Amerikai Magyar Szó, 2005. április-június (103. évfolyam, 196-208. szám)

2005-04-01 / 196. szám

I 2005. ÁPRILIS 1. Mozaik MAGYAR SZÓ — A HÍD Yj Amerikába érkezésemkor a legna­gyobb meglepetést nem a félelmetes mé­retű autósztrádák, nem az égig érő csupa üveg felhőkarcolók és a káprázatos neon­hirdetések okozták. Az igazi bámulatot és csodálkozást a legkülönbözőbb típusú emberek színes kavalkádja - főleg a feke­te bőrűek egzotikus színárnyalatai - vál­totta ki belőlem. Jellegzetes tarka öltöze­tükkel, hajkölteményeikkel és bámulatos temperamentumukkal valósággal meg­babonáztak. Nem csoda, hisz amíg Ma­gyarországon éltem, nemigen láthattam valódi „bennszülötteket”. Az első napok­ban igen nagy bajban voltam, mert kép­telen voltam megkülönböztetni ezeket az egyformának tűnő sötét arcokat, melyek, mint a tojások, annyira hasonlítottak egymásra. sak magamból. Tüstént megfogadtam, hogy a jövőben, több napfényben fogom sütkéreztetni a hófehér testem, mert olyan sápadt külsővel nem a legkelleme­sebb érzés köztük lennem. Szerencsére még időben rájöttem erre „napbarnított” társaim gyűrűjében. Váratlanul, bakugrásokkal előttem termett a társainál több mint egy fejjel kimagasló, hórihorgas, fekete kecskesza­kállas kollégám. A többiek csillogó szem­fehérjük fényével és rituális hajlongások- kal követték. Az anyanyelvemen (tört magyarsággal) külön-külön mondtak va­lamit nekem, majd vidám mosollyal kör- beugráltak. A meglepetéstől kővé der­medve egyre csak érthetetlenül rebeg- tem: - Mi a kecske? ... Mi a kecske?! ... Mit akarnak ezek a szerencsédének, meg­A munkahelyemen sok fekete bőrű ember volt a legkevertebb európai és ázsiai munkásokkal együtt. Szerencsére teljes megértésben és egyetértésben kommunikáltak egymással, közös angol vendégnyelvünk segítségével. Kölcsönö­sen respektáltuk egymást, gyakran vicce­lődtünk egy egészséges, kellemes at­moszférában. Az egyik, húsvéti ünnepek előtti na­pon, az egyik tagbaszakadt szerecsen - ki kávészínű társai közül a legzaccosabb volt -, loncsos fekete szakállát simogatva, megkérdezte tőlem:- Hotyan lenni mondáni mátyárul: jönni jó huzsvet ünnep neked? Szokásomhoz híven, kapásból valami marhaságot mondtam válaszként, s ezzel folytattuk tovább a munkánkat. Pár nap­pal később, valami rendkívüli dolog tör­tént. Odajött hozzám egy tucat gyapjas hajú kollégám és füligérő szájjal moso­lyogtak rám.- Mi a kecske?!... - csodálkoztam a meglepetéstől, s kíváncsian szemléltem minden mozdulatukat. A szégyentől pirulva álltam köztük, szemtelenül virító fehér bőrömmel. Siet­ve igyekeztem észrevétlenül legyűrni az ingujjaimat, s a nyakamat - mint egy vészhelyzetben lévő teknős - mélyen be­húztam, hogy minél kevesebbet mutas­kergültek tőlem? Perceken belül az egész műhely lélegzet-visszafojtva szemlélte a részemre nyújtott különleges produkci­ót. Ősi tradicionális, vallási fanatizmussal fokozták a hatást, majd égnek emelt fej­jel, kórusban ordítva köszöntöttek ma­gyarul. Mint lecsapó villám után a vissz­hang, hirtelen mindnyájan szeretettel át­öleltek, és egyenként is megismételték a szöveget. Könnyes szemmel, meghatód­va, buta kisgyermekként viselkedtem, hüppügtem, hol az örömtől, hol a bánat­tól. Ezt a legalkalmasabb lélektani pilla­natot kihasználva, a langaléta kecskesza­kállas kivált a csoportból és elém állt. Mélyen, alázatosan meghajolt előttem, a kezeit segélykérőén az ég felé emelte. Zengő, érces hangját templomi orgo­naként rezegtetve megismételte a társai által elhangzott szöveg refrénjét, hogy az alkalmilag összeverődött publikum félre- érthetedenül meghallja: - Boszadmeg- akecsket!!! Felemelő, igen jó érzés volt hallani a messzi, távoli hazai szó varázsát és aro­máját ebben az idegen világban. E szavak hatására nemcsak az öröm, hanem a fáj­dalom és a kilátástalan, szerencsétlen helyzetem is egyszerre rámszakadt. Csak akkor éreztem igazán, hogy ma­gányomban milyen tehetetlen és elesett vagyok, mert... még egy kecském sincs!!! Horváth Jenó A falu Bolondja Hallottam eg)’ mesét még gyermekkoromban, egy Bolond hitte repül, felment a toronyba. Ugrott, aztán útra kelt a szelek szárnyán, mert a lelkében élt egy gyönyörű szivárvány. Mint a madár repült hegyek, völgyek fölött, lassan bús szívébe vad öröm költözött. Sosem látta még így felkelni a Napot, majd zsákjába rejtett egy fénylő csillagot. Később vadlibákkal repülhetett sokat, S a ludak elárulták neki a titkukat. Azután még átszállt túl az üveghegyen, életvizet hozni, hogy mindene meglegyen. Útját befejezve ahogy földre szállott, lépteinek nyomán nyíltak a virágok. Jegyezzétek hát meg kinek sok a gondja, legyen ő is egyszer a falu Bolondja! Szerkesztette: Kertész Gabriella Egy kis humor Egy 50 év körüli ember vett egy piros Corvettet s gondolta, hogy kipróbál­ja az országúton. Gyönyörű este volt s észre se vette, hogy 140 kilométeres se­bességgel halad. Egyszer csak látja ám, hogy rendőrkocsi van a nyomában. Még jobban belenyomott a gázba ... 160 ... 180, mikor eszébe jutott, hogy tu­lajdonképpen butaság, amit csinál, mert nem követett el semmi olyat, amiért a hatóságok elől menekülni kéne. Leállította a kocsit. A reüdőr elkérte az enge­délyét s megnézte a kocsit. Nézze” - mondta a rendőr, fáradt vagyok, a szolgálatom is lejárt, nem beszélve arról, hogv péntek van. Büntetés nélkül el­engedem, ha egy olyan kifogást talál, amit még eddig nem hallottam.” Az 50 éves gondolkozott egy pillanatig: „- Egy hete, hogv a feleségem megszökött egy rendőrrel, azt hittem, hogy maga az a rendőr s megpróbálja visszahozni az asszonyt!" A rendőr ránézett: „- Kellemes hétvégét kívánok!” * * * * Egv pesti nőnek volt egy Ilyesmi nevű pincsije, amelyik egv szép napon a fürdőszobából kiugrott az utcára. Az úrnőjének nem volt ideje, hogy valamit magára kapjon s egy rámázott képet tartva maga elé rohant az utcán. Fűt-fát megkérdezett, de senki se látta az Ilyesmit. A nagy futkározás közben a kép ki­esett a rámájából s mire egy öreg magyart kérdezett volna, már csak a rámát tartotta a kezében. Látta az Ilyesmit? - kérdezte nagy izgatottan. Az öreg ma­gyar nézte, nézte, aztán kibökte: - Hát ilyesmit már láttam, de rámában még nem! :j: % ifc A repülő útban volt: Milwaukeeból, New’ York felé, mikor a gép személy­zete közül valaki észre vette, hogy az egyik utas turista jeggyel az első osztá­lyon utazik. Figyelmeztette, de az utas nem volt hajlandó engedelmeskedni: „- Én szőke vagyok, gyönyörű, repülök New Yorkba és nem mozdulok!” - vála­szolt a szőke szépség. Nem maradt más hátra, mint jelenteni a másodpilótának. A másodpilóta is ugyanazt a választ kapta: „- Én szőke vagyok, gyönyörű, re­pülök New York-ba és nem mozdulok!” ezek után a másodpilóta a kapitány­hoz fordult, aki biztos volt a sikerében, mert az ő felesége is szőke, s ismerte a szőkék gondolkozását. Oda is hajolt a szőkéhez és suttogott valamit a fülébe, mire a nő nagy mérgesen fölugrott s átrohant a turista szakaszba. A másodpilótának majdnem elakadt a lélegzete, mikor megkérdezte a kapi­tányt: „- Mit tudtál mondani neki, hogy elhagyja az első osztályt?” A kapitány mosolygott. „- Megsúgtam neki, hogy az első osztály nem repül New Yorkba!” (Angolból fordította és beküldte: Mikes Balázs) A kecske John Fürst Péterffy Gyöngyi Húsvéti üzenet Szív harangoz a mélyben, a szív harangdala jelez, hozza a mindenséget - az üzenetet, ébred a tavasz, ébredj nemzetem! Ha alázott fájdalmaddal élsz is ne csüggedj, ne hagyd magad! Szívednangjával ébreszt a tavasz - érezd a mélyből ébredő erőt, zölddel, lengő fénnyel ölelkezőt, rezdülő bimbóhasadásban madárdal szívverése lüktet - és nő és árad a szerelem, szülik a pompát a hegyek, a berkek, a nyújtózó kertek, virrasztó fák az ágak lombját, ébredj Nemzetem! Fogadd az éltető szerelmet, « I az erőt, az örvendeztetőt! A Világ szívverése üzen, üzen és hallgasd, hallgasd a Hajnal sugallatát, nem vág)’ Te árva, ne higgy gyávák gyalázkodásában! Lelkeob en az erő: Öleld a Napunk áradó fényét, szellős sugarába merítsd arcod sugárzó szépségét! Sohse félj! Szeretnek] Küldik az erőt! Isten Szemléikét! Húsvét jön és Húsvét van! A Feltámadás! Ne féli! Jézus Szentlelke sugall - Veled vagyok Veled ­az Időkön át! Bethlehem, 2000. március 10.

Next

/
Oldalképek
Tartalom