Amerikai Magyar Szó, 2005. április-június (103. évfolyam, 196-208. szám)
2005-06-03 / 205. szám
2005. JÚNIUS 3. Mozaik MAGYAR SZÓ —A HÍD 19 Katona-zóna Nagy Ábrahám * Mákonyos csendben ültem a vártemplom szomszédságában egy agyagos szakadék szélén, két lábamat lóbál- tam. Nyár volt, talán július. Máskor ebben az időszakban, cserkésztáborban töltöttem napjaim. Az idén, nagy bánatomra a cserkészek nyári promjából kimaradtam, nem vehettem részt a hegyi kirándulásokon, a természet szépségeinek ismeretéről tartott előadásokon, esti tábortüzeken, a sátortáborok életének élménydús világában. Zsoján nevű tehenünk volt az oka. Minthogy nyomós okkal szüleim kivették a csordából, engem bíztak meg, hogy a nyáron gondját viseljem: etessem, itassam, minden szükségletét kielégítsem. Nem lehetett tovább a csordába járatni, nem egy alkalommal az oldalán felhasított bőrrel jött haza. Ujjnyi széles nyílt sebből szivárgott a vér. A csordás nem vállalt érte felelősséget, többszáz jószág Péterffy Gyöngyi Honvágy Virágokkal kelek hajnalpír öleli fényemet harmatosán ragyog itt is a határ otthon száll a kecses hű gólyamadár hallom ide hallik a kelepelés lejtős tájakon kél hűs baráti szél felszálló derűs harmatok nyomában hajlanak a kévék görnyed sok szép derék szólalni azt nem mer szava - az túl kevés ott vagyok - ott járok erdők - mezők között virágokat kötök búzát margarétát húzzák már a delet szaladva - szaladnék a torony felé fellegek lenyúlnak mélyen kihuny a fény - óceán hulláma parthoz érve loccsan moraja hozzám ér csak pillanat volt csak pillanat - az egész Bethlehem, PA, 2003. július 30. volt gondjaira bízva, köztük sok hegyesszarvú. A mi Zsojánunk jámbor jószág volt, nem volt benne faláska sem az agresszor fajtából. Ennek tulajdonítható, hogy egyik másik tehéntársa megsebesítette, pedig erős fizikummal rendelkezett, képes lett volna elhárítani magáról a veszélyt, keményen visszaütni, de ő biztos úgy gondolta neki az erdei legelőn nem az a dolga, hogy összeacsar- kodjék másokkal, hanem inkább a tej- gyűjtés bocijának, na meg a gazdájának... így lettem tehenünk pásztora a nyári szünidőben. Reggeli fejés után a szarva tövére tekert kötéllel indultam a legeltetés színhelyére. A vártemplom szomszédságában húzódó köztemetőt elhatároló kerítés mentén, az árokban sok fű nőtt, elegendő ahhoz, hogy egy kérődző jószág ellássa magát. Miközben tehenünk jóízűen ropogtatta a zsenge füvet, én a magammal hozott könyvet olvasgattam, leginkább az Egri csillagok hazafias érzelmeket ébresztő olvasmány kötötte le érdeklődésemet. így az olvasmányaim által szerzett élmény-anyag részben kárpótolt a cserkészélet elmulasztásáért. Ebből az időszakból megmaradt egy emlék, ami semmiképp nem tud feledésbe merülni. Megértéséhez rövid magyarázat szükséges: városunk topográfiájának nyugati részén erdős vonulat terpeszkedett: egyik része a városé volt, másikat a katonaság birtokolta. A katonák nyári hónapokon át barakkokban laktak, többnyire fegyverforgatásra használták az időt. Kétszer-háromszor egy nyáron élestöltetű fegyverekkel gyakorlatoztak, ilyenkor a civil lakosságot távolmaradásra szólították fel. Tilos zóna táblákat raktak ki. A hely, ahol én legeltettem, a tilos zónán kívül esett. Rondított a toronyóra, reggel kilencet jelzett. Alig kivehetően a város felől katonadal törte meg a csendet. Az olvasmány lekötötte figyelmem, ignorál- tam az egyre inkább felerősödő bakanótát, de ekkor már az útkanyarban feltünedezett a masírozó katona század, kígyózott felfelé az enyhén emelkedő útszakaszon. Egy csinos, tüzes paripán, kivikszolt nyeregben a tüzérszázados feszített. Lova lompos szőrű farkával legyezte magát, kergette magáról a legyeket. A tiszt hátra szólt a tizedesnek: szüntesse be az éneket, az egyszerre lépés sem volt most már kötelező. A katonák kiizzadt fejükről leemelték bocskai sapkájukat, zsebkendőjükkel törölget- ték kipirult arcukat. A százados lovának kötőfékén rántott egyet, a ló mostmár egyenesen felém vette az irányt. Rossz sejtelmem támadt, belém állt a frász. Mi rossz fát tehetterp a tűzre. Még hallottam a távoli búzaföldek felől a pacsirta dalt, láttam a nyári fényben sziporkázó hegygerinc sziluettjét, orromban éreztem az oxigéndús levegő mezei füvekkel dúsított illatát. Mindeközben lovával a tiszt hallótávolságon belülre ért. Feltételezem a százados utasítására, szárnysegédje leállította a századot, a katonák mind engem fixíroztak miközben szedték le a borjút hátukról. - Te oláh fattyú, mi keresnivalód van itt? - torkaszakadtából mordult rám a százados. Vér szökött az arcába. Ujjal mutattam az árokban legelésző tehenünkre. Előzőleg már összecsuktam a könyvet, ülő helyzetemből felemelkedtem. Torkomban lüktetett a szívem, minden csepp porcikám remegett. - Fogd a fosos tehened, és takarodj innen! Eleredtek könnyeim, fátyolossá változott a hangom, rekedtem kiálltottam vissza a tisztnek: - Nem vagyok oláh fattyú, székely gyerek vagyok! Zsebemből előhúzott kokárdámat mutattam nekik. A katonatiszt megszeppent. Lovát még közelebb léptette hozzám, egy másodpercig rajtam csüngette tekintetét, szememben fürkészett. A szigor eltűnt az arcáról, barátságos színt sugárzott. Felső zsebéből kivett egy színes, zománcozott jelvényt, a magyar koronát ábrázolta. Tenyerén átnyújtotta segédjének: - Tűzze ki a fiú ingére. Percek teltek el. Az éles tölténnyel gyakorlatozásra indult század már messzi járt, az alakok elmosódtak a tájban, én még mindig azon a helyen álltam, ahol a megszégyenítés ért. Nem voltam képes állóhelyzetemből kimozdulni. Kerékgyártó Kálmán Elfogyunk egymás mellől (Varjú-panasz) De kár, hogy a lelkem ily' szegény... de kár. És kicsorbult barátságom rémítő éle, éhes-csapzottan fagyok a kegyetlen télbe ősi magamra hanyatlók. És sok fekete madár mind fülembe károg, vén istenségetek tépi a virágot - de kár, jaj de nagyon kár, hogy kertjeink csupasszá váltak. Ágnes V. Fürst Hajnal Csodálom a hajnal ezüstös ruháját, amint nézegeti magát ablakom szárnyán. Szikrázik az üveg szűzies fényétől, s mire itt a reggel, éretten tündököl. Vártalak már hajnal! Nehéz volt hidd el. A bánat miért fájóbb, ha eljő az éjjel? Szerkesztette: Kertész Gabriella Kedves Olvasók! Továbbra is szeretettel várjuk lapunk Mozaik rovatába írásaikat, verseiket. *
