Amerikai Magyar Szó, 2005. július-szeptember (103. évfolyam, 209-222. szám)

2005-07-22 / 212. szám

16 MAGYAR SZÓ —A HÍD Elemző 2005. JÚLIUS 22. Gyurcsány és Orbán elsó nyilvános vitája Julius. 9 A Parlament Munkácsy termében megkezdődött Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor első nyilvános erőpróbája. A jelenlegi és a volt miniszterelnök hosz- szas huzavona után állt rá beszélgetésre. A kihívó, Gyurcsány Ferenc volt, aki számpárbajt akart folytami az ellenzék vezérével a gazdaság állapotáról. Orbán Viktor viszont az "ország érdekében" szeretett volna eszmét cserélni. A tévéviták eredményét nagy mértékben nem a felek nézők által látott teljesítménye, hanem a másnapi lap- és szakértői értékelések határozzák meg. A Magyar Nemzetben kö­zölt felmérés szerint és a Magyar Hírlap elemzőinek osztályozása szerint Orbán Viktor nyerte a miniszterelnökök tegnapi vitáját. A Népszava körkérdése hajszál­lal Gyurcsányt hozta ki az első helyen, a Népszabadság tartózkodott a konkrét ér­tékeléstől. (index.hu) Gyurcsány és Orbán: két balkezes csatája Hack Péter A politikát nem gólra játsszák, hanem szavazatokra, az eredményt a szavazólap­pal "pontozó" választók döntik el. Az eredményhirdetésre a választások éjszakájáig kell vámunk. Ennyiben a politika inkább hasonlít a bokszra mint a focira. Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor meccse élvezetes küzdelmet hozott, bár feltűnő volt, hogy mindketten főleg ballal ütnek. (Részletek) Bizonyosak lehetünk benne, hogy mindkét fan-club győztesként ünnepli kedvencét, és nem ok nélkül. Gyurcsány is, Orbán is fontos találatokat vitt be megnövelve saját politikai táboron belüli mozgásterét, sikerélményt adva híveik­nek. A hetet még Gyurcsány kezdte vesz­tett helyzetben. Az elnökválasztási fiaskó következményei már megjelentek a köz­vélemény-kutatások eredményeiben, a baloldali szavazók elbizonytalanodtak, a Fidesz némileg növelte előnyét. Ha most lennének a választások, a Fidesz meggyő­ző fölénnyel nyerne. (Persze jövőre lesz­nek.) Ráadásul az elnökválasztás ügyé­ben Orbán keresztül tudta vinni akaratát, mondhatjuk azt is, hogy röhejes - válasz volt, hogy "még nincs kampány", miköz­ben az országot elárasztották a "konzultá­cióra" hívó nemzeti színű plakátok, és Orbán Viktor folyamatos kampánykör- úton van. (...) Gyurcsány azzal is nyert, hogy saját tábora szemében sikerült megerősíteni pozícióját, mint Orbán egyedül hiteles baloldali kihívóját. A pénteki este után nem lehet senkinek semmi kétsége afelől, hogy a miniszterelnök erős, egyben esé­lyes kihívója Orbánnak. Sikerült szétrob­bantani azt a - nemcsak a baloldalon élő - mítoszt, hogy Orbán legyőzhetetlen debattőr. (...) A péntek esti vitában az igazi balolda­li retorikát (időnként populizmust) Or­Gyurcsány pedig alul maradt. Orbánék híveiket győzelmi hangulatba tudták hozni, míg a baloldal a választók szemé­ben megzavarodott küzdő benyomását keltette. Nem sikertelen Orbán "Nemze­ti Konzultáció" című kampánykörútja sem. És Orbán bemelegítésként jól, régi erényeit csillogtatva szerepelt a vizsgáló- bizottság meghallgatáson is. Ezzel szemben Gyurcsány 100 lépéses programja láthatóan nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Gyurcsány stábja helyesen ismerte fel, hogy kockáz­tatni kell ahhoz, hogy a politikai trenden fordítani tudjon. A kockázatos húzás Or­bán kihívása volt. Ez a lépés láthatóan meglepte Orbán csapatát. Nem is volt jó válaszuk. Az ugyanis