Amerikai Magyar Szó, 2005. április-június (103. évfolyam, 196-208. szám)
2005-04-01 / 196. szám
I 2005. ÁPRILIS 1. Mozaik MAGYAR SZÓ — A HÍD Yj Amerikába érkezésemkor a legnagyobb meglepetést nem a félelmetes méretű autósztrádák, nem az égig érő csupa üveg felhőkarcolók és a káprázatos neonhirdetések okozták. Az igazi bámulatot és csodálkozást a legkülönbözőbb típusú emberek színes kavalkádja - főleg a fekete bőrűek egzotikus színárnyalatai - váltotta ki belőlem. Jellegzetes tarka öltözetükkel, hajkölteményeikkel és bámulatos temperamentumukkal valósággal megbabonáztak. Nem csoda, hisz amíg Magyarországon éltem, nemigen láthattam valódi „bennszülötteket”. Az első napokban igen nagy bajban voltam, mert képtelen voltam megkülönböztetni ezeket az egyformának tűnő sötét arcokat, melyek, mint a tojások, annyira hasonlítottak egymásra. sak magamból. Tüstént megfogadtam, hogy a jövőben, több napfényben fogom sütkéreztetni a hófehér testem, mert olyan sápadt külsővel nem a legkellemesebb érzés köztük lennem. Szerencsére még időben rájöttem erre „napbarnított” társaim gyűrűjében. Váratlanul, bakugrásokkal előttem termett a társainál több mint egy fejjel kimagasló, hórihorgas, fekete kecskeszakállas kollégám. A többiek csillogó szemfehérjük fényével és rituális hajlongások- kal követték. Az anyanyelvemen (tört magyarsággal) külön-külön mondtak valamit nekem, majd vidám mosollyal kör- beugráltak. A meglepetéstől kővé dermedve egyre csak érthetetlenül rebeg- tem: - Mi a kecske? ... Mi a kecske?! ... Mit akarnak ezek a szerencsédének, megA munkahelyemen sok fekete bőrű ember volt a legkevertebb európai és ázsiai munkásokkal együtt. Szerencsére teljes megértésben és egyetértésben kommunikáltak egymással, közös angol vendégnyelvünk segítségével. Kölcsönösen respektáltuk egymást, gyakran viccelődtünk egy egészséges, kellemes atmoszférában. Az egyik, húsvéti ünnepek előtti napon, az egyik tagbaszakadt szerecsen - ki kávészínű társai közül a legzaccosabb volt -, loncsos fekete szakállát simogatva, megkérdezte tőlem:- Hotyan lenni mondáni mátyárul: jönni jó huzsvet ünnep neked? Szokásomhoz híven, kapásból valami marhaságot mondtam válaszként, s ezzel folytattuk tovább a munkánkat. Pár nappal később, valami rendkívüli dolog történt. Odajött hozzám egy tucat gyapjas hajú kollégám és füligérő szájjal mosolyogtak rám.- Mi a kecske?!... - csodálkoztam a meglepetéstől, s kíváncsian szemléltem minden mozdulatukat. A szégyentől pirulva álltam köztük, szemtelenül virító fehér bőrömmel. Sietve igyekeztem észrevétlenül legyűrni az ingujjaimat, s a nyakamat - mint egy vészhelyzetben lévő teknős - mélyen behúztam, hogy minél kevesebbet mutaskergültek tőlem? Perceken belül az egész műhely lélegzet-visszafojtva szemlélte a részemre nyújtott különleges produkciót. Ősi tradicionális, vallási fanatizmussal fokozták a hatást, majd égnek emelt fejjel, kórusban ordítva köszöntöttek magyarul. Mint lecsapó villám után a visszhang, hirtelen mindnyájan szeretettel átöleltek, és egyenként is megismételték a szöveget. Könnyes szemmel, meghatódva, buta kisgyermekként viselkedtem, hüppügtem, hol az örömtől, hol a bánattól. Ezt a legalkalmasabb lélektani pillanatot kihasználva, a langaléta kecskeszakállas kivált a csoportból és elém állt. Mélyen, alázatosan meghajolt előttem, a kezeit segélykérőén az ég felé emelte. Zengő, érces hangját templomi orgonaként rezegtetve megismételte a társai által elhangzott szöveg refrénjét, hogy az alkalmilag összeverődött publikum félre- érthetedenül meghallja: - Boszadmeg- akecsket!!! Felemelő, igen jó érzés volt hallani a messzi, távoli hazai szó varázsát és aromáját ebben az idegen világban. E szavak hatására nemcsak az öröm, hanem a fájdalom és a kilátástalan, szerencsétlen helyzetem is egyszerre rámszakadt. Csak akkor éreztem igazán, hogy magányomban milyen tehetetlen és elesett vagyok, mert... még egy kecském sincs!!! Horváth Jenó A falu Bolondja Hallottam eg)’ mesét még gyermekkoromban, egy Bolond hitte repül, felment a toronyba. Ugrott, aztán útra kelt a szelek