Amerikai Magyar Szó, 2005. április-június (103. évfolyam, 196-208. szám)
2005-05-20 / 203. szám
16 MAGYAR SZÓ-A HÍD ELEMZŐ 2005. MÁJUS 20. Megfagyott muzsikus? (2. rész) Papp László Folytatás előző számunkból Amint erről már szó volt, az épület ment meg bennünket az időjárás és környezet viszontagságaitól. Kizárja az esőt, a havat, nyáron a hőségtől, télen a hidegtől nyújt védelmet. Ugyanakkor, a hasznosság követelményén túl, az építész a tervezés során kifejezi az építtető eszmei igényét is. Ellentétben a képzőművészektől, vagy az íróktól, az építész soha sem alkothat az "íróasztal fióknak", vagy raktárra. Csupán akkor fejtheti ki alkotói tevékenységét, ha valaki megbízza egy épület megtervezésével. Az építtető az, aki "megírja a darabot", az építész pedig az aki lelket lehel a "szerepbe". Vagyis az építész szerepe olyan, mint a színészé, ő valósítja meg a megbízó elképzelését. Ebből is látható, hogy építész feladata, majdnem megoldhatatlan. Egyszerre kell legyen sikeres üzletember, kiváló művész és még hozzá a megvalósítás minden technikai részletéért felelős szakember is. Vegyük ehhez még hozzá, hogy a tervezés során egy tucat más szakember, mérnök, kerttervező, stb. munkáját kell összefognia, a kivitelezéskor pedig harminc-negyven iparág munkáját ellenőrizni. Igazából az építész tevékenységét a karmesteréhez kell hasonlítanunk, aki talán egyetlen hangszeren sem játszana tökéletesen, mégis ő teremti meg a csodás zenét. Jó példa erre a nemrégen meghalt híres építész, Phillip Johnson esete, akinek a csupa üvegből épült háza New Canaan egyik világraszóló nevezetessége. ő a sikereit elsősorban szervezői képességének köszönhette. Azt vallotta, hogy nem szégyen mások tervezői megoldásait lemásolni, csak a rosszat nem szabad. Képzeljük el, hogy a fáraó azt kéri az építészétől, hogy egy emlékművet tervezzen számára, amely örökké hirdetni fogja nagyságát. Az építész erre egy kis díszes "ékszer-doboz" jellegű mauzóleummal jelenik meg. Nem valószínű, hogy továbbra is a fáraó építésze maradna. Egészen mást, monumentális és méreteivel lenyűgöző alkotást várt el tőle a megbízója. Hiszen ő diktálja a program igényét. Előfordul persze ennek az ellenkezője is. Lehet, hogy az építtető az építész hírnevét és annak "Public Relation" értékét akarja megvásárolni. Az a szándéka, hogy az épület mennél meghökken- tőbb legyen, mennél hír-értékűbb. így rábízza a sztár építészre, hogy az a saját elképzelése szerint mutatványosán tervezze meg az épületet. Hiszen akármilyen sokba kerül az épület, még mindig kifizetődik, mert hirdetni fogja megbízója nagyságát, gazdagságát. Ahogy valamikor a paloták, a katedrálisok, a parlamentek tették. A tervezői nagyvonalúságon alapuló hírnév azonban még nem feltétlenül jelenti azt, hogy azzal szakmai gondosság is párosul. Mint minden szakmában és művészetben itt sem csak azzal válik valaki híressé, hogy mit tud, hanem inkább azzal, hogy kit ismer. Ezzel kapcsolatban hadd jegyezzem meg, hogy Amerikában a magyar építészek népszerűsítése terén az alatt a négy év alatt, amikor az Amerikai Építész Szövetség (American Institute of Architects) igazgatója voltam négy magyar nyerte el a Szövetség tiszteletbeli tagságát és az ezzel járó elismerést. (Böhönyey János, Callmeyer Ferenc, Finta József és Makovecz Imre) Azóta senkinek sem sikerült ezt elérni. Ugyanekkor, ( még a 80-as években, amikor a külföldi munkalehetőség alig volt elérhető a magyar szakembereknek) sikerült egy olyan munkaprogramot is létesíteni, amelynek segítségével tíz fiatal építész kapott 2-2 évi lehetőséget amerikai szakmai gyakorlatra. Ma mind a szakma élvonalában szerepelnek. Ha ennyi tudás és most már nemzetközi tapasztalat is található a magyar építészeknél, mi