kevéssé hiteles - de Szerkesztette: Czika Tihamér bán Viktortól hallottuk, Gyurcsány hoz­zá képest néha kifejezetten piacbarátnak tűnt, bár ő sem tagadta meg igazán a gon­doskodó államba vetett ősi baloldali hi­tet. A kampány, ami persze már hóna­pok óta gőzerővel folyik, előre láthatóan egymást felülmúló ígéretek sorozatát fogja hozni. Amikor arról lesz szó, hogy néhány százalékkal növelni kell a támo­gatottságot, a vita tanulságai alapján sem Orbán, sem Gyurcsány nem fog vissza­rettenni attól, hogy az adófizetők pénzét a másiknál nagyvonalúbban osztogassa. Ezt még akkor is megteszik, ha most a vi­tában egyetértettek abban, hogy "nin­csen ingyen ebéd, csak legfeljebb valaki más fizeti". Az a valaki más az adófizető, azaz mi valamennyien. Ezzel együtt a politika iránt érdeklődő nézők jó meccset kaptak a pénzükért. (Megjelent: HVG online 2005. július 9.) A visszahozott politika Csizmadia Ervin (politológüs) Az elmúlt tizenöt év a politikáról és a politikusokról roppant egyoldalú és leegy­szerűsítő képet mutatott. Először is a politikát és a politikust álnoknak, acsarkodónak, korruptnak, egyszóval roppant ellenszenvesnek mutatta. Másfelől a politikát és a po­litikust egy sajátos kalodába zárta, amelyet - a Da Vinci kód nyomán - nyugodtan ne­vezhetnénk médiakódnak. A nemrégiben lezajlott Gyurcsány-Orbán-vitát pár nap alatt elérte a "végzete". Mindenki kiolvas belőle mindent, meg persze mindennek az ellenkezőjét is. Aho­gyan ez "rendesen" lenni szokott. Ezen túlmenően kopik is a varázsa. Amilyen nagy eseménynek tűnt néhány napig, úgy fogják elnyomni várhatóan az újabb ügyek (Molnár Lászlóé, Kulcsáré stb.) Én azonban azt gondolom, érdemes még időzni csöppet ennél az eseménynél, s nem azért, hogy győztest hirdessünk. Az MSZP hí­veinek úgyis Gyurcsány, a Fidesz híveinek meg Orbán tetszett jobban (abban persze lehetnek különbségek, bogy pontozással vagy kiütéssel). Mondhatunk bármit. Külön téma tárgya lehetne, hogy egy-egy ilyen vita értékelésekor találhatunk-e valami ob­jektív mércét. De egy ilyen objektív kritériumrendszer felvázolására (amire szerin­tem roppant nagy szükség lenne) ezúttal nem vállalkoznék. Induljunk ki tehát abból, hogy a vita értékelését nem osztályzatokkal kell elvégez­nünk. Nincs sok értelme azt latolgatni, hogy 2005 júliusának egy napján melyik po­litikus fogott ki jobb formát. A választás 2006 tavaszán lesz, majdnem mindegy, me­lyikük volt a jobb, a meggyőzőbb most. Ez a mostani találkozó a jövő évi választások szempontjából imitáció volt, bár tegyük mindjárt hozzá: fontos imitáció. Fontos volt, mert megmutatott nekünk valamit. A vita ugyanis a politikáról szólt. Természetesen a magyar politikai közéletben minden a politikáról szól, de nem mindegy, hogyan. A magyar közélet nagy para- doxona: úgy túlpolitizált, hogy közben alig van jelen benne a politika. Mit is jelent mindez? Azt, hogy "mindennapi politikánkat" úgy adják meg nekünk, hogy abból az esetek többségében kimaradnak a politikát leginkább működtető elvek. Az "elvte- lenített politika" ikerpárja a "botránypolitika": az előbbiből kevés, az utóbbiból ellen­ben nagyon is sok van. Akármi is a véleményünk Gyurcsány és Orbán minapi sze­repléséről, közös javukra kell írnunk: találkozójuk az elvi politika rehabilitációját szol­gálta, segítve ezzel a politika megértését. Megmutatta, hogy a politikáról, az igazán lényegi vitákról (minden látszattal ellen­tétben) alig tudunk valamit. Merthogy a demokratikus