szárnyán, mert a lelkében élt egy gyönyörű szivárvány. Mint a madár repült hegyek, völgyek fölött, lassan bús szívébe vad öröm költözött. Sosem látta még így felkelni a Napot, majd zsákjába rejtett egy fénylő csillagot. Később vadlibákkal repülhetett sokat, S a ludak elárulták neki a titkukat. Azután még átszállt túl az üveghegyen, életvizet hozni, hogy mindene meglegyen. Útját befejezve ahogy földre szállott, lépteinek nyomán nyíltak a virágok. Jegyezzétek hát meg kinek sok a gondja, legyen ő is egyszer a falu Bolondja! Szerkesztette: Kertész Gabriella Egy kis humor Egy 50 év körüli ember vett egy piros Corvettet s gondolta, hogy kipróbálja az országúton. Gyönyörű este volt s észre se vette, hogy 140 kilométeres sebességgel halad. Egyszer csak látja ám, hogy rendőrkocsi van a nyomában. Még jobban belenyomott a gázba ... 160 ... 180, mikor eszébe jutott, hogy tulajdonképpen butaság, amit csinál, mert nem követett el semmi olyat, amiért a hatóságok elől menekülni kéne. Leállította a kocsit. A reüdőr elkérte az engedélyét s megnézte a kocsit. Nézze” - mondta a rendőr, fáradt vagyok, a szolgálatom is lejárt, nem beszélve arról, hogv péntek van. Büntetés nélkül elengedem, ha egy olyan kifogást talál, amit még eddig nem hallottam.” Az 50 éves gondolkozott egy pillanatig: „- Egy hete, hogv a feleségem megszökött egy rendőrrel, azt hittem, hogy maga az a rendőr s megpróbálja visszahozni az asszonyt!" A rendőr ránézett: „- Kellemes hétvégét kívánok!” * * * * Egv pesti nőnek volt egy Ilyesmi nevű pincsije, amelyik egv szép napon a fürdőszobából kiugrott az utcára. Az úrnőjének nem volt ideje, hogy valamit magára kapjon s egy rámázott képet tartva maga elé rohant az utcán. Fűt-fát megkérdezett, de senki se látta az Ilyesmit. A nagy futkározás közben a kép kiesett a rámájából s mire egy öreg magyart kérdezett volna, már csak a rámát tartotta a kezében. Látta az Ilyesmit? - kérdezte nagy izgatottan. Az öreg magyar nézte, nézte, aztán kibökte: - Hát ilyesmit már láttam, de rámában még nem! :j: % ifc A repülő útban volt: Milwaukeeból, New’ York felé, mikor a gép személyzete közül valaki észre vette, hogy az egyik utas turista jeggyel az első osztályon utazik. Figyelmeztette, de az utas nem volt hajlandó engedelmeskedni: „- Én szőke vagyok, gyönyörű, repülök New Yorkba és nem mozdulok!” - válaszolt a szőke szépség. Nem maradt más hátra, mint jelenteni a másodpilótának. A másodpilóta is ugyanazt a választ kapta: „- Én szőke vagyok, gyönyörű, repülök New York-ba és nem mozdulok!” ezek után a másodpilóta a kapitányhoz fordult, aki biztos volt a sikerében, mert az ő felesége is szőke, s ismerte a szőkék gondolkozását. Oda is hajolt a szőkéhez és suttogott valamit a fülébe, mire a nő nagy mérgesen fölugrott s átrohant a turista szakaszba. A másodpilótának majdnem elakadt a lélegzete, mikor megkérdezte a kapitányt: „- Mit tudtál mondani neki, hogy elhagyja az első osztályt?” A kapitány mosolygott. „- Megsúgtam neki, hogy az első osztály nem repül New Yorkba!” (Angolból fordította és beküldte: Mikes Balázs) A kecske John Fürst Péterffy Gyöngyi Húsvéti üzenet Szív harangoz a mélyben, a szív harangdala jelez, hozza a mindenséget - az üzenetet, ébred a tavasz, ébredj nemzetem! Ha alázott fájdalmaddal élsz is ne csüggedj, ne hagyd magad! Szívednangjával ébreszt a tavasz - érezd a mélyből ébredő erőt, zölddel, lengő fénnyel ölelkezőt, rezdülő bimbóhasadásban madárdal szívverése lüktet - és nő és árad a szerelem, szülik a pompát a hegyek, a berkek, a nyújtózó kertek, virrasztó fák az ágak lombját, ébredj Nemzetem! Fogadd az éltető szerelmet, « I az erőt, az örvendeztetőt! A Világ szívverése üzen, üzen és hallgasd, hallgasd a Hajnal sugallatát, nem vág)’ Te árva, ne higgy gyávák gyalázkodásában! Lelkeob en az erő: Öleld a Napunk áradó fényét, szellős sugarába merítsd arcod sugárzó szépségét! Sohse félj! Szeretnek] Küldik az erőt! Isten Szemléikét! Húsvét jön és Húsvét van! A Feltámadás! Ne féli! Jézus Szentlelke sugall - Veled vagyok Veled az Időkön át! Bethlehem, 2000. március 10.
