiemelkedett a hazaszeretet fogalma, amelyet a szónok beszédének csúcspontjába illesztett. Kétségtelenül a haza, a haza szeretetének hangsúlyozása jobban köthető a jelenlegi jobboldalhoz, bár az utóbbi évek politikai beszédében - időnként a patriotizmus parafrázisával élve - a baloldal szótárában is meghatározó módon jelen van. A haza- szeretet kiemelésébe tehát nem érdemes a politikai kötődés bármiféle megnyilvánulását keresni, hanem úgy kell érteni és tudomásul venni, ahogy van: az ország legfőbb közjogi méltósága hitet tett egy olyan politikai érték mellett, amellyel kapcsolatban nincs helye megosztottságnak, pártpolitikai különbség- tételnek. Szerkesztette: Czika Tihamér Érdekes lehet viszont megnézni, hogy mivel illusztrálta az új államfő a haza fogalmának devalválódását. Szerinte ma ezt a szót jellemzően a "hazaáruló" kontextusában használja a politika. A "hazaárulózás" gyakorlatának kritikája viszont éppen a jelenlegi ellenzék számára lehet intés, és talán különös aktualitása is van ennek a felvetésnek. A politikába vetett bizalom restaurációjának "sólyomi" programja talán már kezdetét is vette annak az igénynek a benyújtásával, hogy az egymással versengő politikai erők - egyfajta minimumként - tekintsenek el egymás hazához való hűségének megkérdőjelezésétől. A belépő ilyen módon tehát nem erősíti meg a jelenleg regnáló kormányerők feltétlen ellensúlyozásának államfői szerepvállalását. A civil, jog- és környezetvédő múlthoz való kötődés, a Védegylet jelölésének és kampány- munkájának komolyan vétele azonban jelen van az első nyilatkozatokban. Az ökológiai értékek, a jövő nemzedékek képviseletének hangsúlyozása, a Zengővei kapcsolatos határozott állásfoglalás mind-mind megerősítik a korábbi mozgalmi tevékenységben vállalt értékek melletti további kiállást. Mennyiben kell a politika szereplőinek aggódniuk egy ilyen vezető megjelenése miatt? Kicsit azért nem árt. A pártkötődés jól látható hiánya kapcsán, éppen a pártok szemszögéből vizsgálva az új államfő személyét, elég sok lehet a bizonytalanságra okot adó elem. A lehetséges zűrökből egy kis előzetest már az is adhat, amit az USA kapcsán mondott el Sólyom az MH-nak adott interjújában, miszerint ő eddig sem utazott oda, és addig nem is megy, amíg ujjlenyomatot vesznek minden beutazótól. A vízumkényszer gyakran valóban megalázó procedúrájának kitett magyar turisták szemében persze nyilván rendkívül szimpatikus lesz ez a kiállás, amely megfelel az új államfőnek az alapjogok védelmében kifejtett hajthatatlan álláspontjának. Lehet, hogy éppen itt kezdődik annak a szlogennek a gyakorlattá alakítása, amelyet a Védegylettől kölcsönözve többször is hangoztatott Sólyom: lehet más a politika! (Megjelent: Magyar Hírlap, 2005. augusztus 5.) Sajnáljuk Hirosima, Nagaszaki lelkeit, a hibakusákat, a meg nem született gyerekeket, de emlékeztetnénk arra, hogy a tömeghalál egyedi halálokból áll össze. A tarkóba lőtt golyó kinek-kinek felért egy atombombával Soha többé Hirosimát! Rendben. De három nappal később jött Nagaszaki és a "soha" ezúttal is bebizonyította, hogy ez a szó csak díszítő kellék a nyelvben. Soha nincs olyan, hogy "soha". Atom- fegyvert ugyan azóta sem vetettek be, de hát a találékony ember kisebb léptékben még mindig versenyképes: Vietnám, Ruanda vagy akár az egész második világháború. Vajon mit szólt az az íjjal, lándzsával felszerelt harcos, aki