közélet nemcsak attól és azért demokratikus, mert megvannak hozzá az intézményes keretek (többek között a pár­tok), hanem attól és azért is, mert a politikát működtető elveknek, illetve az elvek és az értékek közötti választási alternatíváknak vannak értő "befogadói" (ezt szokták fel­lengzősen politikai közösségnek nevezni). A plurális demokrácia az alternatívák kö­zötti választásról szól, de ahhoz, hogy az emberek választani tudjanak, ismerniük kell a politikusok valódi (nem "lebutított") elképzeléseit. Persze ellenvethetnénk: ugyan mit érdeklik az embereket a politikát működtető el­vek? Nem éppen az lenne a cél, hogy magunk mögött hagyjuk a "habókos" elveket, víziókat, délibábokat? Azaz szükség van-e egyáltalán arra, hogy az emberek értsék a politikát? Vajon értették-e az angolok, amikor 1832-ben bevezették az első választó- jogi reformot? Értették-e a magyarok az 1867-es kiegyezési törvényt? Tudta-e pon­tosan a brit közvélemény, hogy Churchill mit miért csinál, amikor - elődei politiká­jával szemben - keményen németellenes irányt vett? Tudják-e a franciák, hogy mit akar Nicolas Sarkozy? Ismeri-e a német választó, hogy mi áll Gerhardt Schröder előrehozott választásokra vonatkozó koncepciójának hátterében? Díszlet-e a válasz­tó, avagy valódi politikai szereplő? Megy-e előbbre a politika attól, hogy az emberek jobban ismerik és érteni vélik a "végső" mozgatókat? Egy ország állapotát természetesen nem az határozza meg, hogy mennyien értik a kormány és ellenzéke céljait, illetve a célok mögött rejlő elveket. De az sem igaz, hogy az elvek ismeretére nincs szükség. A politikus iránti bizalmatlanság egyik oka, hogy elvtelen, olykor jellemtelen embereknek gondoljuk őket. Totális tévedés. Poli­tikusaink lenézésével és lefitymálásával ugyanis saját magunkat nézzük le. Akaratla­nul is. A választók állítólagos kiábrándulására az a visszatérő válasz, hogy a politika "eltá­volodott tőlük". Úgy van. Igaz megállapítás. De hogyan távolodott el? Úgy, hogy az elmúlt tizenöt év a politikáról és a politikusokról roppant egyoldalú és leegyszerűsí­tő képet mutatott. Élőször is a politikát és a politikust álnoknak, acsarkodónak, kor­ruptnak, egyszóval roppant ellenszenvesnek mutatta. Másfelől a politikát és a politi­kust egy sajátos kalodába zárta, amelyet - a Da Vinci kód nyomán - nyugodtan ne­vezhetnénk médiakódnak. A média persze a politika eminens részese, olykor úgy tű­nik, legfontosabb alakítója is, ami azonban ezen a területen történt, az példátlan. A médián kívüli politika lényegében nem is létezett. Az "ötperces médiakódhoz" igazo­dott itt mindenki: politika, politikus, politikai elemző - és persze az állampolgár is. A politikához - mint minden jó munkához - elsősorban is idő kell. Bármennyire nehéz lesz is, a politikának vissza kell szerezni a régi-új dimenzióját. Gyurcsány és Orbán "komótos" másfél órája mintha a hőskort (ha tetszik: a rendszerváltás korát) idézte volna, amikor még azt hittük: a politika beszélős, megvitatós műfaj, és a vita által mindannyian épülünk. Akárhány milliárdot pakolnak is az illetékesek a politi­kába (s most ne essék szó a módszerekről), az egész fabatkát sem ér, ha a politikát to­vábbra is kizárólag rövid snittekben óhajtják tálalni. A politikát talán vissza kellene léptetni egy másfajta időszámításba. Gyurcsány és Orbán egy kis lépést tett ez irány­ba. (Megjelent: Magyar Hírlap Online, 2005. július 15.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom