Amerikai Magyar Szó, 2005. április-június (103. évfolyam, 196-208. szám)
2005-04-08 / 197. szám
2005. ÁPRILIS 8. Mozaik MAGYAR SZÓ —A HfD 17 Mindig ódzkodtam bemenni a City- be, dolgaim intézésére alkalomadtán mások szívességét kellett igénybe vennem. Ennek kizárólagos oka a metropolis gázzal fertőzött levegője volt, amit szervezetem sehogysem bírt elviselni. New York-ból mindig tompa szédüléssel, kiégett szájpadlással tértem haza. A hangszálaimat is annyira megviselte a szennyezett levegő, hogy a berekedés- től nem bírtam beszélni. Mindezeken túl, olyan nagyfokú szomjúság gyötört, hogy három pohár víz elégtelennel bizonyult a szomjúság megszüntetésére. Ez a szimptóma nálam nem volt új keletű, több évvel ezelőtt jelt adott magáról, figyelmeztetett: az egyik érettségi banketten a cigarettafüstös levegőtől majd megfulladtam, köhögési inger, majd fulladozási roham állt elő, ki kellett szaladnom a friss levegőre, hogy megszűnjön. Már nem is mentem viszházat. Tüzelt a július délelőtti nap. A hölgyike nyáriasan, lezseren volt öltözve. Életkorát harmincra becsültem. A Levis féle farmernadrág kivételével a többi ruhadarabjai szellősek voltak: mélyen dekoltált ujjnélküli világoskék horgolt blúz, lábán szíjas szandál. Szőkésí- tett haját hátul a tarkóján gumi gyűrűvel pony-farokba fogta össze. Kocsijában nem volt bekapcsolva a levegőhűsítő berendezés, az ablakokat nyitva tartotta, ezáltal kereszthuzatot idézett elő a kocsiban, ami nem sokat használt, mindketten alaposan kifőttünk. A helység egyik külnegyedében járhattunk, szűnt a forgalom, az út két oldalán sorakozó házak számtáblái magas számsort értek el. A hölgy térképet tartott maga előtt, állandóan azt fixírozta, kereste a házat, aminek megmutatására vállalkozott. Egy dead-end jelzésű út- széli táblánál lelassított, behajtott a sza vacsoraterembe. Másnap a tanár kollegáktól meg persze a diákok részéről is ért kritika. Nem voltak hajlandók elfogadni mentegetőzésem. Léteznie kell velünk született krónikus betegségnek, amit embertársaink képtelenek megérteni. Megkönnyebbüléssel olvastam a hirdetést az újságban: szakmámba vágó állást kínál egy vidéki városban. A jelentkezéshez személyes megjelenés szükséges. Vonatra ültem, felkerestem a cég irodáját. Egy hét sem telt bele, megkaptam a választ. Fax-on érkezett az üzenet. Felvettek, elfoglalhatom az igényelt munkahelyet. Első utam a város Ingatlan Ügynökségéhez vitt. Kértem tegyenek egy lakás ajánlatot nekem, szolgálatom ideszólít. Pár szóban kifejtettem, milyen lakhelyet szeretnék: lehetőleg egy olyan utcában, ahol nincs zajártalom és a levegő tisztaságához sem fér kétség. Az ügynökség tisztviselői átfésülték a lakbérbeadandó házak lajstromát, kínálatban nem szűkölködtek. Az egyik nő, akiről később megtudtam, hogy dutch emigránsoktól származik, ajánlotta fel szolgálatát. Beültünk a 20 éves járgányába, hogy megkeressük a Szerkesztette: Kertész Gabriella zsákutcába és egy szürke palacserépte- tős épület előtt megállt, kikapcsolta a motort. Mindketten, verejtékező homlokkal kiugrottunk a kocsiból. Júliusi napfény tűzött az arcunkba, a dutch lady selyempapírral törölgette nyakáról a verejték-foltokat. - Ez lesz a ház, amit ajánlani akarok, - fordult felém. Most jutott az eszébe, hogy bemutatkozzék. - Jacky vagyok, - nyújtotta felém a kezét. A kéz ápoltnak, a hosszú fehér ujjak törékenynek tetszettek. A körmök ki voltak pirosítva. - Az én nevem Attila, - mondtam. Egy pillanatig rajtam pihentette a szemét, majd megszólalt: csaknem a híres Hun király késői leszármazottjához van szerencsém? - Baj lenne, ha az lennék? - vágtam vissza szellemességére. - Azt nem mondtam, - válaszolta. - Maga lenne az első királyi dynastiából származó gentleman, akivel életemben találkoztam. - Nem jelentene semmit - feleltem -manapság a királyokat már sehol nem fetisizálják, legfennebb megtűrik még egy ideig. Különösen Amerikában nem népszerűek. A demokrácia a „rex”-eket kiütötte a nyeregből. Ma már új szelek fújdogál- nak. - zártam le kettőnk csipkelődéseit.- Na, hogy tetszik a környék? Elég csendesnek találja a helyet? Kétszer is szippantottam a levegőből, majd akár a szivaros ember a füstöt kifújva. Levegőszondázást hajtottam végre. - Nem rossz - feleltem. - Remélem a csenddel is ki lesz békülve. Alig pár ház van a sikátorban, öregcselédek lakját, azok meg nem lármásak. Hívott, hogy nézzünk körül a terepen. Az új végét elzáró sorompóval véget ért az aszfalt, megmű- veletlen térség következett. A horizont széltében-hosszában megnyílt, homokos, kavicsos libalegelő tárulkozott elénk: itt-ott szamártövis, bogáncs, sárgafejű száras virág oldotta fel a terep szürkeségét, monotonságát. Távolabb a völgyben széles árterület, kacsaúsztató mini tavacskák fénylettek. A látótávolság végső határán ezüstkékesen hegyek sziluettje villogott, lábunk alatt a föld nyári illatai szálldostak. Jacky kisméretű retiküljéből előkereste a ház kulcsát. Az udvaron minden arról árulkodott, hogy7 rég nem lakik senki a házban: a terméskővel kirakott udvaron gazok serkentek, a vázákban kiszáradt virágokat lehetett látni. A ház ablakai körbe be voltak függönyözve. Udvarfelőli száraz teraszon lehetett az ajtót megközelíteni. Kellemetlen állott levegő csapódott ki a házból. Jacky félrehúzta a drapériákat, szellőztetett. Tágas nappali, régimódian berendezett konyha, diófurniros ebédlő eredeti perzsákkal, fali festményekkel, tükrökkel. Több helyen a szobák sarkaiban pókhá- lósódás mutatkozott. Mióta nem lakik itt senki? - kockáztattam meg a kérdést, amire a dutch hölgy nem akart válaszolni. Az örökösök külföldön élnek, kilétükről keveset tudnak. Az volt a kérésük, hogy lehetőleg egyedülállónak adjuk ki a lakást. Álomszépnek tűnt minden, egyedül lakhatom egy abszolút zajmentes helyen, szennyezetlen levegőben. Hat hónapra kifizettem a házbért, beköltöztem. Még ágyneműt sem kellett hoznom, megmutatták a sublótot, ahol hevert a sok vadonatúj ágynemű, kedvemre használhattam. Már második hónapja örvendhettem a ritka szerencsének, mindannak, amit nyertem a lakással. Az egyik késődélutáni sétám alkalmával találkoztam egy idős méhésszel, akinek a domboldali akácoson voltak felállítva méhkaptárai. Másodszori pergetéshez tette meg az előkészületeket. Fején volt a rácsos-sisak, amely megvédte a fejét, arcát a méhek szúrásától. Egyesével szedegette ki a kaptárból a mézzel telt kereteket, vizsgálgatta, majd visszarakta helyükre. Szikár, vörös képű férfivel ismerkedtem össze. Alig váltottunk pár szót, mindjárt kérdezett: - Kivette azt a lakást, ahol pár hónappal korábban meggyilkoltak egy özvegyasszonyt? Összeszorult a torkom, nem tudtam mit feleljek. Többen lehettek, kulcsokkal felszerelkezve, az éj leple alatt törtek be és ágyában gyilkoltam meg a szerencsétlent. Ellopták a pénzét, aranyát és sok más apróságot. A gyilkosok azóta se kerültek kézre. A UPS-es férfi, miután többszöri csengetésre az öreg néni nem nyitott ajtót, gyanút fogott, mindjárt hívta a rendőrséget. Leforrázva mentem vissza szálláshelyemre. Sokáig nem bírtam elaludni. Reggel felhívtam a munkahelyemet, jelentette, hogy késni fogok. A Real- estates irodának leadtam a kulcsot. Nem bírtam volna tovább ott lakni. Zsákutca . íjí* Nagy Ábrahám Keresztúri Mária Ember vagy?! Mi végre születtél? Milyen ember lettél? *t. Korpába keverve, Bársonyba fektetve. Benned a jó s gonosz. Ember vagy, szép és torz. Korlátolt értelem, Gaz is nő réteken. Benned van gyönyöre A rózsa tövise. A kaktusz virága Egyedi, nincs mása. Csak ember vagy nem szobor Hibákat hordozol. Alkotsz és teremtesz Naggyá, így lehetsz. Tükröd fonákja Nézz a világba! S szemek tükrében Ott vág)7, az emberben. * Verba Maja A kincsem Nincsen pénzem semmim nincsen. J| Nekem a családom a kincsem: a kicsi lányom huncutsága, kedves fiam mosolvgása, az élet minden szép varázsa. A férjem gyengéd ölelése, édesanyám nevetése, a madarak csicsergése. ők mind egy helven laknak: mélyen, itt benn a szívem rejtekében. Nincsen pénzem, semmim nincsen. Nekem a szívemben van a kincsem. 2002. december 15.
