Amerikai Magyar Szó, 2005. július-szeptember (103. évfolyam, 209-222. szám)
2005-08-12 / 215. szám
2 MAGYAR SZÓ-A HÍD A NAGYVILÁG HÍREI 2005. AUGUSZTUS 12. Katonai tanács Mauritánia élén Augusztus 5. Bejelentették a mauritániai parlament feloszlatását az afrikai ország elnökének hatalmát megdöntő katonák. Az állami rádióban ismertetett intézkedés értelmében az ország új urai feloszlatták a kétkamarás törvényhozást, mindazonáltal érvényben tartják az ország 1991-es alkotmányát, amelyet egy katonai tanácsra vonatkozó résszel egészítenek majd ki. Az északnyugat-afrikai ország hadserege az 1984- ben szintén puccsal hatalomra került Mauja Üld Szid’Ahmed Taja elnök távollétét felhasználva államcsínyt hajtott végre. A hadsereg ezután az ország eddigi rendőrfőnökét nevezte ki Mauritánia új vezetőjének. Eli Üld Mohammed Vall ezredes, nemzetbiztonsági igazgató (rendőrfőnök) a 17 tagú Igazság és Demokrácia Katonai Tanácsának elnöke - tudatta a junta a nemzeti hírügynökség útján közzétett közleményben. A lépést nemzetközi tiltakozások követték. Az Európai Unió soros elnöki tisztét ellátó Nagy-Britannia külügyminisztériuma közleményben ítélte el az erőszakos hatalomátvételt. A dokumentum felszólít a demokrácia szabályainak és az emberi jogoknak a tiszteletben tartására. (inda.hu) Amerikai Magyar Szó A Híd USPS 23-980 ISSN 0194-7990 FÜGGETLEN, MAGYAR NYELVŰ AMERIKAI HETILAP Szerkesztőbizottság:/Editorial Board: Czika Tihamér Kertész Gabriella Bán Emese Bailey Zsuzsa Szávuj Éva Földessy Dénes (magyarországi kulturális tudósító) Simon Katalin Telefon: 1-877-A-MAGYAR Mellékek: 1. HIRDETÉSSZERVEZÉS 2 . TÖRDELŐSZERKESZTÉS 3. ELŐFIZETÉSEK 4. APRÓHIRDETÉSEK 5. SZÁMLÁZÁS 6. ESEMÉNYNAPTÁR Hirdetésszervezés: hirdetes@ahid.com Apróhirdetés. apro@ahid.com Eseménynaptár: naptar@ahid.com Főszerkesztö/Editor in Chief Fazekas Krisztina Fószerkesztó-helyettes: Molnár Kinga Felelős kiadó/Publisher Péterman István Kiadja/Published by Hungarian Word Inc. Szerkesztőség és kiadói hivatal/ Editorial offices: 4809 Ave N Suite 169, Brooklyn NY, 11234 Fax: 800-579-9306, email: ujsag@ahid.com A Szerkesztőség fenntartja a jogot, hogy a beküldött cikkeket vizsgálat tárgyává tegye, illetve szükség esetén javításokat eszközöljön. (The Editorial Offices reserves all rights to inspect all submitted articles and to make changes as needed.) "Amerikai Magyar Szó" (ISSN 0194-7990)(USPS 023-980) is published weekly except the last two weeks of the year for $40.00 per year by Hungarian Word, Inc. 1749 East 52nd Street, Brooklyn, NY 11234. Periodical postage paid at Brooklyn NY and additional mailing offices. Postmaster send address changes to Amerikai Magyar Szo, 4809 Avenue N, uite 169, Brooklyn, NY 11234. ii Izrael jóváhagyta a gázai kivonulást AZ UTOLSÓ ÁMEN Az izraeli kormány vasárnapi ülésén megadta a végső hozzájárulást ahhoz, hogy a zsidó telepesek első csoportja távozzék a Gázai övezetből. Az egyoldalú kivonulási terv elleni tiltakozásul, még a kormányülésen megtartott szavazás előtt benyújtotta lemondását Benjamin Netanjahu pénzügyminiszter. Augusztus 7. Az izraeli kormány nagy többséggel szavazta meg a kivonulás első szakaszát: tizenhét miniszter hagyta jóvá öt ellenszavazat mellett. Ariel Sáron kivonulási terve értelmében napokon belül megkezdődik a Gázai övezetben lévő összes, azaz 21 zsidó telep mintegy 8000 lakosának és további négy, elszigetelt észak-ciszjordániai telep 500 lakójának tényleges kiköltöztetése. Saul Mofaz izraeli védelmi miniszter a kormányülés előtt sugárzott tévéinterjúban úgy nyilatkozott, hogy a kiürítés előtt álló telepek lakóinak 60-70 százaléka kész önként távozni lakóhelyéről. Aki legkésőbb augusztus 15. és 17. között nem hagyja el a kiürítésre ítélt telepeket, erőszakkal távolítják el onnan. Mofaz szerint kettő-négy hétig tart majd a kivonulás, azután kezdik meg a telepesek holmijának és bútorának elszállítását. Közvetlenül a szavazás előtt politikai bombaként robbant, hogy Benjamin Netanjahu pénzügyminiszter benyújtotta lemondását, tiltakozásul a gázai telepek kiürítése miatt. Netanjahu, aki Sáron legnagyobb ellenfele a jobboldali Likud párt vezetéséért vívott harcban, soha nem csinált titkot abból, hogy ellenez mindenféle kivonulást a megszállt területekről. A volt miniszterelnök kifejezetten bírálta, hogy a palesztinoknak kikötőjük és repülőterük létesülne a Gázai övezetben, és ellenőriznék az egyiptomi határt. Netanjahu lemondása megrendítette Sáron helyzetét pártján belül, és az utolsó pillanatban ismét reménnyel tölAugusztus 7. A rutingyakorlaton részt vevő Priz ASZ-28 jelzésű orosz mélytengeri kutató-mentőhajó kelet amerikai idő szerint július 4-én este hét órakor vált mozgásképtelenné a Petropavlovszk-Kamcsatszkijtól 75 kilométerre délre fekvő Berezovi-öbölben, a Kamcsatkai-félsziget csendes-óceáni vidékén, a parttól 15 kilométerre, 190 méteres mélységben. A mini-tengeralattjáró beleakadt a parti megfigyelő rendszer egyik hatvantonnás horgonnyal rögzített antennájába, ráadásul több elhagyott halászháló is az orrára csavarodott. A közvélemény csak egynapos késéssel értesült a történtekről, a haditengerészet illetékesei pedig gyakran egymásnak ellentmondóan nyilatkoztak a baleset okairól, a tengeralattjárón lévő oxigén mennyiségéről és a mentőakció alakulásáról. A Barents-tengeren öt évvel ezelőtt elsüllyedt Kurszk atom-tenger- alattjáró tragédiájából azonban egy tanulságot bizonyosan levontak, hiszen segítséget kértek és kaptak az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Japán haditengerészetétől. Az elsőként a helyszínre érkezett Scorpio-45 brit mélytengeri robot segítségét vették igénybe. A valamivel később érkezett két amerikai Super Scorpiót ki sem vitték a tengerre, a japánok hajója pedig még úton volt, amikor a brit robot ötórás munkával már elvágta a tengeralattjáróra tekeredett kábeleket, és megtisztította az orr-részt a halászhálók maradványaitól. A kutatóhajó így felemelkedhetett a felszínre. A partra szálló tengerészek elmondták, hogy csak úgy tudták túlélni a balesetet az ötfokosra lehűlt tengeralattjáróban, hogy hőszigetelő ruhát vettek magukra, a világítást lekapcsolták, hogy takarékoskodjanak az energiával, a felszínnel csak ritkán léptek kapcsolatba, és a földön fekve lassan lélegeztek. (Magyar Hírlap Online) tötte el a kivonulás leállításában bízó szélsőjobboldalt, valamint a telepeseket, akik a származástól fogva megillető bibliai jogok elárulásának és a palesztin felkelés előtti kapitulációnak tartják a megszállt területek feladását. Ennek ellenére a döntés már nem valószínű, hogy befolyásolni tudja a folyamatot. (index.hu/MTI) ENSZ: Korrupció, olaj, élelem Augusztus 9. Egy ENSZ vizsgálata megállapította, hogy a veterán ENSZ-illetékes, Alexander Jakovlev korábbi ellátmányszervező tudatos elhallgatásban, az amerikai törvények szerinti úgynevezett "vezetékes csalásban" és pénzmosásban bűnös, amit Jakovlev be is vallott. Röviddel a vádakról szóló bejelentés előtt, és még mielőtt Jakovlev bűnösnek vallotta magát, az ENSZ főtitkára felfüggesztette a tisztviselő mentelmi jogát. Az "olaj élelemért" nevű program megengedte az akkori Szaddam Husszein-rezsimnek, hogy olajat adjon el, és az ebből befolyt pénzből humanitárius célú termékeket vásároljon - a szankciók alól felmentve. A vádak Jakovlev munkakörével kapcsolatosak - ellátmányszervezőként ő volt a felelős azoknak a külföldi cégeknek a kiválogatásáért, amelyek szerződést kaptak az ENSZ-től az "olaj élelemért" program keretében. Az ENSZ-főtitkár hivatalának személyzeti főnöke, Mark Malloch Brown hangsúlyozta, az ENSZ-hivatal maga terjesztette az ügyet a New York-i kerületi ügyészség elé, amikor körülbelül egy hónappal ezelőtt rájöttek a szabálysértésekre. A vizsgálat következő jelentése átfogóbban fogja áttekinteni az egész "olaj élelemért" program kezelését. (BBC) Zsidó telepesek: pakolgatnak Felszínre hozott orosz tengerészek: egy elhanyagolt hadsereg m Britek mentették meg az orosz búvárhajósokat MÉLYTENGERI VÉSZ A Priz ASZ-28 jelzésű orosz mélytengeri kutatő-mentőhajő, amely rutingyakorlaton vett részt, augusztus 4-én mozgásképtelenné vált a kamcsatkaipartok mentén. Hetvenhat órás fogság után szabadította ki a brit hadiflotta robotbajőja az orosz haditengerészet pőruljárt mini-tengeralattjárőját.