äz oka annak, hogy a közvélemény, elsősorban Budapesten, mégis elégedetlen az újabb épületekkel? Egyrészt talán az, hogy a már említett várospolitikai rendszer nem kedvez a kiváló építészeti megoldásoknak. Máskor az épület újszerűsége miatt nem felel meg a közönség ízlésének. Ne felejtsük el, hogy nagyon sok szeretett és elismert épület találkozott eredetileg ellenérzésekkel. A parlamentet, amely ma Budapest fő ékessége, építése idején, 1884-ben rengeteg kritikával illették, és évtizedekbe telt, amíg az átlag ember számára is elfogadhatóvá vált. Sokszor az építész kiválasztása nem szerencsés, főleg ha személyi, vagy politikai szempontok játszanak közre. Ez történt például az új Nemzeti Színház esetében. Két nemzetközi szinten is kiváló tervpályázati nyertest tett félre az Orbán kormány, hogy kegyeltjei kezébe téve az épület megvalósítását, egy építészeti giccsel ajándékozhassa meg a fővárost. Akármilyen furcsán hat is, gyakran a legszebb épületeket nem építészek tervezték. Az ösztönös, vagy népi tájépítészet elsősorban az egységes ízléssel és a természettel való kapcsolata révén ejti meg a nézőt. Hasonló hatást érnek el az olyan kisvárosok, ahol az épületek egymáshoz való igazodását a közízlés követeli meg. Magyarországon például Mezőkövesd ilyen, de számos példát lehet felhozni másutt, külföldön is. Kísérjük figyelemmel, vegyük észre és élvezzük a kőbe, fába, téglába merevített muzsikát, amely nemcsak keretet ad életformánknak, de évszázadokra, talán évezredekre megmaradva hirdeti kultúránk emlékét. Térszervezés és társas élet A bécsi korzó Az európai és észak-amerikai nagyvárosok fejlődésének különösen kedvezett a 19. század. A milliónyi embertömeget magába fogadó metropolisok alapjában különböztek a korábban ismert nagyvárosoktól: urbanizációs dinamizmusuk az ipari piacgazdaság és a polgári alkotmányosság fiitételei között érvényesült. Ekkor merült fel a tudatos várostervezés gondolata, melynek a gyakorlatba történő átültetése elsőként Párizsban Haussmann prefektus vezetésével történt 1853-1870 között. Ezt követte 1857-től a bécsi Ringstrasse megtervezése és felépítése. A birodalmi Párizs és Bécs - császárváros mindkettő - az átépítések nyomán tudatosan létrehozott műalkotássá vált, melyet nemcsak a gyönyörködtetés céljából alkottak, hanem azért is, hogy sajátos erkölcsiséget, eszmeiséget és értékrendet fejezzen ki az építészet és a térszervezés vizuális nyelvi eszközeinek segítségével. A bécsi Ringstrasse magába sűrítette - szimbolikusan - a birodalom és a monarchia vezérlő eszméit és fő értékeit: a császárban megtestesülő államhatalmat, a keresztény dogmát, egyszersmind a polgári alkotmányosságot, a pénz és a tőke megbecsültségét, valamint a művészetek erkölcsi erejét. Mindennek látható kifejeződése lett ez a négy kilométer hosszú, fontos középületekkel és fényűző bérpalotákkal teletűzdelt reprezentációs nyilvános tér: erre vallanak az épületek funkciói és nem utolsósorban az utcai nyilvánosság kínálta társas élet szokatlan élénksége. A Monarchia elitje: az arisztokrácia, a (nagy)polgárság és természetesen a tudományok és művészetek kimagasló képviselői használták színpadként a Ringet, ahol társadalmi helyzetüknek megfelelő szertartások kíséretében adhatták elő kultúrájukat és demonstrálhatták jólétüket. Ez volt a bécsi korzó helye, ahol délutánonként mindenki, alá számított, megjelent. A századelőn festett képen nem véletlenül láthatjuk együtt - egymással keveredve - az "első és második bécsi társaság" olyan értelmiségi képviselőit, mint Hofmannstahl, Schnitzler, Freud, Klimt, Mahler vag)' az építész Wagner. S körülöttük ismert nagy polgárok, arisztokrata férfiúk sereglenek korántsem véletlenszerű elrendezésben. (Gyám Gábor)