először találkozott a puskaporral? Vagy az afrikai őslakos, akit először kaszabolt le gépfegyver? A japánok ez idő tájt elzarándokolnak Hirosimába, Nagaszakiba, hallgatják az atomtámadás túlélőit, a "hibakusákat", akiknek az átlagéletkora 72 év. Nehéz megmondani, hányán vannak, mert őket 1945 után a honfitársaik is kerülték, mint a veszedelmet. Nem kaptak munkát, feleséget, mert ki tudja, nem fertőznek-e. A hibakusák mesélnek a tűzgömbről - kérdések nincsenek: 1945. augusztus 6. előtt megfagyott az idő, Japán az atombomba áldozatává vált. Sok fiatal japán számára az egész második világháború csak abból áll, hogy Japánra atombombát dobtak. Túl vagyunk a londoni "blitz"-en, a partraszálláson, Drezdán, Varsó porain, a haláltáborokon, a néhány meat millió halotton - sőt Iwo Jimán, Okinaván, a Kwai-folyó híd- ján, esetleg a Hitlerrel kötött japán szövetségen is. Ki emlékszik Pearl Harborra vagy esetleg a kínai Nankingra, ahol a japánok 1937-ben hat hét alatt 300 ezer embert gyilkoltak le, erőszakoltak meg a legbrutálisabb módon. Hallani a rádióban, hogy a japánoknak elegük van a meghurcoltatásból. Miért mindig minket zaklatnak a "komfortnők" miatt? - kérdezi a tokiói illetékes. A japán kormány tízezrével kényszerítette a megszállt területeken elfogott nőket bordélyokba, növelendő a harci morált és megakadályozandó, hogy a japán katonák a támaszponttól messze kóboroljanak. Némely nők több ezer férfiút is kiszolgáltak. Képzeljük magunkat Harry Truman amerikai elnök helyébe, aki 1945. július közepén tudta meg, hogy sikeresen felrobbant az első atombomba - de a Japán elleni invázió még hátravan. "Megkérdeztem George C. Marshall tábornokot (az amerikai hadsereg vezérkari főnökét), hogy mennyi emberéletbe kerülne a Japán elleni invázió. Azt mondta, hogy legalább negyedmillióba" - jegyezte fel Truman. "Hogyan tudott volna szembenézni az amerikai néppel Truman, ha a véres invázió után kiderül: megvolt a hatékony fegyver, amely térdre kénysze- ríthette volna Japánt, csak éppen ő nem használta" - tette fel a nem éppen szónoki kérdést a volt elnök életrajzírója, David McCullogh. Hatvan év után elmondható, hogy a díszletek közé felrakott rendezői atomfegyver - akkor és ott - szükségszerűen elsült. (...) Hatvan éve nem arra a kérdésre keresi a választ a világ, hogy az atombomba megrövidítette-e a háborút - mert azt tette. A kérdés az, hogy a világ hogyan tud elszámolni lelkiismeretével egy új tömegpusztító fegyver bevetése miatt. Sehogy. Ötvenmillió életet kényelmesen el lehet pusztítani hagyományos fegyverekkel is, s még azokkal sem számoltunk el - Japán számlája is nyitott. Ha úgy vesszük, akkor az atombomba csak az öldöklés és a pusztítás technológiai fejlesztése. (...) Lehet moralizálni az atombomba bevetésén, az egykori militarista Japán áldozati bárány szerepén, de ezzel nem spórolhatja meg senki az erőszak és a háború feletti elmélkedést. Sajnáljuk Hirosima, Nagaszaki lelkeit, a hibakusákat, a meg nem született gyerekeket, de emlékeztetnénk arra, hogy a tömeghalál egyedi halálokból áll össze. A tarkóba lőtt golyó kinek-kinek felért egy atombombával. Japánt pedig nem mentesíti - ellenkezőleg, felelőssé teszi -, hogy a világ második és harmadik atombombája saját polgárainak tömegeit pusztította el. (.Megjelent: Magyar Hírlap, 2005. augusztus 5.) Elemző 2005. AUGUSZTUS 12. I-....1 j Kegyelet: mindenkinek?
